Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

-------------------------------------------------------------------------------------------> r N aptár Évforduló 1987. november 2., hétfő. Achilles napja. Af Nap kel 6.28 — nyugszik 16.28 órakor. A Hold kel 15.01 — nyugszik 2.19 órakor. Kilencvenöt éve halt meg Nyíregyházán Irá­nyi Dániel (1822—1892) politikus, a reformmoz- galom ismert híve. Várható ■ 1 rr ■ r r időjárás Közepesen és erősen felhős időszakok váltják egy­mást. nyugaton elszórtan előfordul kisebb eső. kele­ten helyenként hózápor. Délután 6 és 11 fok között lesz a hőmérséklet. — „NOSZF '70" elneve­zéssel vetélkedőt hirde­tett az év elején a Közle­kedési Minisztérium ifjúsá­gi bizottsága. A KM fel­ügyelete alá tartozó válla­latoknál már lezajlottak az elődöntők, s ennek során a vetélkedő döntőjébe jutott a Nftgrád Volán Széchenyi István II. Szocialista Bri­gádja. A végső erőpróbára november 7-én kerül sor. a MÁV vezérigazgatósága konferenciatermében. — Lenyűgöző látvány, iz­galmas élmény — állítják egybehangzóan, akik mór látták azt az NDK_-ban most elkészült, a német paraszt- háborút és korát bemutató óriási körképet. Werner Tüb­* ke lipcsei festőművész 1722 négyzetméteres, a maga ne­mében páratlan alkotása Bad Frankenhausenben. a Thomas Müntzer vezette 1524—25-ös német paraszt­háború utolsó összecsapásá­nak helyszínén felépített hatalmas körcsarnokban várja majd a nagyközönsé­get. — Verekedés a stadion-' ban. Bangladesié is átter­jedt már a ..stadionhuliga­nizmus ■ Chittagong ki­kötőváros íutballstadion- jában szombaton a helyi csapat vereségén felbőszült szurkolók tömegverekedést provokáltak amelyben több mint százan — közöttük 40 rendőr — megsebesültek. — Lottónyeremények. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint, a 44. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 35 fogadónak volt. Nyeremé­nyük egyenként 370 412 fo­rint : 3 találata 5000 fogadó­nak volt. nyereményük egyenként 1296 forint: A 2 találatos szelvények száma 162 772 darab, ezek­re egyenként 40 forintot fi­zetnek Simogató őszi napsu­garak -.. —- bp — ! — Véradó kohászok. A Salgótarjáni Kohászati Üze­mekben megtartották az év utolsó véradónapját, s ezen nyolcvanan. csaknem 30 liter vért adtak. Az év során hét alkalommal szer­veztek véradást a vállalat­nál, s az ezeken részt vevő, mintegy 600 dolgozó több mint 200 liter vért adott a rászorulóknak. % — Emlékműavatás Mar­caliban. Tóth Ágoston Ra­fael hadmérnök, térképész, honvéd ezredes születésé­nek 175. évfordulója alkal­mából, pénteken emlékmű­vet avattak Marcaliban. Az ünnepségen Reményi Gyu­la altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari fő­nökének első helyettese mondott ünnepi beszédet és leplezte le Mészáros Mi­hály szobrászművész alko­tását. Tóth Ágoston mell­szobrát. — Közvilágítás korszerű­sítése. Több mint száz ré­gi lámpatestet cserélnek ki újra az idén Karancslapuj- tőn. December végére kor­szerű, takarékos nátrium­égők világítják majd meg a települést. — Dr. Borovszky Samu, a millennium esztendejében indította útjára a magyar- országi megyék történetét feldolgozó sorozatot. Ha­sonmás kiadásban, három­ezer példányszámban most megjelent a Borovszky- monográfia Nógrád kötete, s mint a mű többi kötete, ez is a könyvészeti ritkasá­gok közé tartozik. — Meghalt a merénylő. Pokolgépes merényletet kö­vetett el szombaton egy férfi az oslói rendőr-főka­pitányság épületében. A merénylő a hátizsákjában csempészte be a pokolgé­pet, amely felrobbant. A merénylő, akinek személy- azonosságát még nem ál­lapították meg. meghalt. Az épületben tartózkodók közül hatan megsebesültek. Tüzet fogott a száradó ruha Gázkonvektoron száradó ruha okozott tüzet vasár­nap reggel Salgótarjánban, a Malinovszkij út 39 a jelű épületének harmadik eme­leti lakásában- A meggyul­ladt textíliákról a tűz át­terjedt a szobabútorokra is. Mire a salgótarjáni tűzol­tóság egységei a helyszínre értek, a lakók megfékezték a lángokat. Az anyagi kár így is eléri a 20 ezer fo­rintot. ☆ Különösen a hideg idő­szak beálltával, hajlamosak a háziasszonyok arra, hogy fűtőberendezéseik közelé­ben szárítják a mosott hol­mit. E példa legyen intő jel hasonló esetek elkerü­lésére ! * HÍREK * ESEMÉNYEK * November 4-én nyit a Pécskő ABC Újjászületett a cscntcgcpuli és a presszórész A targoncákon még hord­ják ki a Rákóczi úti „stan­dokhoz" az árut, de a bolt­ban már nagy a sürgés-for­gás. Az árugondolákra szin­te éjjel-nappal, fáradtságot nem ismerve rakják az árut a bolt alkalmazottai, mi­közben mellettük még vil­lanyszerelők, asztalosok, de­koratőrök dolgoznak. A sal­gótarjáni Csemege ABC- áruházban — vagy ahogyan sokan ismerik, a Pécskő- ABC-ben — megkezdődött a versenyfutás az idővel. A május óta tartó rekonstruk­ció befejeződött, kitűzték a nyitás napját. — Sőt, még az órája is ismert — mondja Csábi Im- réné. az áruház igazgatója. — Nyitás november negye­dikén, tizennégy órakor. — Amióta a bolt „fenn­áll”. ilyen hosszú időre még nem volt bezárva. Milyen változásokat hozott a re­konstrukció hat hónapja? Módosultak az NDK vámszabályai Az NDK, az általános utasforgalomban csökken­tette a behozatali tilalom alá eső cikkek körét és a nyugat-berliniek számára bi­zonyos könnyítéseket veze­tett be a Berlinbe történő beutazásoknál. Bár a nyugat-berliniek számára, az NDK fővárosá­ba való beutazás alapvető szabályai nem változtak, a szocialista német állam több vonatkozásban csök­kentette a beutazás igénylé­sével, engedélyezésével kap­csolatos adminisztrációt, meghosszabbította a több­szöri beutazásra szóló en­gedélyek érvényességének idejét és növelte az átkelés­re igénybe vehető határál­lomások számát. Az új NDK-vámszabályok általános érvényűek, minden ország turistáira vonatkoz­nak. Az NDK-ba beutazók mostantól vihetnek maguk­kal nem politikai tartalmú hetilapokat, folyóiratokat, évkönyveket. Üjdonság az is. hogy a jövőben bevihetők és használhatók film- és video- felvevőkészülékek, vala­mint videokazetták, de csak az útipoggyász részeként Mentesülnek a behozatali ti­lalom alól továbbá a nem receptköteles gyógyszerek, gvögvászat i segédeszközök. Az „erős" emberek közé tartozik az alig harminc­éves Baranyi József, Bér, Petőfi út 12. szám alatti la­kos. Legutoljára a Pásztói Városi Bíróság, fellebbezés során pedig a Nógrád Me­gyei Bíróság jogerősen sú­lyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint garázda­ság miatt, mint különös visszaesőt, egyévi, börtönben letöltendő szabadságvesz­tésre ítélte. E büntetéséből Baranyi 1987. január 11-én, egynegyed feltétellel szaba­dult. A feltételes szabadsá­ga 1988. január 10-én járt volna le. Baranyi József ez év jú­nius 27-én, a reggeli órák­ban két deci pálinkát fo­gyasztott, s közepesen ittas állapotba került. Mivel úgy érezte, hogy az egyik lába zsibbad, bement a pásztói — Valamelyest bővült az üzlet alapterülete, megújult a világítás, szellősebb lett a belső légtér, de az árugon­dolák elhelyezése is. Jelen­tősen megnövékedett a bolt hűtőkapacitása, mindenek­előtt a gondolasorokban el­helyezett úgynevezett sziget­hűtőkkel. Gyarapodtunk egy hűtővitrinnel, amely a helyben csomagolt különbö­ző áruk jól elkülöníthető kiszolgálását segíti. Üjjászü- letett a presszórész és a csemegepult. Teljesen új részleg az ajándéksarok, amellyel az alkalmi ajándé­kozást szeretnénk megköny- nyíteni. Kicseréltük a rak­tári hűtőberendezéseket. Az áruház negyvenkét nődolgo­zója . pedig végre zuhanyo­zóval ellátott öltözőhöz ju­tott. — A rekonstrukció fél éve alatt a vásárlók hiányolták a Csemege kivételes áruvá­lasztékát. dolgozóinak gyors. ..Feltehetően nyugatnémet számítógépes amatőrök törtek be a NASA. az amerikai űr­hajózási hivatal nemzetközi adathálózatába. Ám, az is lehet, hogy amerikaiak vol­tak" — nyilatkozta William Marshall, a hivatal wa­shingtoni szóvivője. Tény, hogy augusztus elején há­romszor hatoltak be illeték­telenül. s hozzájutottak bi­zonyos — ugyan nem szigo­rúan titkos — kutatási ada­tokhoz. rendelőintézet ügyeletes or­vosához azzal, hogy az orvos vizsgálja meg őt. Az ügye­letes — látva, hogy Baranyi ittas, olyan betegsége nem lehet, amely azonnali ellá­tást igényelne —, felszólí­totta a rendelőintézet elha­gyására. Baranyi agresszív, fenyegető magatartást tanú­sított, az ügyeletes orvos a pásztói rendőrkapitányság­tól kért hatósági segítséget] A helyszínre érkező rend­őrök, látva Baranyi állapo­tát, közölték vele, hogy a salgótarjáni detoxikáló in­tézetbe szállítják. Bgranyi agresszíven viselkedett, nem tett eleget a felszólításnak, ezért a rendőrjárőr pa­rancsnoka úgy döntött, hogy Baranyit megbilincselik. Baranyi sokáig ellenállást nem tanúsított, amikor azonban a gépkocsiba be­es udvarias kiszolgálását. De hát, gondolom „hiányérzete” a boltnak is van. — A hat hónap kiesés nekünk legalább ötvenmil- liós forgalmi veszteséget je­lent. Igyekeztünk ezt az ut­cai árusítás kiszélesítésével pótolni, vásárlóink örömmel tapasztalt megelégedésére. — Maradt-e megoldatlan probléma? — Készletraktárunk saj­nos nem nőtt és az utcán marad a göngyölegraktáro­zás is. Ez nem egyszerűen városesztétikai probléma. Sajnos, a raktári „zűrök" nemritkán zavarják a bolti értékesítés folyamatosságát. A Csemege-vállalat vezetői­ben megvan a jó szándék: a döntés a helyi vezetők ke­zében van, akikkel tárgya­lásban vagyunk, miként le­hetne e gondon enyhíteni az áruházi környezet -rontása nélkül. Tettüket a „Trójai faló" fantázianevű program segít­ségével követték el. amely a hálózat nagy programjába beépítve lehetővé tette, hogy kijátsszák a biztonsági el­lenőrzéseket. s könnyen hoz­záférjenek az adatáilomány- hoz. A betörések felfedezése után nyomban kidolgozták az operációs rendszer lénye­gesen biztonságosabb. to­vábbfejlesztett változatát. A krimibe illő történetről a PC Mikrovilág legutóbbi száma ad hírt. tették és Salgótarján felé közeledtek, utcaszéli han­gon. nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazta a rendőröket. A becsmérlő, sértő kijelentéseket folytatta a detoxikáló intézetben is. A Pásztói Városi Bíróság dr. Hegedűs János tanácsa Baranyi Józsefet hivatalos személy megsértésének vét­ségében mondotta ki bű­nösnek. Ezért a bíróság, mint többszörös visszaesőt. 8 hó'- napi szabadságvesztésre és 3 évi közügyektől való el­tiltásra ítélte. A szabadság- vesztést börtönben kell le­töltenie. Figyelembe vette a bíróság azt is, hogy Baranyi József az újabb bűncselekményt feltételes szabadság ideje alatt követte el. Az ítélet nem jogerős S. L. Fogadónapok A Nógrád Megyei Tanács tisztségviselői, a következő napokon tartják fogadónap­jukat 8-tól 18.30 óráig: 2- án dr. Körmendy József vb- titkár. 9-én Berki Mihály elnökhelyettes. 16-án Ro­masz Adolf elnökhelyettes, 23-án Havas Ferenc általá­nos elnökhelyettes. 30-án Devcsics Miklós tanácselnök. A Salgótarjáni Városi Ta­nácson, november 2-án, dr. Sándor Gyula vb-titkár, 12- én dr. Balogh Miklós el­nökhelyettes. 19-én Győrffy Dezső általános elnökhelyet­tes, 26-án dr. Sándor Gyu­la vb-titkár, 30-án C. Bec­ker Judit tanácselnök. Pász- tón 4-én Fekete Attila ta­nácselnök. 11-én dr. Tasi Borbála- vb-titkár, 18-án dr. Kovács Bertalan elnökhe­lyettes. 25-én Fekete Attila tanácselnök. Bátonvt erényén 4-én Klimó István elnök- helyettes 16.30-tól 18.30-ig a maconkai párthelyiségben, 11-én Szabó Ferenc tanács­elnök. a nagybátonyi tanács épületében. 18-án dr. Koós István elnökhelyettes 16.30- tól 18.30-ig a kisterenyei ta­nács épületében, 25-én Gvetvai György né dr. vb- titkár. a nagybátonyi taná­cson. Szécsényben 2-án Szi­geti Lászlóné elnökhelyettes, 9-én dr. Serfőzőné dr. Fá­bián Erzsébet mb. vb-titkár, 16-án Zagyvái Sándor ta­nácselnök, 23-án ' Szigeti Lászlóné elnökhelyettes. 30- án dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet mb. vb-titkár tar­tanak fogadónapot. ✓ Elbeszélgetések tanácstagokkal A megye számos települé­sén zajlottak októberben a tanácstagokkal való elbeszél­getések. Balassagyarmaton például megfelelőnek tart­ják a tanácstagi alapot (tíz­ezer forint), de sokan nem tudnak eligazodni különfé­le információs táblázatok­ban, ami pedig fontos a lakosság tájékoztatása mi­att. A gyarmati tanácstagok kiemelt feladatai közé tar­tozik a segélykérelmek elbí­rálása és az egyéni problé­mák intézése, s néhánvan már jelezték, hogy a követ­kező választásokon nem biz- >tos, hogy tudják vállalni a megbízatást. fantázianév kerestetik Jól csengő magyar fan­tázianevet keres a KISZ Központi Bizottságának kulturális osztálya, egy jö­vőre nyíló intézményének számára. Az elképzelések szerint az intézmény fia­tal művészeket és amatőr együtteseket támogat majd, könnyű- és komolyzenei koncerteket szervez és kul­turális kiadványokat is ter­jeszt majd. A legjobb elnevezés al­kotója tízezer forintos dí­jat érdemel, ha elgondolá­sát november 10-ig beküldi a KISZ KB címére (Bp. XIII. kér-, Kun Béla rak­part 37—38. 1133). Lefoglalt fegyverek Százötven tonna fegyvert és lőszert fedezett fel a francia vámőrség Bretagne partjai előtt, egy panamai zászló alatt közlekedő ha­jón. A legénység öt tagját — valamennyien írek — őrizetbe vették. Feltétele­zik, hogy a lefoglalt fegy­verszállítmányt az Ír Köz- társasági Hadsereghez (IRA) akarták eljuttatni. Cs. G. A házépítőknek is kedvezett a hét végi hideg, de napsütéses időjárás. — bp — Mire jó a „Trójai faló"? A TÁRGYALÓTEREMBŐL Feltételes szabadság alatt újabb bűncselekmény IIAftRÄD * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat, f Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti ; a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 8101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom