Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-28 / 254. szám
6 NOGRAD 1987. október 28., SZERDA GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér, KELLNER JÁNOS 75 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, testvér, KOLLÁTH KÁROLYNÉ sz.: Balga Mária 50 éves korában, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudat-* juk, hogy a szeretett férj, édesapa, DÉNES JÓZSEF 63 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 1987. október 28-án, szerdán, 15 órakor lesz a ka- rancslapujtői temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, 1D. TAKÁCS JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. GYÁSZOLÓ GYERMEKEI Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, PATAI FERENC nyug. igazg. tanítónak, temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, KÖHÁZI BÉLA hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. GYÁSZOLÓ CSALÁD A Kohászati Gyár- építő Vállalat salgótarjáni építésvezetősége felvételt hirdet kőműves-, ácsszakmában. A felvétel helye: SKÜ területén, Dexionnal szemben. Városkörnyéki termelőszövetkezet keres induló tevékenységéhez, önálló gazdálkodási feladattal vezetői beosztásba. „Nyereségérdekeltség 93117” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. A Palotáshalmi Május 1. Mgtsz az egyházasdengelegi 350 férőhelyes rekonstruált tejhasznú szarvasmarhatelepére MŰVEZETŐT keres. Feltételek: — legalább középfokú szakirányú végzettség, — 3—5 éves szakmai gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint, lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen a tsz elnökénél. Felvételre keres E 304-es lánctalpas VONÓVEDRES- KOTRŐGÉP- KEZELÖT, B4 025 ÖS ArokásógépKEZELŐKET változó munkahelyre. Fizetés teljesítménytől függően. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Ipoiymenti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat, Rétság, Rákóczi út 2. (földgépüzemvezetőnél). PALÓC Kereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet a 30. sz. egyszemélyes élelmiszerboltjának VEZETÉSÉRE. (Kisterenye, Dobó tér) Feltételek: legalább eladói képesítés és 3 éves szakmai gyakorlat. Az állás betöltésére vállalatunk dolgozói is pályázhatnak. Bérezés: megegyezés szerint. Cimünk: Salgótarján, Ady E. u. 3 B. személyzeti osztály. A Salgótarjáni Autójavító Vállalat felvételre keres 5 éves szakmai gyakorlattal, 1 fő gépírni tudó adminisztrátort. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen a munkaügyön. Cím: Salgótarján, Rákóczi út 233. A PENTAMER LAKATOS ÉS SZERELŐIPARI KISSZÖVETKEZET pályázatot hirdet műszaki vezetői munkakör betöltésére. Feltétel: Szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség, legalább 5 évi vezetői gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatokat az eddigi szakmai tevékenységük ismertetésével, november 10-ig küldjék el a következő címre: 3070 Bátonyterenye, Bolyoki u. 3. Telefon: 28. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS ETA—100 típusú gázkazán kezelésére 2 fő vizsgázott kazánfűtőt felveszünk. Jelentkezés: Közúti Igazgatóság koordinációs üzemmérnöksége. Salgótarján. Lovász J. u. 31. JÁRMŰ SKODA mikrobusz kitűnő állapotban, extrákkal eladó. Wartburg Touristot négyéves korig beszámítok. Salgótarján. Alsó- Idegér út 11. JÖ állapotban levő Trabant Combi 3 éves műszakival, reális áron eladó. Érdeklődni: Start autósbolt. Salgótarján, Ybl M. u. 63. 8— 16.30 óráig. LADA, Wartburg. Trabant- alkatrészek, üléshuzat és vonóhorog minden szocialista típusú gépjárműre a Start autósboltban. Sál gótarján, Ybl Miklós út 63. (Besztercelakótelep). WARTBURG ZS frsz. személygépkocsi megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Mátraszőlős. Major út 14. 16 óra után. AUTÓBONTÖ! Használt autóalkatrészek éiadása. igzemképtelen autók vétele bontásra. Nyitva : hétköznap 7-17-ig. szombaton 7-13ig. Molnár, aulójavító. Salgótarján, strandfürdő. Tel.: (32) 14-905. DACIA 1310-es hároméves eladó. Lu- dányhalászi, Előd út 5. CSEPEL 344-es teherautó friss műszakival eladó. Irányár: 45 000 Ft. Érdeklődni: Jobbágyi, Hunyadi út 34. 16 órától. SKODA mikrobusz KI 20—13-as rendszámú 1.5 éves műszakival eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat. Fáy A. u. 28. HATÉVES Moszkvics új műszakival eladó. Mátratere- nye, Vasút út 58. (Homokterenye). Érdeklődni: 16 óra után. FIAT 127-es alkatrészként és pót- alkatrészek eladók. Herczeg. 3152 Nem- ti. Ilona-telep. TL frsz. korálpi- ros Lada eladó. Érdeklődni : Salgótarján. Gorkij-ltp. A 14., III. lépcsőház I. em. 3. ajtó. ZB rendszámú Trabant 601-es gépjármű eladó. Cím: Kosztka Miklósné, Balassagyarmat. Béke u. 1. PO frsz. 1300-as Lada eladó. Érdeklődni : Szurdokpüspöki. Vörös Hadsereg út 19. Pályázati felhívás Műszaki vezetői munkakör betöltésére A Globus Nyomda (Budapest VI., Aradi u. 8—10) B kategóriában sorolt vállalat pályázatot hirdet rétsági gyáregységébe, (Rétság, Pusztaszántói u. 4.) műszaki vezetői munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei: — Legalább főiskolai gépész-, vagy épületgépész-üzemmérnöki végzettség, az üzemfenntartás területén szerzett legalább 5 éves vezetői, és 10 éves szakmai gyakorlat, vagy az előbbi szakterületen szerzett technikusi képesítés és az üzemfenntartás területén szerzett 10 éves vezetői és szakmai gyakorlat. — Középfokú politikai végzettség. — Nyelvismeret, lehetőség szerint német. — Erkölcsi feddhetetlenség. — Felső korhatár 50 év. Főbb munkaköri feladatok: — A gyáregység működéséhez szükséges műszaki feltételek biztosítása az üzemfenntartás irányításán keresztül a technológiai berendezések, az épüiet- és épületgépészeti berendezések vonatkozásában. — A gyáregység működéséhez szükséges energetikai és közmüvekkel kapcsolatos tevékenység irányítása. — A gyáregységet érintő fejlesztési, beruházási, újítási tevékenység irányítása. — A gyáregységi munkavédelmi és tűzvédelmi tevékenység irányítású. A megbízás határozott időre, 5 évre szól. Bérezés a vonatkozó rendelkezés alapján, megegyezés szerint. Lakásprobléma megoldásához a vállalat támogatást biztosít. A beküldött pályázat tartalmazza: — pályázó munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását és jövedelmét, — eddigi munkahelyeit és tevékenységének felsorolását, — főbb személyi adatait, — részletes önéletrajzot, — iskolai végzettségét, szakmai képesítését, politikai végzettségét, — nyelvismeretét, — a végzettségeket tanúsító okiratok hiteles másolataiét. A pályázat benyújtási határideje a megjelenéstől számított 30 nap. A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázatokat a vállalat igazgatói titkárságára kell benyújtani. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: a személyzeti és oktatási osztályvezető. B.-pest VI., Aradi u. 8—10. Telefon: 324-130 32, 36., illetve agyár-- egységvezető: Rétság, Pusztaszántói u. Tel.: Rétság 61. GLOBUS NYOMDA SALGÓTARJÁNI VASÖNTÖDE ÉS tűzhelygyár Felvételre keres sajtolói gépállító munkakör betöltésére — 30 éven aluli, — tényleges sorkatonai szolgálati időt letöltött, — géplakatos, vagy szerszámlakatos szakképzettségű férfi dolgozókat. Jelentkezni lehet: a hidegüzemi gyáregységvezetőnél, (Tel.: 11-833/178). Cím: SVT, 3100 Salgótarján, Rákóczi út 101—103. OLCSÓN eladó ki- tűnő állapotban PG-s rendszámú Lada 1200-as. Érdeklődni: 16.30—17.30 óráig, Zagyvapál- falva, Déryné út 19. IV/18. ELADÓ IZ frsz. 1200 Zsiguli, jó állapotban. Irányár: 50 000 Ft. Érdeklődni : Becske, Széleséknél. 16 óra után. SKODA 120 3 éves. és Skoda 105 7 éves gépkocsi eladó. Telefon: Salgótarján, 10-740. ZART ZUK Olcsón eladó. Érdeklődni. Petőfi u. 38. PLATÓS Barkas eladó, jó állapotban. Bátonyterenye. Bányász út 8. IV 2. 1300-as TB-s Lada megkímélt állapotban eladó. Mátra- verebély. Damjanich út 7. MTZ-TRAKTOR eladó. Bárna. Mező út 15. INGATLAN GARÁZS eladó Salgótarján, Vásártéren. a patakparton. Érdeklődni: Salgótarján. Tanács út 10. Stark Károly I l. ÉPÍTÉSI telek anyaggal eladó. Víz, gáz a telken. Érdeklődni: Kisterenye. Bem út 12. EGER mellett, az Egerbakta-domb- tetöi buszmegálló közelében ezer négyzetméter körülkerített tízéves gyümölcsös berendezett kis faházzal, szerszámoskuny- hóval. kettöszáz- hatvanezer Ft-ért eladó. Találkozás október 31-én. szombaton, 9 órakor a buszmegállóban. Scholczné. Salgótarján. Vörös Hadsereg út 59. Telefon: 15-848. KERTES családi ház eladó Mátra- novák. Dózsa György út 85. sz. alatt. Érdeklődni: a helyszínen. PÉCSKÖ-SZILVÁSBAN téglából épített hétvégi ház sürgősen, áron alul eladó. Érdeklődni: Bárna. Felszabadulás út 14. ROKKANTON garázs eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 13-402 telefonon, Schuyer F. u. 18. Deák Lászlóné. SALGÓTARJÁNBAN egy-, vagy másfél szobás szövetkezeti, vagy öröklakást vennék. Ajánlatokat: ..Lakásvásárlás” jeligére a kiadóba. IDEGÉRI garázssoron garázs eladó. Irányár: 66 000 Ft. Érdeklődni: Salgótarján, 15-264. 260 négyszögöl területen régi családi ház eladó Pásztó, Rákóczi út 44. sz. alatt. Érdeklődni: egész nap. PÁSZTÓ belterületén családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Tóth József, Béke Tsz, Pásztó. KERTES, 1 szobás családi ház sürgősen eladó. Pásztó, Régi vásártér 7. NAGYB ATONY, Bartók Béla út 13. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: Kiss Lajosné. PÁSZTÓ város- központjában 200 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni : gyorstisztitóban. SZOBOK-DÜLÖBEN 1100 négyszögöl szántó olcsón eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat- Üjkóvár, Üj út 4. sz. alatt. FIATAL értelmiségi házaspár venne Balassagyarmaton lakott családi házat, tulajdonosa zavartalanul, anyagi gondok nélkül lakhatja tovább is. Igény szerinti támogatást nyújtunk, vagy eltartási szerződést kötünk. Érdeklődni: ..Becsületes megegyezés” jeligére a balassagyarmati takarék- szövetkezetnél. GARÁZS eladó a Pécskő út végén. Érdeklődni: Salgótarján. 13-083-as telefonon. délután. MÁSFÉL szobás öröklakás Beszter- ce-lakótelepen eladó. Salgótarján. Kilián György út 86.. II 13. Érdeklődni: mindennap 17— 19 óráig. ELADÓ Gedőc- tetőn 217 négyszög- öles üdülőtelek, termő gyümölcsfákkal. Telefon: Salgótarján 12-445. 18—21 óráig. ELADÓ Pintértelepen 60 négyzet- méteres, kertes családi ház telekkel, termő gyümölcsössel. Érdeklődni: a helyszínen. 16 óra után. Salgótarján, Pintér-telep. Tarján! út 4. BEÉPÍTÉSRE alkalmas telek eladó. Ipolyszög. Ipolyszögi út 34. sz. alatt. ADÁSVÉTEL A salgótarjáni strandon jól bevezetett fagylaltozó eladó. Érdeklődni: 12-846 telefonon, 18 órától. UNIVERZUM típusú videomagnó eladó. Érdeklődni: Ponyi. Salgótarján, Nyírfácska út 5. IX 50. 1000 literes olajtartály eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszkv út 87 B. Este. EGYÉVES bernáthegyi szuka eladó. Érsekvadkert, Széchenyi út 28. 300 db sötétbarna VAÉV Bramac tetőcserép eladó. Pásztó. Vörösmarty út 56. NAGY mennyiségű többfajta méretű tégla és faanyag, ajtó, ablakok eladók. Salgótarján, Vörös Hadsereg út 11.. vaev Ojakna 23. VEGYES GYESEN levő kismama gépírást vállal otthon. Ajánlatokat ..Gép szükséges” jeligére a kiadóba kérek. ELVESZETT egy fekete színű autóstáska Pásztón, 1987. X. 2l-én, a központi áfész-ABC-ben. A táskában levő számlákra és a benne levő értékekre sürgősen szükségem van. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében az iratokon szereplő címre eljuttatni szíveskedjen. ORSZÁGOS SZÁMÍTÓGÉPSZERVIZ SALGÓTARJÁN Személyiszámítógép-üzemeltetők és leendő üzemeltetők figyelmébe ajánljuk! PC-szerviz = biztos háttér= Pontosság - megbízhatóság - szakszerűség Szervizünk segíti önt a megfelelő gép kiválasztásában. Ajánlatunk: IBM XT 4,77 8 Mhz AT 6 8,10 Mhz Színes monitor Színes monitor. CGA kártya EGA-kártya 640 KB RAM 1 Mb RAM 360 KB floppy 1,2 Mb floppy 20 MB Winchester 20 Mb Winchester ára: 240 000 Ft. ára 420 000 Ft. EPSON FX 1000 nyomtató 127 000 Ft + EGA monitor 70 000 Ft -f kábel 5000 Ft. Szállítási határidő 1—2 hét. Amíg a készlet tart! Fénymásoló gépek: (IBM XT AT) 310 000 Ft + PANASONIC 1530 155 000 Ft (kellék) ISA 215 430 000 Ft (gép + kellék) Az ajánlott gépek garanciális és garancia utáni javítását, karbantartását szervizünk végzi! A fénymásoló gépekre, előrendelést veszünk fel és még az idén teljesítjük! 3100 Salgótarján, Rákóczi út 252. Telefon: 32-13-598. A Drogunion Gyógynövénybegyűjtö és Forgalmazó Szövetkezeti Közös Vállalat felvételre keres legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező autószerelőt mohorai telepére. Jelentkezés: az üzemvezetőnél, a helyszínen. * Bérezés: kollektív szerződés szerint.