Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
Mentik a menthetőt Társadalmi összefogással Az elóregyartott panelek, a szürke betonrengetegek korában visszavágyunk az „emberszabású” építkezések korába. Nem véletlen, hogy a családi házak építészeti megoldásaiban szaporodnak a boltívek, hogy a formák gyakorta emlékeztetnek a paraszti építkezésre. Ez a vágy hajthat bennünket, hogy felfedezve,- a még jelenlévő, ám romos állapotú régiségeinket, tegyünk valamit. Manapság már nem csupán az a ház érdemel védelmet, amelyikre rátették a táblát. Minden fontos, ami a múltat tárgyi mivoltában menekíti át a jövőnek. Az elmúlt esztendőkben a Hazafias Népfront égisze alatt sokszor hallottuk a biztatást: őrizzük emlékeinket! Megalakult az Országos Honismereti Bizottságon belül a műemlékvédelmi albizottság. Egyre többször hallunk a bizottságról. Ám azt is tudjuk: meglehetősen kevés anyagiakkal rendelkeznek. Pedig ez a tevékenység csak nyeli a forintokat. Mégis, miben bíznak? — ezzel a kérdéssel fordultunk Vecsei Józsefhez, az Országos Honismereti Bizottság titkárához. — Meglehetősen nehéz ilyen körülmények között, eredményeket elérni. Mindenesetre sajátos eszközökkel szeretnénk a figyelmet felhívni a műemlékek védésére — addig, amíg nem késő. A műemlékvédelemmel nagyon sokan foglalkoznak. Az egyik feladatunk, hogy a könyvtárosoktól, az építészektől, a pedagógusoktól, a levéltárosokig — munkacsoportokat szervezzünk. A különféle információkat összegyűjtjük, s ezek birtokában kezdhetjük a konkrét szervezést. ^Egyre-másra szaporodjak a különféle körök, egyesületek, mind azzal a céllal, hogy legalább a környezetünkben mentsék, ami menthető. Milyen kapcsolatot alakítottak ki ezekkel a csoportokkal? — Se szeri, se száma ezeknek a csoportoknak. Többnyire a Hazafias Népfront égisze alatt jöttek létre. De ha nem, akkor is igyekszünk információkkal ellátni őket, Itt vannak például a várbarátkörök. Az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával, ám helyi munkával tataroznak várakat. Például a siklósi vároarátkör elnöke Perics Péter állandóan otttalálható a várnál, szervezi az idegenvezetést, a felügyeletet, a karbantartást. De említhetném a zsám- béki honismereti kört is. Egymás után hozták helyre — helyi segítséggel — a műemléki jellegű épületeket. Megmentették a régi iskola napóráját. Ma könyvtár és idősek napközi otthona van ott, ahol nemzedékek nőttek fel egykoron. S az egy üzem, egy ” iskola mozgalom? — Székesfehérvárott az Ikarus kezdeményezte. Először a királykert felújítását vállalták, majd folytatták egy teljes utcasor rekonstrukciójával. Somogy megyéből jó néhány termelőszövetkezet újított fel régi kastélyt. így például a somogyi Szentbalázson éppen a téesz elnöke, Bra- nyó Károly kezdeményezett. Ott elsősorban a mezőgazdasági jellegű ipari emlékeket gyűjtöttek össze. • Miként segíthetik | a vállalkozókat? — A legutóbbi albizottsá- gi ülésen erről esett szó. Javasoltuk, hogy azok a gazdálkodó szervek, magán- személyek, akik műemlékeket hoznak helyre, vagy műemlék jellegű épületeket újítanak fel, valamiképpen mentesüljenek az adózás alól, vagy levonhassák a költségeket az adóalapból. Ez még kidolgozásra vár. Két esztendeje indítottuk meg azt a fotózási akciót, amelynek eredménye: legalább a levéltárakban őrizzük az emlékeket. Ennek gazdája Gödöllő, ahol a helvtörténészek valóban sokat tettek. Említhetném azt is, hogy a csepeli adótornyot nem engedhetjük lebontani: a HNF-nak kellett közbelépni. Ez a munka nagyon sokszínű, sajnos lassú. Legalább tízezer jelölt, s ugyanennyi jelöletlen műemlék található országunkban. Manapság a lényeg: menteni a menthetőt, s nem kérdezik milyen céllal: lehet belőle üdülő, szálloda, irodaház, ki tudja még mi minden. Tapasztalható egyfajta pezsgés. A Ilyen körülmények közepette könnyebb, avagy nehezebb a műemlékvédelem? A kérdésre dr. Román András, az országos műemléki felügyelőség osztály- vezetője ad választ: — Tömören azt mondhatnám: is-is. Könnyebb, mert az utóbbi években megnőtt a társadalmi érdeklődés, a felelősségtudat. Egyre többen ismerik fel: ha most nem cselekszenek, holnap már késő. Ma nehezebb a műemlékvédelem, hiszen mindenki tudja, hogy egyre kevesebb jut a kulturális tevékenységre. S pénz, nélkül bizony a legjobb akarat is kevés. ^ Talán éppen ez az oka annak is, hogy keresik a partnereket, a segítőtársakat. — Azzal, hogy a Hazafias Népfrontnál különbizottság jött letre, a kapcsolatunk erősödött. Ugyanilyen fontos a kapcsolattartás a Városvédő Egyesületek Szövetségével. A műemlékvédelemnél a puszta állagvédelem is gondot okoz. A legkritikusabb példák között említhetném a gödöllői kastélyt, ötletpályázatot írtak ki a hasznosítására, de annyira leromlott az állapota, hogy egyelőre fogalmunk sincs, mi lesz vele. A visegrádi vár rekonstrukciója meglehetősen lassan halad. Ott végül is felismerte a Pilisi Parkerdő Gazdaság, hogy a hasznosításra kiírt pályázat irreális. így — jobb híján — maguk láttak hozzá az állagmegóváshoz. Szerencsére egyre több a helyi kezdeményezés. S talán ebben bízhatunk leginkább: ha helyi összefogással mentik a menthetőt. E. K. Grafika Roszija Zagorszki tornyok SZOVJET MŰEMLÉKEK —Rigó Tibor felvételei— Novogyevicsi kolostorkert Hollókői hiányok ... A nótában Lóc (Nagy- lóc) felé néznek a lányok, mert talán Hollókőnél Lóc volt a tehetősebb, gazdagabb; a hollókői hajadonok meg onnan várhatták — nem a fehér lovas királyfit, csupáncsak és bőven megfelelőnek a fogatos gazdafiakat. Az ófalui, világörökség-la- kott-falumúzeum? lányai meg már sehova sem néznek, s tapasztalásom szerint, nem is nagyon értik a mai öregek (akik ott leginkább még élnek, laknak), hogy mi a fittyfenét jelent ez a legújabb érdeklődés, mi ez a világörökség „hogy egy ilyen elmaradott falut így felkapjanak. ..” És ez • még akkor is szót érdemel, ha az ember sejti; van ebben a nagy értetlenségben egy cseppnyi palócos furfang. Hadd magyarázza az idegen — mitől jó, ami jó... Sportnyelven szólva „csont nélkül” ment át Hollókő, az ófalui rész és környéke a várral együtt a szigorú, mindent mindennel összevető nemzetközi bizottság rostáján. Igv kapta a rangot, az újabbat. Hogy ez mit jelent? — legelsöbb is mindenoldalúan fel kellene fogni, de nagyon hamar! A világ tele van prospektusokkal és továbbra is tele van (lesz) minden különlegességre fogékony utazóval. ínyencekkel és kultúrszomjazókkal, mindenre kíváncsiakkal és igazi proccokkal, akik szinte mindenre azonnal „buknak”, ami új (vagy újként előadott régi). A minap számba vettük valakivel, aki maga is nagy megyepárti, azokat a pontokat, amelyeken — nem pénzkérdés igazából egyik sem — mihamarabb kisebb-nagyobb változtatás, kiegészítés kellene, még mielőtt a „nagy verkli”, a szezon beindul... A listát nyilván elkészítette mindenki, akinek hivatalból köze van a világ- örökséghez és módja is rá, hogy ebben-abban változtasson, mégsem felesleges szót keríteni talán itt és így sem a „több szem .. ” alapon. Mert, persze hogy nem mi találtuk fel a kanálban a mélyedést. Hát a legnagyobb gond egyben a legtöbb pénzt is jelentheti és ez a vízellátás feldúsítása. Talán az elsők között volt éppen Hollókő a víz megszerzésében a megyei falvak között — az akkori eredmény a fejlődő újfalui résszel szó szerint elenyészett. Ma már gyakori a vízhiány, amin változtatni mindenképpen kellene. Az új rang legfeljebb valamiféle létező sorrendiségben módosíthat valamit a megoldás előbbrehozásával stb. Szükségesnek látszik egy a környezettel külső megjelenésében „harmonizáló” (nem ez a legmegfelelőbb kifejezés itten) nyilvános illemhely építése is, hiszen jelenleg mindössze egyetlen ponton, az étteremhez tartozó mellékhelyiség használatával létezik ilyesmi. A gyerekseregek látogatása ugyancsak várható, de a vár közvetlen környékének megfelelő elkerítése sok szempontból üdvös lenne; a jelenlegi gyakorlatban ugyanis szinte ellenőrizhetetlen ki, hova, miért lép, vagy megy és egy zsák bolha jellegű (mozgékonyságában) népes tanulócsoport önfeledt „várjátékának” kordában tartását senki sem tudhatja elvégezni. Különösen veszélyes — meg persze káros is! — a részben már helyreállított várrészek völgy felőli oldala, de amúgy is megfontolandó, hogy hol az a pont, ahonnan még felnőttkísérettel sem kell tovább mennie senkinek. Várható amúgy a nem csoportos (tolmáccsal érkező) turizmus, az egyénileg utazók számszerű és hirtelen gyarapodása is. Túl azon, hogy az idegennyelvi fogadókészség min- denképppen megerősítésre szorul — a többnyelvű és megfelelő tervezésű, egységes tájékoztató táblák, térkép, Hollókő körülállható és valahol az ófalui rész elején elhelyezett makettje ugyancsak a rövidesen feltűnően hiányzó! dolgok közé — sorolódhat. S hozzá természetesen a megfelelő tájékoztató személy is, aki lehet helybeli-környékbeli, máshonnan érkezett csak egy nem — hiányzó. Az a világörökség ugyanis, amelyik „nem tud megszólalni” és önmagáról mindent elmondani, végeredményben rejtve marad akarata és mindenki másirányú jószándéka ellenére is! A világörökség, Hollókő irányába mutató táblákat már azokon a pontokon ki kellene helyezni, ahol a szécsényi, illetve a pásztói útról a be- ágazás elindul a Cserhátnak. Az ország két világ- öröksége közül az egyik a budai várkerület. Ott nehezebb talán az amúgy is sokféle tábla közé elhelyezni a „márkajelzést”, de nekünk sem lehet elég a közúti egyenjelzés, ami Hollókő felé mutatja — jelzi az utat. A világörökségről azoknak is értesülniük kell utazásuk közben, akik soha sem hallottak sem Hollókőről, sem a világörökségről — ez nyilvánvaló talán. , A megye „váras megye” volt a történelmi időkben. Ma legfeljebb várhelyekről beszélhetünk, mégis célszerűnek látszana a megyei várak helyének megjelölése egy olyan vártérképen, amelyet ugyancsak megfelelő kivitelben, nagyságban lehetne elhelyezni magánál a hollókői várnál, megjelölve benne-rajta azt is, milyen más várakkal volt „vizuális” kapcsolata éppen a hollókőinek, s mit jelentett egyáltalán, hogy szinte valamennyi vár legalább két-há- rom másik várral tudott érintkezni sajátos jelzési rendszerrel légvonalban. Az ajándéktárgyak sematizmusa, kis választéka (mindenki nem vehet helyben az amúgy létező szép, eredeti faragásokból) egyben arra is alkalmas, hogy felvetődjék; milyen kerámia- és szöttestárgyak készülhetnek akárcsak ott a környéken (a közelben él és alkot Antal András keramikus és Szöllősi Mária textiles iparművész), és hogy aztán a tájhoz, néphez illő igényes tárgyak ott helyben hol mutathatók be a vásárlóknak? Ide igényes, eredetiséget és stilizáltságot jól ötvöző mai tárgyak kellenének nagy gazdagságban, színvonalas „előadásban”, de nem lenne baj az sem, ha á várkútból előkerült pazar törökkancsók, korsók „hiteles” másolatai és más reprodukciók is eladhatók, kaphatók lennének. Ezt a sort, ki-ki folytathatná ismeretei és vérmérséklete- fantáziája szerint. Ha rám bízná valaki az ügyet — mindenesetre azzal kezdeném, hogy a helybeliekkel szegről-végről alaposan megtárgyalnám, mit jelent a világörökség, mit jelenthet itt mindenkinek, miben lehetne őket magukat is jobban bekapcsolni egy valóban szép, érdekes és fontos cél érdekében Jómagam rendben tartott működő régi kutakat (ott vannak nagy elhanyagoltságban, őrizetlen), kempinget, fedett és közös ünnep- lésre-összegyűlésre alkal: más nagypajtát, fizető parkírozót, ófalui belépőjegyet, négynyelvű ismertetőket. , És minden mást is látok. T. P. L Fenyők között
