Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
1987. szeptember 26., SZOMBAT NOGRAD 5 NAPIRENDEN: AZ OKTATÁSI TÖRVÉNY Önállóság, mint igény és lehetőség C sak akkor tudunk előrejutni a nevelésben és az oktatásban, ha a tár- sadalom bizalmat szavaz az iskolának'. A Köznevelés idézte Köpeczi Béla szavait. amikor az országos pedagógiai tanácskozáson, tavaly májusban elhangzott beszédéi ismertette. Az eltelt időszak vitái, az oktatási törvény bevezetését övezci várakozásteli. olykor bizonytalan hangulat igazolja ennek a bizalomnak a szükségességét. Ugyanezen időszakban találkozhattak a pedagógusok, a tőlük elvárt önállóság igényének megfogalmazása mellett, ellenható jelenségekkel is. Hogy lesz-e az iskola iránt elegendő bizalom, s a pedagógusokban kellő önbizalom az önállósághoz, függ attól is, hogy ezek az ellenirányzatú tényezők mennyire képesek befolyásukat kifejteni. Van-e például bizalom abban, hogy ahhoz. amit egy adott gyerekcsoporttal a nevelőnek éppen tennie kell a feladat elvégzéséhez. pillanatnyilag ő ért legjobban: ismeri a gyerekeket, a tudásszintet. amelyen mdultak, a követelményt (tanterv. törvény stb.) amelynek eleget kell tenni. Az adott időben és helyen csak ő dönthet, hogy mit kell elvégeztetni, s ehhez milyen módszereket kell alkalmaznia. Ezt eddig is így hangoztatta mindenki: a vezetők, a felügyelet, a pedagógus. Látszólag tehát lé- tez.ett a szem egyetértés. Aztán jött a felügyelő órát látogatni, s ha nem látott valami szemet-szivet gyönyörködtetőt. semmitmondó vagy éppen lesújtó véleménv került a jegyzőkönyvbe. Ez pedig hosszú időre niegszabta az illető pedagógus helyzetet. így hát a legtöbbjük igyekezett úgy rögtönözni, hogy egy vagy néhány órán metodikai eszköztárának lehetőleg valamennyi csillogó elemét felvonultassa — akkor is. ha nem illett a folyamatba. Nem igazán megkönnyebbült a sóhaj, ami a törvényben megfogalmazott ez irányú változások nyomán fakadt. Helyenként pedig egyenesen keserű mosoly kíséri: ebből se lesz semmi. Oka például. hogy a továbbképzést vezető illetékes — felolvasását megszakítva — az. oktatásügy magas vezetőire hivatkozva kijelenti. hogy csak a neve változott, ezután is ugyanazt csinálja, mint eddig. Vagy: módszertani kérdéshez kapcsolódva megjegyzi egy hozzászóló, hogy tapasztalata alapján ezt ö másként látná célszerűnek. A válasz: Lehet, hogy igaza van. de csak írja. amit mondok, mert az lesz a „kötelező". Történt mindez a törvény hatályba lépése előtt néhány nappal. Elmondható, hogy az adott helyen és időben az a bizalom, aminek a törvény szelleme és értelme érdekében mindkét irányban funkcionálnia kellett volna, hiányzott. Az önállóság megvalósulása az oktatás terén feltételezi azt a bizalomteli. nyugodt légkört, melyben a diktátumokkal szemben előnyt élvez a pedagó- gus-lelkiismeret. a számítással szemben az átgondolt, koncepciózus munka. Meggyőződésem: a pedagógiai tevékenység eredményessége nem mérhető a pillanatnyi látvány alapján: márpedig egy látogatott óra nem több ennél. A folyamat, a honnan — hová? mérése, elemzése adhat tisztább képet. ..A tanárokat képessé kell tenni saját munkájuk elemzésére" — olvasható a Köznevelés egyik számában, s bízniuk kell abban, hogy megítélésük alapja ez lesz. különben nem hisznek — s nem is tesznek érte! — az önállóság ígért-áhitott megvalósulásában. Más a helyzet a nevelés terén szélesebb körben értelmezve: a sokféle hatás feldolgozása, kivédése, érdekében a tantestület egészének egyetértésére ván szükség. A ..mindenkinek magának kell...." kezdetű utasítás érvényes lehet