Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-01 / 283. szám
NÓGRÁDI Borjúnap a kabinetkonyhában Amit főznek, meg is eszik Munkában a 2. éves szakács tanulók — Kép: Bencze — hordó története Kihalt a salgótarjáni strand környéke, vigasztalanul permetezi az őszi eső. Ritkán nyit ajtót a vendég a Halász vendéglőre, ilyen- tájt hétköznapon különösképp. A ködlepte álmos vidéket nézve aligha gondolná az ember, micsoda nagy élet folyik a vendéglő hátsó fertályán, ahol a Nóg- rád Megyei Vendéglátó Vállalat oktatási kabinetje lelt otthonra. Miniatűr konyhában tanulják a főzés tudományát a szakácspalánták, ugyanilyen liliputi presszóban gyakorolják a mesterségbeli fogásokat a felszolgálótanulók. Amilyen kicsi — már persze az „igazihoz” mérten — ez a gyakorlótér, olyan korszerű. A kabinet konyhájában a Salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskola másodéves szakácstanulói ma „borjúnapot” tartanak. A menü nem kevesebből, mint sonkával töltött borjúbordából (ananásszal körítve), francia borjúraguból, zöldséges borjúraguból és bor- júrizottóból áll. Na meg egy tál szilvás gombócból, a gyerekek kedvére... Kéthetente egy napot töltenek itt a szakmunkás- tanulók. Meglehetősen kevésnek tűnik ez a valóban élvonalbeli technika közvetlen közelében, arra azonban talán elég, hogy megismerkedjenek mindazzal, amivel találkozni, egyébként nincs módjuk. Hegedűs László például szívesen venné, ha gyakorlóhelyén, a Beszterce étteremben is ilyen sok mindentudó gép segítené a szakácsok munkáját, mint itt. — Szeretem a hasam, imádom a jó ételeket, ezért leszek szakács — közli lebilincselő őszinteséggel a fiú. Benne alighanem boldog embert sejthetünk, mert ha így igaz, ahogy mondja, kedvtelésével keresheti majd kenyerét. — Nemcsak az igényes munkákra, a különleges ételekre tanítjuk itt meg a gyerekeket, hanem rendszere- tetre is — tudatja Tajti Józsefné szakoktató. — Az étel elkészítése után az ő dolguk' a mosogatás, a rendcsinálás is. Ezáltal is megtanulják mások munkáját tisztelni! „Elvi síkon” persze egyetértenek ezzel a növendékek, ami nem zárja ki azt, hogy utálnak mosogatni. Csömör Tamás meg is jegyzi : — A Narancsban jobban kiszolgálják a szakácsot. Ott bezzeg nem kell mosogatni ! Amit főznek, meg is eszik. A tálalás csaknem kifogástalan, egyik-másik borjútál akár kiállítási darab is lehetne. A szakácspalánták egykettőre kigyönyörködik magukat a művekben, s tányérral a kezükben várják a szakoktató jelét, hogy rászabadulhassanak a gyakorlati feladat elköltésére. A szomszédos helyiségben Zagyvái Béla szakoktató felügyeletével sü- rögnek-forognak a felszol- gálótanuilók. ' Presszópult, terített asztalok — minden olyan, mintha élesben menne, csak éppen vendég nincs. — Pedig úgy volna igazi — mondja Nágel Tamás, a pásztói Zsigmond étterem pincértanulója. — Otthon, ha valami nagy vendég jön, még mindig lámpalázas vagyok... A másodéves Tamás idővel bizonyára rájön majd, hogy minden vendég „nagy vendég”. Ha nem a magas beosztása vagy a dagadtra tömött bukszája miatt, akkor azért, mert egyszerűen vendég. A vendég- szeretet persze nem a kabinet szupermodern felszerelései által válik majd vérévé — s a többié is persze —, hanem kollégái, mestere példája nyomán. — Viselkedésükkel, modorukkal, felkészültségükkel már most elárulják a gyerekek, melyikkel hogyan foglalkoznak otthon a tanulófelelősök — így látja Zagyvái Béla. — Sok helyütt az előfizetésesek kiszolgálását bízzák rájuk, meg