Nógrád, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-21 / 17. szám
2 NOGRAD 1988. január 21., CSÜTÖRTÖK Fontos haladás a viszony megszilárdításában A nyugatnémet sajtó Sevardnadze látogatásáról Olvasói fórum Gorbacsov # • i # «rf uj könyvéről Sevardnadze szovjet külügyminiszternek az NSZK- ban elhangzott javaslatát, amely szerint egyelőre el lehet halasztani a rövid ható- távolságú atomeszközök kérdésének megvitatását, bonni politikai és nyugati diplomáciai körökben úgy értékelik, mint jelentékeny szovjet kezdeményezést és engedményt a hagyományos fegyverzet problémájával kapcsolatos bécsi tárgyalások előmozdítására. Ennek a véleményének ad hangot szerdán a Stuttgarter Zeitung, a szovjet államférfi bonni látogatását kommentálva. A lap emlékeztet: Moszkva most — figyelembe véve Nagy-Bri- tannia és Franciaország ellenállását — javasolta: a hagyományos fegyveres erőkkel foglalkozó tárgyalásokon először csak a kettős rendeltetésű, tehát mind nukleáris, mind hagyományos eszközök bevetésére alkalmas tüzérség kérdését tárgyalják meg, és második lépésben lehet majd téma a nukleáris fegyverek problémája. Az NSZK sajtója szinte egyöntetűen a kapcsolatokban való fontos haladásnak, a viszony megszilárdításának értékeli a nyugatnémet— szovjet külügyi tárgyalások eredményét. Ez alól csak a Frankfurter Allgemeine Zeitung kivétel, amely a szovjet készség hiányaként tünteti fel, hogy a felek — Nyugat-Berlin kérdése miÉletének kilencvennyol- cadik évében a pakisztáni Pesavarbjm szerda reggel elhunyt az indiai szubkontinens szabadságmozgalmának utolsó nagy alakja: Han Abdul Gafar Han. A harcos patan nemzetség vezetőjeként csatlakozott Mahatma Gandihoz és Dzsaváharlál Nehruhoz az indiai függetlenség kivívásáért indított küzdelemben, ő is az erőszakmentesség elvének híve volt. A függetlenség kivívása, India és Pakisztán megalaA múlt héten közzétett törvényekkel és rendeletekkel kialakult az új gazdaságirányítási rendszer poli- tákai-jogi mechanizmusa Vietnamban. A reformokkal itt is megszűnt a központo- sított-elosztásos, közvetlen tervutasításos gazdasági rendszer. Hogy kialakult-e új, szocialista piacgazdaság, az persze a távoli jövő titka egyelőre. A változtatásokkal lényegében felszámolják a háborús időkből örökölt, az elmúlt évtizedben súlyos gondokat előidéző gazdasági szemléletet és gyakorlatot, amely erősen a „hadikommunizmus” jegyeit viseLte. Átfogó és álltalános jelleget öltenek az utóbbi évek részleges és kísérleti reformtervei. Az új gazdaság- irányítási rendszer az áru-, és pénzviszonyok fejlesztésére, a közgazdasági szabályozókra, a vállalati ön- ádlóságra, a termelőegységek önelszámolására épül. Párosul mindez azzal a szándékkal, hagy a közéletben rendet teremtsenek és a társadalomban erősítsék a demokráciát. A kiadott magas szintű jogszabályok közül a legfontosabb a tervezést és a válatt — nem jutottak végleges megállapodásra a környezet- védelmi, a kulturális és jogsegélyegyezmény kérdésében. A General-Anzeiger szerint a Bonnban aláírt megállapodások a külügyi konzultáció rendszeresítéséről, újabb főkonzulátusök felállításáról és a gazdasági együttműködés meghosszabbításáról a józanság, a kitartás és a türelem okmányai, amelyek a szovjet vendég NSZK-beli tartózkodását a kapcsolatfejlesztés reményteljes állomásává tették. A külügyminisztériumhoz közel álló lap — más újságokhoz hasonlóan — szintén kifejti, hogy a rendszeres politikai dialógus megindulása a legfontosabb eredmény. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung úgy véli, hogy Sevardnadze látogatása mindkét fél számára sikerrel és haszonnal járt, mert megszilárdította a viszony további fejlesztéséhez szükséges kedvező feltételeket. A feladat az, hogy e kereteket most tartalommal töltsék ki. A lap kifejti azt a véleményét is. hogy a szovjet vezetés most érlelni kívánja a kedvezővé vált kétoldalú politikai légkört, és mérlegelni fogja az NSZK-beli fejleményeket. Valóban nagyfokú elfoglaltságán kívül, ez is oka lehet Gorbacsov főtitkár Bonnban remélt első félévi látogatása elmaradásának. Gandhi Pakisztánban kítása után Han Abdul Gafar Han összesen másfél évtizedet töltött különböző pakisztáni börtönökben: nemzetségének, a patanok- nak akart méltó helyet kivívni a társadalomban. Szabadulása után afgánisztáni önkéntes száműzetésben élt és csak 1972-ben tért vissza Pakisztánba. Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök szerdán a légierő különgépével a pakisztáni Pesebarba repült, hogy lerója kegyeletét Han laiati önállóságot szabályozó minisztertanácsi rendelet. Ennek célja pénzügyi önfenntartással, önállóan .gazdálkodó szocialista vállalatok kialakítása tervszerűen irányított szocialista piacgazdálkodás kereted között. Részletesen szabályozza a tervezést és a vállalati gazdálkodást. Terv- utasítások és mutatók helyett a legtöbb esetben csak a költségvetési elvonások éves összegét írják elő központilag. Megszűnnek az állami támogatások automatizmusai. A nyersanyag- és energiaelosztás, i Iletve a termékbeszolgál - tatás helyébe a termelőeszköz- és termékkereskedelem lép. A vállalati önállóság kiterjed a munkaerő-gazdálkodásra is: az állami-szövetkezeti szektor dolgozója nem „állatni alkalmazott” többé, aki bérét és a természetbeni juttatásokat az állami költségvetésből kapja. A vállalattal munkaszerA kelet—nyugati kapcsolatokról tárgyalt Madridban szerdán Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, aki Mihail Gorbacsov üzenetét is átadta Felipe González kormányfőnek. Az üzenetben szó volt az SZKP KB főtitkárának esetleges spanyolországi látogatásáról is. A szovjet külügyminiszter spanyol kollégája, Francisco Fernandez Ordonez meghívására érkezett kedden este Madridba. Szerdán, a kétoldalú miniszteri megbeszélések mellett Sevardnadze Felipe González kormányfő vendége volt. Az eredetileg háromnegyed óra időtartamra tervezett megbeszélés végül is két órán át tartott. Sevardnadze átnyújtotta Gonzáleznek Mihail Gorbacsov üzenetét. A levélben a szovjet politikus kifejezte a szovjet nép rokonszenvét Spanyolország népe iránt és jelezte, hogy szívesen találkozna Felipe Gonzálezzél a spanyol fővárosban. Madridban ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy a látogatás időpontját később határozzák meg. Diplomáciai források szerint Gorbacsov levele taglalja a leszereléssel ösz- szefüggő főbb kérdéseket is. A külügyminiszteri eszmecsere csütörtökön folytatódik és várhatóan két szerződést is aláírnak a gazdasági és a kulturális együttműködés fejlesztéséről. (MTI) Abdul Gafar Han holtteste előtt. Indiai kormányfő huszonhét éve nem volt Pakisztánban. Utoljára Dzsaváharlál Nehru járt a szomszéd országban, 1960-ban. Az indiai kormány a történelmi személyiség halálának hírére ötnapos gyászt rendelt el az országban. Radzsiv Gandhi pesavari útja miatt halasztást szenved stockholmi utazása. Az indiai miniszterelnök a hatok tanácskozására hivatalos a svéd fővárosba. ződésben álló dolgozó bérét ezentúl a munkáltató fizeti, a felső határokat eltöröl" ték. A vállalatoknál a (ve- zérjigazgató egyszemélyi felelős vezető, akit megható" irozott időre, választás alapján neveznek ki. A termelőegységek stratégiai irányításába beleszólást kapnak a dolgozók gyűlései, és az ott megválasztott vállalati tanácsok. A legfontosabb vállalatok önálló külkereskedelmi jogot kaptak. Ennek kiegészítéseként bevezették az első export-import adótörvényt is. A kivitt, illetve behozott áruk uán adózni kell majd. Ugyancsak a múlt héten lépett érvénybe a külföldi beruházásokat engedélyező törvény. Az igen széles körű politikai-gazdasági biztosítékokat, kedvezményeket adó jogszabály módot ad teljes egészében külföldi tulajdonú vállalkozásokra is Vietnamban. Részletesen szabályozza a vegyes vállalatok, vállalati egyesüléIzraeli személyiségek utaznak Moszkvába Az amerikai kormány pozitívumnak minősítette kedden azt, hogy izraeli hivatalos személyek fognak a Szovjetunióba