Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
IRODALOM Az idegen belépett a szobába, megállít a kályha mellett, és fázósan összedörzsölte a kezét. Az ódivatú szekrény fénytelen színén homályosan tükröződött szikár alakja. Zsebéből újság kandikált ki, az, amelyikben a hirdetés megjelent. — Vegye le a kabátját, kedveském — mondta az öregasszony. Széket húzott az asztal mellől, és közelébe tolta. — Tessék. Az idegen megköszönte szívességét, de állva maradt. Zavartan topogott, a szőnyegmintát kaparta cipősarkával, és szemmel látható belső harcot vívott önmagával, miközben előadta jövetelének okát. Házi néni mindvégig mosolygott, kedvesen, bátorítóan, mint azok az emberek, akik a legmélyebb szeretettel viszonyulnak embertársaikhoz; néha végigsimított fehér haján, s ilyenkor mintha ráncai is kisimultak volna. Az idegen akadozó hangját mintha beolajozta volna az öregasszonyból áradó jóság és megértés, mely az édesanyjára emlékeztette. Mondatai kikerekedtek, értelmük tömör formában tódult az ajkára, s mert érdekeik természetesen egybevágtak, hamarosan egyezségre jutottak. — Ezeket a megboldogult negyedik férjem szegezte fel — mutatott a falakra szereit bogártárolókra a néni, — egyenként. Ilyen türelme volt szegénykének, órákig elbíbelődött velük. Nézte, hogyan kapálóznak, miután felszúrta őket gombostűvel a 'parafadugóra. . . Mondtam is neki, János, János, miért nem dugod előbb szeszbe, formaiinba szegénykéket, de sohasem válaszolt olyankor. Lekötötte minden gondolatát az inszektárium. Vasárnaponként kisétált a Bükk- be, s minden alkalommal begyűjtött valami ritka példányt. Ez volt egyetlen szórakozása. .. Bogara. Könyvből határozta meg őket, s így tudta, hogy melyik micsoda. .. De nem inna egy forró csáját, kedveském? — Nagyon köszönöm — felelte készségesen a fiatalember, s hogy örömét minél inkább kimutassa, végre levetette nehéz nagvka- bátját, felakasztotta a kályha melletti fogasra, kikészített székét közelebb húzta az asztalhoz, helyet foglalt. — Bizony jól esne. kint hideg van, és nagyon átfáztam. Miközben az öregasszony a konyhában hozzáfogott a teafőzéshez, az idegen alaposam körülnézett a szobában. Pel is állt, lépéseivel felmérte széltében-hosszá- ban, résnyire nyitotta a konyhával szemközti ajtót is, majd elégedetten visszaült a helyére. „Szép lakás — gondolta —, tágas, tiszta, világos. Vajon mennyi lelépést kér majd a néni?” Megtapogatta zsebében a pénzköteget, és felsóhajtott. Két éve spórolt pénze volt a kék borítékban. — "Grúz csája — mondta nyomatékkai Házi néni, s kitöltötte a gőzölgő, illatos folyadékot. Keze öregesen remegett, oda-odakoccantot- ta az ibriket a csészéhez, s az idegennek szülei jutottak ismét az eszébe. Kései, egyetlen gyermeke volt egy idős házaspárnak: anyás, nagyon is az, s nehezen találta fel magát kényeztető-- gondoskodásától távol. Most hirtelen, szinte fájdalmasan engedett fel benne szorongása, melyet az-\ óta érzett, amióta idekerült az idegen városba... Hálásan nézte az öregasszony remegő kezét, és szerette volna megcsókolni azt. Négy kanál cukrot tett csészéjébe, citromot csavart bele, alaposan felkavarta és belekortyolt. — ízlik, lelkem? — Finom — válaszolta az idegen. — Igya, kedveském, ha ízlik. Van elég. Töltsön még, ne sajnálja. Érezze magát itthon. — Köszönöm. Később rátértek a részletek megbeszélésére: — Mennyire tetszett gondolni ? — Hát... Nem is tudom, kedveském, nem is tudom. .. — Mert, hogy — hebegett az idegen —, a lakás... szóval a lakás gyönyörű, nem is, nem is képzeltem a hirdetés alapján, hogy ilyen... de... de — hangja rekedtté vált, és elhallgatott. Zsebébe nyúlt és elővette a kék borítékot. Szégyenlősen tette az asztalra. — Szóval ennyim van... Csak ennyim... Ha többre tetszett gondolni, talán részletre a többit... tessék akkor ezt előlegnek tekinteni. .. Az öregasszony a boríték után nyúlt, kibontotta és belenézett. Keze már nem reszketett, amint a bankjegyeit közé lapozott. — Szóval? — Nyolcvanezer... Mindketten sóhajtottak. — Tölthetek még egy kis teát, kedveském? — Igen, igen, persze, hogy igen! Házi néni töltött, az ibrik ismét ritmust vert a csésze peremén. — Akkor én át is megyek a szomszédomhoz telefoní- rozni az öcsémnek — mondta az öregasszony, és zsebébe süllyesztette a borítékot. — Jöjjön, hiszen ügyvéd, na meg, mert hát hozzá költözöm. Vele hármasban majd megbeszéljük a további részleteket is. írunk csak úgy magunk között egy' szerződést, kedveském... És azt is szeretném, ha megismerné magát... Mert tudja, kedveském, nekem is volt egy magafajta fiam, ott maradt negyvennégyben a fronton, s az öcsém imádta őt! Talán azért, mert neki nem lehetett gyermeke... A sógornőm? Hm . .. Isten a megmondhatója. Szegény' nem volt olyan... Veszített, ahányszor csak úgy maradt. Nyugodjanak békében mindhárman. . . Az idegen elmosolyodott: „Bohókás mama. . . Az öcs- csének megy telefonálni, közben meg úgy beszél róla, mintha már eltemette volna.” Megint a szüleire gondolt akaratlanul. Nem látta őket jó fél éve. Vajon vál- toztak-e az utolsó találkozásuk óta? öregedtek-e? .. . Amint berendezkedik majd ide, az új lakásba, meghívja őket magához egv teljes hónapra. Jól fog esni nekik is, ha egyetlen fiuk dicsekszik egy kicsit saját lakásával. .. Majd együtt lemosolyogják az uzsora árú albérleteket. . . Ami a pénzt illeti, hát csak rendbe szedi. .. Jól keres, módjával költ, spórolósan éh . . Gyönyörű, nag.vszerű élete lesz ezentúl. Az öregasszony szinte hangtalanul tér vissza. Csak akkor vette észre, amikor ott állt már közvetlenül mellette. — Rendben van, nemsokára itt lesznek — mondta enyhe fújtatással. — Remélem már a héten átadom magának, kedveslkém, a kulcsokat. Egyelőre csak bejelentem magát állandóra, aztán, ha majd elköltözöm a másik világba, lelkem, rendezheti kedvére a tulajdonjogot. Gondolom, jó lesz így? Tudja, nem kedvelem a hivatalos helyekre való mász- kálást, azért szeretném, ha így tennénk. Megérti, kedveském, ugye? Az én koromban. .. — Nagyon jó lesz így — felelte gyorsan az idegen —, igazán köszönöm, nem is reméltem, hogy ilyen egyszerűen megy majd minden. .. — Mit akarok kérdezni? — vágott közbe Házi néni. — A pénzt a . takarékból vette ki? — Á, nem, úgy gyűjtöttem össze:. . Ahogy monda" ni szokás, harisnyában — — nevetett kényszeredetten az idegen. — Az jó — ült le az öregasszony. — Jó, mert kellemetlen lenne, ha az irigyek kinyomoznák, hogy pénzbe került a lakás.. . Egy kérdés a takaréknál, s máris megalapozódik a gyanú, ugyebár! S én, kedveském, nem élném túl a hercehurcát. Az én koromban óvakodnom, kell minden izgalomtól, különben. .. Csengettek. Az öregasszony meglepő frissességgel sietett ki az előszobába. Pár pillanat múlva nyílt a szobaajtó, és két vállas férfi lépett be. — Ez az? — kérdezte egyikük. Házi néni bólintott, a két megtermett, szigorú tekintetű férfi az idegenhez lépett. Elkapták, hátracsavarták a karját, s mielőtt felocsúdhatott volna, kirángatták a lakásból, mint egy zsákot. Az öregasszony leemelte a kályha melletti fogasról a nagykabátot, nehéz volt és meleg; kicsoszogott vele, s az előszobába visszatérő magas férfinak nyújtotta. — Ez az övé — mondta nyolcvan évére valló hangon, és megkapaszkodott az ajtófélfában. — Tudja, kedveském, az én koromban a láb már nem nagyon szuperál. — Tessék lepihenni — mondta a férfi. — Majd holnap be tetszik fáradni a kapitányságra a jegyzőkönyv végett! Mi addig ellátjuk őkelme baját, hogy egy életre elmegy a kedve a szélhámoskodástól ! És a' következő héten ismét megjelent a hirdetés; „Két szoba összkomfortot átadok. Érzelmi okokból egyedülálló fiatalemberek előnyben. Cím: Luna—B, 283. Házi néni”. Mátyás ß. Ferenc: LUNA—B, 283 TÖRÖ ISTVÁN: VISSZAVÁLTANÁM Ahogy a pillanat lelassul, efém tartják az asszonyok tükrüket, de oly tipegő és csalitos benne minden, mint az ősz, telkemre ülnek a bolyongó felhők, szelek fonnak tűlevelekből koszorút, vagyok a külső és belső erők találkozási pontja, vérző gubanccá összeállna elűzném az egyhangúságot, orsófüvek közt cikk-cakkozik lábam, de a hegymenetben mindenem benne van, erről az ocsúdásról beszéltem hasztalan, s most ott toporgok a fény árbóckosarában szép csípejű menyecskék között, és kicsorbítanak e forró vágyak — keringtem, olykor csalóka látszatott kergettem a lényegért, most visszaváltanám a tévelygő perceket, visszaváltanám sóvárogva az újjászűlő erőt, mert életem nem épült futóhomokra, bár futottam megélhetésért, torokszorítón, s keményen a lét dörömböl, sejteknek kiszolgáltatva, közönyösség örök malmában őrlődve mégis a kirajzó embert éltetem, a határ felbolydulását, az izgalom párafüstjét, s a játékot, mely lassan tudatossá válik az agyban. TAMÁS ISTVÁN: ÉJJEL Álmod pilleg a tél lepkeszárnyán: Patak kövén ollót élez a rák, Vizipók szánt; s partján menyasszonyok — Míg alszol — a kékbőrű szilvafák. Halk nesz ringat; fűzág a koronád — Megkövetnek zarándokló hangyák. Néznéd magad tenger gyöngyharmatban, Ha a szavak meg nem sokallanák... Ébrenlétem, akár a denevér, Csüng, lóg az éj füstös barlangfalán — Háromszor szól a fekete kakas: Farka sarló — fél glória talán... Lábad elé virágok térdelnek, Kék párával tömjénez a forrás — Nem tudhatom, a,jkad mit suttog el, De testemről lefordul a rontás. TAKÁCS IMRE: GÁZOLÁSOK A HEGYEN A kifestett diót elgázolják az autókerekek, mint egy öregembert. Nem csurran úgy az olaj, ahogy a vér csurranna — csak széttört koponya, csak barna folt... ...de ezen az áron utazik ide a mész, a cement, cementálni a jövőt, az Űr tervét. A diófák alatt szétloccsanva a kis koponyák. A Ludwig-gyűjtemény ( a Nemzeti Galériában Nagy jelentőségű kortárs- művészeti kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában Irene és Peter Ludwig aacheni gyűjteményéből. Eltekintve a bemutatott festmények és szobrok vitathatatlan értékétől, a kiállítás fontosságát emeli, a két tudós gyűjtő módszeres törekvése arra, hogy Európa népei a képzőművészet értékei révén közel kerüljenek egy« máshoz. Tanulják megbecsülni egymás jelenlegi éi múltbeli kincseit, a közöa Európát, melyet as. utódok számára megőrizni kötelek; ségünk. A kiállítás, — ahol Rigó Tibor felvételei készültek — a jövő év közepéig várja • látogatókat. Picasső: Matador és me«telem ni Mattheker Wolfang: A szomszéd aki repülni aka* Haaaner Rudolf: Klrámdaláa B. B.
