Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-23 / 197. szám
SPORT V Jól működött a magyar sánc a lengyelek ellen, Hától a helyosztókkal folytatják Nem kaptak pihenőt a lányok az ünnepnapon sem. A program a Csehszlovákia— Románia mérkőzéssel kezdődött. A két jól felkészült csapat kiélezett küzdelmet vívott egymással. Mindkét fél mozgósította erötartalé' kait. A csehszlovákok meglepetésre 127 perces drámai csatában jobbnak bizonyultak. Csóválta is a fejét a vesztes csapat edzője, Titus Stanimirescu: — Sajnos, nem jól sikerült a felkészülésünk. A rendelkezésre álló rövid idő alatt nem igazán kovácsolódott össze a csapat. A lányok eddigi teljesítményével nem vagyok elégedett. Ennek ellenére célunk továbbra is az 1—4. hely elérése. Holnap a bolgárok ellen bebizonyítjuk, hogy nem alaptalanok a reményeink! Majd meglátjuk! De közben elkezdődött az idősebb magyar válogatott mérkőzése. A mieink az első játszmában okos taktikával 8—2- re elhúztak. A közönség már csodában reménykedett. Ekkorra azonban elfogyott az erő. A németek fokozatosan játékba lendültek és igazolták jó formájukat. Ezzel azonban nem lett vége a magyar vonatkozású eseményeknek, hisz rögtön az A válogatottunk lépett pályára. Bár feltűnt, hogy lányaink napról napra egyre jobb játékot produkálnak, a tapasztaltabb bolgárok •kissé tartalékosán is biztosan nyertek. Kicsit kalandozzunk a magyarok háza táján! Az idősebb B gárda teljesítményével összességében elégedett a szakvezetés. Az előző vereség be volt kalkulálva, ezért nincs szó elkeseredésről. Együtt van a csapat és fogadkoznak, hogy a másnapi, lengyelek elleni összecsapásra nagyon összeszedik magukat. A csapat egyébként a torna után együtt marad, készülnek a jövő évi ifjúsági EB-re. Eddig kevesebb szó esett fiatalabb csapatunkról. A vezető edzőt, Farkas István- nét kértük meg, hogy mutassa be együttesét. — A lányok két évvel fiatalabbak a vetélytársaiknál. Ez ebben a korban még nagyon sokat számít. A csapat rutintalan. Izgulnak a lányok, ezért teljesítményük hullámzó. Mégis fontosnak tartottuk szerepeltetésüket, hisz tehetséges gyerekekről van szó. Szendrői Ildikó már a felnőttválogatottban is bemutatkozott. A lányok egyébként saját korosztályukban a kontinens élvonalába tartoznak. A mostani versenyen e tapasztalatszerzés a cél. A lengyelek mérkőzésén lázasan folyt a jegyzetelés. Csákó Tamás másodedző fejében talán már a következő taktika is megszületett. A pénteki nap első összecsapásán aztán bemutathatták, mit ér az alapos felkészülés. Lányaink az első játszmát alig tizenhat perc alatt elveszítették, de a foíytatásban megnyugodtak. Sziporkázó, ötletes játékkal megfordították a játszmaarányt. A negyedik játszmában ismét visszaesett csapatunk. Keveset és pontatlanul ütöttek, az ejtések pedig kevés eredménnyel jártak. Óriási izgalmakkal kezdődött a mindent eldöntő ötödik „menet”. Nemcsak a pályán, a nézőtéren is ideges lett a hangulat. A nagy tét, a feszültség minden mozdulatból érződött. A fergeteges biztatás erőt adott. Jelentősen feljavult a támadójáték és sikerült felőrölni a láthatóan fáradó, ideges lengyelek ellenállását. Jogosan zúgott a vastaps! Sándor Péter, a szövetség szakfelügyelője értékelt: — Taktikailag sikeresen vettük fel a küzdelmet. Pontos adogatásokkal megzavartuk a lengyeleket. Döntő volt, hogy a játékosok átérezték a mérkőzés fontosságát. Most már biztos, hogy túlszárnyaljuk az előző évek teljesítményét. A büfé környékén mindig lehet valami érdekeset látni. Most a magyar lányok épp iszogattak — természetesen csak hűsítőt. — Tartottunk a mérkőzéstől, de bíztunk a sikerben — kezdte Zubovics Eszter, a csapat kapitánya. Sikerült ellenfelünkre ráerőszakolni saját játékunkat. Vonalütésekkel, átlós sáncolással nem hagytuk kibontakozni ellenfeleinket. Ezzel nyertünk. Ezután láthattuk elszállni a román reményeket. A torna eddigi legszínvonalasabb mérkőzésén, 141 perces maratoni küzdelemben a bolgárok bizonyultak jobbnak. Alaposan elhúzódott a program. Már nyolc óra elmúlt, mikor a fiatal magyar gárda pályára lépett. Ennek ellenére nem látszottak álmosnak, a második játszmában majdnem meglepetést okoztak. A végére azonban kissé elfáradtak. Szombaton mindkét magyar csapat szabadnapos volt. A lányok fogadáson, baráti találkozókon vettek részt. Eredmények: Csütörtök: NDK—Magyarország B 3—0 (11, 2, 6) v: Moravcik (csehszlovák), Georgiev (bolgár), Magyarország B: Benkő, Treiber, Szikora, Zubovics, Grózer, Varga. Csere: Brecher, Kondri, Szabó, Her' czeg, Andrássy, Csiba. Edző: dr. Kotsis Attiláné. Csehszlovákia—Románia 3—2 (—13, 4, 13, —12, 9), Bulgária—Magyarország A 3—0 (5, 4, 7), Szovjetunió—Lengyelország 3—0 (10, 3, 10). Péntek: Magyarország B— Lengyelország 3—2 (—5, 3, 11, —8. 6), v: Medina (kubai) Santaladze (szovjet). Magyarország B: Benkő, Treiber, Szikora, Zubovics, Grózer, Varga. Csere: Brecher, Andrássy, Kondri, Csiba, Szabó. Edző: dr. Kotsis Attiláné. Bulgária—Románia 3—2 (10, 7, —13, —8, 15), Szovjetunió—Kuba 3—0 (6, 8. 6). Koreai NDK—Magyar- ország A 3—0 (3, 12, 2). Szombat: Szovjetunió—NDK, 3—1 (13. 10, —12, 13) Csehszlovákia—Bulgária, 1—3. (—6, —15,10, —14. Lengyel- ország—Kuba, 3—0 (6, 7, 7). Románia—NDK lapzártakor még tartott. Balás Róbert Kadlót Zoltán (SKSE) országos bajnok Pénteken Diósgyőrött véget ért az az országos atlétikai bajnokság. A legjobb eredményt, az Üjpesti Dózsa versenyzője, Kovács Attila érte el, aki a 200 méteres síkfutásban, bámulatos országos csúccsal győzött. Teljesítménye Európa idei legjobb eredménye. Az SKSE férfi atlétái közül a lkát válogatoittkeret- tag, Novák Gyula és Kadlót Zoltán is versengett a helyezésekért. A hármasugrásban Nováknak ezúttal nem ment jól, s 15,64 méteres eredményével, a 6. helyen fejezte be a versenyt. Bizonyított ugyanakkor Kadlót Zoltán. A tarjáni atléta igen szoros versenyben elsőként ért a célba. Alig egy másodperccel előzte meg a BVSC-s Valczen- bachot. Így, az idei bajnokság 5000 m-es síkfutásának aranyérmét vehette át. Labdarúgó NB II. Hideg zuhany, kellemes, nyári melegben SBTC- Diósgyőr 2—4 (t—4) Sagótarján, 3500 néző, v: Aczél (Tajti, Szekeres) SBTC: Hiesz — Babcsán Fényes, Zimonyi, Kajli — Kovács (Juhász az 54. p.), Simon, Lipták (Sváb az 57. p.) — Kiss Gy., Veres, Hunyás, Edző: Toldi Miklós. DVTK: Nagy — Szlifka, Leskó, Dózsa, Tóth — Molnár, (Szűcs, a 88. p.), Fükő, Huszák — Lengyel, Kiss I., Kölln (Farkas, a 69. p.). Edző: Száger György. Gyors góllal kezdődött a találkozó. A 9. percben a kapura törő Köllnt Babcsán és Zimonyi együttes erővel teljesen szabályos körülmények között szerelte, a 16- oson belül. A bíró nagy meglepetésre büntetőt ítélt, melyet Huszák értékesített. 0—1. Három perc múlva aztán visszaadta a tarjániaknak is ajándékát. Ezúttal Veres esett el az alapvonal tájékán, a büntetőterületen belül, s Aczél újra a 11-es pontra mutatott. Kiss Gyula biztosan rúgta a labdát a kapuba. 1—1. Kiegyenlítetté vált a játék, a Stécé többet kezdeményezett. Mindkét kapu előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de egészen a 38. percig nem találtak a hálóba a csapatok. Ekkor egy diósgyőri támadás során Babcsán a 16-oson belül kézzel ért a labdához, s a bíró újabb büntetőt ítélt, melyet Huszák kímélelenül értékesített. 1—2. öt percet kellett várni az újabb diósgyőri gólra. Huszák végzett el szabadrúgást Hiiesz kapujától mintegy 28 méterre. Lövése a sorfalon megpattanva vágódott a hálóba. 1—3. Még mindenki a szerencsésnek mondható találatról beszélt, amikor tovább növelték előnyüket a vendégek. Lengyel lőtt Hiesz hasa alatt a kapu közepébe. 1—4. Szünet után szinte felborult a pálya, úgy támadott a Tarján. Mégis a vendégek kontraakciói jelentettek nagyobb veszélyt a kapura. Hu- szákék többször rúghattak volna újabb gólokat. A 71. percben aztán megtört a jég, s szépített az SBTC. Veres bal oldali szögletrúgására Simon emelkedett a legmagasabbra, s a kapu torkából fejelt a hálóba. 2—4. Mindent egy lapra téve, újabb rohamokat vezetett a Tarján, de a befejezésekkel rendre adósak maradtak a csatárok. így a végeredmény — a nagy hazai nyomás ellenére — nem változott. Hideg zuhany volt ez a hazai vereség! Az első negyedórában ugyan a játékvezető vette át a főszereplő feladatkörét, utána azonban átengedte ezt a játékosoknak. Közepes színvonalú mezőnyjátékot láthatott a nézősereg, s közben a gyors DVTK-csatárok révén — és némi szerencsével — diósgyőri gólokat. A második negyvenöt percben a hazai gárda újra megpróbálta a vert helyzetből való felkapaszkodást — haä sonlóan az Eger elleni mecss csőkhöz —, de ezúttal nem sikerült. Akadozott a gépezet, a csapatjátékban voltak a legnagyobb hiányosságok, így az SBTC nemcsak hazai, hanem a mostani szezonbeli veretlenségét is elveszítette. Jók: Veres, Lipták, ill. Huszák (a mezőny legjobbja), Lengyel, Kiss, Kölln, Fükő. Toldi Miklós: A védelerrj gyenge játéka tükrözi az eredményt. Száger György: Az elképzeléseink, kialakított támadásaink ellenszerét nem találták meg a hazaiak, így végre első idegenbeli győzelmünket arattuk. Vaskor István Labdarúgó NB III. Mátra-csoport Bányászgyőzelem a megyei rangadón Nagybátony - St. Síküveggy ár 3 0 (2—0) Báitonyiterenye, 600 néző. v.: Bantos. Nagybáitony: Re- vicaki — Berták, Orosz, Kóró- di, Gyetvaii Zs. — Beriindán, Hajdara, Petyikó (Gáspár) — Utassy, Gubán, Szőke. Edző: Kiss János. Síküveggyár: Rédei — Zsély, Venbói, Gyetvai L, Rigó — Balga, Tóth Z., Dudáls, Jaszik (Tolnai) — Garai, Mohácsi. Edző: Kiss László. 16. p.: Formás hazai támadás után Utassy átadásárt Szőke a kapu bal oldalába helyezte. 1—0. 26. p.: Petykó kitűnő labdával ugratta ki Gubámt, aki Rédeit kicselezve, öt méterről az üres kapuba lőtit. 2—0. 54. p.: Berindán kilépett a lesre játszó védők közül és 12 méterről a jobb alsó sarakba gurított. 3—0. Remek játékot hozott a nógrádi rangadó. A hazai a mérkőzést, és a helyzetek sokaságát dolgozta ki, melyből háromszor eredményes volt. Kitűnő játékvezetés mellett, a bányászcsapat megérdemelten. nyert. A mérkőzés előtt búcsúztatták a visszavonuló Csékit és Szabó Gy-t. Jó: Reviczkd (a mezőny legjobbja), Kóródi, Szőke, Berindán, Gubán, ill. Zsély, Balga, Dudás, Gyetvai L. (veres) Balassagyarmat— Gyöngyös 0—0 Balassagyarmat, 1000 néző. V.: Selmeczi. Balassagyarmat: Tresó — Paumann, Bendik, Kaliczfka — Földvári, Tréznik (Sági), Kovács, Stank, Zsidai — Szőczey, Szedlák (Szűcs). Edző: Fidler József. 86. p.: Tresó megsérült, a mentők a kórházba szállították. Gyenge iramú és színvonalú mérkőzésen, a bátortalan és sokat hibázó hazaiak csalódást akoztak. Győzelmet egyik csapat sem érdemelt. A hazaiak közül senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. » < r (szilágyi) Recsk—Romhány 2-1 (2-1) Recsk, 600 néző. V.: Kálmán. Romhány: Bakó —Sági, Pingiczer, Filicaki, Bu- csek — Varga,, Bera, Gaili, Keresztes — Gál J„ Sebestyén (Fenyvesi). Edző: Majnáik János. 6. p.: Kolozsvári hibájából Keresztes került gólhelyzetbe, 11 méterről a hálóba lőtt. 0—1. 23. p.: Behcsik szabadrúgásból élesen belőtt labdáját Csányi védihetetlenül fejelte a jobb sarakba. 1—1. 4L p.: Szabó pontos továbbítását Bencsik egy csel után, a jobb sarokba vágta. Az első félidőben megszerzett előnyét nehezen tartotta meg a hazai csapat. Jó: Bakó, Keresztes, Sági, Bera. csapat szinte végigtámadta Eredmények, táblázatok W^mSmKmSmmSKBKmSmwmKKmKm Labdarúgó NB I.: Üjpesti Dózsa—MTK-VM 4—0, Tatabánya—Debrecen 7—1, Vác —Rába ETO 0—1, Békéscsaba—Vasas 0—1, Kaposvár—Haladás 1—1, A Zalaegerszeg—Siófok, az FTC— Pécs és a Videoton—Honvéd mérkőzés lapzártakor még tartott. NB II.: Kazincbarcika— Bp. Volán 0—1, III. kér. TTVE—Nyíregyháza 1—1, Szekszárd—Komló 0—1, Özd —Kecskemét 3—0, Veszprém Ganz-MÁVAG 3—1, Metri- pond—Szeged 1—2, Szolnok —Eger 3—3 Dunaújváros— Nagykanizsa 3—0. A bajnokság állása: 1. Szolnok 2. Ózd 3. Nyíregyháza 4. Dunaújváros 5. Komló 6. Eger 7. Bp. Volán 8. Salgótarján 9—10. Veszprém Diósgyőr 4 3 1-9-57 422-7-36 422-6-46 42116-35 42118-65 4 13-8-75 4 2 115-45 4 12 19-84 42-25-44 42-25-44 11. Csepel 12. Szekszárd 3 2-13-24 4 2 - 2 5- 5 4 Megyei I. osztály, első 13. Szeged 42-23-44 forduló: Palotás—Matrano14. Kecskemét 15. III. kér. TTVE 4 2 - 2 3- 6 4 4-314-53 vák 3—6, örhalom—1 Pásztó 16. Ganz-MAVAG 41-36-62 2—1, ÖMTE—Bércéi 1—1. 17. Metripond 18. Nagykanizsa 41-3 6-11 2 41-32-82 Karancslapujtő—Balassi SE 19. Ajka 3-124-61 3—0, Kisterenye—-SKSE 20. Kazincbarcika 4-132-51 1—3, Szőnyi SE—Szécsény NB III. Mátra-csoport: H. 0—1, Nézsa—Salgó Öblös Köteles SE—H. Papp J. SE 2—0. N. Volán—Érsekvad1—0, Sajóbábony—Bélapátfalva 2—3, Edelény—Mád 0—0, BVSC—Hatvan 2—0. A Borsodi Bányász—Heves találkozót kedden iátsszák. kert 2—2. TOTÓ A toto 34. heti eredménye! A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa—MTK-VM 4-0 1 2. Békéscsaba—Vasas 0-1 2 1. Bélapátfalva 2 - - 7-4 4 3. Schalke 04—Kaisersl. 5-0 1 2. BVSC 2 - - 3-0 4 4. 1. FC Köln—Bayer U. 2-0 1 3. Recsk 11-3-23 5. FC Homb.—Bayern M. , 3-2 1. 4. Edelény 11-2-13 i. Waldhof M.—Hamburg 2-2 x 5. H. Köteles SE 11-1-03 7. Hannover—Karlsr. SC 3-2 1 6. Nagybátony 1-13-12 8. W. Bremen-VfL B. 0-0 X 7. H. Papp SE 1-11-12 8. Stuttg. K.—F. Köln 2-2 x 8. Síküveg. 1-12-32 10. Darmstadt—Essen 2-1 1 9. Heves- 1 - 1-1 1 11. Bielefeld—Remscheid 1-3 2 B. Bányász- 1 - 1-1 1 12. Meppen—Freiburg 3-3 X 11. Romhány- 1 1 1-2 1 13. Dm—Saarbrücken 3-0 1 Gyöngyös- 1 1 1-2 1 13. Mád- 1 1 0-1 1 Pótmérközés 14. Bgy. HVSE- 1 1 2-4 1 15. Hatvan- 1 1 1-3 1 14. Blau-Weiss 80—Aachen 16. Sajóbábony- - 2 2-5 ma játsszék.