Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-26 / 21. szám
1988. január 26., KEDD NOGRAD 3 Sok vagy kevés-e a mérnök? (II.) Túlképzés helyett alulfoglalkoztatottság Ha az értelmiségi foglalkozások presztízsrangsora nem igazít el bennünket, akkor milyen más tényezőket kell még figyelembe venni? Ügy gondolom, hogy tekintettel kell lenni a már említett demográfiai hullámzásra, a mérnöki hivatás családi jellegű átörökítésére és konjunkturális okokra is. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy valamennyi fejlett ipari országban hullámzás figyelhető meg a műszaki egyetemekre, főiskolákra történő jelentkezést illetően. Ez a hullámzás a demográfiai helyzet alakulásán túl összefügg a munkaerőpiacon jelentkező kereslet-kínálati viszonyokkal, a mérnöki életpályák perspektíváival. Amikor egy ország gazdasága mindenekelőtt fizikaimunka-igénves, és a műszaki értelmiségi munka iránt megnyilvánuló szívóhatás gyenge, vagy a mérnöki élethivatás ellehetetlenül, mivel a műszaki tudományokkal való szakmai és egzisztenciális boldogulás megkérdőjeleződik, akkor az kihat a műszaki felsőoktatási intézményekbe jelentkezők .számára is. Drága tanulás — olcsó diplomás A mérnöki munkafeltételeket is befolyásoló műszaki fejlesztési kondíciók az utóbbi 8—10 esztendőben — főleg a külföldi versenytársakhoz képest — fokozatosan romlottak. A rövid távú szemléletből táplálkozó bérezési gyakorlat, a korszerűtlen gazdasági vés szervezeti struktúrák és bürokratikus irányítási felfogások, a mérnökök helyenként megbízhatatlanságát valló vezetői „logikák” makacs képződményként ma is jelen vannak és hatnak gazdaságunkra. Ez a hatás — a felső szintű műszaki ismeret hasznosításának nehézségei — a pályaválasztás előtt álló fiatal mérnöki szakma iránti érdeklődését jelentősen csökkenti. A mérnöki életpályának van egy ráfordítási, beruházási szakasza, amit a tanulás, a diploma megszerzése jelent, és van egy nyereséges szakasza, amit a megszerzett tudás hasznosítása eredményezhet. Ezért a pályaválasztásban közrejátszik az, hogy a mérnöki diplomával rendelkezőknek milyen a starthelyzete, a kezdő fizetése, az elérhető életjövedelme, az önmegvalósítás, az előremenetel, illetve a megszerezhető beosztás, rang, egzisztenciális biztonság lehetősége. A mérlegelés során a tanulási években felmerülő kiadásokat és az elérhető életkeresetet hasonlítják össze. Amennyiben a várható nyereség, azaz a presztízs, egzisztencia, megbecsülés elmarad a kívánalmaktól, akkor a fiatal más szakmát választ, esetleg beéri rövi- debb képzési idővel járó üzemmérnöki képzettségi szinttel. Jelentkezik ennek egy olyan hatása is, hogy a középiskola elvégzése után sokan választják az önálló keresettel járó azonnali munkába állást és későbbi, esti, vagy levelező szakon történő továbbtanulást. Mutatja azt is, hogy nálunk régóta nagyon magas az estilevelező tagozatra beiratkozott műszaki hallgatók száma, arányuk a műszaki egyetemeken jelenleg is körülbelül 25 százalék. A műszaki pályák iránti érdeklődés lanyhulásában közrejátszik az is, hogy a felsőoktatás bázisát jelentő gimnáziumokban megváltozott a nemek aránya. Száz gimnáziumi tanuló közül 1980-ban 65 volt lány, akik viszont ma sem mennek szívesen műszaki egyetemekre, inkább választják a humán pályákat. Tudjuk azt is, hogy a pályaválasztásban erősen közrejátszik a családi háttér. Nálunk viszont nagyon nagyarányú az első generációs műszaki értelmiségi család, ahol még nem alakulhattak ki a mérnöki élethivatások áthagvo- mányozásának módozatai. Fizikai munkakörben dolgozó szülők pedig az utóbbi időben főleg anyagi megfontolások miatt nem szívesen irányítják gyermeküket a műszaki felsőoktatás irányába. Ártalmas homály Az általános iskolai oktatásban, illetve a tömegkommunikációban nem jelentek meg markánsan a mérnöki tevékenység kontúrjai. A pályaválasztás előtt álló fiatal számára a vállalati szervezetbe erőteljesen „beintegrált” mérnök arctalan, tevékenysége megfoghatatlan, ezzel szemben határozott elképzelései vannak egy ügyvédi, színészi, vagy orvosi szakmáról. A mérnöki tevékenység viszont erőteljesen