Nógrád, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-30 / 307. szám

6 NOGRAD 1987. december 30., SZERDA GYÁSZJELENTÉS Több mint másfél éves zárva tartás után megnyitotta kapuit a Rudas gyógyfürdő uszodája. A rekonstrukció során az uszoda mészkő burkolatait elbontották, s a szerkeze­teket speciális, úgynevezett lőtt betonnal erősítették meg. Az új burkolóanyagokkal a régi architektúrához hasonló belső tér jöhetett létre a korabelivel szinte megegyező sárgás színezettel. A felújítás során megújult a medence burkolata, s az uszoda teljes épületgépészeti rendszere is. Á jóga élettana Bámulatra méltó az ősi indiai jógik élettapasztalata, valamint bölcs, biológiailag kipróbált életgyakorlata. Azt tanítják, hogy a fizikai és szellemi tökéletesség min­denki számára elérhető, ha rendszeresen és kitartóan gyakorol. A jógik szerint a jóga gya­korlásával nemcsak a légző- apparátus, hanem az egész emberi szervezet, az ideg- rendszer, az agy, a szív, a véredények, a gyomor, a be" lek, a máj, a vesék, a belső elválasztású mirigyek. a pajzsmirigy, a nemi mirigyek stb. működése, vagyis az egész ember tökéletesíthető. A jógik rendszerében az izomtevékenység elsősorban statikus jellegű. Hiányoznak a dinamikus-ciklikus gyakor­latok. amelyeknél az izom izotonikusan megrövidül, majd elernyed. és amelyek­nél egy meghatározott lég­zési, ciklus sorozatosan is­métlődik, mint például a fu­tásnál, a többszöri guggolás" nál vagy fekvőtámasznál. A jógagyakorlatok e sajátos­sága nyilvánvalóan az éghaj­lattal magyarázható. Indiá­ban a forró éghajlat, a per­zselő napsütés miatt a fu­táshoz hasonló ciklusgvakor- latok végzése ésszerűtlen lenne, mivel ezek a testhő­mérsékletet jelentősen eme­lik. A jógagyakorlatok vég­zése közben aránylag kevés hő képződik, mert ezek nem ismétlődnek ciklikusan, nem tartanak hosszú ideig. E sa­játosságok ellenére a jóga- testtartások jelentős élettani és formáló hatást gyakorol­nak az izmokra és a belső szervek struktúrájára. Ez egy másik sajátosságuknak tu­lajdonítható. A jógatesttartásoknál az izomzat egv része aktívan megrövidül. az ellenhatást kifejtő izmok pedig — az inak és izmok. ízületi szala­gok erős megfeszülése kö­vetkeztében — túlnv új tód­nak. Ez sokszor maximális­sá válik, ami az izmokban, inakban levő érzőideg-vég­ződéseket ingerli. Ezek az erős, sőt néha maximális erősségű ingerek hatnak a központi idegrendszerre. a nagyagy kéregre is, s ezáltal — különösed kezdőknél — fájdalmat okozhatnak. Ezzel egyidejűleg ez az erős im­pulzus eljut az agy hipotala- muszának vegetatív központ­jaihoz. és ezek által fokozó­dik a szív és a légzőappará­tus tevékenysége is. A jógarendszer tehát olyan fizikai gyakorlatot használ test formálásra. amelyek aránylag kevés energiavesz­teséggel. következésképpen kevés tápanyag-felhasználás- sal járnak. A jógázók kevés, de minőségileg teljes értékű táplálékot fogyasztanak. Ez pozitív hatású az egészsé­gükre és hosszú életükre. Fontos eleme a jógának a légzésgyakorlat is. A légzés az egyetlen vegetatív' funk­ció, amely akaratlagosan irá­nyítható. A légzés szabályo­zása, illetve visszatartása ál­tal okozott oxigénhiány elő­idézi az agy és a szív vér­edényeinek kitágulását és a végtagok véredényeinek ösz- szehúzódását. Képünkön: a jóga eszköz arra — sokszor kificamított testhelyzetek segítségével —, hogy akaratlagosan befolyá­solja a belső szervek műkö­dését. Felső fokon még szi­vük működését is megállít­ják időlegesen. Pályázati felhívás A Salgótarján Városi Tanács VB hatósági osztálya pályázatot hirdet gyámügyi főelőadói állás betöltésére. l’ályázati feltételek: jogtudományi egyetem, vagy államigazgatási főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Bérezés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH-számú rendelet alapján (megegyezés szerint). Szükség esetén lakást biztosítunk. A pályázat beküldésének határideje: 1988. január 15. BRG Mechatronikai Vállalat 2. sz. gyár­egysége Szécsény felvételt hirdet: — GÉPI FORGÁCSOLÓ szakmában. Két mű­szakos munkarend! Kiemelt kereseti lehetőség! A felvételiéi kapcsola­tos bővebb felvilágosí­tást a gyáregység mun­kaügyi osztálya ad. Ipoly Mgtsz Litke szerződéses vállalko­zásba adja 1200 db-os JUHÁLLOMÁNYÁT Érdeklődni lehet: a tsz központjában. Drága jó édesanyánk, fe­leségem DR. SARKADI NAGY ISTVANNÉ sz.: Deák Margit 1987. december 28-án, vá­ratlanul eltávozott tőlünk. Szerdán, 30-án, 13 órakor helyezzük örök nyugalom­ra a salgótarjáni központi temetőben. FÉRJE ÉS FIAI, UNOKÁI Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat mátraderecskei téglagyárába felvételt hirdetünk gyári üzemmérnöki munkakörbe. Képesítési előírás: gépészmérnöki, vagy gépész-üzem­mérnöki képesítés. Fizetés a kollektív szerződés figyelembevételével meg­egyezés szerint. Jelentkezni személyesen, vagy írásban lehet a sze­mélyzeti vezetőnél MáLviban íli.-i a mátraderecskei téglagyár gyárigazgatójánál A Városi Tanács VB Városgazdálkodási cs Kereske­delmi Üzeme Pásztó, pályázatot hirdet főkönyvelői állása betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei: — szakirányú felsőfokú végzettség, — 5 éves szakmai gyakorlat. — 3 éves vezetői gyakorlat. — erkölcsi feddhetetlenség. A pályázat tartalmazza: — a részletes szakmai önéletrajzot, — a jelenlegi munkaköri besorolást, — a végzettségét tanúsító okirat hiteles másolatát. Bérezés megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 1988. január 15 Jelentkezni lehet: személyesen, vagy írásban a városi tanács vb. városgazdálkodási és kereskedelmi üzemben Pásztó, Kossuth Lajos úí 116. Németh Tibor üzemvezetőnél. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS A NOGRAD VOLÁN Személyforgalmi Üzemigazgató­sága az autóbusz- pályaudvar bel­ső helyiségeinek, valamint 198» március 31-ig (el­sősorban férfi- munkaerőt) külső területei­nek tisztán tartására TAKARÍTÓ­KAT vesz fel. Jelentkezés: sze­mélyforgalmi ^ üzemigazgatóság üzemgazdasági osztályán. Sal­gótarján. Ka­raites u. 6. JÁRMŰ UN-I KS Zsiguli reális áron eladó. Salgota rjnn. Kazin­czy Fe ren c út 25. zv-s ; 601­-i s Tra­bánt c ladó. l’g.van­ott 2 db 165x13-as barum l'c idiálgumi és 2 db bukósisak újszerű a llapotban levő. eladd >. Bag­lyasalji i. E Irkel út 58. PE-ES Zsiguli Combi friss ; musza­kival elade ». Cím: Kő vési Pál Kiste­renye. Bem Ú t 2 A. PT-í > Z; •iporozsec 20 000 km-r el. kit Li­nő .állt ipotb. án eladó. Nógrád lm egv ,er. Pe­tő fi út 66. OPEL KADETT Combi 80 ooo km-rel eladó. A vételárba gépkocsit beszámí­tok. Salgótarján. Rákóczi Út 306. Te­lefon: 15-612. reg­gel. este. PB-S 1200-as La­da 2 éves műszaki­val. sürgősen el­adó. Hugyag. Jó­kai u. 16. PU 1300-as Lada 53 000 km-rel. igé- nvesnek eladó. Fa- sekvadkert. Árpád út 3. VIZSGÁZTATOTT UE 28-as traktor eladó. Érdeklődni: 17 órától. Horváth Zoltán. Szécsény. Dugonics út 14 Fi. Jó állapotban le­vő. 10 éves Lada szgk. eladó. Érdek­lődni: Salgótarján. 11-249-es telefonon. I db NIZA kis­teherautó 4 éves. 1990-ig érvényes műszakival eladó és 344-es Csepel egy­ben. alkatrészként eladó. Ecseg. Szé­chényi út 15. ELADÓ 11 éves Ford Taunus Cupe DF-es frsz. tartalék alkatrészekkel 77 ezer Ft-ért. Balas­sagyarmat. Móra F. Út. 22. TP Wartburg de Lux vonóhoroggal .eladó. Érdeklődni: Ludányhalászi. Lo­sonc/.! út 44 51. 850-ES Fiat Cupe felújított motorral, érvényes műszaki­val eladó Bátony- terenye. Pothornik út 8. (Maconka). 750-ES Zaslawa friss műszakival, sürgősen eladó. Ér­deklődni: - Salgó­tarján. Vörös Had­sereg út 113. POLSKI Fiat 126- os újszerű. 'GX-es. sürgősen eladó. Cím: * Salgótarján 3104. Pl. 18. ROBL’R tgk. ól- esőn eladó. Salgó­tarján. Vasvári Pál út 51. Megtekinthe­tő: mindennap. ZM-ES Lada 1300- as eladó. Érdeklőd­ni: Salgótarján. Arany János u. 15. II 14. FELÚJÍTOTT ZS Trabant eladó. Sal­gótarján. Alkot­mány u. 1. tsz. 3. 18 óra után. PZ rendszámú. Lada 1500-as eladó. Érdeklődni: Mi­hálygerge. Rákóczi út 25. PR-ES Lada megkímélt állapot­ban eladó. Irányár: 105 000 Ft. Érdek­lődni: Kösxegine Rozgonyi Dora. Mátraderecske. Pe­tőfi út 35. II. 16 órától. KM írsz. Skoda 1203-as kisbusz 4 és fél éves. sok pót­alkatrésszel eladó. Érdeklődni: Pász­tó. Nógrádi San- dor-lakótelep 20. 3. e. 1. ajtó. INGATLAN 200 neg\ s/i<1 be­építhető telek el­adó. Érdeklődni: Somoskőújfalu. Te­lel ős zer utca 2. (vasútállomás). ELADÓ városköz­pontban kétszobás. OTP-öröklakás. Cím: Salgótarján. 10-977 telefonon. NÓGRADSIPE­KEN családi ház el­adó. Érdeklődni: Rákóczi út 48 A. ADÁSVÉTEL < OMMODORE ifi- komplett játékka- eladók. Stárwoksz mu/.ik- vám kezel ­os joystick zetták Ugyanitt M—610-es center, ten eladó! Salgó­tarján. Korvin Ot­tó út 52. Érdeklőd­ni: 18 órától. 3 üszőborjú el­adó. Pásztó. Fürst S. u. 3. Biró. ELADÓ kilenc válaszú, tt malac. Érdeklődni: lehet: Örhalom. Varbói u: 7. sz. alatt. SERTÉS KAN el­adó. Érdeklődni: Zagy vápái falva. Csa­logány utca 35. (Szécsényi út vé­gen). ELADÓ ZM 220 tip. mély hűtőláda. 2 db olaj kályha. 3 db hordóval. Érdek­lődni: Salgótarján. Zrínyi út 7. EGV 7 hónapos magyartarka bi­ka borjú eladó. Pásztó. Mátyás kir. u. 16. Érdeklődni: mindennap. KERTI széna el­adó. Érdeklődni: Somoskö. Somos- kői út 30. ÓRIÁS Schnauzer kölvókkutyak né­met győztes kantól, kitűnő szukától el­adok. Kazár. F\á- kóczi út 86. Vámos. ELADÓ 20 db 0 méteres fa létra- ,állvány. Pásztó. P • • • II! \><l VEGYES IJAI \SS \(.Y AR­IIMON ki..«! l szobás. távfűtéses lakás. Cím a taka­rékszövetkezetnél. 45 éves. egyedül­álló férfi megis­merkedne. házas­ság céljából, kor­ban hozzáillő, egy­szerű növel. Laká­som van. Levele­ket ...Hóvirág 2 49676” jeligére, a '-algótarjáni hirde­tőbe kérem. BÚTOROZOTT lu­kas kiadó. Zagyva- pal falva. Kálmán Imre út 57. Ötéves gyermek mellé pótmamát ke­resek. heti 3 alka­lommal. este 5—10 óráig, Salgótar­ján. Beszterce-la- kótelepen. Cím: Ybl Miklós út 63. 15. OLVASÓSZOLGÁLAT A NÓGRAD cimü megyei top olvasóinak kívánunk segít­séget nyújtani oi apróhirdetések feladásánál az alant közölt kivágható megrendelővel, melyen postán felad­hatják APRÓHIRDETÉSÜKET. Tájékoztatásul közöljük a hirdetések általános forgalmi adót tartalmazó dijait: 1 szó hétköznap 5 Ft. Szombaton és ünnepnap 8 Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. A vastagon szedett szó kettőnek számít (első szó). Jeligés hirdetés ke­zelési dija: 75 Ft. Gyászhir milliméterenként hétköznap 8 Ft. Szombaton 10 Ft. A hirdetés megjelenése az összeg megérkezése utáni 3. napon várható. Kedves megrende­lőinktől olvasható aláírást kérünk. A jeligés hirdetéseknél kérjük feltüntetni, hogy személye­sen veszi át, vagy posta útján kéri a válaszleveleket. Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat, 3101 Salgótarján, Pf.: 96. Telefon: 10-977. Megrendelem a NÓGRAD cimü megyei lapba legközeleb­bi, szombati, hétköznapi (nem kívánt rész törlendő) »lá­mában a következő szövegű APRÓHIRDETÉST egyszer (vagy .............-szer) A hirdetés díját a címemre küldött befizetési csekk meg­érkezése után azonnal feladom Cim: 1988. hó névaláírás nap. szent. ig.-szama

Next

/
Oldalképek
Tartalom