Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-23 / 197. szám
2 NOGRÄD 1987. augusztus 23., VASÁRNAP Alkotmányunkat ünnepelte az ország MarAthy László: Összhangot a termelés és a felhasználás között Kisújszálláson Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet: — A Szent István-i példa a mai kor számára is tanulságos — mondotta bevezetőben. — Ha nem alkalmazkodnánk a megújuló, modernizálódó szocializmus követelményéihez, az átalakuló világgazdasági és műszaki fejlődés igényeihez, ha nem tudjuk megújítani gondolkodásunkat és értékrendünket, kíméletlenül leszakadunk, kiszolgáltatottakká válunk. — Mai ünnepét népünk tiszta önérzettel ülheti, mert nagyot alkotott. Korábbi önmagához képest, magasra emelkedett szellemi értékekben és anyagi javakban egyaránt. — Az ünnep hangulatába aggodalom is vegyül. Nem a mindennapi megélhetés gondjaiból származik — a népgazdaság helyzete, társadalmunk jövője aggasztja az embereket. Az MSZMP Központi Bizottsága már tavaly novemberben, majd idei, júliusi ülésén napirendjére tűzte e sokaikat foglalkoztató kérdéseket, s önkritikusan, kritikusan szólva gondjainkról, megfogalmazta a gazdasági, társadalmi kibontakozás programját. A dokumentum leszögezi, hogy a utóbbi másfél évtizedben gyökeres változások mentek végbe a világgazdaságban, s mi késlekedtünk a megváltozott helyzethez való alkalmazkodásban. Túlságosan megnyugtattak bennünket korábban élért eredményeink. Joggal fogalmazódott meg Központi Bizottságunk ülésén, hogy bizonyos .értelemben fordulóponthoz érkeztünk. Most nem égy-egy területre, hanem a gazdasági és társadalmi folyamatok egészére kell összpontosítanunk. A programhoz most népünk egyetértését és cselekvő közreműködését kérjük. Ez a program — és így kormányzati munkánk is — abból indul ki, hogy a kibontakozás, hoszabb időt vesz igénybe. Nem lehet gyors eredményeket hozó fordulatot ígérni. A kormány felelősségének tudatában készül a végrehajtás rá háruló teendőinek elvégzésére. Ezek a feladatok átfogják a gazdaság és a társadalom egészét; a szorosan vett napi gazdaságszervező tevékenységtől, a gazdasági stratégia kialakításától, a szociális gondoskodáson át a foglalkoztatáspolitikáig, az oktatásig kell, hogy terjedjenek, és fontos, hogy minden egyes területen a program végrehajtásának érdekét szolgáló mércét használj uk.\ — A stabilizációs, kibontakozási program céljainak megvalósításához hatékonyabb kormányzati munkára van szükség. — A gazdaság fejlődésében szükséges fordulathoz elengedhetetlen a vállalatok, a szövetkezetek és az intézmények eredményes munkája. A kibontakozás döntően azon múlik, hogy a vállalatok és szövetkezetek mennyire lesznek a gazdasági élet valódi önállósággal rendelkező szervezetei, amelyek nagyobb mozgékonysággal és ésszerűbb kockázatvállalással működnek. A stabilizáció, majd a kibontakozás garanciáit csak magunkban, a magunk megújulási készségében kereshetjük. Nincs más olyan belső és külső gazdasági feltétel, amelytől csodát várhatunk — hangsúlyozta végezetül Maróthy László. Deucsics Miklós: Demokratikus vitákra és felelős cselekvésre van szükség Üj kenyér a magyarnándori tsz új búzájából. A balassagyarmati Palóc Múzeum előtt reggel 8 órától térzene köszöntötte az ünneplőket, a hagyományos munkás-paraszt és határőrtalálkozóra a balassagyarmatiakon kívül igen sokan érkeztek a környező településekről. „Éljen és gyarapodjon szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság — a nemzeti zászló és a címer mellett ez a felirat díszítette a Palócligeti szabadtéri színpadot, ahol 10 órakor kezdődött az ünnepi nagygyűlés. Szakai Jenő, városi nép- íronttitkár, az elnökségben köszöntötte Ozsvárt Józsefet, a megyei pártbizottság titkárát, dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébetet, a választó- kerület országgyűlési képviselőjét. Ott volt Nógrád megye és Balassagyarmat politikai, társadalmi és közéletének számos vezetője, az üzemek és a fegyveres testületek képviselője, együtt ünnepelt a nógrádiakkal a Csehszlovákia nagykürtösi járásának delegációja. A