Nógrád, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

U&77P én úgy D2Per"

lillGuC} ]em magát,

hogy a szeme is szikrázni fog. S ha most azt kérdezi, hogyan kezdődhet így egy levél, rámutatnék, hogy nem kívánom sem kedves, sem tisztelt, sem más megszólítással illetni, attól pedig visszatart a jóízlésem, hogy per T. forduljak magához. Nem tisztelem, nem kedvelem, azt pedig végtelenül helytelennek gondolom, hogy könnyedén átlépjek, mintegy túítegyem magam mindjárt a megszólításon, ugyanis a formáknak, tudja nem-tiszteit és nem-uram, funkciójuk van. Miként a hiányuknak is”.

Bóta István tanár úr egy pillanatra elgondolkodott. Azon tűnődött, hogy először az átsiklani szót akarta használni az átlépjek helyett, sőt a mintegy helyett is természetesebb módon írta volna azt, hogy „quasi”, mégcsak nem is kvázi, ami annyit tesz, hogy „mintegy”, ámde — ha érti is Szabó — igazán felesleges dolog idegen szóval figyelmeztetni rá, hogy ő, mármint Bóta István a latin nyelv tanára. Igaz, most már nyugdíjas, de akkor is. Nyugalmazott középiskolai nyelvtanár, ahogyan a névtáblán is olvasható. No és ez az átsiklani szó is. Ogy vagyunk, kérem, bizonyos igékkel, hogy felettébb körülményes felszólító módot képezni belőlük. Azt, hogy „könnyedén átsikoljak”, bizonyos hangzásbeli ok folytán nem helyes mondani illetve írni. Nos, ilyenkor megtehetjük, hogy rokonhangzású szóval helyettesítjük, azaz rokon- értelmű szóval, mert ugye a rokonhangzású és a rokonértelmű... máris úgy érezte magát, mintha még most is a padok közt járkálva magyarázna. Űjra átolvasta, amit leírt, s rájött, h így ha azt írja: „helytelennek gondolom, hogy... átlépjek... a mégszólításon”, tulajdonképpen fogalmazási hibát követett el. Azt akarta írni, hogy éppen valamelyik megszokott megszólítási forma alkalmazásával tenné túl magát a problémán — mondván, hogy valamilyen módon csak kell szólítani a levél- címzettjét — de nem akar ráhagyatkozni a szokásra. Ha „kedves”, akkor valóban. Márpedig a szerelő nem kedves Bóta tanár úr számára. Vannak ilyen kifejezések... ugye? Használjuk őket, és nem is gondolunk a jelentésükre. Az angolok is. Azt mondja: az angel: How do you do? Ez <ió szerint, kérem azt jelenti: hogy vagy? Még pontosabban: hogyan teszed magad? S valójában? No? Bartos már biztosan jelentkezne, amikor ez így hangzik el az osztályban. Hát persze, Bartos fiam. Azt jelenti, hogy az angol, kérem szépen, üdvözölte a másik angolt. Ugye. Mondjuk, „szia”, ahogy maguk, ugye, szokták... Szinte a háta mögött felhangzó kuncogást is hallani vélte Bóta tanár úr. Először kijavította a mondatot. Szépen ívelt betoldó jel közé fogta az újdonnan beírt szavakat, majd új lapot vett, és elölről leírta az egészet.

Amikor belefogott volna, hogy lendületesen folytassa, meglepődött. Elpárolgott a haragja. Felállt. Beszórt egy csipetnyi magot a kanárinak. Az ablakhoz ment. Aztán belekortyolt a teába, már több mint egy hete kénytelen a villany- rezsón főzni a gáz helyett, mert ez a Szabó... hát erről van szó. Visszaült az asztalhoz.

„Mert ha a formáknak csak áljelentésük van, ha a maga kiszállásai, javítási kísérletei oda vezetnek, hogy a gáztűzhely továbbra is rossz, ereszti a gázt, akkor maga, kérem, nem végzi el a munkáját. Hat alkalommal jött el hozzánk, s nem tudom, hogyan csinálta, de amikor bemutatta, mit végzett, a gáz valóban nem ömlött, nem szivárgott, ám az éjszaka folyamán még:s tetemes mennyiségű gáz halmozódik fel azóta is nap mint nap a konyhában. Kérem, én magyarázzam, hogy ez mit jelent? Először száz forintot adtam magának, még kétszer ötvenest, s a tűzhely továbbra is rossz. Tessék végre megjavítani, vagy pediglen intézkedni, hogy cseréljék ki, adjanak másikat helyette. De nem, maga mindig megnyugtat, hogy most már rendben lesz. Kérem, nincs rendben! A konyhában minden reggel gázszagot érzek. A maga orrának sokkal kifinomultabb orrnak kellene lennie, végül* is ez a foglalkozásával jár, de maga néha érezte, néha meg nem. Ezek persze csak részletek. Nem ez a fontos. De az felháborító, hogy most már nem is jön el megjavítani, vagy kicseréltetni a készüléket. Adok még magának egy utolsó lehetőséget. Telefonon már megüzentem a javítószolgálat kisasszonyával, hogy ezen a héten várom mielőbb. Ő elnézést kért, hogy sok a munkájuk. Ezt én megértem, de azt megkérdezem, hogy miért nem lehet egy munkát vagy így, vagy úgy teljesen befejezni. Vagyis ezt, az én készülékemet miért nem lehet megjavítani vagy kicserélni? Ha nincsen cserekészülék, én miért nem tudhatom meg ezt? Ha van, miért nem intézkednek? A kisasszony azt mondta, a vezető kartársnak fontosabb a dolga, nem tudja telefonhoz hívni a kedvemért, ő pedig csak azért 'van ott, hogy felvegye a bejelentéseket, és semmit nem tud. Ezt maguk jól kitalálták. Hozzám pedig nem jön senki. A gáz ömlik, a készüléket nem merem használni. Tessék ezt megérteni. Ha ezen a héten sem oldják meg a gondomat, én magát is, a vezetőjét is külön-kü- lön magánvád útján be* perlem. Maguk, kérem, a személyi jogaimat megsértik huzamos időn át. Jogom van tudni, hogy mi a helyzet. Maguk engem nagy bizonytalanságban tartanak, és ez sérti a személyi jogaimat. Ne hivatkozzanak kérem arra, amire szoktak. Hogy rendetlenség van mindenütt. A maguk helyén maguk ezt a bizonyos rendetlenséget ugyancsak fokozzák. És feljelentem magukat mindenütt, ahol csak lehet. Egy munkát kérem el kell végezni, vagy megmondani, hogy képtelenek rá. Akkor tessék kicserélni a készüléket. De ez, hogy kibújnak a kérdés elől, nem tisztességes. Vagy pedig magukat kellene kicserélni. Maguk visz- szaélnek vele, hogy tudatában vagyok, így nem szabad üzemeltetni a gáztűzhelyemet. Magukat megnyugtatja az a tény, mert tudják, hogy tisztában vagyok a helyzetemmel. Maguk kérem ilyen értelemben, engem zsarolnak. És ezt visszautasítom. Maga, Szabó, engem egy bogaras vénembernek képzel, pedig én magánál tíz évvel idősebbeket tanítottam földrajzra. Nem volt mindegyik jeles tanuló, de azért megadtam nekik a szakmunkás-bizonyítványhoz szüksége., legalább elégséges osztályzatot, ha a gyakorlatvezető kolléga meggyőzött, hogy a szakmai tárgyakból ügyesek a fiúk. Nem vagyok egy megcsontosodott szakbarbár, kérem, bár talán Benkő nem érdemelte meg még az elégségest sem, ugyanis azt állította, hogy Truman verte meg tankcsatában a német elitpáncélosokat a Kaukázus csúcsai között, ez felháborító tájékozatlanság, mégis, kérem, láttam, micsoda vizsgamunkát végzett az a gyerek, és átengedtem történelemből. Mert azt is tanítottam egy évig. És most azt mondom, hogy helytelenül tettem. Mert, aki nem tudja, hogy Truman akkor még nem is volt elnök, s különben is, nem elnökök vezetik az ütközeteket, kérem, aki ilyesmiket mond, az talán majd a gázkészüléket sem fogja tudni megjavítani, mert hozzászokik, hogy csak úgy átabotában tudja, kérem, a dolgokat. Mondja, tudja maga a szakmáját? Esetleg tud valamit, ami ugyanolyan szükséges, mint az, hogy mit kell átcsavarozni, meghúzni és így tovább? Tudja maga a tisztességet? Elmesélte, hogy családja van. Mondja, hogyan tud maga a kisfia szemébe nézni este, amikor hazamegy? Nem szégyenli magát? Tudom, hogy dolgozik. Nem beteg, bejár a munkahelyére, megkapja a javítási lapokat. De hiába van köztük az enyém is, maga elkerül engem. Szé- gyellje magát! Én magának több borravalót adni nem

tudok. Hát azért nem jön? Hiába vártam magára háromszor is. Még a nyugdi- jasétterembe sem mentem el, mert azelőtt egyszer, amikor lebicegtem fél egykor, s fél kettőre már iti* honis voltam, bár magát háromra vártam, ugye, ez meg volt beszélve, maga bedobott egy cédulát, hogy egy órakor nem talált itthon. Hát, mondja kérem, egy- óra az három órakor van? Azóta nem járok ebédelni, maga pedig nem jön. Én azt is kértem, küldjenek mást. Nem lehet, mondták, ez a maga körzete. Ebből tudtam meg, hogy maguknak Körzetük van. Mondja, mivel tudnám kiérdemelni, a jóindu. latát, ha már ilyen alávetettségben kell élnem? Ügy látszik, semmivel. Hogy maga idejön-e, az csak magától függ. És maga nem jön”.

Bóta tanár úr már első alkalommal sem értette, miért kell percekig az előszobában topogniok, ahelyett, hogy Szabó azonnal a hibás készülékhez lépne, kicsomagolná szerszámait, és hozzálátna a munkához. Ha annyi helyre kell menniük! Először még, látva, hogy Szabó nem megy a konyhába, szobájába tessékelte, kávéval kínálta meg, másodszor Szabó már. maga utalt rá, hogy leülne egy kicsit, mert nagyon fáradt a rohangálástól. A tanár udvariasan elbeszélgetett vele, még a könyveit is megmutogatta neki. Akkor azt mondta Szabó, hogy „Maguknak könnyű!”. Sétálgatott a szobában. „Jó kis kégli! Hány éves maga, tanár úr?” Bóta tanár úr igyekezett nem megérteni a két mondat között lévő összefüggést. Egyszerűen így jött a szájára, szerette volna meggyőzni magát. Miért, mi van abban különleges, ha valaki megkérdezi, hogy hány éves az ember? „Bizony már hatvannyolc”. „Csak?” Bóta tanár úr akkor már értette. Ebben nemcsak az volt a sértő, hogy idősebbnek vélte volna őt Szabó a koránál, hanem az is, hogy talán akkor még sokáig... Ehh! Képzelődés. Kár volt szóba hozni az eltartási szerződés gondolatát. Bizony, tanár úr, ez hiba volt. Lehet, hogy?

Nem, az nem lehet. Majd jönni fog Szabó, jókedvű lesz, megbeszélik az időjárást, közben Szabó azt mondja, hogy valóban, ki kell cserélni ezt a rossz masinát, sürög-forog a konyhában, már el is hozták az új készüléket. Erre a levélre nem is lesz szükség. Fel sem kell adni. Ha holnap vagy holnapután, esetleg még egy nappal később jönne. Hiszen annyi a munkájuk.

Éjszaka rosszul aludt. A gázcsapot valószínűleg szombat este nyitotta magára. Kedden a szerelő hiába zör- gött. Cédulát dobott be. A lakást szerdán törték fel, már a folyosón is érződött a gázszag. A levél pedig a nyomozati anyaghoz került. Nem törődik a saját egészségével.

NohftIIV elhigyje, hogy fflnCIIUy fellágyultam. Ha ezen a héten nem jön el, és nem hozza rendbe ezt az ügyet, én magánpert indítok maga ellen. És szégyell- je magát, Tóth, hogy erre kényszerít engem...”

Konczek József:

Magánlevél

CSANÁDY JÁNOS:

Emlékezés egy gyerekkori őszre

Nyomom is elenyész a levegőben...

A nyár pallosa eltörött — szénakazlak áznak az őszben, s elenyésznek majd, mint a köd; ázott szalmakazlak busa csendjét hallgatom, mint a halk, szürke tollal csivogó verebek, az ázott kazlakról víz csepeg, meztelen akácfák hullatják fekete mag-tokjaikat; a szérűskert az őszben alszik, pedig csak délután; a háztetők

kéményeiből nedves füst pereg, mindjárt szét is terül, nem száll magasba, lenn bolyong a nyirkos ól-tetők felett.

Bolyong, mint az örökkévalóság gondja bolyong gyerek-szívemben: ezek a szárnyasok, a malacok, a verebek, a nedves földből kibúvó giliszták is jöttek valahonnan, s igyekszenek a csillag anyaméhből, a tojások világrejtő burkából kibújni a kottás idején, nemzések, elletések évszakain — s átvészelni az őszi szalmakazlak esőtől csepegő, busa csendjét, mikor a gondolat önmagát termi meg; nyílik ajka, s nyarat csókol egy szép tavaszba.

TÓTH LÁSZLÓ:

Íróasztalomnál ülve halott apám dalolgat

Egy éjjel álmatlan forgolódva az ágyban arra eszméltem, hogy szobámban hirtelen éktelen suhogás támad, s rögvest meg is pillantottam apámat, a harminc éve, vagy tán régebben is holtat, amint íróasztalomnál ülve csöndesen dalolgat, csont-ujjaival kopogtatva hozzá az ütemet, miközben eltöprengve figyelget engemet, talán álmaim vigyázza ekként, kikelve sírjából éjjelenként, talán csak képzelődtem éppen, s nem apám,

maga a halál ült asztalomnál a széken.

ESTEBÁN FEKETE TÁRLATSOROZATA

Apály (színes fametszet 1985)

Naplemente (színes fametszet 1986)

önarckép (rajz 198?)

Estebán Fekete Cinkotán született 1924-ben. Elvégezte a Műegyetemet, de 1948- ban annyira megragadta Párizsban Bonnard életmű-kiállítása, hogy ez felébresztette benne rajzi tehetségét, és festői küldetését is. Argentínába vándorolt, ahol megnősült és felesége biztatására 1950-ben festette első képét. 1952-ben Julio E. Payro tanítványa lett. Fekete ma a színes fametszet világhíres képviselője, önálló kiállításon mutatkozott be Svájcban, Argentínában, a franciaországi Strassburgban, az NSZK- beli Kölnben, Stuttgartban, Düsseldorfban, Darmstadt- ban, a belgiumi Gentben. 1964-ben telepedett le az NSZK-ban, azóta ott él és alkot.

Művészetének egyik forrása: hazája, Magyarország. Ady, Arany János, Petőfi Sándor, Krúdy Gyula szellemében örökítette meg a magyar Alföldet, a Margitszigetet és az őszi párizsi lombözönt. Hatott rá az argentínai és perui környezet. Az NSZK tájaiból Darmstadt, Frankfurt, Heidelberg

vedutáját, szűkebb gun- dernhauseni otthonát metszette fába. Legfontosabb sorozata azonban Írországban készült, ahol a nyarat tölti. Üjabb metszetei Ady verseit idézik.

Az idei nyáron ötven színes fametszetét a szegedi József Attila Tudomány- egyetemnek adományozta, ahol műveiből állandó gyűjteményt is létesítenek. Az anyag végleges elhelyezése előtt a művek vándortárlatra indultak. Szeptemberben Kecskeméten mutatták be a sorozatot, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán. Azért is először, mert hajdan édesapja, Fekete István útmérnök Kecskeméten tervezte és kivitelezte a Békéscsabára vezető aluljárót.

Még az idén bemutatják Estebán Fekete alkotásait a pécsi, debreceni, győri egyetemeken és főiskolákon. A művész további műveket kíván adományozni egykori hazájának.

Retrospektív kiállítása előreláthatólag 1988-ban valósul meg a Magyar Nemzeti Galériában.

Losonci Miklós