homályban marad. Ebben a tömegkommunikáció sem nyújt határozott segítséget, hisz kevés műszaki szakember sikeres alkotását és munkásságát, életútját jeleníti meg. Visszatérve a sok, vagy kevés a mérnök kérdésfeltevésre, őszintén be kell vallani, hogy .erre nehéz egyértelmű választ adni. Légikisasszonypéldázat Az az eset jut eszembe, amikor egy ország rendelkezik tíz légikisasszonnyal, de nincs repülőgépe, és nem vesz részt a nemzetközi légi közlekedésben sem. Ekkor mondhatjuk, hogy felesleg van a légi utaskísérőkból. Amennyiben beindul a légiközlekedés, és több repülőgéppel rendelkezünk, nyomban kiderülhet, hogy hiány jelentkezik a légíkisasszo- nyokból. A kérdésre adott válasz tehát nagymértékben függ attól, hogy milyen egy adott szakma felvevőpiaca. Ez még napjainkban sem nevezhető innovációbarát felvevőpiacnak, ezért aztán gyakran keletkezik az a látszat, hogy túlképzés van Magyarországon, illetve a mérnökök gyakori rossz közérzete abból fakad, hogy túl sok a mérnökök száma az ország műszaki-gazdasági fejlettségéhez képest. A mérnökök körében is vélemény- különbség van a túlképzésről, illetve alulfoglalkozta- tottságról. Gyakran elfogadjuk azt a magyarázatot, hogy azért van alulfoglalkoztatottság, mert túl sok a mérnök nálunk, pedig megítélésem szerint az alul- foglalkoztatottságot nem a túlképzés idézi elő. Kevés mérnök esetén is kialakulhat az alulfoglalkoztatottság állapota. Magam tehát nem osztom azok véleményét, akik* a sok, vagy kevés kérdés- feltevésre azt a választ adják, hogy sok a mérnök nálunk és hogy túlképzés van. Még akkor is elutasítom a túlképzés és a sok mérnök álláspontot, ha figyelembe veszem, hogy nálunk elég lassú a műszaki képzési profilok módosulása, és a képzés nem elég gyorsan alkalmazkodik az új kihívásokhoz, ha bizonyos szakmákban időszakonként és helyenként elhelyezkedési nehézségek lépnek fel. Ha valamivel baj van, az mindenekelőtt a magasan kvalifikált szaktudás hasznosítása, illetve a diploma mögötti tudás minősége. Dr. He nézi Lajos, az MTESZ főtitkárhelyettese Hazai kötvénypiac Egyensúlyi helyzet Fokozatosan egyensúlyi helyzet alakul ki a hazai kötvénypiacon. A múlt évben a kereslet és a kínálat jelentős ingadozása után január első heteiben stabilizálódott a helyzet. Mint ismeretes, 1987 szeptemberében és októberében a kötvénytulajdonosok egy része pénzzé tette értékpapírját. Az eladási hullám csak novemberben, illetve decemberben az új, magasabb kamatozású értékpapírok megjelenésével csillapult. Az Országos Takarékpénztár által kibocsátott 12 százalékos kötvényből eddig 4,5 milliárd forint értékben vásárolt a lakosság. A legnagyobb kötvénypiacot fenntartó Budapest Bank1 több sikeres akciót hirdetett, amelyek nagymértékben hozzájárultak az értékpapírpiac stabilizálásához. Korábban kibocsátott kötvényeikre — 30 fajtára — kamatprémiumot vezettek be, s kialakították az árfolyamgaranciás értékpapír-vásárlást. Ezek hatására jelentősen megnőtt a kötvények kereslete. A Budapest Banknál a számottevően felduzzadt készletek csökkennek, de még most is egymilliárd forint értékű visszavásárolt kötvénnyel rendelkezik a bank. Ezek olyan értékpapírok, amelyeket még az előző években bocsátottak ki, így állami garanciával rendelkeznek. A banknál arra számítanak, hogy keresletük hamarosan növekedni fog, már csak azért is, mert az év első hónapjaiban a vállalatok előreláthatólag tartózkodnak új kötvények kibocsátásától. Az OTP sem kíván újabb lakossági értékpapírokat forgalomba hozni rövid időn belül. Januártól már csak banki garanciával forgalomba hozott értékpapírok kibocsátására van lehetőség. Az új adórendszer bevezetésével a kötvények kamatát jövedelemadó terheli. Ezt a kibocsátó fizeti meg, ami megdrágítja az értékpapírok útján szerezhető hiteleket. A Budapest Banknál arra számítanak, hogy néhány hónapon belül új helyzet állhat elő, teljes mértékben elfogynak a bankok kötvénytartalékai, és az értékpapírok kereslete ismét meghaladja a kínálatot. A karancslapujtői tsz-ben az év végi rendeléshiány okozta kényszerpihenő után, januárban ismét tekercselik az ALKO-fűnyíró gép betétmotorainak állórészét. A 20 ezer darabos megrendelés az év 10 hónapjára biztosít munkát a 31 asszonynak. A szövetkezet röntgentechnikai üzemében 4 millió forintért készítettek bérmunkában röntgen- és kórháztechnikai berendezéseket tavaly. Az idei célkitűzések hasonlóak, azonban ezt az eredményt kevesebb létszámmal igyekeznek megvalósítani. Téli foglalatosságok a tsz-ben A tsz-ben hat darab Tátra- szállító teherautó dolgozik. Javításuk és karbantartásuk jórészt Rozgonyi Miklós szerelőre a „Tátra-specialistára” hárul. Bencze Péter felvételei Drapp szoknya égszínkék blúzzal, és a szoknyával megegyező színű sapkával: nyáron. Télen pedig fekete szoknya, paro- linnal és aranygombokkal díszített kabáttal. Ha a fentiekhez hozzáteszem, hogy mindez kötelező viselet volt, akkor mindjárt gondolhatja a kedves olvasó, hogy nem divatbemutatóról számolok be. Mégis fontos hangulati kellékei ezek a ruhadarabok egy olyan történetnek, ami az ötvenes évek elején kezdődött. — Egész jópofa volt az a viselet — emlékezik Szabó Tiborné lakatos. — Amikor még a fényes szellők fújtak... — teszi hoz- zás Eisenbart Zoltánné, szintén lakaltos. Igazít is egyet babos kendőjén, mintha csak a valamikori, fürtöket leszorító drapp sapkájához nyúlna. — Nekem talán van is egyenruhásképem még —. Ezt özv. Oravecz Józsefné jegyzi meg, aki társainál kéft évvel később, 1952-ben kezdte el gyalusként a szakmai tanulmányait. — Én a Csizmadia Jánosnéval jártam egy osztályba — folytatja —, ő is megmaradt a munkagép mellett. Az 1950-es évek elején szakmát tanuló nőket a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben kerestem fel. Szabó Tiborné, Eisenbart Zoltánné, özv. Oravecz Józsefné és özv. Csizmadia Jánosné azon kevesek közé tartoznak, akik megmaradva választott — tegyük hozzá: férfias szakmájuk mellett, közeledve a nyugdíjkorhatárhoz, még mindig a dübörgő, olajos, vaspor szagú, nagy munkafegyelmet követelő gyárban állnak helyt. De hogy lesz egy kislányból lakatos? — Akkoriban ez olyan természetes vollt, mint manapság a színes tévé — rándít flranygombos kabátban egyet vállán Eisenbartné. — Nem voltunk válogatósak, örültünk a munkának, a szakmaszerzési lehetőségnek. Szabóné egyetértőén mosolyog, mintha ennyire egyszerű lett volna az egész, holott szavai szerint; — Mondták a szüleim: Te, lány! Mit képzelsz, ott aztán kalapáccsal, meg gépekkel kell bánni! Hogy emeled fel a nehéz kalapácsot, a vasakat?! — Hamar beleszokitunk — folytatja Eisenbartné, — tele voltunk lelkesedéssel. Még falura is jártunk szervezni a fiatalokat. — Ahonnan sokszor elzavartak — veti közbe Szabóné. — Azt mondták, hogy „a mi lányunk maradjon a földnél!”. — No, azért — bólogat meggyőzően Eisenbartné —, mindig „hoztunk” magunkkal valakit. Csizmadiáné a tanárokra emlékezik, szeretettel. — Nagy Béla volt az igazgató. Igazi egyéniség, jólel- kűség jellemezte. A szakoktatónk, Krenács Sándor mindig ott volt a sarkunkban, sokat köszönhetünk neki. — Tanultunk becsületesen, de azért megvoltak nekünk is a fiatalos szokásaink — Szabóné élénken magyaráz. — Szerettünk táncolni járni, a fiú osztálytársaink a pár lányt mindenhová elkísérte, szinte testvérként vigyáztak ránk. Amikor az asszonyok, az ’50-es lányok vasreszelékkel telt barázdás kezeire pillantok, a szó a mára terelődik. — Ügy tudjuk, nagyon kevesen mradtunk a kevesek közül is a szakmában. — Ennyi év után a 27—28 forintos órabér azért lehetne több is — említi Eisenbartné, amit rövid csend követ, majd újra szóba kerül a munka. Már nemcsak a gyári, hanem az otthoni, a hét végi teendő, vagy épp az imádott unoka kerül a középpontba. Hallgatom, nézem az ’50- es lányokat, az ötvenes életkorú dolgozónőket. Hajnaltól délutánig dolgoznak gépeik mellett, nehéz munkadarabokat emelgetnek. Kezüket olaj, vas fogja, ha kék munkaköpenyükön átüt az izzadság, mindjárt cserélik — nők, dolgozónők. Mondják az egykori lányok, elképzelem rajtuk a drapp sapkát, az aranygombos kabátot, gondolatban merészen még fehér kesztyűit is húzok dolgos kezükre. De mit beszélek..., hiszen nem divatbemutatóról van itt szó... Benkő Mihály
