Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
IRODALOM Vecsési Sándor: Cidaetető kislány A romantika legnagyobb mestere 200 éve született Byron már érdemén fölül rajong éröt óra körül járhat. A lassan leszálló kora est; köd nyomasztóan telepedik emberre, autóra egyaránt. A körúton már sűrűsödik a forgalom, bár a zöld hullám még szabályos lüktetéssel tudja átereszteni az autóáradatot. Igaz, néhány türelmetlen úrvezető — akár az emberi szervezetbe került vérrög — már megpróbál szabálytalanul áthaladni a város aortáján, de komolyabb baj szerencsére még nem történik. A kisfiú nem ismeri az órát, de már érzi az időt. Tudja, hogy néhány pillanat múlva megszólal a csengő, hiszen péntek van. Kezével elengedi a függönyt, mely lassan visszahullik helyére, aztán a sarokban lévő ágyához lábal, fölmászik rá, és becsukott szemmel vé- gigheveredik a mikiegerek- kel díszített takarón. Egy kívülálló nyilván azt gondolná, hogy néhány pillanat múlva mély álomba fog szenderülni, de ő tudja, hogy már „csupán” a várakozás hosszú perceivel kell megbirkóznia: szemhéja alatt érzi a függönyön keresztül beszűrődő neonreklám ritmikus színváltásait: még csak tízig tud számolni, így hát újra és újra elölről kell kezdenie: egy, kettő, három, négy... Tudja, hogy megint egy tábla csokoládét fog kapni az apjától, s tudja azt is, hogy a mama majd megint veszekedni kezd vele, hogy mi a fészkes fenének hozott már megint csokoládét, nyilván azt akarja, hogy Dezsőké fogai minél előbb menjenek tönkre, mire a papa azt fogja válaszolni, hogy egy négyéves férfinak már igenis rengeteg kalóriára van szüksége... Dezsőké elmosolyodik, és titokban apjának ad igazat: elvégre heti egy tábla csokoládé igazán nem sok... — Tudod is te, mi kell egy négyéves gyereknek! — háborqdik majd föl az anyja. — Téli cipője például nincs! Hócsizmája sincs! És te azt hiszed, hogy egy tábla csokoládéval elintézheted a szeretetedet... Hogy egy tábla csokoládéval elintézhetsz mindent. — Ennél a szónál majd hatalmas levegőt fog venni, hogy aztán teli tüdővel folytathassa: — Akikor kellett volna gondolkoznod erről, amikor megcsináltad! De a te felelősségérzeteddel akár egy óvodányi kölköt is megcsihálhattál volna!... A papa erre el fog vi- gyorodni. és ujjaival finoman meg fogja érinteni a mama arcát. — Akkor kellett volna gondolkoznom, mielőtt feleségül vettelek volna — válaszolja majd anélkül, hogy felemelné a hangját, azzal oda fog lépni Dezsőkéhez, a hóna alá fog nyúlni, és néhányszor föl fogja dobni a plafonig, miközben széles mosollyal az arcán azt fogja mondani: „Szívem szotty, kapaszkodj!” És Dezsőké kapaszkodni fog, és a boldogságtól nemsokára olyan vörös lesz az arca, mint egy ünnepi zászlónak. Aztán a papa majd csiklandozni kezdi, amit Dezsőké hatalmas sikongásokkal hálál meg, végül egy férfias kacsintás kíséretében valamelyik zsebéből elő fogja varázsolni a húszdekás Boci csokit, és Dezsőké kezei közé csúsztatja. A mama az ajtófélfának dőlve fogja végignézni kettőjük játékát, s amikor a papa — mintegy jelezvén a móka befejeztét — néhányszor megütögeti Dezsőké popsiját, meg fogja kérdezni: — Éhes vagy? Erre a papa azt fogja válaszolni: „Mint a farkas". A konyhában már meg lesz terítve. Bélszínrolót fognak enni sült krumplival. Minden pénteken bélszinro- lót esznek sült krumplival, bár a papa még sosem jegyezte meg, hogy például az egyoldalú táplálkozás menynyire egészségtelen... Zokszó nélkül ülnek majd az asztalnál, és eszik a bélszitiro- lót sült krumplival, pedig már mind a hárman legszívesebben kiköpnék, de hát a bélszín-roló a viszonylag könnyen és gyorsan elkészíthető ételek közé tartozik, és még mindig olcsóbb, mint fél kiló hús... Vacsora után, miközben a mama el fogja mosogatni a piszkos edényeket, Dezsőké be fog szaladni a szobába, hogy előkészítse a játékhoz 'való terepet': lepakolja a dohányzóasztalon lévő tárgyakat, hogy aztán szép, katonás rendben elhelyezhesse rajta társasjátékát, amit még Laci bácsitól, a mama barátjától kapott karácsonyra. Az a neve, hogy Ki nevet a végén, és még nem veszett el belőle egyetlen bábu sem... Szóval elő fogja készíteni a terepét, de a papa megint azt fogja mondatni. hogy most fáradt, meg 'amúgy sincs sok ideje, talán majd legközelebb. így aztán Dezsőké ismét kénytelen lesz egyedül játszani. Általában úgy szokta megoldani a helyzetet, hogy a jobb keze az övé, vagyis Dezsőkéé, a bal pedig a papáé. Ilyenkor persze hagyja, hogy mindig a papa nyerjen, Még akkor is, ha netán ő állna jobban... Ha így lesz, ma este megint figyelni fogja a papát, és ha tiszta lesz a levegő, hát csalni fog egy kicsit. Perszie azt is tudja, hogy ilyenkor mindig tiszta a levegő, hiszen alig figyelnek rá... Egymással szemben fognak ülni a fotelban, hangjuk megnyugtatóan fog folydo- gálni, egészen addig, amíg a mama barátjára nem terelődik a szó. — Laci jól van? — kérdezi majd epésen a papa, miközben fél szemmel Dezsőkét fogja figyelni, aki majd éppen a dobókockát fogja rázni az ujjai között. A mama arcára erre olyan csábos mosoly fog kiülni, mint egy egérfogóba rakott szalonna. — Remekül — fogja majd válaszolni, és hosszasan dicsérni kezdi majd Laci erényeit. — Akkor is pofátlanság, hogy csak úgv ideköltözzön — jegyzi majd meg a papa. — Ha már egyszer a bíróság nekem ítélte a lakást, mégsem vonulhatok zárdába — válaszolja majd a mama, és a nyomaték kedvéért föl fog állni, hogy megigazítsa a mellettük lógó képet, mely Lacit ábrázolja, amint éppen búvárfelszerelésben áll valamelyik vízparton. — És te? — fogja mondani ezután. — Ügy hallottam, már nem vagy együtt azzal a kis szőkével... — Jók az informátoraid — fogja válaszolni erre a papa, majd egyre nagyobb indulattal ki fogja fejteni, hogy azzal a szőkével már több mint fél éve nincs együtt, amit a mama persze egyre fölényesebb mosollyal vesz majd tudomásul, s mire a papa a végére fog érni, a mamának már akkora lesz a szája, mint egy tíz- méteres madzag. — És te?! — tajtékzik majd tovább a papa. —- Azt hiszed, hogy te talán szerencsésnek mondhatod magad?! Azt hiszed talán, hogy ezzel a Lacivá! megütötted a főnyereményt?! — Ennél a mondatnál hosszasan föl fog nevetni. — Igaz, miatta aztán nyugodtan alhatsz... Ez az ember olyan randa, hogy nincs az a nő, aki az ágyába csalná!... — Ügy beszélsz, mintha te lennél az Alain Delon — vág vissza majd gúnyos elégedettséggel a mama. — Ha egyszer én vezettelek az oltár elé... — Mert akkor még nem tudtam, hogy Laci a világon van! És ha így folytatod, eltiltom tőled a gyereket! — A mama szeme most olyan zavarossá fog változni, mint a körúti forgalom. — Minek jössz te ide egyáltalán? Azért, hogy engem szekálj? Hát nem volt még elég? A papa most hosszasan nézni kezdi a mamát. Szemét annyira belefúrja majd a mama arcába, hogy szinte fájni fog neki. , — Szóval el akarod tőlem tiltani a fiamat? — kérdezi majd a papa; hangja hideg lesz, mint egy kés. — A, csak úgy kicsúszott a számon — legyint majd fáradtan a mama. — De azért normálisabban is viselkedhetnél... A papa erre be fog nyúlni a zsebébe, és elő fogja venni’ belőle a villamosbérletét, és meg fogja mutatni a hátulját, amelyben egy fénykép lesz becsúsztatva: hármójukat ábrázolja, ahogy annak idején a fényképész beállította őket. Egészen oda fogja tolni a mama arca elé: — Látod? Ezen a képen még egészen normálisak voltunk. Halk nyikorgással fog kinyílni az ajtó, és Laci fog megjelenni a küszöbön. Szívélyesen kezet fognak rázni a papával, majd oda fog lépni Dezsőkéhez, és két csat- tanós puszit fog biggyeszteni arcocskájára, de Dezsőké tudni fogja, hogy ez is csak a pénteki ceremóniához tartozik, különben Laci bácsitól sosem kap puszit. A papa már nem fog visz- szaülni a fotelba, hiába marasztalják. Dezsőké pedig gyorsan össze fogja rámolni a társasjátékot, és három perc alatt útra készen fog állni édesapja előtt. — Aztán vigyázzatok magatokra — fogja mondani a mama, azzal le fog hajolni Dezsőkéhez, hogy megigazítson a ruháján valamit, és ujjaival kicsit összegereblyézze a haját. — Ugye te is vigyázni fogsz magadra, mamának szeme fénye! Dezsőké majd sűrű bólo- gatásokba kezd, mert szeretne már minél előbb kint lenni az utcán. Miután be fog csukódni mögöttük az ajtó, és elindulnak lefelé, Dezsőkét valami furcsa, megfoghatatlan érzés fogja a hatalmába keríteni... Aztán be fognak ülni a papa autójába, és körbe fogják furikázni a városit. Fél hétre kell majd visszaérniük, hát több mintj fél órájuk lesz még. Dezsőké mosolyogva fog kibámulni az ablakon, s kicsit sajnálni fogja a járókelőket, akiknek nem adatott meg, hogy egy kényelmes autóban ülve utazzanak. mint neki, aki most az apjával utazhat! Az apjával, amit nem tehet meg minden gyerek. Mert akinek rendes apukája van, annak talán eszébe se jut. hogy az apukájával lehet. Abban talán semmi jó sincs... Unalmas, mint neki Laci bácsi. Nap mint nap látja, nap mint nap beszél vele. De a papa, ő más. Őt egy héten csak egyszer láthatja. Hát ezért várja mindig annyira a pénteki napot. De azt ma sem fogja elmondani neki. hogy talán ezért erednek el a könnyei minden elválás után. Aztán megszólal a csengő. Dezsőké kinyitja a szemét, aztán fölugrik az ágyról, és nem törődve semmivel. rohanni kezd az ajtó felé. Péntek van, öt óra múlhatott néhány perccel. Mint egy finom, precíz lencse, fogta össze a természet és társadailam felől ráeső sugarakat, összegyűtöt- te őket s gyújtott velük, olyannyira, hogy az így keltett tüzek -itt-ott még ma is lobognak. Nos, minden zseni így gyűjt és gyújt, de az épp -kétszáz éve született Byron talán lenagyobb hatású művésze volt ennek a két évszázadnak. Az első pillantásra meglepőnek tetszik, igen ám, de visszatekintve nem mindig látjuk, honnan s hol lobbant fel a láng, amely akkor perzselt, mára pedig már máshová költözött, s csak melege van. Nemcsak egyetlen géniusz hatásáról van szó, hanem mindarról, amely a feudalizmus, polgárosodás, népi- ség és új proletariátus lázában égő társadalomban érett, izzott, s amit sajátos érzékenységével Byron, de számos társa is fölfogott, fókuszba foglalt. Ma már közvetlenül nemigen hat. Byron fél lábbal a klasszicizmusban állva, eltanulva minden formai tökélyt a romantika első, s legnagyobb hatású mestere volt, sőt a romantika révén minden modernségnek, maiságnak is első s legnagyobb fölgyújtója. Élete eleve erre predesztinálta, kiváltságaival és pokoljárásaival egyaránt. Főúri származék, de még kisgyermek, mikor könnyelmű apja elhagyta az anyát, aki gyermekét majomszeretettel imádta, másszor még nyomorék voltát is kicsúfolta. A kiváltságos helyzetet szinte nyomor váltotta fel, azután szerencsés örökség, óriási vagyon és lordi cím, a legjobb iskolák: Harrow és Cambridge. Szépség és sántaság. Elkényeztetettség, elkötelezettség és elszántság. Első verseivel kegyetlenül elbánik a kritika: semmi érdemét nem leli — ő nem kevésbé kegyetlenül válaszol egy párját ritkítóan gúnyo- ros ellenbírálattal. , Huszonegy évesen ,a Lordok Házának a tagja, merészen baloldali beszédekkel lép föl, a haladó politika nagy reménysége, asszbnyok kedvence és mind sikeresebb költő. Megírja a Childe Harold zarándokútját, s a kritika és közönség most te. ő teljesen elkapatva, jó dolgában azt sem tudja, mit tegyen, mi legyen, s mit írjon — még dühösen vallás- ellenes vallomásait is szíves megértéssel fogadják. Hanem amikor felesége kénytelen elhagyni, akkor mindenki ellene fordul, mégpedig olyan gyűlölettel, amely menekülésre készteti. Ettől kezdve nincs jó szava sem az angol uralkodó osztályodról, sem politikájukról. Műve minden sorában önmagáról szól, amelyet az új írqi eszköz jellemez: az irónia, mely ugyanakkor önirónia is. Tudja, hogy az önsajnálat sem vezet sehová, de mikor sajnálgatja és sajnáltatja magát, népszerűsége nemhogy csökkenne, egyre nagyobb. A ,kiválasztottak gőgje éppúgy megjelenik írásaiban, mint a Közel-Kelet megannyi színe, az elnyomott népiség s a nemzetek fölszabadításának szándéka. A világ legszebb tájain s városaiban, Svájcban, Ra- vennában, Velencében lakik főúri módon; hol szinte háremet tart, hol pedig egy grófnővel él együtt. Közben Shalleyvel együtt kialakítja a szépség új költészetét, fölkarolva a harmadik' ifjú óriást, Keatset; egyszerre lengeti a szabadszerelem és a politikai szabadság zászlaját. Az előbbit éli is, az utóbbit segíti: óriási összegekkel támogatja az összeesküvő olasz hazafiakat, s mikor többé nem akar megmaradni a szavaknál, 1823-ban elmegy Görögországba fegyverrel is küzdeni a szabadságért, s ott éri el a halál, a mocsár bosszúja, a malária révén. Hatása felmérhetetlen. Még sokban épp ellentétére, Goethére is hatott. Puskin, Victor Hugo, Heine, Baudelaire, Schopenhauer éppúgy elképzelhetetlen nélküle, mint Nietzsche. Nálunk pedig Petőfi, Jókai, Madách, sőt Ady, Szabó Dezső, ma pedig Juhász Ferenc. Közös alkat,, közös attitűd. így tekintsünk rá vissza, arra, aki Prométheuszként lopott lángokat az égből, de füstjében saját alakja már-már szinte elhalványulni, eltűnni látszik. Byron: Harminchatodik születésnapomon Állj meg, szívem, betelt ím az idő. Ha mást már nem dobogtatsz, mért dobognál? De nem! Bár nincs szív érted heviilő, te csak lobogjál! Nagy lombhullásban állnak napjaim. A szerelem virága és gyümölcse elhullt; csak férge, üszke, csak a kín: az maradt őszre! Magányos, messze tűzhányó sziget a láng már, keblem lankadatlan lángja; nem fáklyát gyújt, nem diadal-jelet: — halotti máglya. A féltés, féltékenység, a remény, a fájdalom gondját emésztő gondom: a szerelmet nem oszthatom meg én, csak láncát hordom. De itt, de most, de bántani tovább ilyen eszmék már telkemet nem bírják, hol babér fedi a hős homlokát s borítja sírját. Kard, lobogó és körül, lelkesen, tábor övez, dicsőség, Görögország. Nem volt szabadabb a spártai sem, ha pajzson hordták. Ébredj — (ne Hellász, ő már ébren él!) — ébredj, lelkem! Idézd, ó hány hősi lélek során csörgött át eredbe a vér. Hozzájuk térj meg! Gyűrd le a föl-fölgerjedő hevet, hisz férfi volnál, s az is keserű harc! Vedd egykedvűn, ha borul, ha nevet a gyönyörű arc! Ha bánod az ifjúságod, miért is élj? A szép palái hazája — várva máris — előtted áll. Előre. Sose félj, egy a halál is. Keress — lel itt az is, ki nem keres — katonasírnak való gödröt, dombot. Így lesz a legjobb. Nézz hát, légy szemes és tedd a dolgod. Illyés Gyula fordítása Sxiksxai Károly: Egy pillanat tört része K, N, I.
