Nógrád, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-20 / 274. szám
6 NÖGRÄD GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, VISZOCZKY NÁNDOR 73. évében, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1987. november 24-én, kedden 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ROZGONYI EMIL temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ család ES NÓGRÁDI szénbányák Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik PELLES ISTVANNÉ hamvasztás utáni búcsúztatóján részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Termelőszövetkezetünk önálló feladatra erdömérnököt keres. Szükség esetén lakást biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. „Energikus 93128” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. APROHIRDETESEK ALLAS FŰTŐT (vizsga nem szükséges, nyugdíjas is jelentkezhet),ESZTERGÁLYOST, LAKATOST, HEGESZTŐT azonnal felveszünk. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: PENTAMER Lakatos- és Szerelőipari Kisszövetkezet, 307.9 Bátonyterenye, Bolyöki u. 3. Telefon: Nagybátony 45. A Nógrád Megyei Tanács VB ellátó szervezete Sál* gótarján eladásra kínál: 3 DB DUPLA NYlLÓ* SZÁRNYAS 2 mx2.9 m ACÉL, 3 DB SZIMPLA NYl- LOSZÁRNYAS 2,5x3,2 m FA, 4 DB SZIMPLA NYl- ' LÖSZÄRNYAS 2,7x3,2 m FA bontott üveges nyílászárókat. Felhasználása széles körű lehet. Megtekinthető a Nógrád Megyei Tanács udvarán. Felvilágosítást nyújt Lászlók Lajos ' (10-022 telefonon.). FŐKÖNYVELŐT — legalább mérlegképes könyvelői képesítéssel — FELVESZÜNK. UNIVER Vegyesipari Kisszövetkezet, Salgótarján, Somogyi Bacsó út 6. Telefon: 10-874. A 31. Sz. Állami Építőipari Vállalat 18. Sz. Főépítésvezetősége Salgótarján és környéke munkahelyeire felvételre keres ÉPÍTÉSVEZETŐT legalább technikumi végzettséggel és 5 éves magasépítési gyakorlattal. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a munkaügyi csoporton, Be- rente, Esze Tamás út Telefon: Körzetszám: 48/12*516. TAKARÍTÓNŐ 4 órás elfoglaltsággal 'állást keres Salgótarján területén. Leveleket: „Sürgős” jeligére a kiadóba kérek. JÁRMŰ FEKETE Volga Limousin, közel 4 éves,- 1990 nyaráig műszakiztatva, eladó. Szandaváral- ja, Madách u. 16. Gál Béla. ELADÓ rendszámmal ellátott 7 féle munkaeszközt működtető kerti traktor pótkocsival. Érdeklődni: 17 óra után, Szécsény, 422- es telefon. 3 éves ARO, kis- tehergépkocsi eladó. Érdeklődni: Nemti, Petőfi út 30. S 100-as Skoda eladó. Rákóczi-bá- nyatelep, Tőkési út 6. BELORUSZ MTZ, kis műszaki hibával eladó. Ára: 20 000 Ft. Báma, Mező út 15. BMW 518-as sürgősen eladó. Ara: 320 000 Ft. Cím: Salgótarján. Csehov út 4. (Gorkij-telep.) FORD Taunus Cupé 2000 cm3-es eladó. Kazár, Árpád út 24. ZP-S nyárig vizsgázott Trabant eladó. 25 000 Ft-ért. Érdeklődni: Salgótarján. Ilona út 8. (Jónás-telep) 17 órától. HOSSZÚ platós IFA, 8 hónapos műszakival 90 000 Ft-ért eladó. Kazár, Árpád út 24. IX írsz. Volkswagen eladó. Salgótarján, Kemerovo krt. 39. 1/6. Varga. IX-ES, 1500-as Polski Fiat eladó, 35 000 Ft-ért. Tátrai Attila. Salgótarján, Salgó út 8. UAZ 469-es gépkocsi eladó. Karancs- lapujtő, Kossuth út 96. ZUK eladó. Érdeklődni : Salgótarján, 13-242-es telefonon. Jö állapotban levő, PG-s 105-ös Skoda eladó. Érdeklődni lehet: Kőfalvi Zoltán, Somoskőúj- . falu, Puskin utca 4. (Régi futballpálya felé.) ZN-ES Lada 1300- as eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Rákóczi út 75., III/3. 17 óra után. ZT-S Polski Fiat, 126-os olcsón eladó. Érdeklődni: Karancslapujtő, Lenin út 24. SKODA 105-ös, PS-es, kétéves műszakival eladó. Vizslás, Bartók Béla út 8. OLCSÓN eladó, Trabant Limousin. Nemti, Szabadság út *12. Érdeklődni: szombat, vasárnap. DM-ES 6 éves, 1200 S Lada, újszerű állapotban, extrákkal eladó. Érdeklődni : Salgótarján, Beszterce-lakó- telep, Ybl Miklós út 51. 1/6. Jö állapotban levő ZS Trabant eladó. Bátonyterenye, Kodály u. 1. ELADÓ 2 éves, csukott ARO. Bu- ' ják, Táncsics út 17. ZO-S, 1200-as Lada korállpiros, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Sirkó László, Etes, Arany János út 16. Hétköznap 17 óra után, hét végén egész nap. KU írsz. Skoda 120 L-es eladó. Szécsény, Sport út 7. Érdeklődni: 18 órától. CSARNOK « vegyi-vasáru ház NOVEMBER 23-AN, 9.30-KOR nyílik Salgótarjánban Bajcsy-Zsilinszky út 7—13. sz alatt (vásárcsarnok mögött) Háztartási és vegyiáruk, festékek, hazai és importkozmetikumok, Vas- és edényáruk, konyhafelszerelési cikkek, mezőgazdasági gépek és szeráruk, IGÉNYES VÁLASZTÉKBAN MINTABOLT MÁRKABOLT Űj szolgáltatás: Automata színkeverőgép, minta szerinti színválasztással. Nyitva tartás: 8—16.30-ig, szombaton 8—12-ig. ih NOVEMBER 23-TÓL A HÁZTARTÁSI ÉS VASBOLT ŰJ HELYEN, A CSARNOK VEGYI-VASÁRU HÁZBAN. HÁROMÉVES Zas- tava GTL—55 eladó. Érdeklődni: 18 óra után, Zagyvapálfal- va, Gorkij krt. 71. fsz. 2. WARTBURG vagy Moszkvics személygépkocsit vennék, legalább féléves műszaki vizsgával, 10 év körülit. Levélcím: Kisterenye. Pf.: 15. SKODA 105-ös karosszéria eladó. Irányár: 20 000 Ft. Érdeklődni: Somoskőújfalu, Angyal Pál út 9. PC 126-os Polski Fiat, 2 évig érvényes műszakival, jó állapotban eladó. Salgótarján. Gorkij-telep, Nyírfácska u. 8. Hídvégi. FRISSEN műszakizott UK-s Zsiguli eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Zöldfa út 6., fsz. 10. PL rendszámú, 105-ös Skoda eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Karancs u. 11. 7—15 óráig, Ben- csik. NYOLCÉVES, 1500- as Polski Fiat eladó. Irányár: 60 000 Ft. Érdeklődni: egész nap, Karancs- lapujtő, Rákóczi út 51. ZF rendszámú, 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: 17 órától, Salgótarján, 15-606 telefonon. VENNÉK, 3—6 éves korig Trabant Combit. Ajánlatokat: Salgótarján, 10-977 telefonra kérek. INGATLAN VÁCOTT, kétlakásos, összkomfortos, nagy kertes ház eladó. Garázs, ipari áram, központi fűtés, telefonos. Engedélyezett emeletráépítés. Ipari, mezőgazdasági, állattenyésztési lehetőséggel. Telefon : 27-11-935, 15— 20 óráig. BALASSAGYARMAT, Rákóczi u. 98—126. A. IV/7. lakás eladó. Érdeklődni : italbolt. Hunyadi u. 3. HAROMSZOBAS, kertes, családi ház eladó. Salgótarján, Liszt Ferenc út 21. SZÉCSÉNYBEN, 3 szobás összkomfortos családi ház eladó. Hársfa út 5. ELADÓ 300 négyszögöl hétvégi telek Somoskőújfaluban. Buszmegálló 5 perc. Érdeklődni: Salgótarján, 10-977 telefonon. SOMOSKŐÚJFALUN kétszobás, központi fűtéses, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: az alábbi címen: Somoskőújfalu, Köztársaság u. 24. 500 négyszögöles házhely sürgősen eladó. Somoskőújfalu, Busföld. Érdeklődni: Somoskőújfalu, Kodály Zoltán út 6. Angyal István. ELADÓ háromszobás, összkomfortos, kertes családi ház. Érdeklődni : hét végén a helyszínen, Baglyas- alja, Petőfi út 83. TISZAFÖLD- VÄRON, gyógyfürdőtől 1 percre víkendház betegség miatt sürgősen eladó. (2 szoba, társalgó, főzőfülke, étkező, fürdőszoba, WC, előszoba.) Víz benn a lakásban, fúrott kút az udvaron, termő gyümölcsfákkal, lugasszőlővel betelepített. Telefon: Salgótarján, 15-462. MATRASZELÉN, Szabadság út 83. szám alatt, családi ház eladó, 240 négyszögöles telekkel (a kultúrházzal szemben) . Érdeklődni: a helyszínen, szombat vasárnap 10—14 óráigKÖLTÖZKÖDÉS miatt garázs eladó a Kemerovo alatt a vasútnál. Érdeklődni: Hegyi József, • Salgótarján Erdész út 9. 17 órától. KÉTSZOBÁS, tehermentes öröklakás eladó, vágj kétszobás tanács bérlakásra cserélhető, még ebben a: évben. Levelekei „Csak Salgótarjánban” jeligére a kiadóba. GARÁZS, a Zagyva-rakodón eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Pécskó út 12., III/29. Bezovics, 17 óra után. FÜTÖTT garázs igényesnek kiadó. Érdeklődni: Salgótarján, Rákóczi út 300/A. (nagyállomás). ELADOM Bárnán családi házamat, 2 szoba, konyha, spájz, víz benn van, melléképületekkel. Irányár: 180 000 Ft. Érdeklődni: bármikor, Báma, Kossuth u. 59. VIZSLÁSÚJLAKON, 600 négyszögöles építési telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Molnár József, Salgótarján, Rákóczi u. 213/A. Telefon: 11-203. ELADÓ városközpontban, ebben az évben épült családi ház. Városközponti háromszobás, OTP-öröklakást beszámítunk. .. Ajánlatokat: „Sürgős” jeligére a kiadóba kérünk. ELADÓ Szécsény- ben, új lakótelepen háromszintes családi ház két család részére is alkalmas, esetleg üzlethelyiség is kialakítható. Telefon: 281. GARÁZS eladó, a Lenin-ltp-en, az alsó dobtelep mögött. Érdeklődni: Németh, Dejtár, Ifjúság u. 32., vagy Balassagyarmat, Kábelgyár, 218-as mellék. KÉTSZOBÁS, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni : mindennap 12 óra után, Bag- lyasalja, Temető út 17. kétszobás otpöröklakás, valamint garázs eladó a Kemerovó-lakóte- lepen. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. KÉTSZOBÁS, összkomfortos lakás Baglyasalja, Petőfi út 99. szám alatt eladó. LAKÁS beköltözhetően eladó. Karancsalja, Rákóczi út 76. Érdeklődni : Szabadság út 46. ELADÓ hatszobás, 200 négyzetméteres lakóterülettel belső zöldövezeti családi lakóház. (Homoki- lakás.) Érdeklődni: 2. Sz. ÜMK Salgótarján, telefon: 10-673. SALGÓTARJÁN központjában házrész eladó. Érdeklődni : Balassagyarmat, 82-95 telefonon, (Banáné) munkaidőben. BALASSAGYARMATON, Thököly u. 14. sz. alatt, 1 szoba, konyha, fürdőszobás, házrész eladó. Érdeklődni: ugyanott. Bérbe adnánk 846 négyzetméteres raktár + 104 négyzetméteres pince, alap- területű helyiségeket, melyek szociális létesítménnyel is rendelkeznek. Érdeklődni : BIVIMPEX Balassagyarmat, Fel- szabadulás út 64. Tel.: 695. SZÉCSÉNYBEN, központi fekvésű, 2 szobás, összkomfortos családi ház (kert, garázs, pince) sürgősen eladó. Érdeklődni: Arany János út 2. Telefon: 244. ADÁSVÉTEL KARANCSALJA, Szabadság út 67. szám alatt, egy bárány, valamint 5 db farostlemez eladó. Érdeklődni: 17 órától. eladó egy db 12 000 Ft-os bőrdzseki 5000 Ft-ért, valamint egy velúrdzseki 2000 Ft-ért. Levélcím: Pintér Zsolt, Szécsény, Magyar út 6. SZIPPANTÖS, üzemképes traktor, munkavállalási szerződéssel együtt eladó, vagy személy- gépkocsira cserélem. Ugyanott Zagy- vapálfalván, vikend- ház, 600 négyszögöles telekkel eladó. Faanyagok, tégla eladó. Salgótarján, Vörös Hadsereg út 11, vagy ÉMASZ mögött, Üjakna 23. 400 db építkezésből, megmaradt új békéscsabai cserepet vásárolnék. Ságújfa- lu, Dózsa út 31. Koczka Barnabás- né, KÉT fűtési szezont használt hőtárolós kályhák eladók. (Magyar) 1 db 4,5 kW 7000 Ft. 1 db 3,15 kW 5000 Ft. Érdeklődni: Csernák Péter, Salgótarján, Karancs utca 47/A. (Károly- akna.) b-tenor saxofon eladó. Nagybátony, Iskola út 8. 3 éves heréit pejcsikó és 2 éves fekete csődör eladó. Kazár, Árpád út 24. TÉKA ülőgarnitúra, nagy asztallal eladó. Salgótarján (Zagyvapálfalva), Hársfa út 11/A. 1/6. MITSUBISHI hordozható japán video 3-féle áramforrással üzemeltethető, vámkezelt, reális áron eladó. Ugyanitt JVC Hi-Fi torony eladó. Cím: Salgó- tarján, 10-977 telefonon. ^AztüZhEly eladó, három főzőlapos, sütős, újszerű kivitelben PB- és földgázra alkalmas. Szükség esetén nyomáscsökkentővel és palackkal. Érdeklődni, megtekinteni munkanapokon az esti órákban, Salgótarján, Arany János u. 23. III/3. szám alatt. ELADÓ 1 db barkácsgép, körfűrész, kompresszor, köszörű 380 V-os villanymotorral. Irányár: 12 000 Ft. Érdeklődni: Balassagyarmat, Nagy Iván u, lt. FÉLÉVES infra- color 2000-es, Inline képcsöves 67 cm-es színes-tv jótállással eladó. Telefon: Balassagyarmat, 420, 17 óra után. FELÚJÍTOTT STHIL 051-es motorfűrész tartozékokkal eladó. Érdeklődni : 15 óra után. Cím: Czele Zoltánná, Uiny, Kossuth út 47. ipari varrógép (Csepel 111), 1 db betonkeverő eladó. Mátraverebély, Dózsa György út 97. ELADÓ 1 vemhes tehén és 1 db fejőgép. Érdeklődni lehet: Patvarc, Katona J. u. 9. JOl bevezetett ajándékbolt Salgótarjántól 6 km-re eladó. Cim: Salgótarján, 10-977 telefonon. NAPOSCSIBE 1988- as évre rendelhető és előjegyeztethető. Véghné, Szécsény, Madách u. 12/A. Telefon: 370. ELADÓ 2 db féléves iparművészeti fotel és italkocsi. Érdeklődni: Salgótarján, Malinovszkij u. 57. 1/5. Karlik. VEGYES Lombtalanítást és szállítását, szippantást, földárokásást, földtúrást. planéro- zást, fuvart helyben vállalok. Salgótarján, Vörös Hadsereg út 11. CSERÉLNÉK salgótarjáni 2 szobás, távfűtéses, városközpont! tanácsi bérlakást családi házra Salgótarjánban vagy Karancs- alján. Választ „Ráfizetést adok” jeligére a kiadóba kérek. KÜLÖN bejáratú szoba kiadó házaspár részére. Salgótarján. Rózsa F. u. 37. Bartha Jánosné. BÜTOROZOTT szoba-konyhás albérletet keres fél évre ötvenéves, egyedül álló nő. Ajánlatokat: Salgótarján, 12-466 telefonra kérek, 17 órától. TANÁCSI városközpont! kétszobás, gázfűtéses lakásomat hasonló tanácsi egyszobásra cserélném. Érdeklődni: Salgótarján, 14-749 telefonon. EGYSZOBÁS, komfortos bútorozott lakrész fél évre kiadó a Sebaj-telepen. Érdeklődni: Salgótarján, Salgó út 58/A. Bagyinszki. BALASSAGYARMATON, szoba kiadó 1 személy részére. Cim: a takarékszövetkezetben. 27 éves, elvált fiatalember, megismerkedne házasság céljából lánnyal vagy elvált asz- szonnyal, egy gyermek nem akadály. Leveleket: .Boldogság” jeligére a kiadóba kérek. PASZTON, a központban külön bejáratú szoba, konyha, fürdőszoba, hosszabb időre is kiadó. Érdeklődni: a pásztói Művelt Nép Könyvesboltban. FIGYELEM! Szerdán, az esti órákban találtam egy fekete, óriásschnauser kankutyát. Kérem a gazdáját, mielőbb jelentkezzen. Zagyvapálfalva, Kálmán I. u. 47., vagy telefonon, 12-350, egész nap. A Bátonyterenye Városi Jogú Nagyközségi Tanács VB 800—1000 m2 területű zártkerti ingatlanok értékesítését kezdi meg. A parcellázott terület Szorospatak üdülőterület közelében van, kiépített útról könnyen megközelíthető. A zártkerti ingatlanokra a javasolt típustervek, valamint egyedi tervek alapján maximum 30 m2 alapterületű épület is telepíthető. A vételár: 25 Ft/m2 A vásárolni szándékozók igényüket 1988. február 28-ig jelezhetik a Bátonyterenye Városi Jogú Nagyközségi Tanács hatósági osztályánál (Béke út 37.) Az érdeklődőik részére bővebb felvilágosítással szolgálunk.