Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-22 / 44. szám
SPORT X Gótai Gyula nemzetközi teremlabdarúgó torna A Vasas vitte haza a kupát Szombaton és vasárnap a salgótarjáni városi sport- csarnokban rendezték meg — a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség egykori főtitkárának emlékére — a Gótai Gyula nemzetközi teremlabdarúgó-tornát. A harmadízben sorra kerülő versenyre kilenc csapat nevezett, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy az Inter Bratislava gárdája technikai okok miatt távol marad a küzdelmektől. így módosult az előre tervezett program is. Az indulókat két négyes csoportba osztották, a kupavédő Nógrád megyei válogatott a Csepel SC, a Váci Izzó és a Szolnoki MÁV MTE együtteseivel került szembe, míg a másik ágon, a Vasas, a Heves megyei válogatott, a Gyulai SE és Losonc járás válogatottja (csehszlovák) lépett a parkettre. Az ünnepélyes megnyitó után megkezdődtek a csoportmérkőzések. A 2x20 perces játékidejű találkozókon a — sajnos — kisszámú érdeklődő szemre is tetszetős megoldásokat, szellemes kon- binációkat láthatott a fiatal labdarúgóktól. Elsősorban a Vasas serdülői tettek ki magukért. Palovecz Béla tanítványai boszorkányos ügyességgel terelgették a pettyest. A csehszlovák vendégek, a losonciak viszont kicsit fáradtan mozogtak. Szakvezetőjük, Solymosi Gyula azt fejtegette, hogy a nagypályás bajnokságra való felkészülés jelenlegi szakaszában speciális láberősítő gyakorlatokat végeznek és ettől látszanak kissé „mackómozgásúnak'’ a gyerekek. A szakember elmondta, hogy Szlovákiában az iskolák mellett saját költségvetéssel rendelkező sportközpontokban oktatják a legtehetségesebbeket. Kiderült, hogy ezek az alig 15—16 éves ember- palánták öt-hat esztendeje heti rendszeres négy edzésen vesznek részt és évente 40 nagypályás mérkőzést játszanak. Ez náluk így természetes. .. Sajnos a nógrádi csapatnak nem sikerült megismételni a tavalyi jó teljesítményét. Dávid Róbert, a fiatalok szakvezetője elmondta, hogy a csapat jelenlegi szereplése hű tükörképe a megyében folyó utánpótlás-nevelésnek. Kevés kivételtől eltekintve csak hobbiból játszanak a gyerekek, sem fizikailag, sem technikailag nem kapnak megfelelő képzést. .. Eredmények, A csoport: Vasas—Losonc 3—1, Vasas— Gyula 12—1, Heves v.—Gyula 5—0, Heves v.—Losonc 3—0, Vasas—Heves v. 9—1, Losonc—Gyula 3—0. A csoport végeredménye: 1. Vasas 9, 2. Heves v. 6, 3. Losonc 3, 4. Gyula 0 ponttal. B csoport: Csepel—Vác 6 —2, Szolnok—Nógrád v. 4— 2, Vác—Nógrád v. 6—2, Szolnok—Csepel 4—0, Szolnok— Vác 2—1, Csepel—Nógrád v. 3—3 (büntetőkkel a Csepel nyert). A csoport végeredménye: 1. Szolnok 9. 2. Csepel 5, 3. Vác 3, 4. Nógrád v. 1. ponttal. Helyosztók, az 5—8. helyért: Nógrád v.—Losonc 3—0, Vác —Gyula 4—2, Nógrád v.— pyula 6—0, Vác—Losonc 3— 2. Az 1—4 helyért: Vasas— Csepel 2—1, Szolnok—Heves V. 4—2, Heves v.— Csepel 4—1, Vasas—Szolnok 2—1. A torna végeredménye: 1. Vasas, 2. Szolnok, 3. Heves V.. 4. Csepel, 5. Vác, 6. Nógrád v„ 7. Losonc, 8. Gyula. Különdíjak, a legsportszerűbb csapat: Váci Izzó, a legjobb kapus: Kántor Kálmán (Csepel), a legeredményesebb góllövő: Horváth László (Vasas), a legjobb mezőnyjátékos: Varga László (Szolnok), a legjobb külföldi játékos: Mihalik Márió (Losonc), a legjobb nógrádi játékos: Novák János, a legeredményesebb nógrádi góllövő: Balázs Attila. Balás Róbert OO iitl-CS - O ASEOAP VAi,- !~- t ’ f MfWM casco mmminnmiiiiffminniiTTnM^ JX: rfo A 6. helyen végzett Nógrád megye válogatottja. Jelenet a Nógrád válogatott—Gyula «mérkőzésről. Fotó: Kulcsár Téli olimpiai játékok HÍRCSOKOR CALGARYBÓL Boitano győzelme a férfi-műkorcsolyázásban HHK-mérkőzés és szurkolói ankét Siófok-várás a Sugár úton Mint ismeretes, megyénk labdarúgócsapatai közül az St. Síküveggyár SE bejutott a Magyar Népköztársasági Kupa legjobb 32 csapata közé. A sorsolás szerint a 16 közé jutásért február 28-án mérkőznek az érintett együttesek. Ekkor rendezik a Síküveggyár SE—Siófok találkozót is. A mérkőzés tétje, no és az ellenfél gárdájának játékereje — a Siófok az NB I- ben szerepel — várhatóan sok szurkolót csalogat majd vasárnap 13.30-ra a klub Sugár úti salakos pályájára. A nagy érdeklődésre való tekintettel, a belépőjegyek árusítása elővételben megkezdődött. A 40 forintos (felnőttek), valamint a 25 forintos (diák és klubtagok) jegyek az IBUSZ salgótarjáni irodájában, a Magyar Hirdető kirendeltségében és az egyesület klubházában mától megvásárolhatók. Újság még a Síküveggyár SE-nél, hogy ma délután három órakor a klub épületének nagytermében a labdarúgó-szakosztály szurkolói ankétot szervez. Ezen tájékoztatják az érdeklődőket a felkészülési időszakról, a csapat terveiről, az utánpótlás helyzetéről, s válaszolnak kérdéseikre. Előkészületi mérkőzések Bgy. HVSE—SBTC 1—1 (1—1). Balassagyarmat, 300 néző, v.: Makovinyi. Góllövök: Zsidai, ill. Kovács B. SKSE—Nagybátonyi Bányász 1—4 (1—0). Salgótarján, tóstrandi pálya, 100 néző. v.: Kaposvári. Góllövők: Bódi K., ill. Hajdara 2, Orosz J., Szőke. Totóeredmények A totó 8. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Mannheim—B. Münch. 1-2 2 2. Hannover—Hamburg 3-1 1 3. FC Homb.—Dortmund 0-3 2 4. Ulm—Freiburg 2-0 1 5. Blau-W. 90—Osnabrück 1-0 1 6. Wattensch.—Offenb. 2-0 l 7. Bielefeld—Fortuna K. 0-2 2 8. Bari—Atalanta l-l X 9. Barletta—Léccé 3-2 l 10. Brescia—Padova 1-0 1 11. Genoa—Parma 0-0 X 12. Messina—Catanzaro 1-0 1 13. Tarkító—Piacenza 0-0 X Pótmérközések : 14. Remsch.—Düsseldorf 0-1 2 15. Oberhausen—Solingen 0-0 X 16. Meppen—Essen 1-1 X Még a legoptimistább szakvezetők, szurkolók, de talán maguk a sportolók sem hitték, hogy minden eddiginél nagyobb sikert hoz a Salgótarjáni Petőfi DSE ifjú versenyzőinek a hét végén, Galyatetőn rendezett, országos légfegyveres serdülő- és ifjúsági bajnokság. A tarjáni fiatalok már a február 13—14-én lebonyolított sífutó országos bajnokságon is -letették névjegyüket, hiszen öt aranyérmet szereztek. A hét végi sílövőbajnokságon korábbi teljesítményüket is túlszárKözép-európai idő szerint vasárnap hajnalban a Sadd- ledome csarnokban 20 000 néző gyűlt össze, hogy megtekintse a férfi műkorcsolyázók szabadkorcsolyázását. A legnagyobb érdeklődés a három világbajnok, Fagyejev (1985), Boitano (1986) és Orser (1987) előadását kísérte. A kűr rendkívül szoros küzdelmet hozott, hiszen a 24 éves kaliforniai Boitanót öten tették az első helyre, míg Örsért négyen ítélték a legjobbnak. Boitano, aki négy évvel ezelőtt a szarajevói olimpián az 5. helyen végzett, ezúttal a Napoleon című film zenéjére futotta négy és fél perces hosszú programját. Kilenc tripla ugrással próbálkozott, ezek mindegyike szinte teljesen hibátlan volt. A pontozók közül négyen is 5,9-et adtak a tartalomra, míg a művészi hatást három bíró jutalmazta 5,9-cel. Orser viszont a hat tripla közül az egyiknél hibázott, két lábra érkezett, s ez számára a vereséget jelentette, noha az egyik pontozó a művészi hatást a maximális 6,0 ponttal jutalmazta. A bronzérem meglepetésre a 18 éves szovjet Viktor Petren- kóé lett, leszorította a dobogóról honfitársát, Alek- szandr Fagyejevet. Négy évvel korábban Scott Hamilton révén szintén amerikai győzelem született, miként most, akkor is Orser végzett a második helyen. Férfi-műkorcsolyázás, olimpiai bajnok: Brian Boitano (Egyesült Államok) 3.0 pont, 2. Brian Orser (Kanada) 4,2, 3. Viktor Petrenko (Szovjetunió) 7,8. Úszóból lett gyorskorcsolyázó Gyorskorcsolyázásban az NDK-beliek elsősorban a nőknél számítottak aranyérmekre, így meglepő, hogy Jens-Uwe Mey 500 méteren elért sikere után szombaton Andre Hoffmann — az 1500 méteren 1:52.06 perces világcsúccsal győzött — révén már második olimpiai bajnoki címüket szerezték a férfiaknál. A Dynamo Berlin 26 éves sportolója eddigi legnagyobb sikerét érte el, hiszen a korábbi nyalták: a megszerezhető 29 aranyéremből 15-öt az egyéni és csapatversenyek salgótarjáni győzteseinek nyakába akasztottak. Vincze István, Vadas István és Földi László edzők tanítványai egyúttal elnyerték a legjobb nevelő egyesületnek felajánlott Coca-Cola Kupát. A légfegyveres OB nógrádi vonatkozású eredményei, nők, ifjúsági II. (8 km): 1. Tóth Klára, 2. Ricler Katalin. Serdülő I. (6 km): ...2. Vincze Viktória, 3. Horváth Ágnes, 4. Vadas Mária. Csapatban: 1. években a Világ Kupa-futamgyőzelmek mellett mindössze egy világbajnoki bronzéremmel (500 m) büszkélkedhetett. A Gerd Bonke és Joachim Franke irányításával készülő joghallgató négy évvel ezelőtt már indult a szarajevói olimpián is, akkor a legjobb eredményt — 5. helyezés — az 1000 méteren ért el, míg az 1500 méteren 11. lett. A hírügynökségek megemlítik, hogy Hoffmann kezdetben az úszással próbálkozott, de állandóan megfázott, s ezért szülei jobbnak látták, ha sportágat vált. Kilencéves korában lépett a gyorskorcsolyázók táborába, s egy életre elkötelezte magát a sportág mellett. Első sikereit 1979-ben a 3000 méteren az NDK szpar- takiádján érte el, később az 1000 és 1500 méteren is hazai bajnoki címeket szerzett. Hoffmann kedvenc számában, az 1500 méteren óriási iramban kezdett, már az első 300 métert is ő futotta, a leggyorsabban, 24.43 mp alatt. A következő körben még jobban elhúzott az előtte világcsúcsot javító amerikai Eric Fiaimtól, de a végére valamelyest elfáradt, s így mindössze hat századmásodperccel győzte le a 20 éves tengerentúli versenyzőt. Ezüst utón arany A Német Demokratikus Köztársaság ötödik aranyérme született meg Cal- garyban szombaton Frank- Peter Roetsch jóvoltából. A 24 éves biatlonista a 20 kilométeres távon diadal- .maskodott. Sikere egyáltalán nem volt váratlan, hiszen az 1984-es szarajevói téli olimpián ugyanezen a távon a második helyen végzett. Az elmúlt négy évben a világbajnokságokon is rendre a dobogón végzett mind 10, mind 20 kilométeren. Legnagyobb sikerét 1985-ben és 1987-ben aratta, amikor világbajnok lett a 10 kilométeres távon. Roetsch mögött most Calga- ryban a második helyen a szovjet Valerij Medvegycev végzett, míg a harmadik helyre némi meglepetésre az olasz Johann Passler futott be. Petőfi DSE (Vincze, Horváth, Vadas). Serdülő II. (4 km): ... 2. Lengyel Ágota, 3. Vadas Szilvia ... 8. Ludányi Viktória. Csapatban : í. Petőfi DSE (Lengyel, Vadas, Ludányi). Férfiak, ifjúsági II. (8 km): ...3. Varró Roland, ... 5. Galbács Sándor. Serdülő I. (6 km): ...2. Huszár Erik ... 4. Horváth Péter ... 9. Kisbenedek Miklós, 10. Sári Attila ...14. Orosz Csaba. Csapatban: 1. Petőfi DSE (Huszár, Horváth, Kisbenedek). Serdülő II. (4 km): 1. Wendler Béla ... 5. Huszár Viktor, 6. Czene Csaba. Csapatban: 1. Petőfi DSE (Wendler, Huszár, Czene). Sprint OB, női ifjúsági II.: 1. Tóth Klára... 5. Ricler Katalin. Serdülő I.: ...3. Horváth Ágnes, 4. Vincze Viktória... 7. Vadas Mária. Csapatban: 1. Petőfi DSE (Horváth, Vincze, Va20 km-es biatlonverseny, olimpiai bajnok: Frank-Pe- ter Roetsch (NDK) 56:33,3 p, 2. Valerij Medvegycev (Szovjetunió) 56:54,6, 3. Johann Passler (Olaszország) 57:10.1, ... 53. Kovács Zsolt. Morawiecki: pozitív eredmény A csütörtökön lejátszott Lengyelország—Franciaország jégkorongmérkőzés (6—2) után a lengyel Jaros- lav Morawiecki doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, így a Svájc elleni szombati találkozón nem léphetett pályára. Lejezek Leszek, a lengyel válogatott edzője elmondta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottsága még nem hozott döntést, így nem tudják, hogy a játékosra milyen büntetés vár. A pozitív eredménnyel zárult vizsgálat után Morawiecki játékjogát felfüggesztették. Mai műsor Ma a téli olimpia 10. versenynapján a tervek szerint négy számban avatnak bajnokot. A magyarok közül ismét színre lép az Engi Klára, Tóth Attila jégtánckettős. A döntők: 18.00 ó: északi sí, 4x10 km-es férfi-sífutóváltó. 19.30 ó: alpesi sí, női szuperóriás műlesiklás. 21.30 ó: északi sí, síugró egyéni nagysáncverseny (90 m). 02.00 ó: gyorskorcsolya, női 500 m. További események: 18.00 ó: Finnország— Lengyelország jégkorong- mérkőzés. Az „A” csoportban. 21.30 ó: siakrobatika (bemutató sportág). 22.00 ő: Svédország—Kanada jégkorongmérkőzés (A csoport). 02.00 ó: műkorcsolya, jégtánc egyénileg alkotott kötelezők. 02.30 ó: Franciaország— Svájc jégkorongmérkőzés (A csoport). das). Serdülő II.: 1. Vadas Szilvia ... 3. Lengyel Ágota .. . 7. Ludányi Viktória . . . 9. Bekecs Zsuzsanna. Csapatban: L Petőfi DSE (Vadas, Lengyel, Ludányi). Férfiak, ifjúság; II.: ...2. Galbács Sándor ... 5. Varró Roland. Serdülő I.: 1. Horváth Péter... 9. Huszár Erik ... 11. Sári Attila ... 13. Kisbenedek Miklós, 14. Orosz Csaba. Csapatban: ... 2. Petőfi DSE. Serdülő II.: ...2. Wendler Béla ...4. Czene Csaba ... 6. Huszár Viktor Csapatban: 1. Petőfi DSE (Wendler, Czene, Huszár). Csapatváltó, lányok, serdülő I.: 1. Petőfi DSE (Horváth, Vincze, Vadas M.). Serdülő II.: 1. Petőfi DSE (Lengyel, Ludányi, Vadas Sz.). Fiúk, serdülő II.: 1. Petőfi DSE (Czene, Huszár, Wendler). Ifjúsági II.: ...2. Petőfi DSE. Serdülő I.: ...5. Petőfi DSE. Légfegyveres sílövő OB Á legjobb nevelő egyesület: az St. Petőfi DSE