Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-16 / 90. szám
4 NOGRAD 1988. ÁPRILIS 16., SZOMBAT Rohanás Négyesben \ Csepel a hagyatékból JAVÁBAN I tartott a szüret, szaporán teltek a vödrök. Az idő is kedvezett, jó volt a hangulat. — Megérkezett a fiam — kaptam fel a fejem a motorzúgásra, de csak nem ö volt. — Tudnék én egy jó motort! — szólt át a szemben- lévő oldalról Béla bátyám. — Egy Csepelt. — Csepelt? — húztam el a szájam. — Ki jár már ilyennel? Van az már 100 éves is! — Nem az. Vadonás új! Én akartam megvenni, hogy eljárok vele a földre, de papír kell hozzá. Fájintos kis jószág, ha arra jár, nézze meg. Felejtődött a dolog, hónapokkal később idős barátomhoz vezetett utam. — No, nem nézi meg? — Mit? — Hát a motort. Nem ült azon még senki. Ott fekszik a pajtában. Ahogy szemem megszokta a félhomályt, kétüléses kis Csepelt pillantottam meg. A lélegzetem is elakadt. Üj ülések, gumik. Végighúztam a kezem a tankon, a letörölt por alól fekete lakk csillogott elő. Végigsimogattam, ez kész csoda. Üj minden része! — Honnét van ez Béla bátyám? — Sora van ennek. Örökségből való. Boldogult Kovács asztalosé volt. Megvette 1956. telén, akkor, amikor kiforgatták az üzleteket. Eltelt 30 év, elő se vette. Hogy mire tartogatta? Most, hogy meghalt, üres maradt a ház, hazajött a húga Amerikából, s amit tudott, pénzzé tett. Ezt a ládájában találtuk meg, a lovak között. Mit mondjak, megörültem, meglepem vele a fiam! Visz- szamentünk hát együtt, láttam, birizgálja a fiút a dolog. Fel kell fújtatni, kibírják-e a belsők? Elő a Trabant - pumpát, kemény lett a két kerék, mint a kő. A Trabantból szívtunk benzint, ki az útra, megtoltu/k és beindult. Istenem, micsoda pöfö- gést, füstöt csapott! De ment! Innen már egyenes volt az út a tulajdonoshoz. A központban épült ház poros, üres kirakataival, elhagyatottan fogadott bennünket. Az idős hölgy ijedten, bizalmatlanul méregetett. Micsoda élet volt itt, míg szegény Laci élt, sóhajtozott. Mennyi szép koporsót csinált, még van belőle egy jó pár darab. Kínálom, de nem viszik — sajnálkozott. Csak a gondra, bánatra jöttem haza Amerikából. Ráment a hónapunk, míg a bizalmába fogadott. De aztán előkerültek az okmányok. Fizetve: 7100 forint 1956. december 3-án a szécsényi vasműszaki és mezőgazdasági szaküzletben. A Danuvia Szerszámgépgyár, Budapest hatósági vizsgakérelmi lapja és a meobizonylat Karsay József aláírással. Minden együtt volt. — Még ez is idetartozhat — adta át a hölgy a motor- kerékpár vezetési vizsga kérvénylapját. Nézzük a dátumot: 1962. július 20. Már nincs senki, aki megmondhatná, miért várt 6 évet és miért nem tette le végül a vizsgát a tulajdonos? Ugyan hányszor gondolhatott a ki- próbálatlan motorra? Az űrlap hátoldalán kérdőív: a ráírtak egy életet jeleznek. Születés: 1909, foglalkozása: asztalos, fegyveres szolgálat: utászzászlóalj, Budapest 1932—33, fegyvergyakorlat: 1937—39, frontszolgálat: 1944 és 1950-ig hadifogoly a Szovjetunióban. Rendfokozat: őrmester. Vagyoni helyzet: családi ház, 800 négyszögöl föld, büntetve: a rokonok között sem volj, senki. Még ez is kellett akkor. ÍGY került a fiamhoz az 56-os Csepel. Mindössze egy műszaki vizsga kilométere volt benne. Ha él még az egykori Danuviás meofőnök, Karsay József, bizonyára megdobogtatná a szívét a látványa. Szabó Endre H i á h y és pazarlás Új szemlélet az egészségügyben és szociálpolitikában Mátraszőlős körzeti orvosa volt tizenhárom éven keresztül dr. Lamgmayer Balázs, majd tavaly decemberben kinevezték a megyei tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosává. Ugyanebben az időszakban megváltozott az egészségügyi tárca elnevezése: Szociális és Egészségügyi Minisztérium letit. A névváltozás egy sor új tartalmi és módszertani feladatot von maga után, mely természetesen meghatározza megyéink — így Nógrád — egészségügyi osztályának működési körét is. — Kezdjük hát a beszélgetést azzal, mit is jelent az új elnevezés, milyen elveket kell alkalmazni, hogy a lakosság színvonalasabb ellátása, a gyógyítás, a gondozás. az egészségmegőrzés társadalmi programja hatékonyabban érvényesüljön? — A szociálpolitika beépítése nagyfokú szemléletváltozást követel az egészségügyben dolgozóktól. Tudatosítani kell azt, hogy a beteg nemcsak beteg, hanem rászorult ember, aki esetleg hátrányos helyzetű, rossz szociális körülmények között él, családi és munkahelyi környezete, életmódja, fokozottabb figyelmet igényel. Ehhez természetesen helyzet- elemzésre, az ellátási lehetőségek bővítésére van szükség. Alapvető az egészségügyi intézmények és a szociális ellátchálózat szakm?' ás gazdasági egymásra épülése, így például az alapellátásban dolgozó körzeti orvosok, a kórházak, a szociális otthonok kapcsolata egymással, a gondozási központokkal, tanácsokkal és a most kiépülőben lévő új típusú szociális ellátórendszerrel. Az egészségügyi osztály feladata részt vállalni a célok megfogalmazásában, az új ellátási rendszer kiépítésében, a szakemberek képzésében, továbbképzésében, Nagy szükség van komplex szemlélettel rendelkező gárdára, a most szerveződő családsegítő központokban, a már meglévő gondozási központok tevékenységének ki- szélesítésében. t — Építeni mindenképpen a már meglévő alapokra kell. Milyenek megyénkben a gyógyítómunka, a szociális hálózat személyi és tárgyi feltételei? Melyek a legégetőbb gondok? — Megyénk egészségügyét a hiány és a pazarlás jellemzi annak ellenére, hogy napjaink gazdasági helyzete e területen is gvökeres szemléletváltozást követel. Mire gondolok? Tudatosítani kell az emberben, hogy az egészség érték, hogy mibe kerül az ingyenes ellátás. Ha jobban vigyáznánk magunkra, az orvosok az egészséges emberekre, kevesebb lenne a beteg, a felszabaduló pénzt más szükséges dolgokra fordíthatnánk. Javulhatna a műszerellátás, jobb körülmények között működhetnének a szociális otthonok, gazdaságosabban használhatnánk ki a kórházi ágyakat, a felszabadult szakembereket más területre csoportosíthatnánk. Néhány eklatáns példa: pazarlás, hogy a délutáni rendeléseken két-három ember kedvéért fűtjük a rendelőintézeteket, foglalkoztatunk nővéreket, orvosokat. Hogy a gyermekosztályokon, a szülészeteken az ágykihasználás majdnem fele a lehetségesnek, hogy drága műszerek évek óta becsomagolva hevernek, hogy olyan emberek foglalják el a kórházi ágyakat, akiket szociális otthonban, vagy otthon ápolhatnának. — Eddig a pazarlásról esett szó, de mint ön mondja, hiány is akad bőven. — Legnagyobb gondunk, hogy hiányoznak orvosok, szakorvosok. Az alapellátásban erre nem panaszkodhatunk, bár főállású üzemorvosból több kellene. Probléma inkább a kórházakban jelentkezik. Balassagyarmaton például 20 orvosi állás betöltetlen. Salgótarjánban sikerült javítani a helyzeten. Mindhárom kórházban hiányoznak azonban a kivizsgáláshoz, gyógyításhoz szükséges korszerű műszerek. Egyes osztályokon nincs elegendő kórházi ágy, a szociális otthonok zsúfoltak. Ilyen feszült helyzetben aztán nem csoda, hogy a betegek és az egészségügyi dolgozók érzékenyebben reagálnak a tapasztalt hiányosságokra. Hadd említsem itt az utóbbi időben a közvéleményt leginkább foglalkoztató jelenségeket. Tavaly több lakossági bejelentés érkezett visszaélésekről, egyes intézmények gazdálkodási szabálytalanságairól. A mi- zserfai szociális otthonra és a balassagyarmati kórházra vonatkozó bejelentésekre a szükséges intézkedést megtettük és megtették az illetékesek, a jelzett szabálytalanságok vizsgálata, elbírálása szakértők bevonásával folyamatban van. Ennek eredményéről, a döntésről mind a bejelentőket, mind a lakosságot tájékoztatni fogjuk. — E kis kitérő után — mely szerencsére egyedi jelenségnek tekinthető — térjünk vissza a megye lakosságát átfogóan érintő hiányosságokra, s azokra a tervekre, elképzeléskre, amelyek a megoldást is tartalmazhatják. — Nos, tehát az orvoshiány, az elvándorlás okai ösz- szetettek. Az alapkérdés, hogy a pályakezdő fiatal'ck látnak-e perspektívát, van-e kellő műszer hivatásuk gyakorlásához, tudásuk gyarapításához, továbbképzéséhez? Milyen a főorvosi kar szemlélete? A salgótarjáni kórházba a klinikáról jött orvosok például a tudás korszerűsítését, az önállóság gyakorlását tartalmazó új szemléletet, látásmódot hoztak magukkal, amely a gyó- gyítcmun'kát, az orvosmeg- tantó-kápességet pozitívan befolyásolja. Meghatározó a fizetések alakulása is. A megyei kórházban a pályakezdők fizetése 6500—10 000 forint között mozog, Balassagyarmaton ugyanez 5600— 10 000 forint. Végezetül a lakáskérdés. Nem véletlen, hogy falvainkban, a kisebb településeken, ahol orvoslakásokat építettek, a régieket felújították, korszerűsítették, nincs orvoshiány. A letelepedéshez tehát elengedhetetlen a vonzó fizetés, a korszerű életkörülmények megteremtése. Az alapellátásban az új feladatokkal arányosan javítani kell a jövőben az egészségügyben dolgozók anyagi és erkölcsi elismerését, a vizsgálatok tárgyi feltételrendszerét. A szakrendelőkben az egészségmegőrző program kiteljesedését kívánjuk támogatni azzal, hogy fejlesztjük a speciális ellátási formákat. Elsősorban á halálozást döntően befolyásoló betegségcsoportoknál. A kardiológiai és daganatos betegek ellátása megoldott, a jövőben szeretnénk ezt kiterjeszteni a vese- és emésztőszervi betegekre is. A kórházakban új szakterületek kialakítását tervezzük, így például mozgássérült gyerekek utógondozását Salgótarjánban, reumatológiai ellátást a pásztói kórházban. A műszerezettség fejlesztése is ehhez a programhoz igazodik. Vásárolni szeretnénk egy laborautomatát, amely gyors és pontos vizsgálatokat végez, egy videoendosco- pot, amellyel az emésztőrendszert vizsgálhatjuk, valamint egy érelváltozásokat kimutató korszerű berendezést, mellyel a daganatos és érbetegek jól kiszűrhetők. Természetesen emellett az alapellátást szolgáló műszerek cseréjéről sem feledkezünk meg behatárolt anyagi lehetőségeinkhez mérten. — Végezetül kérem, szóljon részletesebben arról, milyen elképzelések vannak a szociális hálózat szerves ösz- szekapcsolására az egészségügyben. — Kezdeményezzük a szociális otthonok és kórházak szakmai-gazdasági integrációját annak érdekében, hogy sajátosságaiknak megfelelően egymá^raépítve, jobb színvonalon és gazdaságosabban lássák • el feladataikat. Célunk, hogy a szociális gondoskodás területén az egészségügyi ellátáshoz hasonlóan a rászorultak számára megfelelő időben, helyen és mértékben biztosítsunk ellátást. Az egészségmegőrző program csak a tanácsi, az egészségügyi és társadalmi szervek együttműködésével hozhat eredmánvt. Gondolok itt a családsegítő központokra, a gondozóhálózat korszerűsítésére, az emberi gondolkodásmód átalakítására. Tennivalóink tehát sokrétűek, ezért elkerülhetetlen a rangsorolás, hisz ssvszerre megvalósítani mindent nem tudunk. Anvasi és szellemi erő, inket úgy kell átcsoportosítani, hogy az valóban a me- gve egységes, iobb egészségügyi és szociális ellátását szolgálja. — Köszönöm a beszélgetést. Kiss Mária Fél óra Zoránnal, Gyarmaton „Szép holnap”-ról, ma A napokban a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban vendégszerepeit Sztevanovity Zorán. A diákkaszinóban tartott előadása után kértem tőle rövid interjút. — Megismered-e a városokat, ahol fellépsz, s a közönség „árulkodik-e” magáról? — Sajnos, nem ismerem meg igazán őket, sokszor a művelődési házaknak is csak a hátsó részét látom (Gyarmaton nincsen hátsó bejárat, ez kivétel). A közönség azonban mindenképpen árulkodik a városról, bár a műfaj meghatározza, kik ülnek odalent... — Húsz éve, amikor „dalolni” kezdtél, a fiataloknak énekeltél. Ma is többnyire a huszonévesek hallgatnak téged. Hol maradt mellőled a korosztályod? — Nekem ez régi szívfájdalmam, annak ellenére, hogy örülök annak: a koncertjeimen az átlagéletkor nem nagyon változott 68 óta, mégis hiányolom azt a korosztályt, akivel együtt indultam. Az elmaradás oka nem választható el Magyar- ország gazdasági, társadalmi, politikai helyzetétől. Az én korosztályom, annak is az értelmiségi része, maximálisan, s minden szempontból kiszipolyozta önmagát is. Ügy ahogyan magát továbbképezni sincs ereje, nem marad olvasni, zenét hallgatni, koncertre járná sem!... Ez az a korosztály, amely ma leginkább tartja vállán az ország terheit, s hát úgy tűnik, ez a teher kezd egy kicsit túl sok lenni... — Mi foglalkoztatott ebben a húsz évben főként? — Mindenképpen az igazságosság. Ha nem is konkrétan az igazság, de annak egyik kritériuma a szabadság, benne volt a dalaimban. .. — Műfajodnak van közönsége? — Az emberekben megvan a hajlandóság, hogy ezután a típusú zene után érdeklődjenek. — A családodról elég keveset hallani... — Ügy érzem, a mi családunkról még mindig többet lehet hallani, mint a műfajban dolgozó kollégák családjáról. Ennek talán éppen az az oka, hogy nem vagyunk magyar származásúak. Jugoszláviából jöttünk ide. Szüléink diplomaták voltak, s az ötvenes évek végén lezajlott politikai események hatására maradtunk itt. Tehát gyakorlatilag politikai emigránsok voltunk, később ez legalizálódott, és már régen magyar állampolgárok vagyunk. — Van kedvenc magyar szavad, s egyáltalán, köny- nyen tanultad az új nyelvet? — Amelyeket nehéz kiejteni, azokat szeretem! Arra a lelkem mélyén büszke vagyok, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok magyar származású, elég szépen beszélek, azt hiszem. Néha titkon arra is vágyom, hogy egy nyelvész felfedezze; az én lemezeim szövege érthető! Hogy új nyelvet tanultam, észre sem vettem. — Mit jelent Zoránnak a küzdelem? — A küzdelem, eleme az életnek. Nélküle semmiféle igazán nagy tettet nem tudok elképzelni. Ahhoz, hogy valaki valamit megvalósítson nagyon sok csatát kell nyernie... Az én életemben eddig szinte végig küzdenem kellett. — Néha úgy tűnik: Zorán szomorú! Jól látjuk! — . . .Tegnap láttam a Kozma című előadást a Pesti Színházban. Utána beszélgettünk, s egyesek azt mondták: megfigyeltétek, hogy a színészek nem mosolyodtak el meghajláskor? Erről aa jutott eszembe: nem is lehet mosolyogni egy mai társadalmi drámán, hiszen, amit a színészek játszottak, annak ők is részesei, azt játszották, amit maguk is megélnek. Ilyenformán én sem tudok teljesen gondtalan és vidám lenni a színpadon, mert, amit énekelek, megélem én is. És nem baj, ha ez ki is derül rólam... — Mit jelent neked ez a két szó: szép holnap? — Szeretném megélni! Egy picivel kevesebb gonddal működő világot szeretnék holnap. Hlavay Richard Séta a tavaszban Tercfere