a rendcsinálást, azzal azonban vajmi keveset törődnek, hogy egyéni „fazont” is kapjanak a tanulók. Márpedig ezt a fajta alaposságot a kéthetenkénti egy foglalkozáson mi aligha pótolhatjuk be. A szakoktatónak ebben igaza van. A valódi kabinet a Beszterce, a Narancs, a Zsigmond és mind a többi, ahol tizenéves szakmunkástanulók töltik gyakorlati heteiket. Hogy szakmájuk pénzkereset avagy hivatás lesz számukra — az ott válik el. Merre billen a mérleg nyelve? Idővel megtudhatjuk. Hiszen amit ott főznek, azt már mi esszük meg. — szendi — Újbornakyaló A gönci A jó bornak nem kell cégér — kell ellenben annak is alkalmas tartóedény. Mégpedig olyan, amely jól őrzi és semmiképpen sem változtatja meg a benne tárolt .nedű ízét, zamatát — — szakszerűbben mondva: a búkéj át —, és éppen akkora, amekkora terjedelmet az ősi szabványok megengednek. Hazánkban ugyan sokfelé készítettek és készítenek ma is hordót, ám ennek a mesterségnek a neve mégis egy északkeleti településünk nevével fonódott össze, Gönccel, amely a Tokaj melletti Hegyalján éli csöndes életét. és amelynek bortároló terméke, a gönci hordó, joggal mondhatni, világszerte ismeretes — minősége és szabványjellege szerint. A település egykor királyi város volt, a csehországi husziták ott emelték máig látható, erődszerűen komor házaikat. A magyar műveltség egyik kiemelkedő alakja, a bibliafőrcjító Károli Gáspár (1529—1591) e település református prédikátora vollt, s ott ültette át nyelvünkre a híres vizsolyi bibliát. Hogy miért éppen Göncön virágzott fel a hordókészítés mestersége? Csak rá kell tekinteni a térképre, és tüstént mindent megértünk. Nagyon közel terülnek el hozzá Tokaj-Hegyalja szőlőinek óriási táblái, ahol a pompás furmintok, hárslevelűk, sárgamuskotályok megteremnek, és ugyancsak nincsenek messze onnan azok az erdőségek, amelyek a fát adják. Mekkorák ezek a gönci italőrzők? Valamennyi ott készült faedénynek 136 literesnek kell lennie! A história során éz az űrméret alakult ki, s az az örmény borkereskedő, aki Tokaj aranyos nedűjét mondjuk Tolcsván megvette, egészen biztos lehetett benne, hogy hány liter búfelejtőért kérhet márkát vagy guldent valahol Nyugat-Európában. Lássuk mindezek után, hogyan dolgozik a hordók készítője, az ősi szerszámokkal ügyeskedő kádármester! Legeslegelébb a kiszemelt fatörzset darabolja el hosz- szanti irányban; ezekből készülnek a dongák. Ha már elég hasáb sorakozik a műhelyben vagy az udvaron, megkezdődhet a dongák ki- vájása, vagyis domború felületűre való faragásuk a vonókéssel. Amikor valamennyi donga kész, elkezdődhet a hordó építése. Ehhez az úgynevezett rakóabroncs szükségeltetik, amibe a dongák sorra belekerülnek. Amikor a dongasor már áll, megkezdődik az abroncsozás: a majdani hordó derekát ekkor fogatják össze a vasabroncsokkal. Mindezeket a folyamatokat zárja le a fenekelés. A sötét pincerendszerekbe szánt hordóval ennél többet nemigen törődnek. Ha ellenben olyan helyre kerül az edény, ahoi sok szem látja, akkor az egyik fenekét biztosan megmintázzák. Olykor egész szüreti jelenetek kerülnek rájuk. Göncön járva-kelve jóleső érzéssel lehet tapasztalni, hogy itt is, ott is vígan cseng az abroncsozókala- pácsv számos portán formázzák a dongákat: a kádárvagy pinttérmesterség ebben a hegyaljai községben máig virul. A bordócsinálás szakemberei szívesen szóba is elegyednek az arra kirándulókkal, s míg egyet-egyet mozdítanak az éppen szolgálatos szerszámokon, azt is szívesen elmesélik, hogy miért éppen akkora a gönci hordó, amekkora. Éppen ez a 136 literes méret bizonyult a legjobbnak: ezt a nagyságot még viszonylag könnyen lehet emelgetni, és a szűk pincék odúiba is éppen beférnek. így lett tehát a praktikumból általános szabvány. A. L. A műhelyudvar eresze alatt készül a donga , Az idős mester abroncsigazítás közben ~öt%lLaL h mikmpjnnal Tanácstagi bírálatok az elbeszélgetéseken Veszélyben a szivai Ámon-templom Mint a Neues Deutschland írja az egyiptomi ókori műemlékek igazgatósága szokatlan módszerrel próbál megmenteni egy történelmi építményt. Szíva oázisban, Marsza Matruhtól 300 km- re délre, a Líbiai-sivatagban jelenleg előkészítő munkálatok jolynak egy "hegy megmentésére, melynek tetején található a híres Ama- szisz-templom a 26. dinasztia korából i. e. 663— 525) , amit Zeusz-Amon- templomként is ismernek. Az elmúlt évek során a templom hieroglifákkal gazdagon díszített falain repedések mutatkoztak, melyeknek okát egy ideig nem tudták: A kairói egyetem egy kutatócsoportja most megállapította, hogy annak a hegynek, melynek tetején a templom áll, egyes részei bedőltek és ezek okozták a repedéseket. Ehhez jönnek olyan föld alatti, a hegyben rejtőző források, melyek a századok során kimosták a homokkövet a templom alatt. Először egy négy méter vastag támfalat építenek, hogy megakadályozzák ' a templom alapjának további süllyedését. A következő i lépésben a repedéseket fogják betömni, majd a templom legjobban megsérült részeit távolítják el szakszerű restauráció céljából. Ha olyan őszinte, szókimondó és nyílt lenne egy- egy tanácsülés, tanácstagi csoportmegbeszélés, vagy éppen tanácstagi bészámoló, amilyen a 48 tanácstaggal való elbeszélgetés volt nemrégiben Salgótarjánban, korántsem kellene olyan sokat beszélnünk és cikkeznünk a demokratizmus szélesítéséről. És nem csupán néhány tanácstag mondhatná azt el, hogy választott tisztségéből adódó munkáját elismerik, becsülik munkahelyén is, s ha nem is másképpen, de erkölcsileg. Valószínűleg nem a munkahelyi elismertség, vagy azok hiánya az egyetlen és legfontosabb gátló tényező a tanácstagi munka tekintélyének növelésében, mégis ebből kell kiindulni. Míg a választást követő első évben a tanácstagok 90 százaléka vett részt a tanács ülésein, addig tavaly és az idén a részvétel már csak 77 százalékos volt. Ennek részben oka, hogy a munkahelyek szigorúbbak lettek: például a bányagépgyárban volt rá eset, hogy nem engedték el a tanácstagot a testületi ülésre, vagy más munkáltatóknál — köztük a BRG- ben is — a kiesett időt le kellett dolgozniuk. A vállalatok efféle védekező reflexe valamiképpen érthető a mai gazdasági környezetben, de véleményem szerint bem elfogadható. (S, ezt tudják maguk a vállalatok is.) Azt azonban már mindenképpen túlzott és elfogadhatatlan védekezésnek kell tartanunk,’ hogy egyes munkahelyeken — így az öblösüveggyárban — kimondottan hátrányt szenved a tanácstag. Azért nem kap béremelést, jutalmat, mert sok a társadalmi funkcióból eredő távolléte. Ám, ha csupán ezek a panasznak is felfogható észrevételek hangzottak volna el á nyíltnak és őszintének jelzett elbeszélgetéseken, akkor nem érdemelné meg a neki ítélt jelzőt. Bírálatot kapott itt maga a testület is, s a jó szándékú megjegyzések az érdemibb munkát szorgalmazták. Elmondták, hogy túl sok egy-egy ülésen az előterjesztés s mire a negyedik-ötödik napirendhez érnek, már elvesztik jelentőségüket az előterjesztett témák —, mert elszaladt az idő, mert sok volt már előbb a vita —, formálissá válnak a döntések. Ezen túl sokszor csak rossz ismétlésnek, szószaporításnak tűnnek a szóbeli kiegészítések, hiszen az írásos előterjesztéstől eltérő új dolgokról nem tájékoztatnak, az eldöntendő kérdés részletesebb hátterét nem magyarázzák. > Nemcsak a tanácsi határozatokra illik a tanácstagoknak az az észrevétele, hogy általában végrehajtha- tónak vélik a határozatokat, de igen gyakran az utóbbi időben pénzügyi anyagi és egyéb gátak miatt elmarad a megvalósítás. Az a kritikai megjegyzés már csak ráadás, hogy nem egy határozat sematikus, magától értetődő dolgokat tartalmaz, olyan feladatokat, amiket határozat nélkül is végre kellene hajtani. Lehet, hogy az említettek miatt is, de tény, egyre nehezebb a lakosság közreműködését megnyerni a határozatok végrehajtásához, a közügyek intézéséhez’, a társadalmi munkához. A salgótarjáni tanácstagok mindehhez még azt is hozzáfűzték, hogy a körzet nép- frontbizottságajyal nincs meg a régebbi, hagyományosan jó kapcsolat. Külön-kü- lön, esetenként párhuzamosan végzi saját munkáját a lakóterületi párt- és népfrontszerv, és nagyon kevés az információ egymás munkájáról. Pedig a közös feladatok gyakran megérdemelnék, hogy a párt-, a népfront- és a tanácsi szervek összehangolják tevékenységüket. Nehezíti a tanácstagi munkát —, s nem keveset árt tekintélyének —, amikor a tanácsi szakigazgatási szervek nem tájékoztatják a tanácstagot a választókerületében fplyó munkáról, s nem kérik előzetesen véleményét, még olyan esetekben sem, amikor pedig a teljes körű végrehajtásban az ott élő lakosság bevonására is számítanak. Ugyanez a hiányosság mondható még el esetenként a közérdekű bejelentések kivizsgálására. Bizonytalanságot okoz a választókerület lakóinál az is, hogy egy-egy megígért munka nem készül el határidőre, avagy nem is kezdik el, s ennek okáról a szakigazgatási szerv sem a tanácstagot, sem az ottlakókat nem tájékoztatja. Ezért is javasolták a korábban jól bevált lakóterületi szemlék felelevenítését, amelyen az illetékes szervek, vállalatok képviselői mellett a tanácstag is részt vehetne. Egyöntetű volt a tanácstagok véleménye abban, hogy gyakrabban kellene a lakosságot érintő testületi döntések előtt konzultálni a lakossággal, meghallgatni véleményüket és hasznos javaslataikra jobban odafigyelni. Ám, hogy mindehhez kevés kifelé kritikát gyakorolni, azt mutatja a tanácstagok önkritikája, hiszen maguk is elismerték, hogy a testületi ülésen nem elég aktívak. Ez a passzivitás legtöbbször kényelmességből fakad, avagy abból a nézetből, hogy úgyis megvan a felszólalók kialakult köre, s ezért ők nem érzik szükségét elmondani saját véleményüket, ami esetleg ellenkező lenne az ott elhangzottakkal. Némelyiküknek az a tapasztalatuk, hogy a kisebb közösségi érdekek a tanácsülésen nem érdekelnek másokat, s javaslataikkal úgyis egyedül maradnának. A megbízatás félidejében tartott tanácstagi elbeszélgetéseken sok megfontolásra érdemes észrevétel hangzott el. Pedig a részvétel itt sem volt több 77 százalékosnál: 63 tanácstagból 15 hiányzott. Magától értetődő összevetésként csak abban bízhatunk, hogy a hasznosítható észrevételek alig kevesebb, mint 77 százaléka legalább ilyen részben még ebben a választási ciklusban hozzájárul demokratizmusunk szélesítéséhez, helyesebben szólva, gyakorlásának átalakításához. (Erről a témáról szó lesz a miskolci rádió ma délutáni műsorában is.) Zsély András t
