Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-12 / 240. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON. telexen Érkezett. Akiről beszélnek 1 Világjáró villanyszerelő Ki ne álmodozna arról, hogy felkeresi az ókori Hellász leghíresebb városállamának építészeti és művészeti emlékeit — a mai Athénben? Ki ne vágyakozna feljutni az Akropolisz tetejére, s elvándorolni olyan helyekre, amelyeket csupán a történelemkönyvek lapjairól ismerhetünk? Handó Péter, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ villanyszerelője látta mindezt —, s még annyi mindent görög földön. Mi ebben az érdekes? Hiszen ma bárhová eljuthat az érdeklődő, ha futja pénzéből az utazásra. Csakhogy ez az ifjú ember egyedül, kerékpárja társaságában vágott neki a világnak, és pedálo- zott kilométerek ezrein végig, egy hónap alatt. — Nem félt társak nélkül elindulni? — Azok közé az emberek közé tartozom, akik időnként szívesen vállalják a magányt is. Ilyenkor rendezheti legjobban az ember a gondolatait — mondja a halk szavú fiatalember, majd rövid gondolkodás után hozzáteszi: — Erőpróbának is jó volt ez az út... Olykor természetesen meglepetésben is volt részem, s meg is ijedtem néha. "*'=■- Mi volt a riadalom oka? Töri a fejét, merje, ne merje mondani, aztán mosolyogva meséli a bivalykalandot. öt-tíz éves gyerekeik őrizték a csordát, s a pöttöm vadócok ostorral akartak a nézelődő idegen nyaka közé csapni. A gyors pedálozás segített a bölényektől, ostorsuhogtató gyerkőcöktől távol kerülni. — Ami meglepett az esetben, hogy ezek a kis fickók szeptemberben, amely náluk is már a tanítás ideje, nem az iskolapadban, hanem a mezőn töltötték napjaikat. — Milyen utakat választott? — A nagyvárosokat igyekeztem elkerülni, de Athénben, Szalonikiben, Marathon- ban jártam. Inkább a falvak és az ott élő emberek érdekeltek, az, miként élnek a híres elődök mai utódai. — Sok-sok benyomás, élmény. .. Mire emlékszik legszívesebben? — Az emberekre. Bár más világban élnek, érdeklődők, segítőkészek. Ha vizet mertem valahol, vagy leültem jegyzetelni útinaplómba, nem volt olyan kis település, ahol ne vettek volna körül páran, ahol ne kérdezgették volna honnan jöttem, mit csinálok náluk. Máig őrzöm annak a munkásnak az emlékét, aki mellém telepedvén az egyik falucska terén —, mert vannak ám mindenütt — megfelezte velem szerény ebédjét. S megemlíti azt is, hogy Jugoszlávia déli részétől kezdve, az úton részeget nem látott, viszont annál több idős koldussal találkozott. Majd vég nélkül sorolja a kolostorok neveit, helyeit, ahol megfordult. Nem győzi ecsetelni a tereken folyó nyüzsgő életet, ami nekünk ma még (vagy már?) szokatlan. A gyerekek játszanak, felnőttek tereferélnek. Nyugodtabb ritmusban élnek, mint mi. Diaképek százai őrzik a világlátás nagy kalandjának emlékeit. Szavaiból érződik, számára még nem ért véget az utazás. — Annál is inkább, mert visszakészülök — mondja —, de majd olyan időpontban, amikor kevesebb turista tolong arrafelé. S addig?... Jövőre Svédország szerepel a terveiben. Tuza Katalin Balassagyarmat főutcáján a nap minden órájában tetten érhető az emberi könnyelműség. Építkezés miatt zárja le palánk a járdát, s mint ilyenkor szokás: „Gyalogosforgalom a túloldalon”. Elvben. A gyakorlat ugyanis az, hogy a veszélykeresők sajnálják azt a pár métert, öreg és fiatal, kisgyermekes anya, fürgén mozgó és nehezen botladozó ott közlekedik a személygépkocsik és a teherautók között az úttesten. önmagát és másokat is veszélyeztetve. Mellesleg október a fokozott közúti ellenőrzés hónapja, a tömegkommunikációs eszközök a megszokottnál is többet szólnak a veszélyről és annak elkerüléséről. A jelek szerint hiába. Az intő szó annyit ér, mint a falra (azaz palánkra) hányt borsó. Pedig jó volna átmenni a túloldalra. Amíg nem késő, amíg nem hitelesíti a kérlelő szót tragédia. Konyhai hulladékból — metángáz Hoppon maradnak a japán sertések, ha a Rijukyu egyetemen kidolgozott új eljárás elterjed. Eddig a japán szállodák, éttermek konyhai hulladékát a sertésekkel etették meg, most metángázt fejlesztve belőlük, csökkent- hetik az egyre borsosabbá váló gázszámlát. A kis szállodákat, éttermeket metángazzal ellátó berendezés térfogata mindössze egy köbméter. Az egyetem munkatársai véletlenül bukkantak rá a metángázfejlesztő baktériumtörzsre. Á világ leghosszabb házassága Japán házaspár döntötte meg a leghosszabb ideig tartó házasság rekordját. A Guinnes-féle „leg”-ek könyve szerint Uenisi Hirokicsi és Szute nyolcvan éve fogadott egymásnak örök hűséget, ami idáig a legtartósabb köteléknek bizonyult a földön. A házastársak egyaránt 98 évesek. Ilyen is van... ...jegyezhetnénk meg nem kevés öniróniával a szécsé- nyi gyógyszertár kollektívájáról. A patika minden negyedik dolgozója ugyanis rendszeresen látogatja a véradásokat, egyetlen alkalmat sem mulasztanak el, hogy vérükkel segítsék a rászorulókat. Nyilvánvalóan nem egyedül ők vesznek részt a véradómozgalomban, de kétMagyar a gyerek? Híres, szép helyen jártam, külföldi vendégekkel; Szentendrén, a Kovács Margit Múzeumban. Előttem egy férfi váltott belépőjegyet, mellette kis fiúcska állt. Az egyébként igen kedves pénztárosnő megkérdezte: — Magyar a gyerek? A férfi meglepetten válaszolt: — Magyar hát! Mi lenne a fiam, ha nem magyar. De miért kérdi? — Csak azért, mert, ha magyar a gyerek, akkor nem kell neki belépőjegyet váltani. — És, ha nem magyar? — Az más, akkor kell. Eddig zajlott a párbeszéd, amelyből külföldi vendégeim szerencsére semmit sem értettek. Én pedig azóta is azon gondolkodom, mi lenne, ha mondjuk a párizsi Louvre-ban, a világhírű múzeumban velem a dupláját fizettetnék, mert én külföldi vagyok, vagy, ha az én gyerekemnek kellene belépőjegy, míg a francia gyereknek nem kell. S, ha már a párizsi példánál vagyunk, ők bizony, híresen büszkék francia voltukra, nem sokba nézik az idegent, de azt hiszem, ilyen ötlet még nem jutott az eszükbe. Nem itt kellene kezdeni a hazafiasságot, és főleg nem a saját gyerekeink hazafias nevelését. Mi azt tanítjuk nekik az iskolában —, s remélhetőleg otthon, a családban is —, hogy minden ember, minden gyerek egyforma, még akkor is, ha más a bőrének a színe, ha kicsi, vagy nagy, ha szép, vagy csúnya. Én úgy éreztem, hogy az az apuka inkább megvette volna a pár forintos belépőt a saját kisfiának, minthogy válaszoljon a kérdésre: miért más a magyar gyerek, mint a nem magyar? Hogy a gyerek ezt megkérdezte-e, azt már nem tudom. (sm) iiry várható 3ntl eseményei Hétfőn a Nagy Iván honismereti pályázat díjait adják át a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban. Kedden Kassák Lajos képarchitektúráiból nyílik kiállítás a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. Szerdán tudományos emlékülést tartanak a NOSZF 70. évfordulója alkalmából az MSZMP salgótarjáni oktatási igazgatóságán: összeül a kertbarátok és kis- tenyésztők megyei szövetsége; a TIT országos központja a megyék szaktitkárainak, gazdaságvezetőinek háromnapos továbbképzést rendez Salgótarjánban. Csütörtökön Czinke Ferenc Munkácsy-díjas grafikus- művész tárlatát nyitják meg a Bátonyterenyei Bányász Művelődési Központban; közép-szlovákiai szak- szervezeti delegáció érkezik Salgótarjánba. Pénteken megalakul az urbanisztikai társaság Nóg- rád megyei csoportja; a bátonyterenyei nevelőotthon 10 éves fennállását ünnepli. Szombaton kommunista műszakot tartanak a Nógrádi Szénbányáknál, a BRG salgótarjáni gyárában, valamint avasöntöde és tűzhelygyárban; Ádám Zsig- mond pedagógus nevét veszi fel a bátonyterenyei nevelőotthon; volt öttusázók nemzetközi lovastúráját rendezik meg Szirákon. Nem érdekelt a tervező Népi ellenőrök a pásztói beruházásokról Egészségügyi ifjúsági napok Egészségügyi ifjúsági napok rendezvénysorozata zajlott a hét végen a megye- székhelyen. A Madzsar József kórház KlSZ-alapszer- vezete és sebészeti osztálya által szervezett programokra százharminc fiatal sebész érkezett az országból. Az előadások legfőbb témája a vastag- és végbél- rák sebészeti kezelése volt, melyet dr. Baradnay Gyula egyetemi tanár, dr. Ritter László docens és dr. Csiky Miklós kandidátus ismertetett. A kétnapos rendezvényt diétás készítmények bemutatója zárta vasárnap. Piros jelzés — kikapcsolt motorral Bécsben olyan közlekedési lámpát próbáltak ki, amely vörös állásban hívja fel a vezető figyelmét, hogy kapcsolja ki a motort. E tanács megszívlelésével nemcsak benzin takarítható meg, hanem csökken a lámpák előtt felsorakozó gépkocsik okozta környezetszennyezés is. Az új lámpa két változatban készült. Az egyiknek — ezt egy vasúti kereszteződés előtt állították fel — piros fénnyel együtt vörös színben megjelenő indítókulcs képe emlékezteti a gépkocsivezetőt arra, hogy érdemes a motort leállítania. A másik változatban — ezt olyan helyen állították fel, ahol útépítés miatt felváltva csak egy irányban lehet közlekedni — a vörös fényt a „Motort leállítani” felirat kíséri. A bécsieknek a berni példa adta az ötletet arra, hogy ilyen lámpákat szereljenek fel. A tapasztalatok szerint a „pilóták” hallgatnak a lámpák tanácsára. Nyugat- Németországban olyan lámpával kísérleteznek, amely 5 másodperccel a zöld lámpa kigyulladásá előtt jelzi a gépkocsivezetőnek, hogy a motort megindíthatja. A Pásztói Városi Tanács beruházásainak minőségét vizsgálták nemrégiben a népi ellenőrök. Megállapításaik szerint a különféle közműveket mintegy tucatnyi vállalat tervezte, melyeket a tanács városfejlesztési és -gazdálkodási osztálya fogott össze. Itt készülnek ugyanis az éves beruházási elképzelések, az itt dolgozók felelősek a tervek elfogadtatásáért és a pénzügyi fedezet biztosításáért. A munkák többségét a Nógrád Megyei Beruházási Vállalat bonyolította le, s gyakran a NOMBER a műszaki ellenőr is. Az elmúlt két és fél évben hat versenytárgyalás volt, ami jelentősen csökkentette a költségeket, hiszen a tervezők nem érdekeltek az olcsóbb megoldások alkalmazásában, de a beruházók már alacsonyabb árakra törekszenek. A munkát minden alkalommal vállalkozási szerződésben rögzítették. A népi ellepőrök szerint ezek célszerűek és jók, bár nem minden esetben tartalmaznak szavatossági és jótállási kötelezettséget. Többször is előfordult, hogy még a szerződéskötés időpontjában sem álltak rendelkezésre a különböző engedélyek. .. Talán ez is oka annak, hogy a megvizsgált huszonhat esetből csak minden második alkalommal fejeződött be határidőre a munka. A pásztói ravatalozó műszaki átadása például augusztus 30-a óta húzódik — október valahá- nyadikáig. (- rt -) ségtelen, hogy törzsvendégek már a fehér ágyakon. Hja, kérem, akinek hivatása az egészségügy. Gyapot az űrből Másodszor hoz kozmikus termést Taskentben a Szojuz T—13 szovjet űrhajó fedélzetén elültetett gyapot. A világűrben nevelt húsz palánta két éve került az üzbég tudományos akadémia intézetébe. A kísérlet során a súlytalanság hatását vizsgálták a gyapotcserjék sejtjeiben, azt, hogy az űrrepülés körülményei milyen változásokat okoznak a növényi sejtek újratermelődésében. Százezer Dácia Az elmúlt hónapban érkezett hazánkba a százezredik Dácia típusú személygépkocsi. A pitesti autógyárból —, ahonnan évente negyvenöt országba exportálnak mintegy százezer Dáciát —, még ez évben további ötezer darab érkezik hazánkba. Gyógyír betegségre Évente csupán néhány gramm pontit jön össze az Altáj-hegység szovhozaiban, melynek ara sok százezer rubel. Ezek a gazdaságok szállítják ugyanis a szovjet gyógyszertáraknak a maral- és a pettyes szarvasok meg nem csontosodott agancsát. A gyógyító hatású alapanyagot az idegrendszer, a szívós érrendszer, a bélrendszer különféle megbetegedései és általános kimerültség elleni rendkívüli hatóanyagú szernek tartja a mai orvos- tudomány. Az üzlet az üzlet... ...tartja a közmondás. Manapság mindent — újabban még a szándékot is meg kell fizetni. Példaként hozhatnám a Nógrád Volán székházával szemközti salgótarjáni benzinkutat, ahol a 98-as oktánszámú benzinre még gondolni sem lehet — ingyen. Tudniillik, amikor a töltőpisztolyt kézbe veszi az ügyfél, automatikusan nullázódik a kijelző. Azaz, így kellene tennie, valójában azonban egy forint húsz fillért mutat, bár még egyetlen cseppet tankolt az ember... Kutyafejű sárkányok Körülbelül tucatnyi szé- csényi lakos kérdezett rá: vajon mit ábrázolnak az új művelődési ház tetején azok a fénylő micsodák. Nos, a válasz: kutyafejű sárkányok ékesítik az épületet. Remélhetőleg nem azért, hogy magukkal ragadják az elégedetlen látogatókat... (romhányi) A napokban nyílt meg Pásztó városközpontjában a városi tanács vb városgazdálkodási és kereskedelmi üzemének gyógynövény- és gyógykozmetikai szakboltja. — bp — Szélrózsa