Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
1988. MÁRCIUS 26.. SZOMBAT NOGRAD 3 Miklós Sándor szervizvezető és Kaffka István szerelő egy háztartási hűtőszekrény kompresszorának a cseré* jét végzi. Fotó: Bábel László Vállalkozók lükre 1 ..................................................................... ....................•'ll-.'..................-......................................................................................... .................................................... nm ,,,.....mii B éresmentalitás, vagy a jó pásztor magatartása? Ekörül forgott a szó a tévé csütörtök délutáni Hazai tükör című adásában a gazdaság belső vállalkozásai egy szeletének felmutatásával. A vállalkozási tortából ezúttal két Nógrád megyei tsz-elnök vágta ki azt a szeletet, amelyet gazdaságukban már jó ideje kóstolgatnak az emberek. A Szécsényi II. Rákóczi Ferenc és a Ka- rancslapujtői Karancs Mgtsz-ről tudnivaló, hogy mostoha adottságok közt kiemelkedő hatékonysággal gazdálkodik. Amit a természet megtagadott tőlük, azt pótolják iparral, leleménnyel, okosan szervezett érdekeltséggel. A siker nyitja az érdekeltség — voksolt a szécsényi múzeumban kamerák elé ültetett dr. Hütter Csaba és dr. Gergely Sándor. Ha valaki, ők aztán tapasztalatból mondják, hiszen mindketten a személyre szóló ösztönzés zavarba ejtő sokféleségét próbálták ki, s művelik mindmáig a gyakorlatban. Lejárt az ideje annak, hogy a tsz-iroda afféle diszpécserközpontként működjék, parancsolgasson, mindenbe beleszóljon, hiszen a tagság, a dolgozó kollektíva nem kiskorú. Aminek értelmét látja, annak megvalósítási módját is ki- fundálja, nyugodtan rá lehet bízni! A törzskar meg törődjön a jövővel, az a dolga! Ünnepi fáklyás körmenet tehát Szécsény- ben és Karancslapujtőn a belső vállalkozás? Szó sincs róla! A siker kudarcokkal váltakozik — és sok a feszültség, a konfliktus. Míg a lapujtői Baksa Gyula számára bevált a tehergépkocsi szerződéses üzemeltetése, addig Szöllős Vilmos felmondta ugyanezt a megállapodást. Neki nem érte meg. Ügy kelt haj- nalonta, hogy éjjel a gondok percig se hagyják aludni. Hagyományos feltételek közt dolgozó sofőr lett belőle újra? Nem. A lapujtői elnök kerek perec megmondta: lazába visz- szamenni nem lehet! Az autonóm munkacsoport tagjai kijelentették: mi döntjük el, hányán oldjuk meg a feladatot. A kőbányászok sem szorulnak a tsz-vezetőség gyámkodására, ellenkezőleg! Valódi üzletember erényeit csillogtatják: jövedelmük egy részéből — nem csekély egymás közti viták árán persze — rakodógépet vásárolnak, ami pillanatnyilag költség ugyan, de egy-két éven belül a bérleti díj megspórolásával tiszta haszon lesz belőle. Keresményük másik részét vésztartalékba helyezik az esetre, ha a kemény, havas télidőben nem tudnának dolgozni, Nos, kell-e hát attól félni, hogy sorsuk alakítását az ő kezükbe adják? Az igazi persze az volna, ha az általános társadalmi morál a szégyen sorába süllyesztené a tisztességtelen munkát. Itt még nem tartunk. Ma még elérhetetlen óhajok helyett többre megyünk, ha a realitások talaján állva próbálunk friss szelet fogni a vitorlákba. Ezt teszi, s példaszerűen, a csütörtökön bemutatott két gazdaság. Megküzdve konfliktusokkal, oldva kételyeket, bizalmat ültetve kishitűség helyére. Mi is hát a belső vállalkozás? A szocialista mezőgazdasági nagyüzem reprivatizálá- sa? Féltenünk kell tőle a szocialista nagyüzemet? Ettől aztán utoljára! Mert ami egyesek szemében reprivatizálásgyanús, az más oldalról nézve nem más, mint a nagyüzem revitalizálása. Egy eszköz, melynek segítségével új erőt lehelhettünk a gazdaságba. Méghozzá kezdetleges eszköz ahhoz képest, amivé még kiforrhatja magát. — sz. m. — Kelendő a kincstárjegy Akiket a hűtés vágya fűt A Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat Elektron leányvállalatának salgótarjáni hűtőtechnikai szervizében olyan szakemberek dolgoznak, akik már nem csak a háztartási hűtőszekrények hibáit orvosolják, hanem gyakorlatuk révén kiterjedt szolgáltatást nyújtanak az egész hűtőtechnikában. Univerzális emberek Villanyszerelő, hűtőgép- szerelő, ív-láng hegesztő, erősáramú műszerész: Miklós Sándor. Bár a bemutatásnak nem éppen szokványos formája ez, de egy szervizvezető esetében megengedhető és nem elhanyagolható. — Munkánk bonyolultsága megköveteli, hogy több szakmával rendelkezzünk — mondja Miklós Sándor. __ T izenkét fős szervizünkben nincs olyan szakembr, akinek csak egy szakmája van. — Mik azok a feladatok, amelyek igénylik az univerzális szaktudást? — A lakosság hűtőszekrényeinek javítása mellett tevékenységi körünkbe tartozik a kereskedelmi és ipari egységek hűtőinek szervizelése, illetve a klímaberendezések elkészítésében, valamint a beruházások hűtőtechnikai szerelésében való részvétel. ■•* is, ott is, mindenütt — Az egész megyére kiterjedt átalánydíjas szerződésünk van. Olyan vállalatokkal, intézményekkel vagyunk kapcsolatban, mint például a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat, a salgótarjáni, illetve bátonyterenyei áfész, a megyei és a balassagyarmati kórház, a Kargncshús, de több megyei termelőszövetkezet hűtőházában is dolgozunk. Az új városi tanács és az új városi könyvtár klímaberendezéseinek freon- köri (hűtőköri) szerelését szintén mi végeztük. Ráadásul a klímaberendezések hűtőköri szerelésénél minden megyei új beruházásnál jelen van a szervizünk. — Mindezt ilyen kevesen el tudják látni? — Egy kivételével szervizünk valamennyi szakembere jogosítvánnyal rendelkezik, bevetjük a saját gépkocsikat és két szervizkocsinkat. Munkaszervezésünk szigorú rendje szerint dolgozunk. Négy állandó kiszállószerelőnk a szerződött partnereknek és a lakosságnak végez szolgáltatá- tásokat, a többiek műhelyünkben elvégezhető javításokkal és beruházások előkészítésével foglalkoznak. A szerviz „hóemberei”, javításra váró háztartási hűtőszekrényei között araszolva egy munkáját végző vékony, szakállas fiatalember mellett állunk meg. — Kaffka István — mutatja be Miklós Sándor. — Egy beruházáshoz készít villamos kapcsolótáblát. A mágneskapcsolók, időrelék világából kiragadva •Kaffka Istvánt munkájával szembesítem a főnök előtt. Látszik rajta, hogy a csavarhúzóval szívesebben bánik, mint a szavakkal, de a lényeget így is megragadja: — Számomra nem az a fontos, hogy a főnök dicsérjen. Csak akkor vagyok elégedett, ha a tulajdonos is az. Szerződésben — n éli kártyánál A hűtőszerviz bejáratánál függő cégtáblán az is olvasható, hogy szerződéses vállalkozás. A négy évvel ezelőtti versenytárgyalás után Miklós Sándor megkapta a jogot arra, hogy a szervizt, mint szerződéses vállalkozó vezethesse. A szakembereknek nem kellett bemutatkoznia, hiszen már 1977-től együtt dolgoztak. A stervi-- vezető úgy látta jónak, hogy munkájukhoz szó szerint is adják a nevüket: névkártyával látta el a szerelőket, akik kötelesek a megrendelőknek, a tulajdonosoknak azt átnyújtani. A szakemberek le is teszik a névjegyü-. két — az elmúlt években nem érkezett lakossági panasz munkájukra. A szervizvezető egy személyben felelős a kollektíváért és a szerződésben vállalt gazdasági előirányzatok megvalósításáért. A végrehajtásról annyit, hogy az Elektron leányvállalat hét szervize közül az össznyereség szempontjából a másodikok. A szerződéses vállalkozás beindulásakor három-, tavaly kilencmillió forintos árbevétele volt a szerviznek. Fennállásuk óta folyamatosan bővül üzleti körük — természetes velejárója ez felelősséggel végzett munkájuknak, átnyújtott névkártyáiknak. Benkő Mihály Március 22-től árusítják a pénzintézetekben a kincstárjegyeket. Az új értékpapírok iránt a vártnál nagyobb az érdeklődés. Ottjártunk- kor hasonlóképpen nyilatkozott Pap Jánosné, az OTP szécsényi fiókjának vezetője, aki elmondta: szerda délutánig, tehát nem egészen három nap alatt 350 ezer forint értékű kincstárjegy talált gazdára. Leginkább az öt- és tízezer forint értékű, három hónapos lejáratú értékpapírt vásárolják a lakosok, aminek oka lehet, hogy gyorsan forog a pénz. Az így kapott 8 százalékos kamatot egyébként húszszázalékos jövedelmadó terheli. Képünkön: Szabó Istvánná ügyintéző tájékoztatja az egyik ügyfelet. Bővülő motor- kooperáció Együttműködésük több mint egy évtizedes hagyományaira építve, kötött újabb keretszerződést a Nógrádi Szénbányák kiste- renyei vállalkozási üzeme és az NDK-beli — drezdai székhelyű — villamosipari kombinát, a napokban véget ért lipcsei nemzetközi vásáron. A kisterenyei üzem villamos részlege motorok részegységeiből, alkatrészeiből tavaly 180 millió forint értékben exportált, a vásáron aláírt szerződés értelmében pedig idén már 220 millió forintért. Az élőkészítő tárgyalások során megállapodtak abban is, hogy a drezdai fél időben szállítja a fontosabb alapanyagokat; céljuk az, hogy minél komplettebb motorszerelést valósítsanak meg a bányaüzemnél. Ezt jelzi az utóbbi négy évben végbement kooperáció- bővítés is, amelynek értéke megnégyszereződött. A jövő évi megállapodások — eddig 200 millió forint értékű szállítást írlak alá — reményt keltenek a negyedmilliárdos export elérésére is, ipari felhasználású motorokból. Fotó: Kulcsár József ■■zt hitték a tűzhely- gyáriak, hogy az új esztendő végre meghozza számukra a nyugodt, kiegyensúlyozott munkatempót is. Ilyesmiről a leköszönt esztendő negyedik negyedében aligha lehetett szó, hiszen szinte a szalag végéről kapkodták el a vállalat termékeit. Ma már tudják, semmi jelentősége a helyzet normalizálódásába vetett hitnek. Minha mi sem történt volna, termékeiket illetően ez évben is folytatódott a felvásárlási láz. Míg tavaly az adóreform közelgő bevezetése, ez évben az áprilisra datált tavaszi árhullámtól való félelem tette kapóssá az SVT gyártmányait. A közvélemény attól tart, áprilissal új „időszámítást” veszi kezdetét. Legalábbis, ami az árak mozgását illeti. Mármost az, hogy a közvélemény ezzel laikusságáról, vagy éppenséggel hozzáértéséről tesz tanúbizonyságot — lényegileg mellékes. Tény viszont, hogy az „utca embere”, ki egyébként pénzügyi témákban az utóbbi időkben alaposan „kikupá- lódott”, a hétköznapi valóságban tapasztalt tényekre alapoz, és von le belőlük TAVASZI ÁRHULLÁM? helytálló vagy hamis következtetést. Többségében ugyanis egy személyben vásárló és termelő. Mint vevő, tárgyilagos benyomásokat szerez az árcédulákon szereplő új összegek segítségével, mint termelő pedig tárgyiasuló információkat kap gazdasági ismeretei révén. Mint vásárlónak elemi érdeke, hogy legalább az ígért 15 százalékon ne csapjon túl a fogyasztói árak emelése. Mint a vállalat dolgozója viszont azt kívánja, hogy akár a gyártmány drágítása árán is kerekítsék ki megélhetésének alapját, fizetését. Csakhogy az árpolitika — legyen az bármilyen megalapozott és átgondolt is — nem tehet eleget mindkét várakozásnak egyszerre. Az utóbb említett egyéni érdek érvényesítése ugyanis inflációgerjesztő hatása révén önmagával kerül szembe — éppen az inflációs spirál egy magasabb tekervényé- ben. Noha ellentmondani látszik, egyéni és közérdek e kérdésben tökéletesen ugyanaz: korrekt magatartás az áralkalmazásban! Erre intettek a Minisztertanács legutóbb közzétett irányelvei is, jóllehet pillanatnyilag úgy tűnik, sok gazdálkodó inkább másokra nézve tartja irányadónak, mintsem magára figyelmeztető ajánlásnak. Az idei esztendő új adószabályokkal, ezek kapcsán pedig módosított árarányokkal, változó ármechanizmussal köszöntött ránk. Az ármechanizmusbeli változások a vállalati árpolitika szabadságfokát növelték, az árrést maguk a gazdálkodók határozzák meg. Joggal vetődik hát fel a kérdés : ilyen körülmények közt vajon mitől marad a tervezett 15 százalékos szinten az ez évi árszintnövekedés? Az árasak sikeres áralkukra, az árkonzultációs rendszer hatásaira számítanak, s noha drasztikus adminisztrációs intézkedéseket egyelőre nem terveznek, adott esetben ezektől sem riadnak vissza az infláció elszabadulásának megelőzése, megfékezése érdekében. S számítanak persze a gazdálkodók józan magatartására is — arra az alaptételre helyezkedve, hogy a piac végső soron amúgy • sem hajlandó akármilyen árat elismerni. Monopolhelyzetekkel sűrűn átszőtt gazdaságunkban azonban egyelőre úgy tetszik, hogy a magatartásbeli józanság zömmel a saját érdekek tekintetbevételére érvényes. A legtöbb cég, hacsak megteheti, az áremelési lehetőségek teljes kihasználását tartja követendőnek, semmivel sem iparkodván szűkíteni azt a szakadékot, amely e kérdésben a központi akarat és a vállalati gyakorlat közt amúgy is tátong. A nógrádi vállalatoknak minap feltett árpolitikai körkérdés is ebben a tapasztalatban erősített meg bennünket. A megkérdezettek tényekkel támasztották alá, hogy nemcsak az előző esztendő utolsó negyedében, hanem ezekben a hetekben is olyan erőteljes árnyomás nehezedik rájuk beszállítóik részéről, melyet sem kivédeni, sem saját belső intézkedésekkel kigazdálkodni nem képesek. E kis megye tehát joggal érzékelheti, hogy a piaci pozíció és a jövedelmezőség közötti kapocs erősödése helyett inkább a monopolhelyzet és a jövedelmezőség közötti összefüggés válik markánsabbá. A kulisszák mögött olyan magyarázatokat lelünk, melyek tökéletesen érthetők — ha el nem is fogadhatók. A vállalati mozgástér valóban nem olyan tágas, hogy ne kíséreljék meg a lehető legkisebb áldozattal megtartani piaci helyüket, s ennek legegyszerűbb, leggyorsabb eredményt — s vajon menynyire tartósat? — hozó módja kétségkívül az áremelés. Jóllehet ugyanilyen sürgős, s eredményét tekintve jóval hosszabb távú megoldás a gazdálkodók forgalmazási, szervezeti és érdekeltségi-értékesítési rendszerének korszerűsítése — e témakörben eddig az áremelési hajlandóságoknál sokkal erőtlenebb szándékok érezhetők. Nos, itt tartunk ma, s előttünk még az egyelőre nyitott kérdés: új ár-idő számítás kezdődik áprilisban, veszélyeztetve a minden feszítőerő ellenére eddig betarthátónak vélt 15 százalékot, avagy gyakorlati magatartássá válik a mér- sékeltség, a józan magatartás kívánalma? A lakosság a leghatározottabb szigort követeli az árak féken tartására, hiszen számára már az eddigi drágulások is az elviselhetőség határát súrolják. A kormány, az árhivatal azonban nem rendelkezik mindenható szereppel valamennyi árkérdésben. Az ármunka „epicentruma” a vállalati gazdálkodás — kiváltképp ma, amikor mind jobban intézményessé válik a termelői és a fogyasztói árak együttmozgása. Drágulást fékezni tehát a vállalati termelői árakban lehet elsősorban. A módszerekre nézve semmi újdonsággal szolgálni nem tudunk, hiszen a takarékos költséggazdálkodás, a termékszerkezet korszerűsítése, a hathatós érdekeltségi formák megteremtése s a többi — unos- untalan ismételt követelmény. flEB amennyiben e kérdé- sekben gyorsabb elmozdulást a továbbiakban sem leszünk képesek produkálni, annak árát — a szó közvetlen és áttételes értelmében is — mi magunk adjuk meg. Szondi Márta