Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-21 / 68. szám

6 NOGRAD 1988. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ GYÁSZJELENTÉS A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád me­gyei szervezet 1988. március végén felsőfokú energetikus! tanfolyamot indít. A tanfolyamra jelentkezéseket a hó végéig még elfo­gadunk. Felvilágosítás a 14-082-es telefonon, vagy a TIT székházéban, Salgótarján, Mérleg út 2. A Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat felajánlja IKARUS 250. 59. ,E. típusú 44 személyes, jó állapotú, reprezentatív kivitelű autóbuszának sza­bad kapacitását utazási irodák, illetve vállalatok ré- részére, megegyezés szerinti díj ellenében. Megfelelő árajánlat esetén eladás is lehetséges. Fuvarlekötés telefonon, a 11-444/21 melléken a vállalat titkárságán. Mély fájdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY FERENCNÉ sz.: GÓLYÁN MARIA rövid szenvedés után, 68 éves korában elhunyt. Te­metése március 22-én, ked­den, 10 órakor lesz a cser- hátsurányi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD ÉRTESÍTEM a T. LAKOSSÁGOT, HOGY FÍNYKÉPÉSZ- MÜTERMEMET március 22-én, Salgó­tarján, József A. u. 13. sz. alatt (zeneiskolával ' szemben) megnyitom. 2 óra alatt készítek igazolványképet, eskü­vői felvételt, reklám­fotót. Színes amatőr­felvételeit is gyors és jó minőségben kidol­gozom. Telefon: 12-601. Tisztelettel: Palaticzki Lászlóné Gócs Éva. FEHÉR ÉJSZAKÁK A világ leghíresebb jégtáncosainak színes, látványos programja a Budapest Sportcsar­nokban 1988 máj. 21-én (szombaton). Részvételi díj: 515 Ft (autóbusz, ebéd, belépőjegy). ZENE, TÁNC, LÁTVÁNY, SZÓRAKOZÁS! Jelentkezés: IBUSZ Salgótarján MOTOROS kézbesítőt FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet: Salgótarján, Tanács- köztársaság tér 5. Főposta, munkaügy. Tenisz- és sportpályák fedéséhez 0—3 mm szemnagyságú őrlemény kapható 1080 Ft/t áron. Ez az összeg az áfát is tartalmazza. • Budai Téglaipari Vál­lalat szurdokpüspöki gyára, Szurdok- püspöki, Radnóti út. A Szécsényi Egyesült Áfész munkatársakat keres számviteli osztályára KONTlROZÖ KÖNYVELŐI munkakör betöltésére. Alkalmazási feltétel: középfokú szakmai végzettség. Jelentkezés: az áfész személyzeti vezetőjénél, Szécsény, Rákóczi út 84. Az Üjkalász Mgtsz Varsány darázsdópusztai ^telephelyén működő autObontO üzemünk várja önt. Személy- és tehergép­kocsi-alkatrészek bő választékával. Személy- és tehergép­kocsik adásvétele. IFA tehergépkocsik javítása és műszaki vizsgára felkészítése. Dízeladagolók beállí­tása, javítása. AUTÓMENTÉS közü- letek és magánszemé­lyek részére. Telefon: Szécsény, 179. LÁNYOK, ASSZONYOK, FIGYELEM! Vásároljanak PUMA MOHAIR és egyéb fonalat olcsón az áfész alsópetényd boltjában. A helyi Unitas Fonalfeldolgozó Üzem teljes választé­kából áll kínálatunk, több mint 15-féle színárnyalatban. Előrendeltést telefonon is elfogadunk. Alsópetény 4. Egész évben várjuk kedves vásárlóinkat! Megköszönjük, ha el­látogatnak hozzánk. A Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat felvételre- keres ' érettségizett, gépírni tudó ADMINISZTRÁTORT. Jelentkezés: Salgótarján* Palócz Imre tér 4. sz. II. em., titkárság. APRÓHIRDETÉSEK JÁRMŰ ÚJ Simson kis­motor-kerékpár el­adó. Érdeklődni: 16 óra után, Salgó­tarján, Csizmadia út 57. sz. TRABANTHOZ felújított motor el­adó. Irányár: 6000 Ft. Somoskőújfalu, Szikszó út 55. Pet- rovics András, 17 órától. ZK-S Trabant fel­újított motorral és karosszériával el­adó. Érvényes mű­szaki 1989. február. Irányár: 30 000 Ft. Salgótarján, Gor- kij-telep, A/15. II. lépcsőház, Kovács. KP Trabant meg­kímélt, eladó. Di- ósjenő. Szabadság u. 33. Garay. JAWA 0,5-ös el­adó. Nagy László, Hollókő, Szállások út 27. SIMSON S 51 B. motorkerékpár el- . adó. Érdeklődni: ‘ Salgótarján, 13-128 telefonon. GARÁZSBAN tar­tott, 1200-as Lada megkímélt állapot­ban, reális áron eladó. Keresztúri, Baglyasalja, Erkel 4 út 1/A. JÓ állapotban le­vő ZM-es Skoda 100-as eladó. Ko- zárd, Damjanich út 11 a. Vegyépszer Vállalat A Balassagyarmat petőfibányai gyár­egysége és Vidéke Áfész FELVESZ: értesíti ügyfeleit, — MŰSZAKI hogy balassagyarmati OSZTÁLY­szeszfőzdéje VEZETŐT. 1988. március 21-től Feltétel: felsőfokú soron kívül szesz­műszaki végzettség, 5 éves szakmai, főzést vállal. 3 éves vezetői gyakorlat. r — ÖNÁLLÓ iANYAG- ÉS SZÁLLÍTÁSI CSOPORT­VEZETŐT. A Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres jó kereseti Feltétel: felsőfokú lehetőséggel: — ÁCS végzettség. — KŐMŰVES Jelentkezés: — SZERKEZET­LAKATOS SZAK­a gyáregység munka­MUNKASOKAT. ügyi csoportjánál. Jelentkezni lehet: Telefon: 38-31-422 22 mellék. NÁÉV munkaügyi és bérosztályán, Salgótarján, Munkás út 8. A NÓGRÁD MEGYEI AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET várja tisztelt ügyfeleit. Soron következő tanfolyamunkat 1988. március 29-én indítjuk még a régi áron. Szolgáltatásaink: — részletfizetési kedvezmény, — gyorsított tanfolyam. Személygépkocsi-vezetői tanfolyam díja: 4200 Ft. Jelentkezni lehet: 3100 Salgótarján, Karancs u. 70. Telefon: 15-001. Málnafelvásárlás magántermelőktől A Dunakeszi Hűtőház ez évben is szervez málnaíel- vásárlást magántermelőktől a hűtőház területén. Az extraminőségű málnáért napi árat fizetünk. A szállítási költségekhez is hozzájárultok. Az értékesítési szerződések kötését már beindítottuk. Szerződni lehet: hétfőtől péntekig mindennap a 110-es szobában. Címünk: 2121 Dunakeszi, pf.: 37. Dijtalan tanácsadások A KIOSZ Nógrád megyei vezetősége — alapszerveze­teknél — díjtalan KÖZPONTI, JOGI ÉS KÖZGAZ­DASÁGI TANÁCSADÁSSAL áll a szervezet, tagjai­nak rendelkezésére. Tanácsadási szolgálatban az alábbi szervezetek vesz­nek részt: Nógrád Megyei Tanács VB ipari osztály (iparjog, ár) Nógrád Megyei Adófelügyelőség (adózása kérdések, adminisztrációs kötelezettség) •Nógrád Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság (járulékfizetés, jogszabálykérdések) KIOSZ munkatársai (szervezeti kérdések) A tanácsadó szolgálat áprilistól Balassagyarmaton minden hó első csütörtök Pásztón minden hó első kedd Salgótarjánban minden hó első hétfő Szécsényben minden hó második -kedd 14—18 óráig vehető igénybe. 4 PI-S Moszkvics 2140 eladó. Szé­csény, Gábor Áron út 6. Érdeklődni: 16 óra után. 1200-AS karambo­los Zsiguli eladó. Magyargéc, Rákó­czi út 28. ZM-ÉS Wartburg eladó. Cím: Sal­gótarján, 10-97? telefonon. ­VOLGA Combi új motorral, három évre vizsgáztatva, eladó. Érdeklődni lehet: Salgótarján, totózó. 1200-AS Lada és háromlapos üveg­ajtós gáztűzhely olcsón eladó. Ér­deklődni: Salgó­tarján, Ilona út 21. (Jónás-telep.) UB-S Zsiguli fel­újított motorral el­adó. Salgótarján, Nyírfácska út 5., VI 32. PU-S megkímélt, garázsban tartott, 1300-as Lada eladó. Érdeklődni: Salgó­tarján, 14-253 tele­fonon, 17 órától. TRABANT 10 éves, garázsban tartott, násodik tulajdonos­éi, családi okok niatt. olcsón eladó. Cagyvapálfalva, Dé­ryné út 19., IV 18. SKODA 1000-es al- ratrészenként eladó. Baglyasalja, Petőfi dl 49 C. RohSska. • UH-S frsz. 1200-as Zsiguli felújított ál­lapotban eladó. Ér­deklődni: Salgótar­ján, (Pintér-telep), Rudolf! út 2. TF-ES, 1200-as La­da, megkímélt álla­potban eladó. Mát- raballa, Mező Imre dt 7. ELADÓ TB-s, 1200- as Lada személygép­kocsi. Érdeklődni: Hanzel János. He- rencsény, Köztár­saság út 3. UO rendszámú, 1200-as Zsiguli, ki­fogástalan állapot­ban eladó. Sóshar- tyán, Liget u. 9. ÜZEMKÉPES, 1200- as Lada-motor el­adó. Vizslás, Dózsa út 6. MŰSZAKIRA fel­készített, zárt Zsuk eladó. Cím: Salgó­tarján, 10-977 tele­fon. utánfutó nagy­méretű, magasító­val ellátva eladó. Nagybátony, Akácos út 6. BARKAS sze­mély- vagy vegyes használatú gépko­csit kizárólag jó ál­lapotban vennék. Ajánlatokat St. 10-977-re • vagy Nagybátony papír­ajándék boltba ké­rek. Telefon: 163. INGATLAN BALASSAGYAR­MAT, Váci Mihály út 42. sr.ám alatti tetőtér- ti eépítéses családi Ház eladó, 125 négyszögöl te­lekkel, sürgősen. Érdeklődni: 18 óra után. Tel.: 86-08. BALASSAGYAR­MATON, a Rákóczi úton, városköz­pontban 54 négyzet- méteres, déli fekvé­sű öröklakás eladó 700 000 Ft + OTP. Dr. Dávid Éva, Tá- piószecső, Honvéd utca 12. KÉT család ré­szére alkalmas kertes, családi háa (két ház egy tel­ken) eladó, másfél szobás szövetkeze­ti lakást beszámí­tok. Salgótarján, Táncsics út 61. (Fe- renc-telep), Fehér. Érdeklődni: hét közben, egész nap. KERTES ház el­adó Karancskeszi, Rákóczi út 4. Ér­deklődni lehet: mindennap, egész nap. SZILVASBAN hét­végi kert és Kun Béla-telepen ga­rázs eladó. Telefon: Salgótarján, 14-524. TISZAÖRSÖN szo- ba-konyhás, elő- szobás lakás 1267 négyzetméter tel­ken, termő gyü­mölcsössel eladó. Község mellett me­leg vizű strand van. Érdeklődni: Salgó­tarján, 15-720 tele­fon. KÉTSZOBÁS, OTP-s öröklakás eladó. Mátratere- nye, Véndiófa út 6. II. lépcsőház III/10. SOMOSKŐÚJFA­LUN azonnal be­költözhető, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Somo­si út 127. ELADÓ Salgótar­ján, Hársfa út ll/a, II/ll. 1 + 2 félszobás lakás, kp -f- OTP-átvállalás- sal. Érdeklődni: 11-888-as telefonon. SZEGEDHEZ kö­zel, gázfűtéses csa­ládi ház eladó. Kis­telek, Rózsa u. 7. 6760 Nagy Ernő. KISTÉRÉNYÉN építési telek eladó. Érdeklődni: Mát­raverebély, Há­nyás, A sor 17. ELADÓ 3 szobás családi ház mel­léképületekkel. Cím: Hugyag, Felszaba­dulás u. 27. sz. HÁZ eladó. Etes, Rákóczi út 54. Ér­deklődni: Matuz. Etes, Petőfi út 15. BAGLYASALJAN, a buszmegállóval szemben külön ud­varral, egyszobás lakás, mellékhelyi­ségekkel sürgősen eladó. Érdeklődni: Toldi László, Sal­gótarján, Arany János út 23. J/4. vagy a 14-893-as te­lefonon. DOROGHAZAN 1260 négyzetméteres kerttel, mellékbe* lyiséggel, három­szobás, félkomfortos családi ház eladó. Irányár: 560 000 Ft. Érdeklődni: Bá­tonyterenye, (Nagy­bátony). Nyírjes út 5. Bakos János. KETTÖSZOBAS, összkomfortos, első emeleti OTP-örökla- kás kp -f OTP-át- vállalással e^adó. Érdeklődni: Deák Istvánná, Mátrano­vák-bányatelep, Véndiófa út 2. MEZÖKÖVESD- ZSÓRIFÜRDÖHÖZ 3 km-re, Szihalomban bekerített telek, raj­ta kis épülettel el­adó. Érdeklődni le­het: Jobbágyi, 26-os telefonszámon. ELADÓ 310 négy­szögöles kert Nagy­bátony, Maconkán. Érdeklődni: Árok­szállási Ferenc, Nagybátony, Nép- köztársaság u. 35. BORSOSBERÉNY- BEN beköltözhető­en eladó 2 és fél szobás családi ház. Laczkovszkiné Ho- molya Zsuzsanna, Bánk, Bánki út 34. ELADÓ 3 szobás családi ház nagy te­lekkel. Buják, Ady út 29. sz. BALASSAGYAR­MATON, a kórház­nál, 4000 négyzetmé­ter szántóföld el­adó. Érdeklődni: Patvarc, Gyarmati u. 74. Balassagyarmat peremterülete­in, háztáji gaz­dálkodásra al­kalmas építési telkek, Nyírjes- ben horgászta­vak közelében üdülőtelkek ked­vezményes áron eladók. Érdek­lődni: Balassa­gyarmat, városi tanács vb vá­rosfejlesztési és gazdálkodási osztályán. Tele­fon: B.-gyarmat, 610. ADÁSVÉTEL TŰZDELT saláta­palánta, paprika-, paradicsom- és ké­sőbbiekben virág­palánták eladók. Salgótarján, Rákó­czi út 217. Telefon: 10-631. 380 v-os körfűrész eladó motorral, vagy motor nélkül, ugyan­itt gyalupad is el­adó. Telefon: 11-034 Salgótarján, 17 órá­tól. ELADÓ 6 db te­leajtó tokkal. Sal­gótarján, kun Béla út 27. FRANCIAAGY el­adó. Salgótarján, Déryné út 21. IV/18. Fájd Imre. SZALAGFŰRÉSZT gyári betonkeve­rőre cserélek. So­moskőújfalu, Vö­rösmarty út 1. ÉRTESÍTEM ve­vőimet, előnevelt csirke vegyes szín­ben, 4 hetes, III. 22-től, liba április 1-től, kacsa 15-től kapható. Ugyan­ide magyartarka bikaborjút veszek. Szvák. Mohóra, gyógyszertár mel­lett. Telefon: 16. KIFOGÁSTALAN állapotú gyermek- hempergő 600 Ft­ért eladó. Balassa­gyarmat, Rákóczi út 79.' III/9. nagybatony­BAN jól bevezetett Mátra-lakótelepen levő sport-ajándék pavilon vezetékes gazzal, reális áron sürgősen eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen 10—17 óráig, es­te a Révai út 16. földszint 1. sz. alatt, 18 órától. TOSHIBA video­magnó eladó. Nagy­bátony, Bányász út 11. fsz. 2. 16.30 órától. ELADÓ 1 db 220 V-os körfűrész. Ságújfalu, Kossuth (it 154. 6 éves fekete-fe­hér Orion tv eladó. Salgótarján, Ybl Miklós u. 63. III2. KOMBINÁLT ba­bakocsi (mély, sport) eladó. Szal- matercs, Dózsa György út 17. An- tóni. GAZKONVEKTOR 2 db és nagy pa­lack eladó. Ugyan­ott 1200-as Zsiguli eladó. Karancsla- pujtő, Alkotmány üt 12. SZOLOKARO akácból 180 cm hosszban, 700 db el­adó. Házhoz is szállítom. P. Károly, Balassagyarmat, Mártírok u. 54. U 650-es traktor, jó állapotban eladó. Nagylóc, Ságvári út 9. KITŰNŐ 18 hóna­pos fekete óriás- schnauser kan el­adó. Cím: Boros Sándor, Buják, La­kótelep D 2. VEGYES MÁSFÉL szobás, bútorozatlan lakást bérelnék Salgótar­jánban. Ajánlato­kat: 10-977 tele­fpnra kérek. JÁRÓKÉPTELEN, 54 éves asszony egész napos gondo­zót keres. Lakás, teljes ellátás biz­tosítva. Bér: meg­egyezés szerint. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. A városi tanács megbízásából ki­zárólagosan bon­tás céljára értékesítjük az alábbi lakó­épületeket: Balassagyarmat, Mikszáth K. u. 21. sz. és 23. sz. Balassagyarmat, Dózsa György u. 20. sz. További felvi­lágosítás iro­dánkban (Balas­sagyarmat, Ma­dách u. l.). 48 négyzetméteres fűtött, alagsori he­lyiség raktárnak vagy más célra ki­adó. Ugyanitt sze­relt betonvasko- szorú és használt nyílászáró ajtók el­adók. Zagyvapál- falva, Szécsényi út 86. FIGYELEM! Várjuk a me­gyében levő vál­lalatok, intéz­mények közön­ségszervezőinek jelentkezését külföldi és bel­földi utak szer­vezéséhez. Ér­deklődni: IBUSZ Salgótarján, Mol­nár Éva szerve­zőnél. Tel.: 11-202, 14-356. Raktározásra al­kalmas épületet keresek Salgó­tarján területén. Telefon Salgó­tarján, 12-706. Fiatal pedagógus korrepetálást vállal alsó tagozatosok ré­szére. Salgótarján, Kemerovo krt. 29., III/3. BALASSAGYAR­MATON, összkom­fortos lakás hosz- szafcb időre kiadó. Érdeklődni: a ba­lassagyarmati ta­karékszövetkezet­nél. 26 176/79 önhibáján kívül elvált fiatal­ember, rendezett anyagiakkal meg­ismerkedne csinos, szerény, intelligens, 18—25 éves lánnyal vagy elvált asz- szonnyal, gyerek nélkül. házasság céljából. Leveleket: ,,Húsvét” jeligére a kiadóba kérek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom