Nógrád, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-19 / 221. szám
MŰVÉSZET A hazai hagyományőrző csoportok iegjobbjai között tartják számon a Budapest táncegyüttest, amely szeptemberben Cereden is bemutatkozott. Különböző tájegységeinkre jellemző néptáncokkal szórakoztatták a közönséget, művészi produkcióikat nagy technikai biztonsággal adták elő. — kulcsár — Budapest táncegyüttes 30 év — múzeumi szolgálatban A Palócföld néprajzáról Beszélgetés de. Zólyomi Józseffel Dr. Zólyomi József, a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója 30 évvel ezelőtt jegyezte el magát Nógrád megye múzeumi életével, 1957. július 15-én került gyakornokként a múzeumba, amelynek 1960-tól a mai napig igazgatója. Balassagyarmaton 1891. március 15-én alakult meg a Nógrádvár- megyei Múzeum Társulat Nagy Iván vezetésével, innen számítandó a nógrádi muzeológia kezdete. A múzeumigazgatók sorában dr. Zólyomi József a tizenharmadik. Dr. Zólyomi József 1963- tól 1969-ig a megyei múzeumok igazgatójaként is tevékenykedett, jeles szerepet vállalva a megye jelenlegi múzeumi hálózatának kiépítésében és fejlesztésében. Kutatási eredményeiről rendszeresen publikál tanulmányokat, például az Agrártörténeti Szemlében, az Ethnográíiában, a Magyar- országi Szlovákok Néprajza című sorozat, valamint a Nógrád megyei múzeumok évikönyve köteteiben. ☆ — Nógrád megyei születésű vagyok, Herencsényben születtem 1933. június 1-én — mondja. — A néprajz egy lexikont meghatározás szerint a „népi kultúrával és életmóddal foglalkozó történeti-társadalmi tudomány". Ez a megfogalmazás rendkívül széles körű értelmezést tesz lehetővé. Mindenesetre, szinte mindazon ismereteket magában foglalja, amelyeket egy népi-nemzeti kultúra teremt meg. Ezen belül milyen kutatási területen indult el? — Szakdolgozatom Cser- hátsurány népi állattartásával foglalkozott, amely a XV11I. század elejétől ismertette a község állattartási szokásait, hagyományait. Ezt a témát bontottam ki, kiterjesztve a kutatást az Észak-Cserhát területére, amely a doktori disszertációmat jelentette. A témák feldolgozása során nagyon sok levéltári kutatást végeztem. Ennek kapcsán rengeteg olyan adat került felszínre, amely a megye parasztságának életére, történetére vonatkozott. Ez az anyag, természetesen további kutatásokkal bővítve lehetőséget adott arra, hogy vizsgálat alá vegyem Nógrád megye parasztságának anyagi ellátottságát a XVIII. század elejétől napjainkig. — Mit jelent ez kicsit részletesebben? — Tanulmányaimban e korszakra vonatkozóan részletesen ismertethettem például a népi építkezést, a lakóház berendezését, foglalkozhattam a török háborúk következtében elpusztult falvak újratelepítésének történetével, az itt élő parasztság sorsának alakulásával. A parasztság fogalmába beletartoznak az uradalmi cselédek és a pásztorok is. Így több tanulmányban foglalkoztam az uradalmi cselédek kialakulásával, életkörülményeik vizsgálatával. — A Nógrád megye történetét ismerők jól tudják, hogy — amint arról már említés is történt — a XV111. század első évtizedeiben szlovákok is települtek a megyébe. Ennek kutatásával is foglalkozik, e tárgyban írt tanulmányai szlovák nyelven is megjelennek. — Igen, feldolgoztam a szlovákok betelepítésének történetét. Vizsgáltam, hogy az elmúlt 250 esztendő alatt anyagi kultúrájuk miként változott, mennyiben hasonlít. illetve tér el az itt élő magyarságétól. Részletesen feldolgoztam viseletűket. — A kutatás nyilvánvalóan nem szorítkozhatott mindig csupán Nógrád megyei témák feldolgozására. Milyen fontosabb regionális kutatásokban vett részt? — Az elmúlt években tíz- ívnvi tanulmányban foglaltam össze a Palócföld — s ez nemcsak Nógrád — népi állattartását. De foglalkoztam a Palócföld népművészetével és népi bútoraival is. Ez utóbbi két témában sajnos csak kiállítások készültek. — Jelentős kutatói és publikációs tevékenységén kívül érintsük röviden a muzeológia néhány más területét is. — A muzeológia természetesen nemcsak dokumentumok feltárásából áll, hanem például a tárgyak összegyűjtéséből, leltározásából, állagának gondozásából. S ezenkívül e gyűjtemények közművelődésében való hasznosítására is (törekedniük kell a muzeológusoknak. Szinte nincs az országnak olyan tája; ahol Nógrád megye vagy — tágabban — a Palócföld népviseletéből ne rendeztem volna kiállítást az elmúlt 30 esztendő alatt. S örülök a szerencsének, hogy ezeket az anyagokat külföldön is bemutathattam, így Szófiában, Prágában, Varsóban és Berlinben. — Három évtizedes szakmai múlt s figyelmet érdemlő eredmények birtokában is tevékenyen dolgozik. Mik a további tervei? — Legközelebbi feladat, amit szeretnék elvégezni az, hogy a XVIII. század elején nemcsak szlovákok telepítésére került sor, hanem németekére is. Igaz, hogy csak egy községbe, Berkenyére, majd később létesítették a másik nógrádi német települést. Szendehelyt. E két nemet község betelepülésének körülményeit. anyagi kultúráját, az utóbbinak a magyar környezetbe való beépülését szeretném vizsgálni. Tervezem, hogy eddigi kutatásaim összegezéseként megírjam Nógrád megye népviseletét, s egy terjedelmesebb kötetben foglaljam össze Nógrád parasztságának anyagi ellátottságát, életét, mindennapi örömeit és gondjait a XVIII. század elejétől napjainkig. — Végül, de nem utolsósorban, százéves évfordulóra készülünk. 1991. március 15- ére legtöbb vágyunk, hogy a Palóc Múzeum megújuljon. Jó lenne, ha elsősorban a tárgyak védelmében a központi fűtést megoldhatnánk, sor kerülhetne megfelelő raktárák kialakítására. Nagyon szép új állandó kiállítást is szeretnénk készíteni. amely Nógrád megye népviseletét, ennek történetét mutatná be. Így az elkövetkezendő években fontos feladat lesz az új állandó kiállítás előkészítése. T. E. Beszélő tájak Pusztázó sorok Nemrégiben magam is beszámoltam arról," mit jelentett valaha (jó negyven-öt- ven évvel ezelőtt is még) a tájban és az errefelé, lakó embernek a mára omladékáiban „álló" Dimítrov-pusz- ta. Beszéltem is olyannnal, aki valamikor ott cselédként dolgozott és ma a közeli Vadkerten él, idősödő ember már, könnyű élete sem volt soha, ingyenkenyeret éppenséggel nem ehetett,, sőt, ő volt az, aki ott is majdhogynem ingyen adta erejét a több száz holdas birtok művelésében a mindenkori bérlőnek vagy tulajdonosnak. Mégis szeretettel beszélt arról a pusztáról. Jártam aztán a mai tulajdonosnál, a vadkerti szövetkezet vezetőinél, beszéltünk értő-egyetértő hangsúlyokkal arról —■ igen, jó lenne megmenteni ezt a mára műemlékké avult egykorvolt helyet, jó lenne megfelelni annak a megyei tanácsi határozatnak is, amelyben kimondták jó régen a puszta és különösen a tájunkon ritkaságnak számitó ispánlak (iskola is volt egyúttal!) védettségét. vagy ahogy a környékbeliek ma is nevezik a ,,kastély” megmentésének értelmét. - ' De hiába minden jóakarat, a pénz nemigen . mehet oda, ahonnan nem jön, mert a mai „Dimitrovról” és éppen az érintett pontról (majorból, kastélyból stb.) semmi sem jött ami pénz, de jön minden egyre nagyobb kötegben, ami viszont gond- teher. Készült is valamiféle felmérés, és a minap meg azt hallom, hogy a tulajdonos szeretné meghirdetni hasznosításra legalább az ispánlakot. .. A többi? Az egykori cselédházak? A terményraktár? Le kell majd túrni a homokos talajról alighanem, ahogy egy még kint élő asszony akikor mondta, amikor legutóbb ott megfordulva embert is találtunk és nem csak a láncra vert — amúgy elég ijedt- nek-szelídnek látszó — kutyák fogadták az embert. A kutyák is saját védelmükben vannak itt láncon, hogy ne kóboroljanak szanaszét, át a forgalmas nemzetközi úton, még elütné őket valaki. Mert „Dimitrovot” nem nagyon kell védeni senkitől, semmitől, sorsa igazából senkit nem hat meg, senkit nem érdekel. Megőrzésre mindenképpen értékes épületegyüttes, sókfelé van még ezen felül is, s a gond többnyire azonos intenzitással kínozza a tulajdonost, a tanácsokat vagy a szövetkezeteket, állami gazdaságokat, merthogy főként ezek a birtokosai a falusi értékeknek, ha nem egyházi alapú dologról van szó. A fene megehetné, ha csak valamiféle nosztalgiáról beszélhetnénk. Ilyen jó fekvésű s viszonylag jó állagú, eredeti, mezőgazdasági termelést szolgáló épületegyüttest mégsem lehet könnyen hét megyében sem találni. Aztán meg ez az egy sem kerül jobb sorsra, ez sem kell senkinek? Igaza van a vadkerti téesznek, hogy megpróbál mai divatos szóval szponzort-pénzes-valakit találni, aki majd lát benne fantáziát. Csakhogy a fantázia ma már aligha elegendő bármire. Meglendülhet magától is, s aki lendíti, járhat köny- nyen úgy, amint azt a Hortobágy szélén egy helyen látni; két éve valakik új fedelet raktak egy valamikori útszéli fogadóra (összedőlés előtt volt már az is), belekerülhetett az új fedél néhány millióba, akkora az épület maga, de már aztán lejjebb-beljebb máig nem jutottak vele. Ott áll két éve, magába fojtva a sok pénzt öröik időkre talán. Máshol meg állhatnak nagy összegek (nem a vadkerti szövetkezet páncéljában jelenleg, de lehet és lesz majd az is másképp nyilvánvalóan, csak Dimit- rov-puszta nem tudja már kivárni). ..penészedhetnek" kisebb, akár egyéni vagyonok. A kettőnek valahogy találkozni kellene. Ha még nem késő. így együtt &z egész lenne igazán érdekes és fontos a maga nemében, mert így és ilyen könnyen megközelíthetően sehol máshol nem látni azt; milyen volt a régi gazdálkodás emberi Szervezettsége, milyen élet lehetett a régi urasági birtokokon. . . Ez azonban csak az egyik oldal. A másik a jövőbeni hasznosíthatóság és az épület- együttes mai megléte (még). Többoldalú a lehetőség akkor. ha valamennyi épület a helvén van, mintha csak az ispánlak kerül új bérlő vagy gazda kezébe. Elég egy minden szempontból — devizaoldalról is — megfelelni tudó lovasturistahelyet elképzelni itt. a Börzsönyhöz is közel és a nógrádi medencét is bejárhatóan. Vagy akármi mást. Hogy’ csinálta Vas megye; szinte minden „elheverő" egykori urasági helyét, kastélyát, kúriáját kiadta- eladta-hasznosította, felújította, benépesítette ezzel-az- zal — nem tudhatom. Néha át kellene menni a harmadik szomszédba — de sok mindenre másra elpazarolható a „kilométer" — és megtudni, körbejárni, megkérdezni, összehasonlítani mások eredményét a mi eredménytelenségeinkkel. Most már kizárólag a társadalmi oldalt vizsgálva mondom és nem a nehéz helyzetből éppen csak kitekinteni képes szövetkezetre sandítok; nem lehetne közömbös ennek a pusztának a további sorsa senkinek, aiki a megye kenyerét eszi és tehet még valamit. Nagy szavak. S amint leírtam, mindjárt látom, mennyire félre- érthetők is, vagy ami rósz- szabb, íélremagyarázhatók- kiíorgathatók. A megye kenyerét eszi mindenki, aki a megyében él. Hát persze, a praktikusság, a gazdaságos oldalak hang- súlyozásai gyakorta csak arra jók, hogy ahol nem hull azonnal és nyilvánvalóan valóságos manna (devizában számítva) az égből, ott legyinteni se kelljen. Nemhogy nyugtalankodni egy „semmire sem jó" majorság sorsa felett. Nem a sok ezer köbméternyi elhullatott paraszti verejtéket sajnálja- sajnálhatia az ember ezen a lorgalmas út menti, romjaiban is meggyőző erejű pusztán, de sajnálhatja a nemzeti értéket-örökséget, amit testesít rojnló falaival is. Sajnálhatja a fel sem fedezett lehetőséget hasznosítására, sajnálhatja ' történelmi múltunk egy darabját. .. Merthogy erről még nem esett szó, kerüljön elő ez is, ha van praktikus értéke, ha nincs, a mai Dimitrov-pusz- ta régi nevén Szentlőrinc- puszta egészen a XV. századig önálló lakott hely volt, tehát ősi magyar település, amelynek még a múlt század derekán is majd száz! lakosa élt ezen a helyen (lásd Borovszky Samu és Fényes Elek idevágó feljegyzéseit!). de persze tudván tudhatja az ember, hogy ez sem mentheti meg, ha nem sikeredik valamit kezdeni vele annak. akinek nem csak identitástudata van. de kerít hozzá elegendő pénzt is manapság. S ha csak ez az egy, máig erőt mutató, de megpecsételt sorsú pusztánk lenne ebben a kis megyében... T. Pataki László
