Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-20 / 43. szám

CDADT V orUH 1 OrUM 1 * SPORT Téli olimpiai játékok HÍRCSOKOR CALGARYBÓL A világon elsőként Az egynapos szünet az idegek csatája volt, s dön­tött a jobb idegállapot. Meg­győződésem, hogy mindhár­man nagyon jók vagyunk, s közöttünk olyan minimális a különbség, hogy bármelyi­künk nyerhetett volna — mondta az immár kétszeres olimpiai bajnok, akinek fér­je, Michael Walter a hétfői férfi együléses szánkóver­senyben az 5. helyen végzett. Éremhalmozók Miként négy évvel ezelőtt a szarajevói olimpián, idén Calgaryban is három NDK- beli női szánkóversenyző került a dobogóra. 1984-ben Steffi Martin, Bettina Schmidt és Ute Weiss osz­tozott az érmeken, ezúttal Steffi Martin-Walter, Ute Weiss-Oberhoffner és Cers- tin Schmidt érdemelte ki a legjobbaknak járó medálo­kat. Vagyis a 25 éves Mar­tin-Walter megvédte olim­piai bajnoki címét. A szán­kóversenyek 1964-től íródó ötkarikás történetében ő az első, aki az együléses ver­senyszámban — beleértve a férfiakat is — másodszor is győzni tudott. A Traktor Oberwiesenthal színeiben versenyző 180 cm magas, 76 kg súlyú Steffi Martin-Waltert az időjárás is kegyeibe fogadta, hiszen számára létfontosságú volt, hogy csütörtökön megrendez­zék a szerdáról elhalasztott 3. és 4. futamot, ugyanis az első két futam után Ober- hoffner mögött csak a má­sodik helyen állt. A jogot hallgató Martin- Walter a korábbi években is szép sikereket ért el, 1983- ban, majd 1985-ben is világ­bajnok lett — tavaly viszont szülés miatt nem verseny­zett. Sokáig bizonytalan volt olimpiai részvétele is, hiszen a válogatókon csak a negyedik legjobb ered­ményt érte el. Erről így be­szélt: — Mindenféleképp köszö­netét kell mondanom szak­vezetőimnek, akik pluszle­hetőséget adtak nekem a felkészülésre, majd a bizo­nyításra. Nagyon türelme­sek voltak velem szemben. Azt hiszem, az 1984-ben ki­vívott olimpiai bajnoki cí­memet értékelték. A két versenynapon, ked­den és csütörtökön két-két futamot bonyolítottak le, ezek közül Walter az elsőt és a harmadikat megnyer­te, a másodikban harmadik lett, míg a negyedikben a második hely jutott neki. A legjobb eredményt is ő köny­velhette el, a legelső futam­ban 45.828 mp alatt teljesí­tette a tíz kanyarral nehe­zített 1080 méteres jégpályát. A téli olimpia hatodik versenynapja után három sportoló büszkélkedhet egy­nél több éremmel. Az eddigi „éremhalmozók”: Férfiak: Jens-Uwe Mey (NDK-beli, gyorskorcsolyázó) 1 arany, 1 ezüst. Nők: Marjo Matekainen (finn, sífutó) 1 arany, 1 bronz, Vida Vencene (szov­jet, sífutó) 1 arany, 1 bronz. Elutasított kérés A bobversenyéken esélyes nemzetek — NSZK, NDK, Szovjetunió, Svájc, Ausztria, Olaszország — képviselői az­zal a kéréssel fordultak a nemzetközi szövetség veze­tőihez, hogy az erőviszonyok alapján készítsenek kiemelé­seket. A szombati és vasárnapi kettesboto-versenyekre 41 ne­vezés érkezett. Olyan orszá­gok is képviseltetik magu­kat, mint Jamaica, a Vir- gin-szigetek, Mexikó, Mona­co, Tajvan és a Holland- Antillák. Az még nem lenne baj, hogy nagy a mezőny, de a legjobbak szerint az szá­mukra hátrányos, ha magas rajtszámot kapnak, ugyanis a pálya minősége időről időre romlik. A kevésbé képzett boblegénységek jár­művei valósággal felszántják a jégkatlant. A kérést nem fogadták el, a nemzetközi szövetség ve­zetői szerint ehhez az ér­vényben lévő szabályokat kellene megváltoztatni. (Reu­ter). Marad Calgary! Nem sokkal azt követően, hogy Rob McCormack, a síugróversenyek főrendezője felvetette az esetleges hely­színváltozás lehetőségét, Terry Steward, a calgaryi téli olimpia szervezőbizott­ságának szóvivője azonnal rácáfolt: — A kedvezőtlen szélvi­szonyok hátráltatják a ver­senyek zavartalan lebonyolí­tását. Noha változtatnunk kell az időpontokon, hatá­rozottam kijelentjük: minden versenyszámot Calgaryban rendezünk meg. Jelenet a Szovjetunió—Egyesült Államok jégkorong- mérkőzésről, amely 7—5 arányú szovjet győzelemmel végződött. Nógrádkövesd: testnevelés a kápolnában A kölcsönös bemutatkozás után Antal Imre, a Nógrád- kövesdi Általános Iskola igazgatója irodájába invi­tált. Érdeklődött, miről is szeretnénk írná, majd ami­kor elmondtuk, hogy az is­kola sportjáról, jót mosoly­gott, s megjegyezte: — Ez érdekes lesz! ☆ Leültünk. Antal Imréből áradt a szó. Beszélgetésünk elején elnézést kért, mond­ván: hogy számunkra is minden tiszta és világos le­gyen, nem csak a sportélet­ről szeretne tájékoztatni, hanem az intézmény egé­széről, az itt folyó munkáról is. S az igazgató mesélt. Elő­ször arról, hogy eszmecse­rénk színhelye . egy tanári szolgálati lakás szobája. Ez az igazgatói iroda. A lakás többi helyiségét is iskolai célokra használják. Persze ez átmeneti állapot. Ha az idén meghirdetett pedagógu­si állásaik valamelyikére lesz jelentkező, netán tá­voli vidékről érkezik vala­ki, akkor a tantestület és Antal Imre is kiköltözik in­nen. Hogy hová? A demog­ráfiai hullám leáldozóban van az iskolában. Várható­an megüresedik egy osztály­terem. Majd itt szorítanak helyet a tanároknak. Nem épp szívmelengető a kövesdiek helyzete. A he­lyi, valamint a Szécsénké- ről és Becskéről, Gal- gagutáról idejáró diá­kok — 'mert körzeti is­kola ez — tanítási óráinak helyet adnak, de, hogy sport- létesítményük is legyen? Er­re csak álmaikban gondol­nák. — Tudja, — folytatta az igazgató — iskolánk sport­életéről nem sok jót mond­hatok. A testnevelésórákat rendben megtartjuk, Van­nak tömegsport-foglalkozá­sok is, többségük délelőttön­ként. S ez minden. Meg­felelő létesítmény nélkül, szebbre és jobbra nem is gondolhatunk. S hadd mond­jam el: a bejárók itt, az is­kola előtt szállnak le a busz­ról, s az órák után néhány perccel már várják a me­netrend szerinti járatokat. Sietnek haza, ebédelni, ta­nulni, segíteni. Ha nem mennek a kora délutáni buszokkal, akkor csak jóval később érnek haza lakóhe­lyükre. Antal Imre szinte szü­net nélkül magyarázott, mesélt. Egy-egy kíváncsis­kodó kérdésnél tartott „pi­henőt”, de közbevetéseink sem zökkentették ki. Monológját a testnevelés- oktatás személyi feltételei­nek alakulásával folytatta. Azzal, hogy valamikor vol­tak Nógrádkövesden testne­velés szakos pedagógusok, de az az idő már hol van? Az el’múlt tanévben is képesí­tés nélküli kollégájuk tar­totta a tornaórákat, és a tömegsport-foglalkozásokat, s nincs ez másként most sem. A jelenlegi testnevelő — aki az előző tanévben még ének-zenét tanított — lelki­ismeretesen, odaadással vég­zi munkáját. A fiatalember egyébként tanítóképző fő­iskolára jár — levelező ta­gozaton — s elvégezte vol­Antal Imre igazgató na a testnevelés speciális kollégiumot, ha azt nem szüntetik meg. Így tehát ő is „szakképzetlen” marad, ámbár az iskola szempont­jából ez mindegy. A kollé­ga nem titkolja, hogy a kö­vetkező tanévben már nem akar itt dolgozni. A Ba­lassagyarmat—Nógrádkö­vesd közötti napi ingázás fárasztó, s talán kedve- szegett is a testnevelés ok­tatásának körülmény ei miatt. S itt jelentkezik egy régi igazság, amelyet Antal Imre úgy fogalmazott meg: nincs a falunak megtartó ereje... Eléggé elkalandoztunk a beszélgetésben, így öröm­mel nyugtáztuk, amikor az igazgató a bennünket leg­jobban érdeklő témára tért: a kápolnára, testnevelésig óráik, tömegsport-foglalko­zásaik színhelyére. Feláll­tunk hát, s