Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-27 / 49. szám

1988. február 27., SZOMBAT NOGRAD 5 Honnan jövünk, merre tartunk? Öröklődő szakképzetlenség A szocialista társadalmak­ban megfogalmazott cél a tár­sadalom nyitottságának nö­velése, a társadalmi felemel­kedés lehetőségének megnyi­tása mindenki számára, tár­sadalmi származásától füg­getlenül. A felszabadulás után a magyar társadalomban is erősen megnőtt a társadalmi mobilitás. Magát a földosz­tást is ilyen egyszeri nagy mobilitási lépésnek tekint­hetjük, mert agrárproletárok váltak egyénileg gazdálkodó parasztokká. Az 1950-es évek­ben az extenzív jellegű szo­cialista iparosítás igen nagy tömegeknek a mezőgazda­ságból a többi ágazatokba történő elmozdulását, a pa­rasztságból a nem mezőgaz­dasági munkásságba való át­lépését hozta magával. Eköz­ben gyorsan nőtt az értelmi­ségiek és szellemi foglalko­zásúak rétege, a vezetőké pedig igen nagymértékben kicserélődött. Ebben szerepet játszottak olyan adminiszt­ratív jellegű eszközök is, mint az egyetemi és főisko­lai felvételnél a társadalmi származás figyelembevéte­le. Hangsúlyozni kell azon­ban, hogy ezek az adminiszt­ratív intézkedések a közvé­lemény által feltételezettnél sokkal kisebb mértékben, és legtöbbször csak átmenetileg befolyásolták az értelmiség összetételét. A társadalmi mobilitás fő mozgatóereje a gazdasági növekedéssel, az iparosítással összefüggő gyors szerkezeti változás volt. A nagy mobilitással párhuza­mosan lényegesen csökkentek a származás szerinti esélykü­lönbségek, vagyis a társada­lom nyitottabbá vált, de így is lényeges különbségek ma­radtak fenn, például 1983- ban a vezetők és értelmisé­giek fiai közüt 46 százalék, a középszintű szellemi foglal­kozású apáik fiad közül 24 százalék, a szakmunkások fiai közül 12 százalék, a be­tanított és segédmunkások fiai közül 6 százalék, a me­zőgazdasági fizikai foglalko­zású apák fiai közül 5 szá­zalék volt vezető, vagy ér­telmiségi. Mind az európai fejlett tő­késországokkal, mind a szo­cialista Lengyelországgal va­ló összehasonlítás azt mutat­ta, hogy a legnagyobb kü­lönbség a parasztság mobi­litásában van: a magyar pa­rasztság leszármazottaiból többen hagyták el a mező- gazdaságot, de a megfordí­tott irányban, a többi réte­gekből a parasztságba — a mezőgazdasági nagyüzemek szakképzettséget igénylő munkaköreibe — is többen léptek át. Változnak-e a magyar tár­sadalmi mobilitási viszonyok az 1960-as évek eleje óta, nyitottabbá vagy zártabbá vált-e a magyar társadalom azzal párhuzamosan, hogy az extenzív fejlődésről az inten­zívre tért át, a gazdaság mű­ködése a reformok következ­tében megváltozott, végül az utolsó években a gazdasági fejlődés és az életszínvonal­emelkedés nagyon lényegesen lelassult, sok családnak és egész rétegeknek az anyagi helyzete romlott? A mobilitási vizsgálatok eredményeinek összehason­lítása azt mutatja, hogy vál­toztak a mobilitási viszonyok, de ezek a változások nem nagyon nagyok és nem egy­irányúak. Nőtt a mezőgazda­ságból kivezető ,,kapuk” nyi­tottsága, és a többi rétegből a mezőgazdaságba vezetőké. Miig az 1950-es években a pa­rasztság íérfileszármazottai legtöbbször életpálya közben hagyták el a mezőgazdaságot, és szakképzetlen munkásokká lették, a mai fiatal nemze­dékekben a parasztcsaládok fiai legtöbbször szakmáit ta­nulnak, és már foglalkozási pályájuk kezdetekor — és egyre nagyobb számban — elhagyják a mezőgazdaságot. A legfiatalabb nemzedékek­ben a parasztcsaládok leá­nyai is igen nagy arányban hagyják el a származási po­zíciót, és egyre többen vál­nak szellemi — legtöbbször ügyviteli — foglalkozásúak- ká. Ugyanakkor megfordítva is növekszik a mobilitás, ugyanis a nem mezőgazdasá­gi fizikai foglalkozásúak szá­mára egyre kisebb változást jelent az, ha a mezőgazdasá­gi nagyüzemekben helyez­kednek el. A munkások és parasztok közötti házasságkö­tés is egyre gyakoribbá vá­lik. A fizikai és szellemi fog­lalkozásokat elválasztó ha­tár átlépése is egyre több­ször fordul elő. Minden fi­zikai dolgozói réteg leány- gyermekeinek — úgy látszik — növekvő számban az a törekvése, hogy „fehér gallé­ros” munkakörben dolgoz­zon. A szellemi foglalkozá­sú családok fiai viszont — ha nem kerülnek be a fel­sőfokú iskolákba —, egyre inkább választják valami­lyen fizikai szakma kitanu­lását. Csökkent viszont a kilépés a segédmunkásrétegből, ez a pozíció kezd egyre in­kább nemzedékről nemze­dékre öröklődni. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a ma­gyar társadalomban kiala­kult egy ..leszakadó” szak­képzetlen munkásréteg, amelynek alacsony keresete és más vonatkozásban is az átlagosnál lényegesen rosz- szabb helyzete öröklődik. A legfiatalabb nemzedé­kekben az értelmiségbe való bejutás esélykülönbségei is növekednek, legalábbis a férfiaknál. Az értelmiség — növekvő — női részében a közelmúltban is emelkedett a munkás- és parasztcsalá­dok leányainak aránya. A férfiak körében megfigyel­hető tendenciát az okozza, hogy az egyetemeken és fő­iskolákon tanuló hallgatók száma az utolsó években nem emelkedett tovább, sőt a leányok számának növe­kedésével párhuzamosan a fiúké lassan csökkent. Emellett az értelmiségi pá­lyakezdés anyagi feltételei az utóbbi években nehezül­tek. Ezért a munkás- és parasztcsaládok fiúgyer­mekei számára megnőttek a felsőfokú továbbtanulással és értelmiségi pályakezdés­sel járó anyagi áldozatok. Ezeket a jobbmódú értelmi­ségi családok nyilvánvalóan könnyebben vállalják. Mindkét utóbbi tendencia kedvezőtlen. A következő évek gazdasági nehézségei még inkább kiélezhetik azo­kat a nehézségeket, amelyek a segédmunkások „följebb- lépését”, és a munkás- és parasztcsaládok fiainak az értelmiségbe jutását akadá­lyozzák. Ezért kívánatos, hogy oktatáspolitikai — de nem adminisztratív — esz­közökkel és tágabb, átgon­dolt társadalompolitikával elősegítsük a magyar tár­sadalom nyitottságának fennmaradását. A. R. — Ki küldte magát '■ 'ide?! Nem fogjuk en- '*'■ gedni, hogy ez a cikk megjelenjen... mi köze ma­gának mindehhez... milyen jogon turkál bele más ma­gánéletébe?! — Elnézést kérek, egyál­talán nincs szándékomban más magánéletében „turkál- gatni”, csupán állampolgá­ri jogon azt szeretném meg­kérdezni : hogyan jött össze ez a két és fél millió forin­tos adóhátralék? S egyál­talán van-e garancia arra, hogy ez a két esztendeje hú­zódó ügy törvényes módon ér véget? Magyarul: meg­kapja-e a két és fél millió­ját az állam? A dolog két esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor is az adóellenőrzés S. J. sütő kisiparosnál 203 318 fo­rint adóalaphiányt állapí­tott meg, s kötelezte ennek megfizetésére. Majd egy újabb ellenőrzés követke­zett. Az 1987. január 6-i keltezésű illetékhivatali ha­tározat már egymillió-két- száztizezres hiányt mutatott ki... — Két szempontból is föl kellett figyelnünk az ügyre — magyarázza az akkori vizsgálatot vezető Lopa- tovszki Csaba, a Nógrád Megyei Illetékhivatal lakos­sági adóosztályának veze­tője, aki ma az adó- és pénz­ügyi ellenőrzési hivatal megyei lakoss -gadóztatási és -felügyeleti osztályá­nak munkáját irányítja. — Egyrészt tudomásunk­ra jutott, hogy a sütő kisiparos és a Palócker Ke­reskedelmi Vállalat között a lisztkenyér-elszámolás során rendellenességek adód­tak. Másrészt nekünk kö­telességünk meghatározott időközönként, ütemtervünk szerint is rendszeresen el­végezni az ellenőrzéseket. Ekkor derültek ki a külön­féle elszámolási hiányossá­gok, bizonylati fegyelmezet­lenségek, többletjövedel­mek.... Petrény Gáborné, a Nóg­rád megyei adófelügyelő­ség vezetője folytatja: — Mi is végeztünk ellen­őrzést, amely szintén igazol­ta a tetemes adóhiányt. Ilyenkor a fizetésre kötele­zés mellett bírságot is ki kell szabnunk, mégpedig a súlyosságtól függően húsz- ötven százalék közötti mér­tékben. Korábban az ötven­százalékos bírságot kapta, mi másodjára, a húszszáza­lékos tarifával büntettük. Persze, az ügy nem zaj­lott zökkenőmentesen. S. J. már a kétszázezer forintos adótartozását sem rendezte, ezért azt letiltották. Aztán részletfizetési kedvezményt kért, 1986 őszén azt vállalta, hogy másfél hónapon át he­tente harmincezer forintot fizet az államkasszába. Egy részét vissza is fizette, de közben újabb hiányokra derült fény.. . Fellebbezések, felülvizsgálati kérelmek kö­vetkeztek, a Salgótarjáni Városi Tanács termelés-ellá­tás felügyeleti osztálya pedig az iparjogosífványt vissza­vonta. És közben az adó­pótlék is növelte az egyéb­ként is magas összeget. A tartozás mostanra megha­ladja a két és fél millió forintot! — Mikor fog ebből az összegből látni valamit az állam? — kérdeztem Salgó­tarján Város Tanácsán Tö- zsér Zoltán pénzügyi osztály- vezetőt. — Sokan azt gondolják, hogy könnyűszerrel ki lehet bújni a kötelezettségek tel­jesítése alól, s légyen az bármilyen kis összeg is, mondjuk a teho, próbálják húzni-halogatni a fizetést. Nos, minket jogszabályok köteleznek, s a köz érdeke is azt kívánja, hogy minden tartozást behajtsunk. így lesz a sütő kisiparos esetében is. Papink öteget vesz elő az osztályvezető: az S-ügy do­kumentumait. Ezek szerint a megállapított adóhiány nem fizetése miatt a több­szöri felszólítások, letiltások után múlt év áprilisában lefoglalták a műhelyben lévő gépeket, felszereléseket, s elhatározták az ingatlan árverését. Ekkor S. az ingó- végrehajtás felfüggesztésé­re újabb kérelmet adott be, előadva ebben, hogy fia, aki rendelkezik a sütőipari szakmunkás-bizonyítvány- nyal, folytatná a mestersé­get, s így vissza tudnák fi­zetni a tartozásokat. .. Szep­temberben megismételték az ingófoglalást, zár alá helyez­ték a berendezéseket és az épületeket — ám az ezért kapható összeg még mindig messze jár a két és fél mil­liótól. A kisiparosnak pedig mindössze egy tanácsi laká­sa, egy autója volt. . . Ekkor az adócsoport több­féle megoldási variációt dol­gozott ki. Az egyik szerint a közben nyugdíjazott S. J. negyvenegy év (!) alatt, egy másik számítás szerint hu­szonegy éven belül tudná visszafizetni a tartozást. Bár ott a bírósági út lehetősége is. — Nekünk az a legfonto­sabb, hogy minél rövidebb időn belül a tanácsi kasszá­ba kerüljön ez az összeg — említi Tőzsér Zoltán —, s ennek megfelelően született a döntés is. Eszerint ifjabb S. J. megkapja az iparjogo- sítványt, s egyetemleges kö­telezettséget vállalt, hogy visszafizeti apja tartozását, így az három-négy év alatt megtérül. Salgótarján központjában, nemrég jutányosán megvá­sárolt tanácsi lakásában ke­resem S. J.-t és házastársát. S. J. 1952-től csaknem harminc éven át dolgozott előbb a Nógrád Megyei Sü­tőipari Vállalatnál, majd a Zöldértnél, aztán elszegő­dött egy sütő kisiparoshoz, akitől egy év múltán meg­vásárolta az üzletet, s ma­ga folytatta feleségével a mesterséget. Bőséges keletje volt az itt sütött kenyerek­nek, vitték a városközpont­ba, a Beszterce-, a Kemero- vo-lakótelepen, a Vásártéren, Szinte amennyit bírt sütni, annyit vásároltak tőle — príma minőségben. — Nem értettünk a szám­lákhoz, a bizonylatoláshoz, így aztán elnéztük, nem vet­tük észre a hibát. — Később a visszafizetés­sel lehetett volna korrigál­ni. .. — Akkor meg elvették az ipart! — vág közbe a fe­leség. — Miből tudtuk volna Visszafizetni?! — Az adó, sőt a bírság is nem az egész hasznot érintette — vetem közbe. — Bonyolult dolog ez — hangzik a válasz, amivel mélységesen ■ egyetértek. Majd a visszafizetésre tere­lődik a beszélgetés. — En már nem tudok dolgozni — mondja az ötvenéves férfi —, de a fiam, ha kézbe veszi az üzletet, akkor lerendez­zük. Ügy legyen. S, ismerve a tanács elszántságát, minden bizonnyal így is lesz. Az ügy mégsem tanulság nél­küli. Ám, ennek „levonása”, nem az újságíró feladata. Mégcsak nem is a törvény- tisztelő adófizető állampol­gároké. Tanka László Bz S-ügy dokumentumai Adóhátralékban — két és fél millióval rt Ferde kard 1988. A lengyel származású Magdaléna Ao-ikanowicz kiál« itása látható Budapesten a Műcsarnokban. Kötél- ét spárgakompozíciók, abakánok, szobrok és festmények so­kasága tekinthető meg a március végéig nyitva tartó ki­állításon. Tömeg 1987. 4 kerék 1988, Androgen 1984. A nagy medve 1988. —Rigó Tibor felvételei-» Dl« golyók

Next

/
Oldalképek
Tartalom