látogatni, amint erről megállapodás született a Szovjetunió és Izrael között. Charles Redman, a wa- ' shingtoni külügyminisztérium szóvivője kedden kijelentette: ,,Régóta az a véleményünk. hogy az Izrael és a Szovjetunó közötti hivatalos kapcsolatfelvételek gyakoribbá válása pozitív dolog.” Az AFP francia hírügynökség megfogalmazása szerint „Moszkva újabb gesztust tett Izrael irányában, amikor belegyezett az izraeli felelős személyek szovjetunióbeli látogatásába”. Mint azt már jelentettük, egy technikai jellegű látogatásról van szó, amelynek keretében az izraeli személyek Moszkvában az izraeli érdekeket képviselő holland nagykövetség munkájával ismerkednek majd. Ismeretes, hogy a Szovjetunió és Izrael között 1967 óta nincsenek diplomáciai kapcsolatok, azóta ez lesz az első ilyen jellegű látogatás. Magáról a látogatásról egy Helsinkiben megtartott. előre be nem jelentett találkozón született megái-' lapodás a szovjet és az izraeli külügyminisztérium képviselői között. (MTI) Letartóztatások az NDK-ban Az NDK államügyészsége letartóztatási parancsot adott ki és eljárást indított 22 személy ellen, akik zavart akartak kelteni a vasárnap Berlinben Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht emlékére tartott tömegfelvonuláson — közölte szerdán a Die Wahrheit, a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt lapja. A vasárnap őrizetbe vettek olyan, úgynevezett független csoportokhoz tartoznak, amelyek az NDK-t „rendőrállamnak” rágalmazzák — írja a nyugat-berlini kom’munisták lapja és felhívja a figyelmet arra, hogy az illetők olyan plakátokkal próbáltak csatlakozni a hivatalos felvonuláshoz, mint: „Aki nem mozdul, nem érzi a bilincseket”. sek lehetőségeit. A szocialista országokkal Vietnam kétoldalú megállapodásokat szorgalmaz a közvetlen, vállalatok közötti együttműködés szabályozására. A Szovjetunióval már létre is jöttek ilyen megállapodások. A termelő ösztönzését, biztonságát, a földvagyon védelmét és jobb hasznosítását célozza az új földtörvény. Ez — fenntartva, hogy Vietnamban a föld össznépi tulajdon, és magántulajdona tilos — részletesen szabályozza a tartós és ideiglenes földhasználati jogokat. A jogszabályok saját területükön nagy vonalakban kialakították a régóta hiányzó új árrendszer elveit is. A termékek nagy része felső határhoz kötött, illetve szabadáras lesz. A központi ármeghatározás csak az állami megrendelésekre vo- . iratkozik. Más szóval: a vállalatok termékeiket az államnak szabott áron adhatják csak el, míg egymásMihail Gorbacsov Átalakítás és új gondolkodás című kötetét olvasói fórumon mutatták be szerdán a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára megnyitó szavaiban emlékeztetett arra: világszerte nagy feltűnést keltett a hír, hogy az SZKP KB főtitkára közreadta a témával kapcsolatos véleményét, betekintési lehetőséget teremtve — a szovjet és á külföldi olvasók számára — gondolkodásmódjának megismerésére. A kötet a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját megelőző napokban került a szovjet és — szinte azzal egy időben — az amerikai olvasók kezébe. A Szovjetunióban folyó átalakítást a magyar közvélemény is élénk érdeklődéssel figyeli. Ezt felismerve, a Kossuth Könyvkiadó, valamint a Pallas Lap- és Könyvkiadó gondozásában, a fordításban, a szerkesztésben, a kiadásban és a terjesztésben érdekeltek, jól szervezett, együttes munkája eredményeképpen figyelemre méltó gyorsasággal került a politikai esszé a magyar könyvbarátokhoz. Ezt követően Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztály- vezetője elemezte az újító szemléletet, merész gondolkodást tükröző kiadványt. Megállapította: a szerző sodró stílusa magával ragadja, együttgondolkodásra serkenti az olvasót a mai valóság megismerésében. Az írás — amely nem elmondott beszédek újraközlése — egységes gondolati rendszert alkot a Szovjetunióról, akár a nemzetközi viszonyokat, akár Bombatámadás Az angolai kormányerők oldalán harcoló kubai csapatok légiereje a múlt hót péntekén bombatámadást intézett az ellenforradalmi UNITA szervezet és a délafrikai katonaság állásai ellen az ország délkeleti részén — jelentette az AIM mozambiki hírügynökség Luandából. (MTI) nak szabad árakon. A vállalatok jövedelmi viszonyait, így várhatóan nagyrészt az állami beavatkozás alakítja majd ki, egyfajta „áralku” útján. A jogszabályok mindezzel együtt döntő fordulatot jelentenek, konkrétan körvonalazzák a gazdasági reformot. Késlekedésükért — ami hivatalos értékelés szerint a tavalyi gazdasági visszaesést okozta — a legfelsőbb vezető szervek önkritikát gyakoroltak. Folytatódik a jogszabályok korszerűsítése. Addig is Pham Hung miniszter- elnök felhatalmazta a termelőegységeket, a középvezetőket új megoldások kikísérletezésére. Ugyanakkor rendeletben mindenkit felszólított a meghozott jogszabályok szigorú betartására. Tovább tart a párt- és államgépezet megtisztítása, a korrupció felszámolása, a rendteremtés. A Nhan Dán, a párt központi lapja újabb két nagyszabású perről adott hírt: gazdasági bűncselekményeket elkövető, hivatali hatalmukkal visszaélő középvezetőket állítottak bíróság elé. Füzes Oszkár (Hanoi) az egész emberiséget érintő globális, az ideológiai szembenállástól független kérdésekről essék is szó. Ezt tükrözi a kötet szerkezete is, amelynek első része a Szovjetunió belső átalakításával, a peresztrojkával, a második a nemzetközi kapcsolatok megújításával foglalkozik. A módszer — a múlt elemzése, a jelen folyamatainak vizsgálata és a további fejlődés lehetséges és kívánatos útjának felvázolása — is egységbe foglalja a könyvet. Lakatos Ernő, a továbbiakban kiemelte: a gorbacso- vi gondolatok általános érvénnyel szólnak hozzánk. Jelenleg is folynak hazánkban az eszmecserék az ideológia időszerű kérdéseiről, s a vita alapján foglal majd állást a témában végül a Központi Bizottság. Jó érzéssel olvashatják a magyar olvasók a reformra vonatkozó gorbacsovj fejtegetéseket, mert a mai kommunista mozgalom leglényegesebb kérdéseit csoportosítja, a szocialista országokban élő emberek számára fontos és időszerű mondanivalót hordozva a reformgondolatról. Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete köszönetét mondott a két kiadónak, amiért lehetővé tették, hogy a magyar olvasók anyanyelvükön megismerhessék Gorbacsov mondanivalóját. Mint mondta: a könyv rövid idő alatt, több mint húsz országban látott napvilágot, élénk visszhangot kiváltva a nemzetközi közvéleményből. A Kossuth Könyvkiadó igazgatója, Illés Tibor, a könyvkiadó és az olvasó gondolatait osztotta meg a kötetről a jelenlévőkkel. Nyugtalanság a megszállt területeken Szerdára virradóan három palesztin gerilla kísérletet tett, hogy Libanon felől behatoljon Izraelbe. A határon a már riasztott izraeli katonasággal tűzharcba keveredtek. Mindhárman meghaltak, és egy izraeli katona is megsebesült. A megszállt területeken folytatódnak a sztrájkok és a tüntetések. A katonaság könnygázzal és botokkal verte szét a ramallahi megmozdulást és más tüntetéseket nyolc környékbeli településen. Jeruzsálem arab szektorában is összecsapások voltak a hatóságok és köveket dobáló fiatalok között. Egy rendőrautó, melynek ablakát betörték, elgázolt egy tüntetőt. A napok óta tartó kereskedelmi sztrájk letörésére Haim Bar Lev rendőrminiszter rendkívüli felhatalmazást követelt, hogy —, mint azt a gázai lakosság ellen iis gyakorolják —, kijárási tilalmat rendelhessen el. A Teddy Kollek irányította városi vezetés elutasította e követelést. A gázai övezetben a nyolc menekülttábor közül hétre viszont már 13— 14 napja érvényben van s kemény katonai eszközökké megtorolt kijárási tilalom Bár a katonaság itt erővé kinyittatja a boltokat, ázol távozásukkor azonnal bezárnak — a polgári engedetlenségi mozgalom egyik lehetséges megnyilvánulásaként. A jeruzsálemi rádió szerin hamarosan Izraelbe Látoga1 Michael Armacost amerikai külügyi államtitkár. Elhunyt Gafar Han Reformtörvények Vietnamban