munkás-paraszt és határőr-találkozó szónoka Dénesié« Miklós, a Nógrád Megyei Tanács elnöke, ország- gyűlési képviselő volt, aki mindenekelőtt felidézte; közéletünk mélyen gyökerező hagyománya Balassagyarmaton a munkás-paraszt és határőr-találkozó és ez alkalommal emlékezünk első királyunkra. örvendezünk az új kenyérek és augusztus 20-án ünnepeljük alkotmányunkat. A szónok — célratörő akarata révén — nagy jelentőségű tényezőként idézte I. István alakját, majd az új társadalom, a szocialista Magyarország vívmányaként beszélt az alkotmányról. — Ma már természetes, hogy nemzeti és nemzetközi ünnepeinken, ígb' alkotmányunk napján is, foglalkozunk munkánkkal, országunk teljesítményével — folytatta a szónok. — Ma is elismeréssel szólhatunk arról a szervezett munkáról, erőfeszítésről, amelyet termelőszövetkezeteink dolgozói tettek. A kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére mintegy 48 mázsa búzát takarítottak be hektáronként és ez olyan eredmény, amit néhány évtizedekkel ezelőtt nem is tudtunk elképzelni. A kenyér: jelkép. A munka eredményének a boldogulásnak a jelképe. Kifejezésre juttatja azt a meggyőződésünket, hogy csakis a munkával, a jó munkával —, eredményes tevékenységgel alapozhatjuk meg jövőnket. Devcsics Miklós a továbbiakban így fogalmazott: „Jó szívvel szólhatok azokról az erőfeszítésekről is, amelyeket tanácsaink tettek lakosság érdekében"’. Bizonyságul elmondta: — Ezt igazolja, hogy a VII. ötéves tervi célok eddigi megvalósítása eredményes volt. Két év alatt megépült mintegy 2500 új lakás. Üj víztározót avattunk Hasznos térségében, túlteljesítettük a törpevíz- mű-építési programot, jó ütemben folyik iskoláink építése és felújítása, ezt 27 új tanterem igazolja. Üj középiskolát adtunk át Salgótarjánban, épül a megyei könyvtár. Folytatjuk egészségfejlesztési programunkat; a rendelőintézetek korszerűsítését, a kórházi rekonstrukciót, az alapellátó hálózat fejlesztését. A Nógrád Megyei Tanács elnöke elismeréssel beszállt Balassagyarmat fejlődéséről, s erre számos példát is idézett. — Országunkban az is természetes, hogy az eredmények mellett felelősséggel és őszintén szólunk gondjainkról, — folytatta Devcsics Miklós. — Mindannyian tudjuk. hogy gazdasági helyzetünk az utóbbi időszakban nehezebbé vált, súlyos veszteségek értek bennünket a külpiacon. Pártunk Központi Bizottsága őszintén szólt saját hibáinkról és arról, hogy nem reagáltunk időben és elég határozottan a megváltozott körülményekre. Nem tettünk meg minden szükséges intézkedést, nem sikerült gazdaságunkat megerősíteni, új, hatékony pályára állítani. A szónok felidézte, hogy a Központi Bizottság — a helyzetet elemezve — július 2-i állásfoglalásában rögzítette a tennivalókat. Ennek kapcsán így fogalmazott: — Országunk, megyénk, a kollektívák, de minden egyén érdekében szükséges, hogy az állásfoglalásban meghatározott változtatásokat maradéktalanul végrehajtsuk. Folytatni kell a reformot, ennek segítségével át kell alakítani, korszerűsíteni szükséges a gazdaság szerkezetét. Meggyorsítva a műszaki-technikai haladást, hogy pótoljuk késésünket és egy új fejlődési pályára állítsuk gazdaságunkat. Mindez mélyreható változásokat igényel az élet minden területén. És őszintén meg kell mondani, hogy ez átmeneti feszültségekkel, nehézségekkel fog járni. A szónok beszélt a kidolgozás alatt álló és várhatóan szeptemberben az Országgyűlés elé kerülő kormánymunkaprogramról, az igazságosabb közteherviselést szolgáló személyi jövedelemadó tervezetéről majd arról, hogy a kormány új szociálpolitikai programon dolgozik. Szokatlanul nehéz és új feladatként említette a veszteséges tevékenység megszüntetését, a felszabaduló munkaerő átcsoportosítását. Sokan felvetik, hogy most kell-e ezt megvalósítani? A kérdésre a szónok így felelt: — Igen, mert késésben va- gyunlj. Az intézkedéseket tovább halogattuk, ahogy azt lehetőségeink engedték. Sikereket csak úgy érhetünk el, ha a párt és a kormány törekvéseit a lakosság széles rétegei, a tisztességes és becsületes emberek, az ország sorsáért felelősséget vállaló kollektívák megértik, átérzik és támogatják. Ez lehet a kibontakozás biztosítéka. Beszéde befejező részében az előadó arról szólt, hogy a gazdasági feltételek változása jelentősen érintik megyénket is, különösen a hagyományos iparral rendelkező salgótarjáni medencét. Tartós előrelépést itt is csak átgondolt szerkezetátalakítással, gyártmány- és gyártáskorszerűsítéssel, rugalmasabb termeléssel és az értékesítést kiegészítő szolgáltatások fejlesztésével lehet elérni. A közgondolkodás jelentőségére való utalás után ünnepi beszédét így fejezte be: — Demokratikus vitákra és határozott, felelős cselekvésre van szükség. Az ütemet számunkra a világ diktálja, nem szabad lemaradnunk. Nincs lehetőség és idő arra, hogy valamennyi kérdésben központi intézkedésre várjunk. Most kell felelősséggel cselekednünk. A mi társadalmunk — ahogyan az alkotmány rögzíti — a munka társadalma. A boldogulásnak ez az egyetlen útja: a tisztességes, becsületes és eredményt hozó munka. Az ünnepi beszéd után a szónok megszegte az új búzából sütött kenyeret, amelyet Kozics Ferenc. a Magyarnándori Mikszáth Kálmán Termelőszövetkezet elnöke adott át. A munkás-paraszt- határőr találkozó résztvevői Szakai Jenő zárszava után megtekintették a Magyar Népi Együttes műsorát. A város különböző pontjain késő esti sport és szórakoztató programok várták az ünneplőket. A munkás-paraszt-határőr találkozó elnöksége. Kitüntetések, elismerések Az alkotmány ünnepe al- kalmából közéleti tevékenységért több Nógrád megyei kollektíváit a Kiváló társadalmi munkáiért plakettel /tüntetett ki a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkársága. Az elismerésit az augusztus 20-i ünnepségeken adták, illetve a közelii napokiban adják át. A kitüntetett kollektívák: a Nagyoroszi Egyetértés Mg Termelőszövetkezet, a Tari Ál- tailános iskola, a kazán öntevékeny művészeti együttes és a Nógrádimegyeri Petőfi Mgtsz vasipari üzemének kollektívája. A mezőgazdaság egyik szép hagyománya, hogy alkotmányunk ünnepén, az új kenyérért fáradozók előtt tisztelegve, kitüntetést nyújtanak át a termelőszövetkezetek legjobb dolgozóinak. Ez évben a Kiváló termelőszövetkezeti munkáért TOT-kitüntetést a Nógrád megyei gazdaságok öt dolgozója kapta meg. E magas elismerésben részesült Bakos Gyuláné, a Szurdokpüspöki Béke Mgtsz számviteli csoportvezetője, Lehoczki József, a Varsányi Üj Kalász Mgtsz munkavédelmi vezetője, Dávid Jánosné, a Rétsági Magyar —Szovjet Barátság Mgtsz raktárosa. Szekeres János, a Ceredi Ceredvölgye Mgtsz nyugalmazott elnöke és Magyar Sándor, a Nagyoroszi Egyetértés Mgtsz készletgaz- dáíkodója. Ünnepségek, kulturális és sportrendezvények Nógrádban A kiemelt rendezvények mellett Nógrád megye igen sok településén tartottak ünnepi gyűléseket, kulturális és sportprogramokat. Bá- tonyterenye településrészein augusztus 19-én és 20-án emlékeztek meg az alkotmány napjáról. Maconikán a kultúrházban, Nagybátony- ban a Petőfi Művelődési Házban, Rákóczi-bányate- lepen a kultúrházban volt ünnepség és kultúrműsor. Kisterenyén a körzeti művelődési házban köszöntötték augusztus 20-áit, s itt a fűtőház képviselőjének a Mátra Tsz dolgozói adták át az új búzáiból sütött kenyeret. Az ünnepi műsorban fellépett a báítonyterenyei asszonykórus és népzenekar. Bánkon ugyancsak ke- nyérszegéssel kötötték össze az alkotmánynapi ünnepségeit, a program vidám, szórakoztató műsorral zárult, este pedig külföldi táncegyüttesek szórakoztatták az érdeklődőket. Pasztán a városi tanács és a Mátraaljai Állami Gazdaság tér volt az alkotmánynapi ünnepség színhelye. A köszöntő és az új kenyér átadása után, délután kulturális és sportprogram következett, népi táncegyüttesek mutatkoztak be és barátságos labdarúgó-mérkőzést tartottak Pásztó—Vestenyice (Csehszlovákia) csapatai. Salgótarjánban a Keme- rovo-lakótelepen, valamint Diósjenőn is egész napos sport- és kulturális programot szerveztek. Az említetteken kívül számos intézményben és üzemben szerveztek ünnepi rendezvényeket. Kenyér*!égés előtt. A tudósítást összeállította: Kelemen Gábor. Fotó: Rigó Tibor