Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-04 / 208. szám
1987. szeptember 4., PÉNTEK NOGRAD 3 Vihar egy kanál levesben Vitatkozni általában is szeretünk, igazi vehemenciával azonban két téma fölött csapnak össze az érvek. E két dolog: pénzünk és ételünk. Közömbösek még azok számára sem lehetnek, akik éppen nem kapják, nem eszik, hiszen akkor is érintenek mindenkit, ha éppen nem közvetlen részesei. Egyáltalán nem okozott tehát meglepetést, hogy a megyei népi ellenőrzési bizottság legutóbbi ülésén roppant heves szópárbaj alakult ki a diákétkeztetésről készült előterjesztés felett. Tudott dolog, hogy öthat esztendővel ezelőtt az iskolai konyhákat szakmai szervezetek. a vendéglátóvállalat. illetve az áfészek vették át. A népi ellenőrzés azóta rendszeresen vizsgálat alá veszi a diákétkeztetést. s minden alkalommal megállapítja, hogy a viták — ha nem is mindig ugyanarról a kérdésről — változatlan hevességgel dúlnak az üstök körül. Miről is van szó? Kezdetben az iskolák tartózkodását, sőt, ellenkezését az váltotta ki, hogy a gyerekek étkeztetését a vállalati nyereségérdekeit gazdálkodástól féltették. Magyarán attól tartottak, hogy a vállalati haszonkényszer majd a gyerekeknek főzött étel mennyiségének és minőségének rovására érvényesül. Nos. ez az aggodalom ma már. ahogy mondani szoktuk — nem téma. Az átszervezés ellen akkortájt leghevesebben tiltakozók is elismerik ma. hogy az új gazdák (a megyeszékhelyen például a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat) sokat költöttek a konyhák felszereltségének bővítésére, rendbetételére, a dolgozók szakmai képzésére. Nyugalom azonban ma sincs, a kanál levesben dúló vihar ereje mit sem csitult. (A népi ellenőrök ezúttal a salgótarjáni diákok étkeztetését vették bonckés aló. a tapasztalatok azonban korántsem csupán a megyeszékhelyre érvényesek. Itt ugyanarról panaszkodnak, mint amit a szegedi, vagy akár a sárospataki diák is sérelmez.) Az egyik rendre kifogásolt dolog az étel mennyisége. azaz a norma. A vizsgálat egyik általánosítható megállapítása az, hogy a jelenleg alkalmazott nyersanyagnorma nem tudja biztosítani az életkori sajátosságokhoz. a korszerű táplálkozási szokásokhoz szükséges anyagi fedezetet. Ez persze csak a kérdés egyik oldala, s egyértelműen fo- rintális probléma. Ami viszont súlyosbítja a helyzetet, az az. hogy a konyhai személyzet az első- osztályos nebuló tányérjába ugyanazt az adagot köteles kimérni, mint a nyolcadikoséba. így aztán gyakorta megesik, hogy a kisdiák az „árváknak is hagy" belőle. a nagy viszont a jóllakottság érzésétől távol maradva kénytelen felkelni az asztaltól. Mindez nem azért van így mintha a konyhasók nem tudnák, hogy a gyerekkel együtt étvágya is nő. A 17 1987. V. 4. PM. számú, illetve a 18 1987. V. 4. PM— MüM—EüM. sz. rendelet határozott úgy, hogy az általános iskolákban azonos térítési díjak ellenében azonos adagot kell a diákoknak kapniuk. Akik ettől a józan logikának engedve eltérnek. azoknak egy esetleges ellenőrzés alkalmával súlyos következményekkel kell szembenézniük. A dolog tehát úgy fest, hogy hatalmi szóval átlagétvágyat húznak rá olyan gyerekekre, akik ruk következtében soha nem rendelkeztek effajta átlaggal. Miután a diákétkeztetésben jelenleg is tizen- négyféle norma alapján dolgoznak. érthetetlen számunkra. miért nem lehet ezt az elemi igényt teljesíteni. A másik kérdés, amiben az iskola és a konyhákat üzemeltető mindmáig nem tudott egyezségre jutni, a korszerű táplálkozás. Nézzük az érveket pro és kontra. Az iskolákból ezt hallani: micsoda dolog az, hogy ma már a tanulók az iskolai élet minden területén hallathatják szavukat, csak éppen abba nincs semmi beleszólásuk, hogy mi kerüljön tányérjukba? Mi a korszerű abban, hogy a gyerek éhesen kel fel az asztaltól? A vendéglátók viszont amellett kardoskodnak, hogy ebben a kérdésben. miután a korszerű táplálkozási szokások elterjesztését hivatásuknak tekintik, semmiféle nyomásnak nem hajlandók engedni, noha igény szerint főzniük lényegesen egyszerűbb lenne, még a normába is jobban beleférnének. A népi ellenőrök megyei testületének véleménye az volt —, s ezzel mi magunk is egyetértünk —, hogy< a szakemberek ragaszkodjanak a korszerű táplálkozással kapcsolatos elveikhez, de ezeket ne a gyerekek ellenére igyekezzenek érvényesíteni. Legyenek e kérdésben ravasz diplomaták: úgy szerettessék meg a gyerekekkel a rostban gazdag » ételeket, hogy ebben — a kézzel-lábbal való tiltakozás helyett — maguk a diákok is partnerek legyenek. A testület vitájában nem került ugyan terítékre, e helyt azonban szükséges megjegyezni: a korszerű táplálkozás fölötti csetepatéban lényegesen előbbre tartanánk már, ha a szülői ház vállalná a segítőtárs szerepét, az egészséges táplálkozás megkedveltetésé- ben. Erre azonban az esetek zömében ma még kevéssé lehet számítani. a családi tűzhelyek körül megállni látszik az idő. így aztán egyet lehet tenni: ha kell taktikával, fifi- kával, ha kell, idevágó rendeletek módosításával, meg kell tenni mindent, hogy a diákétkeztetés hangulatot javító, ne pedig rontó tényező legyen mindennapi életünkben. Sz. M. eltero koNövényvédelmi előrejelzés A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja még mindig jelez növényfertőzést : a zöldségféléken, főleg a másodterménynek vetett, üde lombozató, futó- babon. valamint a paradicsomon és a paprikán észlelhető a levéltetvek őszi elszaporodása. A védekezést nehezíti, hogy valamennyi termény érésben van, így a várakozási idő betartásával is nehéz beilleszteni a permetezést a szedések közé. Ezért csak ott célszerű beavatkozni — de ott feltétlenül —, ahol a levéltetvek megjelenése tömeges. Vigyázzunk arra, hogy csak a legrövidebb, vagyis a növénytől függően 3—5 napos várakozási idejű szereket — Unifosz. Decis — használjunk. A központ arra is figyelmeztet, hogy a legismertebb kiskerti rovarölő szernek, a Bi—58-nak hosz- szabb, a zöldségféléken 7 nap a várakozási ideje. A káposztaféléken a bagolylepkehernyók kártétele fokozódik. A lepkék elhúzódó rajzása nyomán még mindig vannak frissen kelt lárvák, amelyek befúrják magukat a káposztafejbe, s onnan már semmilyen eszközzel sem űzhetők ki. Ehhez felszívódó készítményt — például Bi—58- at — javasolnak: tanácsos a permetlébe a szer tapadását, hatását fokozó Noni- tot is keverni. Tükörcsempe exportra A Műszaki Üvegipari Szövetkezet salgótarjáni üzemegységében az elmúlt évben kezdték el a tiikörcsempe gyártását. Havonta mintegy 120 ezer darab csempét vágnak méretre, csiszolnak és csomagolnak, amelyet az NSZK-ba és Francia- országba szállítanak. Jakus Jánosné és Ponyi Béláné naponta ezer darab tükör csempét vág méretre. Ludányi Istvánné és munkatársai az olasz csiszológépen készíti a fürdőszobák burkolására alkalmas terméket. —Rigó felvételei— Pörosuerseny — „hegy fa lókkal” Egyenlő pályák, egyenlő esélyek (?) Irigykedtek ám a társak a ménkesi Puporka Györgyre, hogy az ö csapata kapta meg az új gépet. A hatalmas monstrum jó ideig ott állt az aknaudvaron, s lenyűgözte az ennél lényegesen kisebb méretű elővájó masinákhoz szokott bányászokat. Már lanyhult az „érdeklődés", mikor a beszállítás embert követelő művelete került sorra. Mikor a jövesztő fej belekapaszkodott a kíméletlen kőfalba, messze elkerülték még a tájékát is. akkora port kavart a hegyfaló. Magára maradt a Táncsics Mihály nevét viselő csapat, s csak az vigasztalta, hogy Kányá- son ugvanebben az időben vette birtokába a 40 tonnás acélóriás ikerpárját az Utasi Sándor vezette Ság- vari Endre brigád. Júliusban fizették meg a tanulópénzt. Ha szélesre szedték a vágatot, nem állt meg a biztosító TH-iv, ha meg szűkebbre sikerült, alig fért be az acélszerkezet. Ahogy forogni kezdett az ormány végén levő korong, szürke porlepel telepedett az ott dolgozókra, úgy. hogy még a fejlámpa szúrós fénye sem hatolhatott át rajta. — , Makacs anyag ez — emel fel egy kődarabot a brigadéros és felém nyújtja. — Fenn, a tetőn előfordult, hogy „lángolt a kerék", a vidiakések vörösre „izzadtak". Itt, ahol most vagyunk, lazább a kő, de jobban is porzik. Álarc nélkül nem is tudnánk dolgozni. Azaz, hogy most már igen, mert épp tegnap szereltek fel a gepre egy permetezőszerkezetet, csakhogy ennek meg az a hátránya,-hogy a meddő betapad a bunkerben. Augusztus elején egy szombatot választottunk látogatásunk idejéül. Véletlenül a folyamatos munkarend első napját. Nagy luxus bármelyik bányában a termelő gépek hét végi pihentetése; az említett munkarend az egyik lehetséges megoldás a folyamatos munkára. Kell a szén és kell ' a méter is, hiszen a frontok kialakítása szorosan összefügg az elővájások haladásával. Persze, mit sem ér a munkanapok megnyújtása. ha nem párosul megfelelő ösztönzéssel. Morvái Ernő üzemigazgató érkezik és fejcsóválva konstatálja a TH-vasra felirt mérőszámokat: — Puporka elvtárs, ígérem, ha nem tesz meg a hatvan méter a hó végére, nem fizetem ki a prémiumot. Pedig igazán nem panaszkodhatnak a kiszolgálásra. most már a levegőre sem. — Mit tehetünk igazgató elvtárs, ha rögtön megtelik a bunker?— mutat egy sötét pont felé Puporka György. — Tegye a szívére a kezét. Puporka elvtárs: állt már ez a gép akkor is, mikor mehetett volna. Egyébként meg nem kellene ilyen szélesre szedni a vágatot — vizsgálja az igazgató az or- tot —. mert nem győzik kilömedékelni a réseket. Mert, mikor stabil a biztosítás, ifjabb Puporka úr? — kérdi tréfásan a brigádve- zető fiát, aki már jó ideje a papa mellett keresi a kenyerét és hamarosan megkezdi az aknásziskolát. Mosolyogva válaszol a kérdezett, és persze, szakszerűen. Sok beszélgetésre nincs idő, hiszen nagy a bánya és még jó néhány helyet szeretne ellenőrizni az igazgató. Oláh Béla szégyenlősen veszi kézbe az irányítószerkezetet, s amíg a vezető íelL’tasi Sándor (a kép bal oldalán) a Ságvári Endre Szocialista Brigád vezetője a kollektíva nevében több alkalommal vett már át kitüntetést. csatolja a lámpáját, Kjss Nándor még megjegyzi: — Nehezen tudjuk beállítani a TH-íveket igazgató elvtárs. Jó lenne, ha kint a lakatosok készítenének számunkra egy méretes vasat, ami rögzítené is egyben a felállított oldalíveket. Morvái Ernő nyugtázza a kérést és kíséretében mi is elindulunk. Útközben elmondja. hogy sok múlik a 4 PP 2 típusú gépen * és persze, a brigádon is. A bánya keleti szénmezőjének fő vágatát hajtják, a Mén- kes jövőjét jelentő bányatérségben. Tőle tudjuk meg azt is, hogy a hasonló feltételek miatt és a szakmai becsvágy fokozására párosversenyt írtak ki a Puporka- brigád és a kányási Utasi- féle csapat között. A Béke-akna elővájóival pontosan három héttel később találkozhattunk. Az időpont annyiból mindenképpen szerencsés, hogy az első hónap eredményeit összevethetjük. Ezen túl persze, kíváncsiak voltunk arra is, milyen feltételek között birkóznak a gránitkeménységű kőzettel a kányá- siak. A térkép szerint a bánya egyik legtávolabbi pontjára kellett eljutnunk. Kísérőnk, Utasi Sándor végig mutatja, miként gyömöszölték be az óriás „hegyfalót" a szűk vágatokon. — Huszonnégy órát kaptunk rá. de teljesítettük 16 óra alatt — jegyzi meg büszkén. Aztán természetesen szóba kerül Kányás állandó ellensége, a víz, és a homok is. A csapat munkahelyén az előbbi buzog kifogyhatatlanul és emellett igencsak próbára teszi a bá- nyaíolyosó építőit a rendkívül nagy kőzetnyomás. A sűrű TH-biztosítás ellenére is recseg-ropog a főte, papírként nyomorodik el a kemény vas. A munkahely közelében lépteink elnehezednek: a ménkesivel ellentétben léglappangó vágatban folyik a munka. Első látásra föl se tűnik, hogy milyen gyakran leáll a hatalmas gép szállítószalagja. — Hatot lök a harácsolókar és már meg is telik a csille — magyarázza a brigádvezető. — Sajnos az ürescsille-ellátással nem lehetünk elégedettek. Ez a masina szakonként akár 100—120 csillét is meggyőzne, ezzel szemben jó, ha kapunk 30-at. A többi kell a lejtősakna hajtásával megbízott brigádnak, akiket Asztalos Miklós vezet. Csak érdekességképpen mondom, hogy valamikor egy csapatban dolgoztam vele Tiribe- sen, onnan jöttünk át. Most riválisok lettünk: harcolunk a csillékért. Íme a példa: még tíz óra sincs, és a diszpécser már jelezte, hogy eztán csak Asztalosék kapnak üres csillét. pedig a Ságvárisok még csak 21-nél tartanak. Ez így megy napról napra és hamarosan, mikor a lejtaknás kollektíva nyújtott munkarendben kezd dolgozni, még rosszabb lesz a helyzet. — Ezután végképp nem nevezhető egyenlő versenyfeltételnek — lép közelebb Nagy László, aki sokéves tapasztalatát adja át a csapathoz került két fiatal bányásznak. — Bár nem ismerem a ménkesi viszonyokat, de mi még a saját bányánkban is alárendelt szerepet kapunk. — Ez a gép nem ide való — folytatja Utasi Sándor. — Ennek pálya kell, jó kiszolgálás és csak úgy repülne előre. Hosszú távon ez a fajta szerep oka lehet a felbomlásnak is, mint ahogy eddig is szétmaradt egy sor csapat. Szó, ami szó, nem akartam én Kányásra jönni! Mondtam is az akkori igazgatónak, hogy szívesebben dolgoznánk Ménkesen. Erre azt válaszolta, hogy Mén- kesre csak akkor mehetünk át, ha oda nősülünk. Tudták, hogy számíthatnak ránk, jó munkát adunk ki a kezünkből. Nézze csak meg bármelyik vágatunkat! Ahogy kifelé haladunk, módot is ejtünk rá. Az egyik légvágat bátran vetélkedhetne akár szépségversenyen is. A versenyt azonban számok döntik el. ésmi- ,vel épp most van a hó végi zárás, mindkét üzem eredménye a diszpécser asztalára kerül. Ménkesen Pu- porkáék 38,5, Kányáson Uta- siék 47 métert hajtottak. Év végéig azonban még hátravan 4 hónap. Mindkét kollektíva győzni szeretne. S nem csupán a pénzjutalomért; Utasiék brigádja idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, Puporkáék meg szeretnének aknacsúcsot dönteni. Karácsony táján újból találkozunk... T. Németh László Kép: Bábel László