egy-egy szituációban, de nem áll össze belőle egy egész iskolára érvényes, elfogadható ne- veltségi szint. Ahhoz közösen alkotott, elfogadott. betartott követelményrendszerre van szükség. A ..mindenki magának..." olyan szekérre hasonlítható, amelynek mind a négy oldalára kötnek egv-egy lovat: crre-arra rángatózik, de nem halad. A műköciési szabályzatok tartalmazzák az elismerések — elmarasztalások (jutalmazás __ büntetés) rendszerét. Ebből a fejezetből k iolvasható, hogy az adott iskola milyen erkölcsi követelményeket támaszt önmagával szemben. Az értékrend változásairól nap mint nap olvashatunk, hallhatunk. A folyamat megállítása nem az iskolai nevelés feladata csak. de nem képzelhető el nélküle. Sok szak- és szépirodalmi írás hiányolja azokat a szilárd pontokat, melyeknek betartása feltételhez nem kötött erkölcsi követelmény. Nos, egy iskolai működési szabályzat nem hivatott egy új „tíz- parancsolat" kidolgozására, de szilárd pontokat tartalmaznia kell: biztosítania kell. hogy azt. amiért az iskola van — általánosan képzett, közösségben élni és dolgozni képes fiatalok kibocsátása — teljesíthesse. Ebben benne kell. hogy legyen az önfegyelem. az alkalmazkodóképesség fejlesztése, a képesség szerinti teljesítmény megkövetelése — s annak elismertetése is. Egyetlen iskola sem tud ígérni olyan’ felnőttéletet tanítványainak, amelyben mindig és mindenhol azt tehet, amit akar. Azt a pontosságot. megújulási készséget, amelyet jelenlegi gazdasági helyzetünk megkövetel, nem lehet elvárni olyan fiataloktól, akik életük megelőző 10—12 évében nem szoktak ehhez. Nem azt állítom, hogy nincsenek ilyen fiatalok, de sokkal kevesebben vannak, mint amennyire szükségünk lenne. Ezekben a legfogékonyabb években rögzült viselkedési és munkaszokások meghatározó elemei az egyéni kiegyensúlyozottságnak. de a gazdásági hatékonyságnak is. Az eredményes nevelőmunka biztosításához szükséges a közösségi élet normáinak együttes megfogalmazása. Hívjuk ezt iskolai demokratizmusnak is, de mintha nem a kívánt módon működne. „Kikértük a tanulóifjúság véleményét..." De a megkérdezett gyerek nem mindig tudja, mire is gondoljon a kérdés hallatán. Is ha okos, mond valami szép szólamot, amit a felnőttektől márx hallott — csak a megvalpsítás mikéntjéről nincs fogalma. Közel vinni hozzájuk saját életük apró példáival lehet: — mi történt? — miért történt? — mi lett (lehetett volna) a következménye? A gyermeki lét velejárója, hogy, a jót (kötelezőt) nem teszi meg. ha nem érti előre. mi abban a jó. s megteszi a rosszat, mert nem tudja, mi benne a rossz, ha pillanatnyilag kellemes. De kész megvitatni és képes befogadni a világos érveket. Ezután válik alkalmassá a közösen támasztott követelményeknek megfelelni —- tudatosan. Nagyon belső ügynek tűnik, amiről fentebb szórtam, pedig nem az. Bizonyára sokan emlékeznek a rapszódikus „Pistike" (Norbika. Roland...) tízóraijára, aminek nyomán kinyilatkoztattatott egy iskola igazgatójáról, hogy nála se lehet öröm diáknak lenni. Pistike volt az a gyermek, aki mindig képes és hajlandó volt enni. csak akkor nem, mikor annak volt ideje. Az iskolában pedig kialakult rendje volt az evésnek. E tény (panasz) országos nyilvánosságot kapott, s az ítéjet messzemenő következtetésekkel elhangzott — nem az iskola javára. Ilyen előzmények, emlékek nyomán nem csoda, ha a beleszólástól tartanak az iskolák. S ismét a bizalom kérdése vetődik fel: ami valóban belső ügy, annak elrendezésére képes az iskola, a közösségi kontroll működni fog, legyen szó diákról vagy pedagógusról. H a gyerektől nem is, a társadalom hivatott tagjaitól elvárható, hogy megítélésének alapja a még torzulat- lan értékrendből kerüljön ki. Úgy gondolom. néhány gyereket sem szabad rászoktatni arra, hogy bármire panaszkodhat, mert abból valaki hatásának — hatalmának? — tudatában biztosan akkora ügyet csinál, hogy megnézheti magát az iskola! Sokaknak van tennivalója annak érdekében, hogy a társadalmi bizalom az iskolával szemben megszilárduljon, hogy azok az ellenható tényezők sem az oktatás, sem a nevelés terén ne érvényesülhessenek. Sz. Csáti Veronika iMarlyn Ferenc: A hangya emlékműve Cifra idők nyomában Gyarmat jelképéi keresve ötven évvel ezelőtt írta Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiáját. A régi megyeháza árnyait és jényeit figyelve — ma mégis inkább a fények kelthetnek érdeklődést. A megújult derűs falak előtt állva magunkban ellebeghetünk egy hálaadó fohászt, hogy íme: új, igaz erőre kap az öreg épület, amelynek egy időben (igaz, rövid periódusban, majd végső elkeseredésben helyreállításának nagy költségei miatt) még a lebontása is szóba került. Most megőrződik valami, ami egy letűnt világ jelképe. és reálisan mérve, méltányolható büszkesége volt —, ami talán nem válik jelképpé újra új feladatában sem. de megmaradhat a büszkeség, hogy áll és szolgálja katonai diákotthonként a hazát. Innen nézve kezdjük a több hétre-hónapra tervezett gyarmati vizsgálódást egykor volt cifra idők nyomában járva. Innen nézve keresünk elsőként valamiféle újabb gyarmati jelképet. Először is; mit mond erről a tekintélyes palotáról maga a szociográfus-író 1937—38- ban? Úgyszólván, semmi jót. Amiként a várost, az egykori Gyarmatot is minden pontján, minden rétegében, minden összefüggésében elfogultan kritizálja és már- már megveti az alapját egy előítéletnek (valójában megvetette). amely csak az utóbbi évtizedekben változott, s mint általában mindennek és mindenkinek, aki valami miatt hátrányos helyzetbe kerülve kénytelen bizonyítani: mindent kétszer kellett bizonyítania. . . Hogy régen nem ..hivatalnok" városa. hogy régen nem. . . Mi minden nem. te jó ég! Miközben telis-tele van emberi. tárgyi, dokumentatív, hagyományt őrző igazi értékekkel. Szabó Zoltán helyett esetleg ajánlható (volt) Szabó Lőrinc költő, aki e lepocskondiázott falak közül elszármazva visszajárt és mindig újat talált itt. s aki a mai embernek is utat mutat: reális szeretettel közelíts. vándor... ! De nézzük a Szabó Zol- tán-i ítélkezés indoklását! Hát persze, a táblabíróvilág megyei székhelyeként megtestesítette ez a íennsé- gesen nagyra sikeredett épület mindazt, ami nem * csupán a mindenkori népélet és szociális nyomor iránti érdeklődőt (Szabó Zoltánt), de a leghétköznapibb embert is gyakorta vérig kínozta — az adóztatást, a bürokráciát, a hivatal packázásait, de képviselte persze, korának felemelkedési lehetőségét, a megyei karriert és sok minden mást is. Egyik legfőbb értékének építészeti megjelenése és tartalma mellett. a lörténelmiségét tekinthetjük. Amit Szabó Zoltán majdnem ajkbiggyesztve említ. hogy ugyanis ezt a házat a megye nemes családjai saját költségük beadásával segítették megépíteni —, azt mi ma már csak úgy tekinthetjük, hogy közöttük olyan családok voltak (s ilyenképpen ma is látható kis kúriarészletek állnak képletesen persze, e falak között). mint amilyen a Mauks (Mikszáth apósáé), vagy Madách, Szontagh, Sré- ter... De felsorolható lenne, mondjuk, az egész negyven- nyolcas honvédelmi bizottmány családi oldalról. s ezért akár valóban örö/nmel üdvözölhető a tény. hogy végre a honvédelem vette- erős karjaiba ezt a megyeitörténelmi örökséget. „Balassagyarmat fakó város" — írja Szabó Zoltán. Azt a íakóságát(?) nem ismerhetem, csak azt látom, hogy, ami itt a volt megyeháza körül máig megmaradt (hál' istennek), színes és eleven. Ha nem is jelkép, ha Apró részleteiben is vonzó az épületek megjelenése. nem is ábrázolható, mint az ország háza, Budapest jelképeként. Mi hát. ami a mai Gyarmatot — nevének említésekor — mindenki előtt felidézheti? Szabó Zoltán kedvetlen képet festett erről a városról. Kimondva- kimondatlanul másfajta kedvetlenség is munkált benne nyilvánvalóan, amikor ezt írta az elején: „elhanyagolt... magától értetődően, mint az olyan városok, amelyek nem tudják: tulajdonképpen miért városok, mi a szerepük, ml a feladatuk, mi a céljuk?” Harminchétben írva ezekbe a szavakba bele kellett gondolni a trianoni döntést is, ami ezt a várost valódi „háttér" nélküli várossá degra- clál(hat)ta volna. de talán mégsem tehette. ,,A város képében a jóra való restséget mondja minden" — súlyos megállapítás kétségtelen, de most sem tér sem idő arra, hogy kikeressem: mi mindent nem tett meg a harmincas években ez a város, ami amúgy meg létezett éppen itt! De maradjunk a régi képnél, és váltsunk éppen úgy, mint kalauzunk az ezerszer átkozott!?) megyeházáról a közeli nyomorult könyvtárra. Azt olvashatjuk erről, hogy itt harminc éven felül csak a beteg olvas: a férfiak de- lektívregénvekel bújnak, a nők Courths-Mahler műfajt. vagyis a giccsromanti- kát kultiválják, a fiatalok pedig kizárólag a pikáns irodalmán?). Mindez egy akkori könyvesbolt könyvkölcsönző tulajdonosának véleménye és azért érdekes, mert érvényes az akkori kaszinó (ma ott a Madách könyvtár, eredményeiről röviden alább!), és az egyébként szépnek, de egyúttal halottnak nyilvánított múzeumi könyviárra is. Podlipszky Ervin nyugdíjra készülő könyvtárigazgató es mindmáig legfőbb munkatársa Oroszlánné Mészáros Ágnes szentesi kultúrdele- gáció fogadására készülve lát el mai és tegnapi adatokkal a könyvtár tevékeny ségét-eredményességét illetően. Heten jöttek Szentesről. viszonozva egy korábbi látogatást-tapasztalat- cserét a gyarmatiak oldaláról, közöttük pártmunkás, közművelődési felügyelő, megyei művelődési igazgató —, is mind arra kíváncsiak, amire magam is, Szabó Zoltán nyomaiban lépkedve: milyen a város művelődésének helyzete? Valamikor, a ma kizárólag könyvtári feladatot ellátó épület a megyeházával szemben, az úri kaszinó volt. s ott kis részben húzódott meg a könyvtár. amelyet „nem látogatott senki...’’ Ma ez az egész épület valószínütlenül szűk keretet nyújthat csak a városi könyvtár tevékenységének. Éppen ideje, hogy felépüljön az új kulturális központ, ahol majd helyet nyer, s vele nagyobb teret a munkához. Mert szüksége van rá! Ma egy negyven négyzet- méteres faház is kénytelen a városi könyvtárt szolgálni — annyira nincs hova tenni az állományt. A szentesiek meggyőződhettek arról, hogy miben értelemben és mélységben közművelődési a gyarmati Madách könyvtár, amelynek kiterjedt körzeti funkciója van (25 falu) kihelyezett fiókjai a városban, helytörténeti gyűjteménye, s több mint hetvenezer könyve, főként szakiroda- lom. Majd' felszázezer ember könyvtári ellátása mellett élesztője-kelesztője minden módon a város .köz- művelődésének, az egyre aktívabb középkorú rétegnek. Nos. az ő portréjuk rajzolja ki a város mai jelképét... T. P. L. Kulcsár József felvételei Ki meri állítani, hogy szürke, semmitmondó a város- központ? A régi megyeháza falán «lombormii emlékeztet, hogy itt alakult meg Nógrád megye tanácsa.
