Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-09 / 58. szám
Jászberényi hokibotrány Megye/ ligaértekeilet Á közönség kiszolgálása a fő cél Idénynyitó értekezletre gyűltek ös&ze a megye labdarúgó- csapatainak vezetői a hét elején Salgótarjánban- A tanácskozáson a -megyei első osztályú együttesek képviselőd mellett a megyei másodosztály meghatározó egyesületei, valamint a magasabb osztályú klubok képviselői is részt vettek. A Nógrád megyei labdarúgóklubok tanácskozását Pan csóvái Nándor főtitkár vüA felvétel az őszi ÖMTE—SKSE (1—3) mérkőzésen készült. Balról jobbra: Tőzsér Zs., Bódi K., Rigó és Szabó (ÖMTE) harca a labdáért. — Hétfőn este nem éppen a szokásos körülmények között zárult Jászberényben a helyi Lehel SE és a Dunaújvárosi Kohász jégkorongcsapatainak bajnoki összecsapása. A rájátszás első körében a Jászberény 7—2-re nyert Dunaújvárosban, és hétfőn este is már 7—1-re vezetett, amikor a találkozó — tíz perccel a befejezés előtt — félbeszakadt, miután a vendégcsapat levonult a pályáról. A hétfő esti jászberényi tudósításból már kiderült: a második harmadban szabadult el a pokol, a befejező játékrészben pedig a dunaújvárosi Agárdi ököllel támadt a bírákra. Ezt követően a Kohász sok sérültjére hivat- icozva hagyta el a pályát. Nyúl Gyula, a Dunaújvárosi Kohász csapatának szakosztályvezetője kényszerhelyzetre hivatkozott, amikor a levonulás háttere szóba került. Mint mondta, eleve nagyon kevés, mindössze tizenegy játékossal indultak útnak, mivel munkahelyi elfoglaltsága. főiskolai vizsgája miatt több játékos nem tudott társával együtt Jászberénybe utazni. Azután a páLabdarúgó MNK Tét a négy közé jutás Ma folytatódik a 48. magyar népköztársasági labdarúgókupa mékőzéssorozata. A negyeddöntőkben már oda-vissza vágós lebonyolítási rendszerben folytatódnak a küzdelmek. A mai első 90 perc után március 23-án lépnek újra pályára a csapatok — a visszavágón. A negyeddöntőben hat NB I-es gárda áll még versenyben. Közülük kettő bizonyosan nem éli meg az elődöntőt, hiszen élvonalbeli-élvonalbeli pár is van, méghozzá kettő. lyára lépők is megfogyatkoztak. A második harmad közepén egy ártatlan helyzetben a korong a Kohász csapat- kapitányának, Szilasi Bélának az arcába pattant, emiatt kórházba kellett szállítani. A közönség heccelődését nehezen tűrő Zoliéit kiállították, majd egy harmadik játékos, Agárdi is büntetést kapott. A szakosztályvezető szerint Agárdi nem, ütötte meg és nem is támadt rá a játékvezetőkre, bár kétségtelenül szidalmazta őket. Később Zsedrovics kényszerült kiállásra, mert megsérült a válla, aztán újabb szabálytalanságok következtében Németh és Urbanics kapott fegyelmi büntetést. Végül is hat játékosa maradt a Dunaújvárosnak, és Böröndi Károly vezető edző a csapattal együtt ekkor úgy döntött, hogy nem folytatják tovább. A szakosztályvezető még hozzátette, így teljesen komolytalanná vált a játék, de attól is féltek, hogy végül botrányba fullad a találkozó, önkritikusan azt is megjegyezte, hogy az összecsapás ilyetén alakulásának a Kohász-játékosok fegyelmezetÁz EB-totó Az elmúlt hét végi fedettpályás atlétikai EB nézői totó játékban vehettek részit, amit az Adidas Budapest KFT szervezett. A tízkérdéses szelvényre 334-en válaszoltak, ezek közül heten négy találatot értek el. A négytalá- latosok között sorsolással döntötték el a hat nyertest. Ezek a következők: Fődíj: Homoki István (2100 Gödöllő, Klapka u. 10.) lensége az oka, mivel nem lett volna szabad belemenniük áz „adok-kapokba”. Doór András vezető bíró szerint Jászberényben semmi különös nem történt. Megerősítette a dunaújvárosi szakosztályvezető szavait, hogy Agárdi esetében verekedésről szó sem volt, a fiatal játékos nem támadt a bírókra, bár kétségtelenül kivetkőzött magából. Megítélése szerint a kellemetlen fordulatot az idézte elő, hogy a csapatkapitány Szilasi kiválásával nem volt, aki a többségében fiatal dunaújvárosi jégkorongozókat visszafogta volna, bár a jászberényiek sem viselkedtek példamutatóan. Ezzel együtt a vezető bíró szerint nem szakadt volna félbe a mérkőzés, ha nincs a sérüléssorozat, és ha a dunaújvárosiak — cserék híján — nem fáradtak volna el, főleg pszichésen any- nyira, hogy a végén már szinte minden ítéletet kifogásoltak. Doór András végül azonban elfogadhatónak minősítette a dunaújvárosi edző döntését, aki játékosainak testi épsége érdekében, adta fel a mérkőzést. nyertesei További díjazottak: Palá- gyi Andrea (1133, Bp. Bessenyei u. 24/a) Gschwind Imre (1144, Bp., Kerepesi u. 92.) Bíró István (1143 Bp. Ilka u. 3.) Annus Gábor (1156, Bp., Nádastó park 3.) dr. Urbán Ákos (1055, Bp., Honvéd u. 22.) A nyertesek a díjakat szerdától az Adidas Budapest KFT V. kér., Vád utcai márkaboltjában vehetik át. taindítója vezette be, aki értékelte az 1987/88. évii bajnokság őszi idényét, majd ismertette a tavaszi terveiket. A főtitkár megállapította, hogy a megyei labdarúgásban is jelentkezik a sportág országos betegsége. A színvonal közepes. A legnagyobb problémát az okozza, hogy nem tapasztalható javulás, ám jelentkeznek pozitív jelek, amelyek minden sportvezetőt bizakodással töltenek el. Az ősszel kirívó fegyelmezetlenség nem fordult elő- Ez feltétlenül pozitívan értékelendő a korábbi évekhez képest. Óvás két mérkőzésre érkezett. Közülük a Nógrád Volán if júsági csapata 3—0-s gólkülönbséggel megkapta a két pontot a Palotáshalom ellen. Az örhalom—Szécsény fel nőtt-találkozót — amely egy játékos jogosulatlan szereplése miatt került a fegyelmi bizottság asztalára — a pályán elért eredménnyel igazolták. A főtitkár tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a játékvezetői jelentések alapján az őrhalmi edző ellen fegyelmit kezdeményezitek, s öt mérkőzéstől eltiltották. A továbbiakban felhívta az egyesületek figyelmét a bajnoki nyitánnyal kapcsolatos teendőkre- A sáros, csúszós, mély talajú pályák nagyobb sérülésveszélyt jelentenek, ezért fokozottabb figyelmet kell fordítani a létesítmények előkészítésére. A rendezőgárdák az eddigieknél is határozottabban lássák el feladatukat a rend és a fegyelem biztosításáért. A megyei csapatok március 20-án indítják sokszor ki- lencvenperoes útjára a labdát, míg a serdülők április 16-án kezdik a szezont. Az MNK-ra márdus 15-ig fogadnak el jelentkezéseket. A megyei selejtezőket április 20-án, május 4-én. 18-án, valamint június 1. és 15-én játsszák. A serdülőcsoportgyőztesek tornája június 18- án lesz egy később kijelölendő helyen. Pancsovai Nándor vitaindítóját követően a klubok vezetői kaptak szót. A sportvezetők a gondokat, problémákat emelték ki, javaslataikkal pedig segítették a szövetség munkáját. Sokan foglalkoztak a pályák állapotával, amely nehéz feladat elé állítja a klubokat, főleg azokon a helyeken, ahol csak egy létesítmény áll a kisegyesületék rendelkezésére. Gondot jelent továbbá a gazdasági helyzet. Elhangzott: az egyesületek váljanak nevelő egyesületekké. Ezért erősíteni kell a klubon belüli pedagógiai jelleget- Többet kell foglalkozni a sportolók fegyelmezésével. Az egyesületek jó ötletet hallottak a gazdasági nehézségek áthidalásának megoldásához. Elsősorban a serdülő- csapatok esetében nagyobb arányban kell támaszkodni a szülői segítségre. Két városi sportfelügyelő is kiemelte a helyi szövetség és a megyei szövetség szorosabb kapcsolatának szükségességét. A megyei szakember-ellátottság javítására — megfelelő létszámú jelentkezés esetén — helyi csoportot indítanak Salgótarjánban a TF középfokú edzői szakán. Gordos László elnökhelyettes arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a színvonal emelése érdekében a jövő évi bajnokságban több változást terveznek. Megrendezik a megye kelet—nyugati válogatottjainak találkozóját, jutalmazzák a legeredményesebb (gólkirály) megyei játékost, valamint az év legsportszerűbb csapatát. A serdülőbajnokságot pénzdíjassá teszik! (Iliász) Bajnokságok, eredmények, versenyek Az eddig igen magasra jutott NB Il-es Szolnok és Bp. Volán egyaránt vidéki NB I- essel néz farkasszemet. Fél tucat élvonalbeli közül a Rába ETO, a Vasas, a Bp. Honvéd, a Haladás és a Videoton egyaránt volt már MNK- győztes, mjndössze a békéscsabaiak nem örülhettek a múltban kupasikernek. A Szolnok is feliratkozott a rangos csapatok közé, a Szolnoki MÁV 1941-ben 3—0- ra verte az SBTC-t a fináléban. A slágerpárosítás kétségkívül : Bp. Honvéd—Vasas. Az angyalföldi legénység négy, a Bp. Honvéd három alkalommal hódította el a trófeát. Ezúttal a bajnoki címre pályázó Bp. Honvéd az esélyesebb a kettős találkozón. A mai műsor: Szolnok— Haladás 14.30 óra, Békéscsaba—Bp. Volán 14.30, Videoton—Rába ETO 16.00, Bp. Honvéd—Vasas, 17.00, Kispest. RÖPLABDA NB II. férfiak: Romhány— TFSE 3—2 (5, —12, —10, 8, 8). Romhány, v.: Semler, Balogh. Romhány: Bagl, Szalay, Kulcsár, Takács, Lichy, Fodor. Cs.: Tajti, Stvorecz, Balogh. Edző: Reznícsek László. A tavaszi Idénynyitón a Kerámia csapata a sérült Pothorszki nélkül állt ki a mérkőzésre későn érkező, szinte bemelegítés nélkül felálló főiskolásokkal szemben. A második és harmadik szettben úgy tűnt, hogy a magára találó TFSE simán nyer, de Fodor vezérletével fordított a Kerámia, s nem fért kétség végső győzelméhez. Az ütőerőben gyengélkedő romhányiak jó összpontosítással kerekedtek felül fiatalabb, képzettebb ellenfelükkel szemben. SÍFUTÁS Országos sílovő- és nemzetközi Caola Kupa sífutóverseny Galyatetőn. Az St. Petőfi DSE versenyzőinek eredményei. Sílövészet, férfiak (10 km): ... 4. Ipacs............6. Horváth J., ... 9. Géczi. Ifjúsági II. (7 km): ... 2. Galbács S............5. Varró. Serdülő I. (5 km): ... 4. Horváth P. 5. Orosz Cs., ... 7. Huszár Erik, . . 11. Sári Attila. Serdülő II. (3 km): .. . 3. Wendler Béla, ... 7. Czene, ... 11. Huszár V. Nők, ifjúsági II.: (5 km): 1. Rlchler Katalin. Serdülő I. (4 km): ... 2. Vincze V., 3. Horváth A ...........5. Vadas M. Serdül ő II. (3 km): I. Vadas Sz., 2. Lengyel Ágota. Caola Kupa nemzetközi sífutóverseny, férfiak (18 km): ... 2. Horváth J„ 3. Géczi T. Ifjúságiak (18 km): 1. Ipacs. Nők, serdülők (8 km): 1. Vadas Mária, ... 3. Vincze Viktória. TEKE Az NB II. legutóbbi fordulójában a Somos fölényes győzelmet aratott az élbolyban tanyázó DMVSC ellen, míg a tabella végén kullogó Mátranovák újabb vereséget szenvedett. Somos—Debreceni MVSC 8—0 (2777—2244). Somos: Németh 464, Molnár 467, Smida 419, Kéri 472, Ozsvárt 512, Fancsik Gy. 443. Szabolcsi Építők—Mátranovák 6—2 (2409—2331). Mátranovák: Fodor 397, Gecse 371, Berze 378, Szecsődl 395, Stoszek 398, Kapás 392. Az NB III. nógrádi vonatkozású eredményei: Pásztó—Egri VM 6—2 (2270—2193). LőrinciSíküveggyár SE 5—3 (2317—2303). Nádújfalu—Szerencs 5—3. Az élcsoport állása: 1. Pető- fibánya 19, 2. Egercsehl 19, 3. Síküveggyár SE 15, 4. Nádújfalu 15, 5. Pásztó 14 ponttal. —balogh— Portisch győzelemmel zárt A 11. fordulóval befejeződött Linaresben a nemzetközi sakktorna. Portisch Lajos a zárófordulóban az izlandi Hjartarson ellen a világos bábukat vezette, s a 39. lépésben feladásra kényszerítette ellenfelét. A holland Timman — Portisch ellenfele a sakkvilágba jnok- jelölti negyeddöntőben — sötéttel győzött a jugoszláv Ljubojevics ellen, így másfél pontos előnnyel nyerte a tornát. Az első helyért 6 ezer dollárt vehetett fel. A végeredmény: Timman 8.5, Beljavszkij 7, Juszupov 6.5, Ljubojevics, Chandler 6—6, Nunn, Portisch, Illescas, Georgiev 5.5—5.5, Hjartarson 4, Nikolics 3.5, Csiburdanidze 2.5 pont. Diák—tanár össztűzben „Asztalitenisz-olimpia” zajlik naponta a nagyszünetekben a Diósjenői Általános Iskolában. Az asztal egyik felén diákok, a másik oldalon az intézmény tanárai állnak és ütik a labdát, nagy nézősereget, szurkolótábort gyűjtve maguk küré. A hírek a tanulóifjúság győzelmeiről szólnak, ám a pedagógusok állják a küzdelmeket, s a visszavágókra készülnek. Nem a katedrán persze, hanem újra a pingpongasztalok mellett! Képeinken az egyik nagy mérkőzés küzdő felei: Csuhára Tünde diák és Jőzsáné Zám- pory Edit pedagógus. — képek: kulcsár — Á NÓGRÁD totótippjei, 11. hét 1. Ferencváros—Bp. Honvéd 1 2. Békéscsaba—Rába-ETO X 2 3. Kaposvár—Vasas 1 2 4. VfB Stuttgart—Bremen 1 5. Dortmund—Frankfurt 1 6. Bayern München—Mönchengladbach 1 x 7. Fortuna Köln—Stuttgarter Kickers x 8. Aachen—Biau-Weiss 90 1 9. Torino—Milan 1 10. Avellino—Juventus 2 11. Como—Roma 1 x 12. Messina—Bologna x 2 13. Parma—Catanzaro 1 2 14. Tatabánya—MTK-VM x 15. Triestina—Piacenza 1 16. Düsseldorf—Wattenscheid 1 Góltotópályázat Elmúlt heti pályázatunkra 298 db szelvény érkezett be. A két mérkőzés végeredménye: Debrecen— Ferencváros 2—2, 1. FC Köln—VfB Stuttgart 1—1 volt. Kéttal ál altos szelvény egy volt. 10 darab totó- szelvényt nyert: Görbicz László, Salgótarján, Játszó u. 8. Az egytalálatosok közül az alábbiak nyeritek 5—5 darab totószelvényt: Bozsik Nóra, Vizslás, Kossuth u. 19., ifj. Czinege Lajos, Horpács, Úttörő u. 2., Kovács Miklós, Salgótarján, Lőwy Sándor u. 1., Var- bai Mihály, Csécse, Lenin u. 7. Góltotó 1. FERENCVÁROS—BP. HONVED végeredmény: 2. COMO—ROMA végeredmény: NÉV: LAKCÍM: