Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-11 / 8. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF., 8. SZÁM ÁRA: 1,80 FT 1988. JANUÁR 11., HÉTFŐ Gorbacsov válaszai egy kínai újságnak (2. oldal) Váltásban a Salgó cipő (3. oldal) Jeles napok után (4. oldal) Egységgyűléselc országszerte A testület közéleti fórum és társadalmi közösség Berecz János beszéde orosházi munkásőrölc előtt A munkásőrség egységei ezekben a napokban készítenek számvetést elmúlt évi munkájukról, is összeg* zik idei tennivalóikat. Szombaton az orosházi Jambrik József munkásőregység ünnepi eseményén részt vett és felszólalt Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Beszédében rámutatott, hogy sűrűsödnek a politikai, társadalmi élet eseményei, a közéletben egyre több a vita. Mint mondotta: az élet, a jelenlegi helyzet ezt kívánja. A feladatokkal együtt jelentkeznek a gondok, ezek azonban összekötnek bennünket, s a társadalmi in* tézményeket is közelebb hozzák egymáshoz. A Központi Bizottság titkára visszatekintett a több mint négy évtizeddel ezelőtt megkezdett útra, felidézte a kommunisták szerepét a magyar újjászületésben, a megalakult munkásőrségről pedig kifejtette: a testület hozzájárult a társadalom konszolidációjához, a néphatalom erősítéséhez. — A mi munkásőrségünk egyszerre az erő bázisa, sajátos közéleti fórum és társadalmi közösség — mondotta többek között Berecz János. — Az, hogy az erő bázisa, mindenki számára érthető. Kevesen tudják, hogy a mi munkásőrségünk közéleti fórum is. Itt nem néma emberek teljesítenek pa* rancsot, véleménycsere folyik, és mi nagyon sok tanulságos példát, tapasztalatot, figyelmeztetést is kapunk a munkásőrök vitáiból. Nógrád megyében ezen a napon a salgótarjáni Kun Béla munkásőregység és a pásztói munkásőrök Gubis Ferenc nevét viselő kollektívája tartotta évzáró-évnyitó egységgyűlését. — A megyeszékhely eseményén ott volt Ozsvárt József, a megyei pártbizottság titkára, Sándor László, a salgótarjáni városi pártbizottság első titkára, C. Beoker Judit, a városi tanács elnöke. Az értékelésen megjelentek az együttműködő jászberényi munkásőregység képviselői is. Pásztón Szalai László, a megyei pártbizottság titkára. Szilágyi Albert, a városi pártbizottság titkára, Sándor Gábor országgyűlési képviselő is részt vett az egységgyűlésen, s külön szeretettel köszöntötték Lő- rincz Péternét, a névadó Gubis Ferenc testvérét. A munkásőregységek ünnepi eseményén mindenütt ott voltak a családtagok, az együttműködő ipari és mezőgazdasági üzemek, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Salgótarján Elkötelezett, felkészült emberek A salgótarjáni évzáró-évnyitó egységgyűlésen Godó János, az egység parancsnoka jelentéstételében beszámolt a salgótarjáni munkásőrök elmúlt évi munkájáról és az idei feladatokról. A többi között kijelentette: — Az állomány 47,2 százalékának van politikai iskolai végzettsége. A tudatos politikai nevelés eredménye, hogy az egység munkásőrei politikailag szilárd, elkötelezett emberek. Értik a párt politikáját, közéleti tevékenységükben, környezetükben kiállnak mellette, tettekkel vesznek részt annak megvalósításában' Jól felkészült, meggyőződéses aktivistái a pártnak, hozzájárulnak a tömegkapcsolatok erősítéséhez. A parancsnok ezután arról szólt, hogy a munkásőrök példásan tevékenykednek a termelőmunkában, szívesen vállalnak a lakóterületek fejlesztése, szépítése érdekében közcélú társadalmi munkát. Fegyelmezetten teljesítik a fegyveres szolgálattal járó feladatokat. Kitüntetések, elismerések átadására, a szocialista versenymozgalomban elért eredmények értékelésére is sor került. A kitüntetéseket Péter Balázs, a munkásőrség Nógrád megyei parancsnoka, Ozsvárt József, Godó János és Sándor László adta át- A többi között a megyében a Kiváló ellátó szakalegység címet a Kun Béla egység alegysége nyerte el. Odaítélték a Kiváló század, a Kiváló parancsnok és a Kiváló munkásőr jelvényeket. A munkásőrség országos parancsnoka három főnek dísztőrt adományozott. Köszönőlevéllel és virággal üdvözölték a 30, 25, 20 éve szolgálatot teljesítő munkásőrök feleségeit. Kedves színfoltja volt az ünnepi egységgyűlésnek, amikor Szűcs Imre, a Munkásőrség Országos Parancsnoki Tanácsa tagja — aki kő-, szöntötte az ünnepi egységgyűlést is — átadta az országos parancsnok köszönőlevelét és a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetést Pünkösdi Jánosnénak, akinek nemcsak férje, hanem három gyermeke is tagja a munkásőrségnek. Köszöntötte az ünnepi egységgyűlést Sándor László, az MSZMP Salgótarjáni Városi Bizottságának első titkára, aki a világpolitikáról, az országos eseményekről, a város előtt álló politikai tennivalókról szólt. Elmondotta, hogy az előttünk álló feladatokat csak hittel, elhatározással, elkötelezettséggel lehet végrehajtani. A csapatzászló előtt 34 új munkásőr tett esküt. Stenczl Sándor a leszerelők nevében adta át, Szűcs László az esküt tett munkásőrök nevében vette át a fegyvertA salgótarjáni munfcásőrök ünnepi egységgyűlése az In- ternacionáléval ért véget. (Folytatás a 2. oldalon.) Két ünnepélyes pillanat a salgótarjáni egységgy«lésről: eskütétel: Binder László köszönti a munkásörfeleséseket. (fotó: —Bábel L.) Eredményes hét végi rakodás a vasútnál A MÁV győri üzemfőnökségének területén a hét végén 3 ezer tonna árut raktak ki és be. Különösen a győri és a mosonmagyaróvári pályaudvaron volt sok ra- kodnivaló. Elsősorban bauxi- tot, szenet, olajat továbbítottak a térségben szolgálatot teljesítő vasutasok. Megindultak, igaz lassú ütemben, az idei exportszállítmányok is. A Mosonmagyaróvári Timföldgyár exporttermékeivel szombaton és vasárnap hét vasúti kocsit raktak meg. Sopronnál és Hegyeshalomnál is hétköznapi ütemben folyt a tranzitszállítmányok továbbítása. Teljes kapacitással működött a Záhony— Budapest Győr-Sopron és az ausztriai Ebenfurt közötti vasúti tengely. A nyugat-európai országokba — a MÁV és a magyar—osztrák érdekeltségű győr-sopron—eben- furti vasúttársaság közreműködésével — ezen a több mint 500 kilométeres vonalon továbbítják a szovjet: exportárukat. Hegyeshalomnál ugyancsak nagy volt a tranzitforgalom. Terven felül is fogadtak, illetve továbbítottak tehervonatökat. A MÁV szegedi igazgatóságának öt alföldi megyére kiterjedő területén szombaton és vasárnap ezerkétszáz vagon árut raktak ki és csaknem ötszáz vagont raktak meg áruval. Itt is megkezdődtek az új esztendő első exportszállításai. A békéscsabai, a kecskeméti, a nagykőrösi, a szegedi konzervgyárakból lecsóval, savanyúsággal, dzsemmel megtöltött vagonokat továbbították a szocialista országokba. Az orosházi üveggyár termékeit Ausztriába és Olaszországba indították. Martfűről kétezer tonna étolajat küldtek a nyugat-európai megrendelőknek. A Bács megyei szőlőtermelő gazdaságokból, pezsgővel megrakott szerelvény indult az országon kívülre. Székkutasról megkezdődött a vetőmag-kukorica exportja az osztrák és az olasz megrendelőknek. Záhony irányából szombaton és vasárnap több mint húsz — szovjet exportáruval megrakott — irányvonalot továbbítottak Jugoszláviába. A kedvező időjárás lehetővé tette a kaviccsal és homokkal megrakott szerelvények indítását is. Ezeket az építőanyagokat addig szállítják, míg hidegebbre nem fordul az idő és nem veszélyezteti, hogy az áru belefagy a vagonokba. Dolgoztak a hét végi munkaszüneti napokon a borsodi ipari üzemek árurakodó brigádjai is. Az Ózdi Kohászati Üzemek, a Lenin Kohászati Művek, a Borsodi Vegyi Kombinát és a Tiszai Vegyi Komhinát ezen a hét végén is több, illetve több száz vagon készterméket indított útnak kül- és belföldi megrendelők címére. Ózdon szombaton 134 vagon árut rakodtak be, 13 vagon vas- és acéláru tőkésmegrendelésre indult útjára. A termékskála bővítése céljából egyedi hajlított lés ro- gyasztott üvegtárgyak, valamint iparművészek által tervezett faliképek gyártását kezdték meg a salgótarjáni síküveggyár .üvegtechnikai részlegében. Lenin-rend Húsoknak Lenin-renddel tüntették ki Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnököt — jelentették be szombaton Moszkvában. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a két ország népei közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesztésében, a béke és a szocializmus megszilárdításában szerzett személyes érdemeiért, 75. születésnapja alkalmából részesítette e magas elismerésben a csehszlovák politikust. Szemüvegrendelés számftégéppel A komputeres szemvizsgálat salgótarjáni bevezetése nagy népszerűségnek örvend. Az Ofotért Vállalat megyeszékhelyen levő üz. létének új szolgáltatásáról szól riportunk, lapunk 5. oldalán. —kép: kulcsár— Tartós termékek gyártására készül a sütőipari vállalat Nem volt gondoktól mentes a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat tavalyi tevékenysége. Árbevételük alakulását leginkább az év közbeni áremelés befolyásol, ta kedvezőtlenül. Hiszen emiatt lényegesen csökkent — elsősorban — a finomsütemények iránti kereslet. Ennek ellenére jól állta a próbát a kollektíva. A múlt évi árbevételi tervüket várhatóan 295 millió forintra teljesítik. Ez két százalékkal lesz több az elő. irányzottól. A nyereségük pedig tizenkét százalékkal haladja meg a tervezettet. Kenyérből és péksüteményekből az üzemek úgy elégítették ki az ellátási terület igényeit, hogy a hagyományos termékeik mellett újdonságokkal is megjelentek. Ezek közül legnagyobb sake, re a sió kenyérnek volt. A vállalat szaküzlethálózata és mozgóboltjai nagymértékben segítették az ellátási színvonal további javulását. Ezt bizonyítja egyebek között az is, hogy árbevételük összesen elérte az 56 millió forintot. Az alaptevékenységet eredményesen egészítették ki a különböző szolgáltatások. Közülük kiemelkedik az elektronikai bemérőcsoport munkája és a gépjárműjaví. tás. Természetesen nem csak a bérek, hanem a jövedelmek is nőttek átlagosan négy százalékkal. A vállalat vezetése szerint nehéz lesz eleget tenni az új követelményeknek 1988-ban. Ám a tavalyi erőt próbáló munkában a kollektíva megedződött az idei feladatokra. Olyannyira, hogy jelentős termelésnövelést irányoztak elő. Árbevételüket 326 millió forintra tervezték, 10 milliós nyereség elérése mellett. Várhatóan a második fél évtől az alaptevékenység termelése növekedne jelentősen. A napi termékekből a megye felvevőpiaca korlátozott, s ezért a tartós termékek gyártását vezetik be a vállalatnál. Ennek érdeké, ben kész találmányokat vásároltak. Egy helyi újítás alkalmazásával többet készítenek zsemlemorzsából is a korábbinál jobb minőségben. Természetesen folyamatosan tovább dolgoznak a szakemberek a választék bő. vítésén. A kísérletek alapján az idén több új napi és édesipari termékkel, kenyér - jellegű péksüteménnyel és süteményekkel ismerkedhetnek majd meg a fogyasztók.