átsétáltunk a mintegy 200 méterre fekvő „templomi iskolához” — a faluban így mondják —, s megpillantottuk a kápolnát is. Mivel a tanulók csak a kápolna egy részét használ­ják sportolásra, a harango- zóhoz küldtünk egy kisdiá­kot: kérje el a kulcsokat, szeretnénk az egész épületet megtekinteni. Amikor futá­runk visszatért, annyit mon­dott, hogy a harangozó bá­csi kéri: juttassuk vissza hozzá a kulcscsomót, mert délután istentisztelet lesz, jön a plébános úr, s nyitni kell a híveknek a kápolnát. (Gyertyaszentelő napja volt.) A három részre osztott — ajtókkal elválasztott — ká­polna leghátsó ajtaján lép­tünk be. Jobbra szentelt­víztartó, középen egy ping­pongasztal, körülötte gyere­kek és testnevelő taná­ruk. Első pillantásra fel­tűnt: ez a terület bizony legfeljebb pingpongozni jó, másra nemigen. Hogy itt egyszerre 25—30 gyerek mozogjon gimmasztikázzon, netán labdázzon? Képte­lenség! Nem is kellett vi­tatkoznunk, Antal Imre kö­zölte, ő már régóta tudja ezt. Kinyitottuk a kápolna kö­zépső részébe vezető ajtót. Székek sorakoztak gondos rendben. A falon szentképek. Hamarosan megtekintettük a szentélyt is, melyet szintén egy nagy ajtó választ el a középső kápolnai résztől. Miután megismertük a ká­polna belsejét, az iskolaigaz­gató gondosan bezárta az aj­tókat, s kis futárunk mehe­tett vissza a kulcscsomóval a harangozó bácsihoz. Mi pe­dig tovább folytattuk dis­kurzusunkat, most már elsőd­legesen a kápolnáról. — Régebben egyházi iskola működött itt — mondta An­tal Imre. — 1948-ban, az ál­lamosításkor az épület első része, azaz a szentély az egy­házé, míg kétharmada, tehát ahol a hívők székeit, vala­mint a pingpongozó gyereke­ket láttuk, az államé lett. S ez azóta is így van. Utunk a helyi tanácsra, Bartos Pál tanácselnökhöz vezetett. Miként látja a ká­polnai testnevelés helyzetét? — érdeklődtünk. Jiit M Ugyanakkor tény, hogy a kápolnakérdés állandóan na­pirenden van. Elképzelésünk — s ezt az egyház örömmel üdvözölte —, hogy eladjuk nekik a mi tulajdoni részün­ket, s az ebből befolyó ösz- szeget tornaterem, vagy tor­naszoba építésére fordítjuk, tudva, hogy az így kapott pénz közel sem fedezné egy új sportlétesítmény megépí­tésének kiadásait. Tanácsi testületi állásfog­lalásunk már megszületett az elidegenítésről, s 1990-ig sze­retnénk megvalósítani ezt. ☆ — Hogy még érdekesebb legyen a kép, azt is elárulom végezetül — mondta Antal Imre —, hogy szabadtéri sportlétesítményünk sincsen. De, tavasszal szeretnénk el­készíteni az iskola bitumenes pályáját, melyre a megyei és a helyi tanácstól is kaptunk anyagi támogatást. Segítsé­günkre sietett a kövesd! kő­bánya, az Egri KÉV helyi te­lepe, a Magyarnándori Álla­mi Gazdaság, a Nógrád Vo­lán és a KPM balassagyar­mati kirendeltsége. Folynak a tárgyalások a pálya kivitele­zésére. Most, hogy százezer forint áll rendelkezésünkre, s segítség is lenne, rajtunk a sor. Belevágunk a pályaépí­tésbe. Terefere tornaóra előtt — Először is hangsúlyoz­nám, hogy kiváló a kapcso­latunk Czombos József ber- celi plébánossal, aki a ká­polnában az istentiszteleteket tartja — válaszolta a tanács­elnök —. Közösen tartjuk fenn az épületet, karbantar­tását összefogással végezzük. Ügy is mondhatom, hogy állam és egyház viszonyának — ha még helyi szinten is —, szép megnyilvánulása ez. Búcsúztunk. Az igazgató a lelkünkre kötötte, tavasszal látogassuk meg, szeretné, ha az épülő pályáról is írnánk. Megígértük neki, s javasol­tuk, az új létesítmény átadá­sát kösse össze a diáksport­kor alakuló közgyűlésével. Azt mondta, gondolkodik az ötleten. Vaskor István Fotó: Bencze Pété*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom