Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-21 / 68. szám

Sfittvtt OB Tarjáni sikerek Versenyzőink legyőzték az olimpikonokat Labdarúgó NB II. Nemcsak két pontot veszítettünk... SBTC - Komló 0—3 (0 - 3) Galyatetőn látványos küz­delmeket hozott sífutás­ban és sílövészetben az or­szágos bajnokság. Korábbi versenyeredményeik alap­ján sejteni lehetett, hogy az St. Petőfi DSE versenyzői beleszólhatnak az aranyér­mek elosztásába, is. Hor­váth János és Géczi Tibor bizonyítani akarta: a sport­vezetés túl korán mondott le róluk a téli olimpián részt vett csapat összeállí­tásánál. A bizonyítás nagy­szerűen sikerült. Kitűnő lövőeredményével a 20 km-es sílövészetben mind Horváth, mind Géczi — Miközben kinn az utcán javában élveztük a József- nappal dukáló napsütést, a salgótarjáni városi sport­csarnokban ezen a dél- előttön egy kicsit még el­időzött a tél, hiszen a léte­sítmény falai között bonyo­lították le a falusi dolgozók téli spartakiádjának megyei döntőit. A csaknem három hóna­pig tartó előcsatározások során közel tízezer dolgozót megmozgató rendezvényso­rozat záróakkordjaként 250 versenyző vette fel a küz­delmet, asztalitenisz-, teke- és a sakksportágakban és sporttörténeti vetélkedő­ben. A rövid megnyitó után gyorsan szétszéledt a társa­ság, megkezdődtek a dön­tők. A szellemi vetélkedőn versenyzőknek — olimpia éve lévén — az ötkarikás játékok történetének elmé­lyült ismeretéről kellett szá­mot adni. A bátonyterenyei- ek képviseletében három egészen fiatal leányzó érke­zett. Mosatóczki Andrea, Gregus Mónika és Mázuk Mónika, a Zsinkó Vilmos Szakmunkásképző Intézet ruhaipari technikumának diákjai, akik kicsit megszep­penve, de egy szuszra mond­ták, hogy először vesznek részt a spartakiádon. Mind­ezek ellenére épp, hogy le­csúsztak a dobogóról. A verseny a litkeiek teljes si­kerével végződött. A csa­patbajnoki győzelem mel­lett egyéniben mind a há­rom érmet hazavitték. A nagyterembén a ping- pcxngozók tizenkét asztalnál püfölték a kaücsuklabdát. Egy óvatlan szemlélődő meg is kérdezte, hogy lehet egyszerre ennyi mérkőzést követni? De gyorsan meg­nyugtatták: mindenki ma­gának számolja a poénokat. Hinnék ellenére nem érke­zett óvás, de még komolyabb Labdarúgó NB I.: Haladás— Rákóczi FC 4—0, Pécs—Ferenc­város l—0, Vasas—Békéscsaba 1—1, Debrecen—Tatabánya 0—3, Siófok—Zalaegerszeg 2—1, Rába ETO—Vác 3—2, MTK-VM—Üj­pesti Dózsa 2—0, Bp. Honvéd— Videoton 2—0. A bajnokság állása 1. Bp. Honv. 18 11 4 3 29-15 20 2. Rába ETO 18 10 4 4 28-19 24 3. Tatabánya 18 7 8 3 41-22 22 4. Ü. Dózsa 18 8 6 4 34-20 22 5. Haladás 18 7 8 3 27-19 22 6. PMSC 18 8 5 5 22-17 21 7. MTK-VM 18 8 3 7 34-34 19 8. Vasas 18 5 7 0 23-25 17 9. Vác 18 5 0 7 21-21 10 10. FTC 18 4 8 0 23-24 10 11. Siófok 18 8 4 8 24-28 10 12. ZTE 18 5 0 7 18-23 10, 13. Békéscsaba 18 4 7 7 15-29 15 14. Videoton 18 3 8 7 19-23 14 15. DMVSC 18 4 0 8 20-32 14 1«. Rákóczi FC 18 2 4 12 14-41 1 Labdarúgó NB II. : Bp. Volán —Ajk* 1—2, Eger— Szeged 1—3, Nagykanizsa— Bp. Építők l—l, megszerezve az első és a második helyet — legyőzte az olimpikonokat, Kovács Zsoltot és Mayer Gábort. A junioroknál Ipacs László két aranyérmet szerzett, Be- reczki Brigitta 5 kilométe­ren bizonyult a legjobbnak. Az St. Petőfi DSE ered­ményei. Sílövészet. Férfiak. 20 km.: 1. Horváth János, 2; Géczi Tbor. 10 km.: ... 3. Horváth János, 4. Géczi Ti­bor. Juniorok. 15 km.: 1. Ipacs László. 10 km.: 1. Ipacs László. Nők. Felnőttek, 10 km.: ... 3. Bereczki Brigitta. 5 km.: 1. Bereczki Brigitta, .... 6. vita sem kerekedett a mér­kőző felek között. A karancskeszi lányok meglepve vették tudomásul, hogy gyorsan véget ért szá­mukra a csapatverseny, de nem volt idő bánkódni, mert máris rohanni kellett a ta­nácsterembe, ahol javában ketyegtek a sakkórák. A női csapatban győztes nógrád- sipekiek kapitánya Bárány- né Baranyi Ágnes, korábban már országos döntőt is nyert. — Nálunk családi hagyo­mány a sakkozás, az érzé­ket á nagyapámtól örö­költem. Egyébként a faluban inkább a férfiak sportja, ök a presszóban, a klubban naponta játszanak, de mi nők nemigen tudunk össze­járni. Ám, amikor közele­dik a spartakiád ideje, Domszki Gyuri bácsi, a sportfelügyelőnk már jó előre szól, hogy lányok, ké­szülődés, és mi minden év­ben szívesen eljövünk... Már jócskán elmúlt dél, mikor a tekézők visszaérkez­tek Somosról. Kiderült, hogy a bátonyterenyei körzet képviselői minden elképzel­hető díjat megnyertek. De nem kellett szégyenkezni a nagylóciaknak sem, akik bi­zony csak évente egyszer, a spartakiád versenyen látnak igazi tekepályát. Idén se hiányzott közülük a két már-már legendás sport­nagymama, az 52 éves Ke­lemen Tiborné és a 49 éves Szeles Lászlóné, akik nélkül az utóbbi három és fél év­tizedben nem nagyon lehe­tett elképzelni spartakiádot. Télen-nyáron ott vannak a versenyeken, s most ízes stílusukban szinte egymás szavába vágva sorolták ed­digi „eredménylistájukat”. Kelemenné mondja, hogy 1951-ben még karcsúbb volt és tornában indult, ö állt fel a gúla tetejére, mert a faluban akkortájt erre egyedül csak ő volt képes. Most reggel otthagyta a busz, ezért kocsit fogadott, DVTK—KSC 1—0, Dunaújváros —Nyíregyháza 3—1, Szolnok— Kazincbarcika 1—0, Csepel—III. kér. TTVE 1—1, Metripond— Szekszárd 5—2, Veszprém—Ózd 0—0. Az NB II. Állása 1. Veszprém 23 13 4 0 31-18 30 2. Ózd 23 9 11 3 29-18 29 3. Szeged 23 11 0 0 38-20 28 4. Szolnok 23 12 4 7 40-34 28 5. Dunaújv. 23 12 4 7 38-23 28 «. Diósgyőr 23 13 2 8 32-31 28 7. Komló 23 9 7 7 37-30 2$ *. Csepel 23 10 5 8 34-31 25 9. Bp. Volán 23 10 4 9 33-33 24 10. Kecskemét 23 10 3 10 39-38 23 ll. Metripond 23 8 7 8 35-34 23 12. Nyíregyh. 23 9 4 10 31-33 22 13. Nagykan. 23 8 • 9 20-29 22 14. Eger 23 7 8 8 31 >-37 22 IS. Salgótarj. 23 7 7 8 29-30 21 11. Ajka 23 5 10 8 19-24 20 17. Kazáncb. 23 5 8 10 19-20 18 1». in. k. TTVE 23 3 12 8 23-33 18 lt. Építők 23 1 3 15 28-30 13 ■3». Szekszárd 23 4 5 14 18-41, 13 Bereczki Brigitta 5 kín­én sílövő magyar baj­nok Kolláth Éva. Ifi I. kcs. 8 km.: ... 2. Tóth Klára. 6 km.: ... 2. Vincze Viktória, 3. Tóth Klára, ... 6. Horváth Ágnes, 7. Ricler Katalin. hogy időben beérjen a ver­senyre. Mert ameddig az egészsége szolgál, dicsőséget akar szerezni a falujának, csak az a baj, hogy a fia­talok nem nagyon igyekez­nek átvenni a stafétabotot. Eredmények: Sakk: Ffi egyéni: 1. Serfőző (Karancs- lapujtő), 2. Kormos (Bá­tonyterenye), 3. Simon (Rom­hány). Női egyéni: 1. Fii­kor Sarolta (Nagylóc), 2. Orosházi Natália (Karancs­keszi), 3. Rontó Viktória (Homokterenye). Ffi csapat: 1. Karancskeszi, 2. Bátony- terenye, 3. Nagylóc. Női csa­pat: 1. Nógrádsipek, 2. Ka­rancskeszi, 3. Bátonyterenye. Asztalitenisz. Ffi egyéni: 1. Kövéndnozséf (B.-terenye), 2. Havaj István (Bgy), 3. Tóth Zoltán (St.), Női egyéni: 1. dr. Kerekes Tünde (Szé- csény), 2. Süveges Anna­mária (B.-terenye), 3. Tóth Vera (St.). Ffi csapat: 1. B.-terenye, 2. Szécsény, 3. Pásztó. Női csapat: 1. Rét- ság, 2. B.-terenye, 3. S.-tar- ján. Női páros: 1. Demeter, Olasz (Rétság), 2. Tóth, Mor­genstern (St.), 3. Jaskó, Ko- rényiné (B.-terenye). Ffi pá­ros: 1. Kispál, Babják (B.- terenye), 2. Molnár, Hege­dűs (St.), 3. Havaj, Pölhös (Bgy.). Teke: női csapat: 1. Nádújfalu, 2. Mátraszőlős, 3. Nagylóc. Női egyéni: 1. Nagy Gáborné (B.-terenye), Püski Sándorné (Pásztó), 3. Kovács Istvánná (Pásztó). Ffi csapat: 1. B.-terenye, 2. Nagylóc, 3. Mátraszőlős. Ffi egyéni: 1. Haller Dénes (B.- terenye), 2. Bedi József (B.- terenye), 3. Fiikor Lajos (Nagylóc). Szellemi, csapat: 1. Litke, 2. Rétság, 3. Sal­gótarján. Egyéni: 1. Uramecz János, 2. Szabó János, 3. dr. Kollár Mihály (Litke). ösz- szesített pontverseny: 1. Bátonyterenye 125 pont, 2. Szécsény 94,5 p.. 3. Salgó­tarján 76 p., 4. Rétság 50,5 p., 5. Pásztó 48 p., 6. Ba­lassagyarmat 20 p. Balás Róbert Labdarúgó NB III.: Hatvan- Heves 4—0, Sajóbábony—Gyön­gyös 0—2, Edelény—BVSC 0—1, Recsk—H. Papp J. SE 1—1. A bajnokság állása 1. BVSC 18 13 2 3 41-17 28 9. Hatvan 18 8 7 3 35-24 23 S. Mád 18 0 8 4 24-15 20 4. Siküveg 18 8 4 0 38-30 20 5. Bélapát!: 18 9 2 7 30-31 20 S. Kötele* SE 18 7 • 5 23-10 20 7. Gyöngyös 18 0 8 4 10-13 20 S. Edelény 18 7 5 0 34-25 19 9. Romhány 18 0 7 5 24-28 19 10. B. Bányász 18 5 7 0 10-10 17 11. Bgy. HVSE 18 5 7 0 28-20 17 12. Recsk 18 5 0 7 25-30 10 13. Nagybát. 18 4 7 7 18-22 15 14. H. P. J. SE 18 3 8 7 14-24 14 IS. Heves 18 4 4 10 10-37 12 lf. Sajóbábony 18 3 2 12 14-35 8 A megyei bajnokság xvij. fordulójáuak eredményei: OM- TK—Balassi SB 2—2, Nézsa­Salgótarján, 1000 néző, v.: Puhl. (Kovács II., Stamler). SBTC: Hiesz — Mákos, Fé­nyes, Zimonyi, Babcsán — Kovács, Simon, Oláh (Juhász a 75. p.), Veres (Skoda a 46. p.) — Sváb, Kiss. Edző: Répás Béla. Komló: Tábit (Fullér a 44. p.) — Miklós, Schulteisz, Gallai, Hammer — Takács, Uhrik, Jurin, Dárdai (Vulímann a 83. p.) — Réfi, Varga. Edző: Rónai István. Sárga lap: Uhrik a 25., Hammer a 47. percben. Ki­állítva: Uhrik a 30. percben. Tapogatózó játékkal teltek az első percek. Majd Sváb és Kiss került kecsegtető helyzetbe, ám mindkettőjük elől az utolsó pillanatban mentettek a vendégvédők. A 16. percben, a sűrű hóesés mellett, á vendégek vezető gólja keltett izgalmat a ta­vasz első napján fázósan di­dergő szurkolók között. Ju­rin lőtt be szögletet a bal oldalról, amelyet Miklós előbb a felső kapufára, majd a visszapattanó labdát a jobb alsó sarokba passzolta. 0—1. Még alig telt el öt perc és már újra a hazaiak hálójá­ban táncolt a labda! Veres a félpályánál elvesztette a labdát, amellyel Varga el­húzott a bal oldalon. Az Nagybátonyi Bányász— Bélapátfalva 2—1 (1—1) Bátonyterenye, 300 néző, v.: Pecze. Nagybátony: Re- viczki — Kiss, Orosz, Mihal- kó, Bertók — Szabó II. (Sza­bó I.), Gáspár, Hajdara, Bo­dor — Utasi, Szőke. Edző: Kiss János. 22. perc: Bodort lerántot­ták a 16-oson belül, a meg­ítélt 11-est Szőke biztosan lőtte a kapuba. 1—0. 27. perc: Reviczki Kapuit ellökte az ötösön belül, ez is 11-es, amit Horváth J. a ka­pu bal oldalába helyezett. 1—1. 46. perc: Szabó II. egye­dül ugrott ki a lesre játszó védők közül és a kifutó ka­pus fölött a hálóba emelt. 2—1. Jó talajú pályán leját­szott mérkőzésen a bányász­csapat végig fölényben ját­szott és biztosan győzött, a mezőnyben jól játszó vendé­gek ellen. A hazaiak a két gólon kívül két kapufát lőt­tek és számos nagy gólhely­zetet hagytak ki. Jók: Kiss, Bodor, Mihalkó. (Veres) Bgy. HVSE—Mád 1—0 (1—0) Balassagyarmat, 400 néző, v.: Márta. Balassagyarmat: Ersekvadkert 2—2, Szőnyi SE— Salgó Öblös 1—0, Kisterenye— Szécsény 1—0, Karancslapujtő— SKSE 0—8, Grhalom—Bércéi 3—0, Palotás—Pásztó 0—1, Nóg- rád Volán—Mátranovák 2—1. Totóer«dmény*k 1. MTK-VM—C. Dózsa 2-1 1 2. Siófok—Zalaegerszeg 2-1 1 3. Debrecen—Tatabánya 0-3 2 4. Schalke 04—VfB Stuttg. 3-4 2 5. E. Franki.—B. Münch. 1-1 X (. Kaiserslaut.—Hamburg 0-3 2 7. Solingen—Saarbrücken 1-3 2 I. Darmstadt—Düsseldorf 1-0 1 9. Ascoli—Internationale 2-1 1 10. Verona—Torino 0-2 2 11. Catanzaro—Bari 1-1 X 12. Padova—Lazio 2-0 1 13. Taranto—Breseia 2-1 1 Pótnaérkózések: 14. Pécsi MSC—Ferencváros 1-0 1 It. »lao-W. SO—Offenbach 1-0 1 If. Watteaseh.—Beassch. 2-2 X alapvonalról középre lőtt, s Réfi három védő közül Hiesz lábai között szerezte meg a vendégek második gólját. 0—2. Fél óra elteltével felcsillant a remény. Uhrik csúnyán fel­vágta az egyedül kilépő Bab- csánt, s miután öt perccel korábban már sárga lapos fi­gyelmeztetést kapott, a piros lap következett. A tíz ember­rel játszó Komló azonban to­vábbra is a saját ritmusát játszotta. A 36. percben Var­ga szögletét Réfi három vé­dőt megelőzve öt méterről fejelte élesen a bal sarokba. 0—3. (A gól előtt valaki megje­gyezte a nézőtéren, hogy tíz hazai védővel szemben öt komlói már csak nem tud bajt keverni. Tudott!) Később Babcsán lövését védte könnyedén Tábit. Az ellentámadásnál Réfi és Ta­kács kötött ismét görcsöt a hazai védők lábára. Táma­dásukat nehezen szerelték Fényesék. Három perccel a félidőt jelző sípszó előtt a vendégek kapusa megsérült, így helyére a cserekapus Fullér állt a komlói háló elé.1 Szünet után Hammer „szi­gorú” eszközökkel tisztázott a tarjáni Kiss elől. Jutalma sárga lap lett, majd Réfi ke­Nagy — Paumann Zs., Föld­vári, Magos, Paumann Cs., — Sági (Kovács A.), Vanda, Stark — Szalai, Szőcsei (Tréznik), Szedlák. Edző: Vi- domusz Tibor. 42. perc: Vanda a balösz- szekötő helyéről mintegy 16 méterről bombagólt lőtt a hosszúsarokba. 1—0. Erősen idény eleji formá­ban játszottak a csapatok, a hazaiak végig nagy me­zőnyfölényben játszottak, de rengeteg hibával, körülmé­nyesen játszottak. Számukra ezen a mérkőzésen csak a győzelem volt a lényeg. A jó játékkal még adósak ma­radtak. Jók: Paumann Cs. és Vanda. (szilágyi) H. Köteles SE—Síküveggyár 3—1 (1—0) Budapest, Külső Váci út, 100 néző, v.: Darók. Síküveg­gyár: Koncsik — Zsély, Gyetvai, Verbói, Szalai — Tóth, Balga, Jaszik — Ga- rai, Tolnai, Zsidai. Edző: Kiss László. 35. perc: Egy lepattanó labdát Gubán 8 méterről a léc alá vágott. !—0. 60. perc: Gárai a kapus fölött kapura emelt, a befu­tó kézzel kiütötte a labdát a gólvonal elől, a játékvezető azonban meglepetésre szög­letet ítélt! 65. perc: A bal oldalon fel­futó Jaszik beadását Garai a tömörülő védők közül pöc­költ« a hálóba. 1—1. verte meg ismét a hazai vé­dőket. Csak rajta múlott, hogy a vendégek nem nö­velték előnyüket. Az SBTC próbálkozásait könnyűszerrel tisztázta a jól záró vendégvédelem. A tarjániak körülményesen, sok hibával szőtték támadá­saikat, ám egy-két lehetőség még így is adódott. Skoda két ízben is csökkenthétté volna a hazaiak hátrányát, ám előbb tíz méterről fölé durrantott, majd három mé­terről a komlói kapus kezé­be fejelte a labdát. Még negyedóra volt hátra, amikor először csattant fel a vastaps a nézőtéren. S mi­lyen a sors(?), ez is a ven­dégek akcióját követően. Varga cselezte át magát há­rom védőn, de lövését Hiesz bravúrral védte. A látottak alapján a ven­dégek ilyen arányú győzel­me is teljesen megérdemelt. Jók: az SBTC-ből nem akadt kiemelkedő teljesítmény, ill, Réfi (a mezőny legjobbja), Varga, Gallai, Takács, Mik­lós. Répás Béla: — Sajnos nemcsak két pontot veszí­tettünk. .. Rónai István: — Minden elismerésem a játékoso­ké... — pilinyi — 66. perc: Háromméteres lesről indult a hazai akció. Balázs beadását Németh sen­kitől sem zavartatva 5 mé­terről fejelte a hálóba. 2—1. 70. perc: Egy kontratáma­dást követően Balázs az ötös sarkáról a kapu közepébe vágta a labdát. 3—1. Végig sziporkázó, kemény mérkőzésen, rangadóhoz méltóan játszottak a csapa­tok. A tét terhe alatt kissé görcsösen játszó üvegesgár. da képtelen volt ellensú­lyozni az indiszponált já­tékvezetői hármas téves íté­leteit. A Síküveg csapatából ezen a napon senki sem nyújtott az átlagnál jobb teljesítményt. (rédei) Borsodi Bányász—Romhány 0—0 Sajószentpéter, 300 néző, v.: Puhl. Romhány: Szúnyog — Józsa, Pincze, Pingíczer, Filiczki — Sági, Gáli, Bera, Keresztes — Hodúr, Varga (Gál). Edző: Majnik János. A fegyelmezetten védeke­ző és helyzeteit elhibázó Romhány megérdemelten szerezte meg az egy bajnoki pontot. Jellemző a mérkő­zésre, hogy a hazai csapat még gólhelyzetet sem tudott teremteni Szúnyog kapuja előtt. Jók: Pingiczer, Bera, Gáli, Filiczki, Hodúr. (kaliczka) A Nagybátonyi Bányász első gólját Szőke büntetőből lövi a Bélapátfalva kapujába. (Fotó: Bencze) Falusi dolgozók téli spartakiádja Eredmények, táblázatok Labdarúgó NB III. Araszol a Bátony és a Gyarmat

Next

/
Oldalképek
Tartalom