Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-28 / 228. szám
CDHDT nnrtnT -C. orUn 1 j'.\XXXXXXXXXXN'^XXXXX\XXX\\XXVvXXXXXXXXX\XXXX''XXXX\XXX\XX\X\XXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXNy\XX\XX\'.^W^^P«.C'^.W^'.^#i^X'ó.'^..\X.:-X\',X'>X HL Erős mezőnyben hazai sikerek Kerekes sí Salgó Kupa Válogatotlak egymás között: Bcreczky Brigitta és Galbács Judit beszélget a rajt előtt Szombaton délelőtt a gyülekező sötét felhők, az eleleredő eső ellenére, népes mezőny sorakozott fel a kohászati üzemek előtt, ahonnan elindították az I. Salgó Kupa nemzetközi kerekessí- versenyt. A szakszövetség és a Salgótarjáni Petőfi DSE azzal a céllal hívta életre a versenyt, hogy legjobbjaik lehetőséget kapjanak erős mezőnyben felmérni, hol tartanak a felkészülésben. A pénzdíjas erőpróbán rajthoz állt szinte a tel ies hazai élmezőny. Az NSZK színeit három felnőtt válogatott kerettag, valamint az elmúlt évi .juniorbajnok képviselte. Mivel a rendezők az utolsó pillanatig bíztak az olaszok érkezésében — sajnos hiába —, késéssel indult a program. Majdnem tizenegy óra volt. mikor elindult az első versenyző. Öt még száztizenegy társa követte a vizes, csúszós aszfalton. A huszonegy felnőtt férfiinduló legördült egészen Jánosaknáig, majd onnan visszafordulva teljesítették harminc kilométeres távjukat. A várakozásnak megfelelően, nyugatnémet sikei született. Az erős mezőnyben a hazai színeket képviselő Horváth János a 7. Céczi Tibor a 8. helyet szerezte meg. A felnőtt női mezőnyben mindössze négyen indultak. Ök már Mátraszelénél fordultak, mivel húsz kilométer, volt az előírt távjuk. Az St. Petőfi DSE üdvöskéje, Bereczky Brigitta hazai környezetben is bizonyította: biztosan utasította maga mögé versenyzőtársait. Az utáripótláskorúak küzdelmei érdekesen alakultak. Számos tehetséges versenyzőt fedezhettünk fel az indulók között. Az összesített pontversenyben végül — hét győzelmüknek köszönhetően — a vendéglátók bizonyultak legeredményesebbnek. Eredmények: Felnőtt nők: 1. Bereczky- Brigitta (St. Petőfi DSE). 2. Bozsik Anna (BKV-Előré). 3. Fazekas Mónika (Vasas). Felnőtt férfiak: I. Riqhard Egger Jor ,<> (NSZK). 2. Lihi József (Papp J. SE). 3. Ed öcs Tamás (Papp J. SE). A pontverseny végeredménye: 1. St. Petőfi DSE. 2. Gyöngyösi VSC, 3. Bp. Honvéd. (balás) Lebó Dános atlétikai emlékverseny Országos csúcsok Balassagyarmaton Szombaton a balassagyarmati nagyligeti sporttelepen került sor a Lebó János országos versenyre. A szervezők — a Bgy. HVSE és a városi tanács MEISO — jó munkát végeztek, amit a versenyre érkezett sportolók nagy száma is bizonyított. Tizenhat egyesület közel 200 atlétája mérte ösz- sze tudását a kiírt számokban. Délelőtt, a gyaloglógálára került sor. Izgalmas versenyt hozott az ifjúsági fiúk és a felnőtt nők 10 kilométere. Az izgalmakra elsősorban az adott okot, hogy mind két számban országos csúcskísérletet jelentettek be. Nos, a bejelentést kiváló teljesítmények követtek, hisz' a komlói Kirsz.t Károly- valamint a debreceni Szebenszki Anikó megjavították a korábbi rekordokat. Érdekesebb eredmények: Nők, felnőttek, 10 km-es gyaloglás: 1. Szebenszki (DUSE) 47 :53,00 új országos csúcs, régi: Hudi- né (Bp. Postás) 49:56. Férfiak, kalapácsvetés: 1. Gécsek (Haladás VSE) 75,56. Diszkoszvetés: 1. Szegletes (Építők) 60,54, 2. Holló (Postás) 5», 16. Ifjúsági fiúk, 10 km-es gyaloglás: 1. Kirszt (Komló) 42,44 új országos csúcs, régi Kovács (DVTK) 43:19,5. Vasárnap délelőtt, mintegy százötvenen álltak rajihoz, hogy teljesítsék az olimpiai ötpróba kerékpártúráját. A jelentkezők 50, 25 és 15 kilométeres távokon bizonyíthatták felkészültségüket. Felvételünk a készülődés pillanatait örökítette meg. — fotó: bábéi — Asztalitenisz NB I. Biztos hazai Nagybátony—Üt-Vasút 15—10 Bátonyterenye. 50 néző, v: Bodó, Almási, Vankó. Győztek: Makiári. Salamon 4—4, Frei, Rubi 3—3, Ivanics 1, ill. Csarnai 5, Lakatos 3, Chi- kány, Lehoczki 1—1. Edzők: Kövendi József és Bállá Ferenc. A hazai csapat összeállígyőzelem tásának érdekessége, hogy Frank László gyenge formája miatt kimaradt. Helyette Frei lépett asztalhoz. A vendéglátók nem bíztak semmit a véletlenre, kezdettől fogva magabiztosan játszottak. A fővárosiak közül csak ketten — Lakatos és Csarnai — tudták tartani a lépést. És ez döntőnek bizonyult. Papanitz bronzérmes! Szöulban zajlik a sportlövők előolimpiája, amely egyúttal a Világ Kupa utolsó diadala. Szombaton a szabadpisztoly-kategóri- ában lépett lőállásba a salgótarjáni Papanitz Zoltán. Magabiztos, nyugodt versenyzéssel 567 kört ért el, s mindössze egyetlen ponttal szorult a harmadik helyre. Labdarúgó NB I.: Ü. Dózsa— Rába ETO 3—1. Tatabánya- Vasas 0—0. Videoton—Haladás 2—4, Vác—Békéscsaba 1—1, MTK-VM-Bp. Honvéd 4—3. Siófok—Pécs 1—1. Zalaegerszeg— Debrecen 2—2, Ferencváros— Kaposvár 3—0. A bajnokság állása 1. U. Dózsa 7 5 1 1 17- 5 11 2. Haladás 7 3 411- 5 10 3. Vasas 7 3 412- 8 10 4. Rába ETO 7 4 2 1 12- 9 10 5. Tatabánya 7 3 2 2 19- 9 8 6. Bp. Honvéd 7 3 2 2 11- 9 8 7. ZTE 7 3 2 2 10- 9 8 8. Pécs 7 2 3 2 5- 5 7 9. Békéscsaba 7 2 3 2 7- 9 7 10. FTC 7 2 2 3 8- 8 6 11. Siófok 7 2 2 3 9-11 6 12. Debrecen 7 2 2 3 9-16 6 13. Vác 75 2 6- 8 5 14. MTK-VM 7 2 1 4 10-20 5 15. Videoton 73 4 5-11 3 16. Kaposvár £ 72 5 8-17 2 Labdarúgó NB II.: Kecskemét—Bp. Volán 5-1, Komló — Ganz-MAVAG 1—0, Nyíregyháza-Szeged 0—2, Kazincbarcika— Eredmények, táblázatok Ajka 0—0. III. kér. TTVE—Eger 18. G.-MAVAG 10 2 2 6 10-12 6 0—0. Szekszárd—-Nagykanizsa 19. Kazincb. 10 2 2 6 5- 9 6 1—2, Ózd—Diósgyőr 0 i— 0, Metri20. Szekszárd 10 2 2 6 8-18 6 pond—Dunaújváros : 3-1. , Csepel— Labdarúgó NB III.. MálraSzolnok 1—1. csoport: Bélapátfalva— ■Hatvan 5—1, Mád—Recsk 2 —1, GyönA bajnokság állása gyös—B. Bányász 1 —o, Edelény 1. Szolnok KJ 7 2 1 21-11 16 —H. Köteles SE 5-0. BVSC — 2. Komló 10 6 2 2 19-11 14 Sajóbábony 2—0. 3. Csepel 10 6 1 3 14- 9 13 A bajnokság állása 4. Veszprém 10 5 2 3 12- 8 12 1. Bélapátfalva 7 5 1 1 18- 9 11 5. Ózd 10 4 4 2 11- 7 12 2. Síküveggyár 7 4 2 1 17-10 10 6. Szeged 10 5 1 4 10- 8 11 3. BVSC 7 5 2 16- 9 10 7. III. k. TTVE 10 2 7 1 10- 9 11 4. Edelény 7 3 3 1 17-10 9 8. Diósgyőr 10 5 1 4 11-12 11 5. Borsodi B. 7 3 3 1 12- 5 9 9. Bp. Volán 10 5 1 4 11-13 11 6. Mád 7 3 3 1 5- 2 9 10. Metripond 10 4 2 4 18-15 10 7. Romhány 7 2 3 2 12-12 7 11. Kecskemét 10 55 15-15 10 8. Gyöngyös 7 2 3 2 5- 6 7 12. Salgótarján 10 3 3 4 13-13 9 9. Hatvan 7 2 3 2 10-12 7 13. Ajka 10 2 5 3 9- 9 9 10. Recsk 7 2 2 3 6- 8 6 14. Eger 10 2 5 3 15-16 9 11. H. Köt. SE 7 2 2 3 5-11 6 15. Dunaújváros 10 4 1 5 13-14 9 12. Nagybátony 7 1 3 3 8- 9 5 16. Nyíregyháza 10 3 2 5 12-17 8 13. Bgy. HVSE 7 1 3 3 10-13 5 17. Nagykanizsa 10 3 1 6 6-17 7 14. Hevesi SE 7 2 1 4 10-18 5 Megszakadt egy hagyomány Vesíprémi SE — SBTC t — 0 (0 — 0) Veszprém, 800 néző, v.: Vankó. Veszprém: Palla — Belső, Baranyi, Csik, Sánta — Csornai, Ónhausz, Kelemen, — Rugovics, Gáspár, (Mixtai), Bognár. Edző: Glá- zer Róbert. SBTC: Hiesz — Mákos, Fényes, Zimonyi, Kajli — Veres, Juhász, Simon (Lip- ták) — Sváb, Verebélyi, Kiss Gy. (Kovács). Edző: Toldi Miklós. Nagy iramban kezdett a két csapat a viharos szélben. esőben játszott mérkőzésen. A veszprémiek nyomban szögletet értek el, a másik oldalon viszont Verebélyi nagy lövését Palla védte. A 6. percben Kajli összefejelés után ápolásra szorult. A 14. percben On- hausz hazaadását Palla a csúszós talajon nem érte el. A tarjániak ekkor lőhették első szögletüket. Hullámzó volt a játék, a hazai támadók a magas tarjám védőkkel szemben nem tudtak kibontakozni. Kelemen távoli lövését tette ártalmatlanná Hiesz. A 27. percben Rugovicsot kecsegtető helyzetben föllökték. A 18 méteres szabadrúgást hárította a tarjáni védelem. Verebélyi szabadrúgása után Veres célozta meg a hazaiak kapuját, a kimozduló Palla mögött Kelemen azonban a gólvonalról kivágta a labdát. Sok izgalmas jelenet adódott a pályán. A 32. percben Bognár a bal oldalon három védőt is kicselezett, majd Hiesszel szemben állva, az ötösről a léc fölé emelt. Alig egy perc múlva az újabb veszprémi támadásnál Hiesz az egyik védővel összefutott, mindketten a földre estek, Bognár ismét a kapu fölé emelte a labdát. A félidő utolsó eseményeként Csornai fejese szállt a léc fölé. Fordulás után folytatódott a nagy iramú, kemény csata. Széllel szemben is szinte állandóan a hazaiak rohamoztak. Mégis a 49. percben gyors ellentámadás végén Paliénak kellett öklöznie Verebélyi nagy erejű lövését. A többet támadó veszprémi csatárokkal szemben remekül helytállt a tarjáni védelem. A 60. percben Rugovics fordulásból lőtt a kapu fölé. A hazai nyomás a 68. percben érett góllá, a veszprémiek a tarjániak elleni 9. NB 11-es mérkőzésükön először találtak a Stécé kapujába! Kelemen iramodott meg a középpályán, átadott labdáját Csornai lőtte kapura, ezt a védők még mentették, majd Rugovics 12 méterről nagy erővel, védhetetlenül lőtt a hálóba. 1—0. A gól után kiegyenlítetté vált a küzdelem, bár továbbra is a veszprémiek voltak a kezdeményezőbbek. Az utolsó 10 percben minden erőt a támadásra próbáltak összpontosítani a tarjániak, de a veszprémi védelmet nem tudták zavarba hozni. Izgalmas játékkal ért véget a mérkőzés. A befejezés előtt Rugovics csúszott el az ötösön jó helyzetben. A rossz időben mindvégig nagy iramú, küzdelmes, jó" mérkőzést vívott a két csapat. A több helyzetet teremtő veszprémiek rászolgáltak a győzelemre, helyzeteik alapján akár nagyobb arányban is nyerhettek volna! Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a Salgótarján elsősorban a döntetlenre törekszik, hiszen Kelemen gólvonalról mentett labdáját leszámítva, alig közelítették meg a veszprémi kaput. Tulajdon- képpen csak 1—0-ás hazai vezetés után váltottak át támadóbb szellemű játékra. Ez azonban már késő volt, mert a veszprémi védelerh egy pillanatra sem ingott meg. Jók: Baranyi. Sánta. Csik, Onhausz. Kelemen, ill. Hiesz, Fényes, Kajli, Verebélyi. Flaskár István Labdarúgó NB III. Mátra-csoport Gyarmati siker a megyei rangadón St. Síküveggyár— Hevesi SE 6—1 (3—0) Salgótarján, Sugár út, 300 néző. V.: Kálmán. St. Síküveggyár: Rédei — Jaszik, Verbói (Tóth Z.), Gyetvai, Rigó — Dóra' Balga, Marcsok (Tolnai) — Garai, Mohácsi, Dudás T. Edző: Kiss László. 27. perc: Dóra jobb oldalról a kapu elé csavarta a labdát, és a magasra felugró Mohácsi a kapust megelőzve 6 méterről a léc aló fejelt. 1—0. 33. perc: Dóra, jó labdával ugratta ki Garait, aki a jobbösszekötő helyéről, 8 méterről íélmagasan, a rövidsarokba vágta a labdát. 2—0. 35. perc: Jaszik jobb oldali beadásánál, a védők megfeledkeztek Dudás T.- ról, és a balszélső közvetlen közelről a jobb sarokba fejelt. 3—0. 51. perc: Sas vári lövése visszapattant a kapufáról, és az érkező Dudás S. a jobb sarokba lőtt. 3—1. 61. perc: Tóth Z. jobb oldali beadását Mohácsi az 15. H. P. J. SE 7 1 2 4 6-13 4 16. Sajóbábony 7 - 2 5 5-15 2 Megyei labdarúgó-bajnoksag. Szőnyi SE—Mátranovák 0—2, Nézsa—Kisterenye 2—1, Nógrád Volán—Karancslapujtö 1—1, £r- sekvadkert—OMTE 3—0, Salgó öblös—Örhalom 2—1, Szécsény— Palotás 3—1. SKSE—Pásztó 2—1. Balassi SE—Bércéi 0—2. TOTÓ 1. MTK-VM-Bp. Honvéd 4-3 1 2. Váci Izzó—Békéscsaba 1-1 x 3. Siófok—Pécsi MSC 1-1 x 4. Schalke 04—Bayern M. 1-4 2 5. E. Frankfurt—Nürnberg 3-1 1 6. B. Möncheng].—Hamburg 8-2 1 7. Bayreuth—Aachen 2-3 2 8. Ulm—Düsseldorf 0-3 2 9. Ascoli—Torino 3-0 1 10. Avellino—Roma 2-3 2 11. Pisa—Napoli 1-0 1 12. Arezzo—Triestina 0-0 x 13. Parma—Genoa 0-0 x + 1 Cesena—Milan 0-0 x Így indult a gólszüret: Mohácsi egy emelettel a védők felett. ötösről, a kapu jobb oldalába bólintotta. 4—1. 70. perc: Ismét Tóth Z. lőtte középre a labdát. Garai résen volt és 10 méterről a bal alsó sarokba fejelt. 5—1. 82. perc: Tóth Z. látványos szöktetésével Garai elhúzott a jobb oldalon, be- gurítását Mohácsi a jobb alsó sarokba helyezte. 6—1. A hazai csapat jól használta ki technikai fölényét; könnyed, helyenként tetszetős játékkal ilyen ahányban is megérdemelten nyert. Jók: Garai (a mezőny legjobbja). Mohácsi, Tóth Z., Dudás, Rigó. — balás — H. Papp J. SE—Romhány 2—2 (1—1) Miskolc, 400 néző. V.: Molnár. Romhány: Szunyogh — Sági J., Pingiczer, Filiczki. Józsa — Pincze, Varga (Fenyvesi), Bera, Keresztes (Bucsek) — Hodur, Gál. Edző: Majnik János. 5. perc: Kapu előtti kavarodás után, Sági L. tizenegy méterről laposan a kapu közepébe lőtt. 1—0. 29. perc: Egv beívelt labdára a hazai kapus későn mozdult, és azt a szemfüles Hodur közelről a kapuba juttatta. 1—1. 60. perc: A honvédvédők késlekedtek a felszabadítással és Gál tizenegy méterről a jobb sarokba helyezett. 1—2. 63. perc: Hanyecz jó labdával indította Deszatnikot, aki beállította a végeredményt. 2—2. A vendégek jól használták ki a hazai védelem megingásait, megérdemelten vitték haza az egyik pontot. Jók: Pingiczer, Bera, Hodur, Gál. — kolodzey — Balassagyarmat— Nagybátony 3—1 (1—0) Balassagyarmat, 200 néző, V.: Pillér. Bgy. HVSE: Nagy — Pau- mann, Szűcs, Kaliczka. Szalánszki — Sági (Földvári), Tréznik, Szőczei — Szalai, Kovács, Szedlák (Zsidai). Edző: Fidler József. Nagybátony: Reviczki — Mihalkó, Bertók, B. Kovács, Kórodi — Hegedűs, Berirt- dán, Gáspár — Kiss, Szőke, Petykó. Edző: Kiss János. 45. perc: Szalai meglépett a jobb oldalon, átívelését Szőczei közelről a hálóba fejelte. 1—0. 60. perc: Szőczei kilépett a védők közül és a kapust kicselezve a hálóba gurított. 2—0. 85. perc: Egv bal oldali szabadrúgás után B. Kovács fejelt a léc alá. 2—1. 88. perc: Kovács szögletét Paumann csúsztatta a kapuba. 3—1. Remek mérkőzést hozott a megyei rangadó. A hazai csapat második félidei teljesítménye alapján megérdemelten szerezte meg első győzelmét. — szilágyi —