Nógrád, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
% 4 NÖGRÁD 1987. augusztus 15., SZOMBAT Á kultúra gördülő követei Ekhós-portya, avagy újra hódít a vándorszínház Vanyarc, Er^dküft és Csé- cse, a Cserhátalján. Nógrád- sipek a lanka® erdők sőréjében; Patak község a nógrádi medencében és a börzsönyi kistelepülés Felsőpe- tóny, a kiránduló idegennek csupán szemet gyönyörköd- itető látvány. Ám az i.tit élők számára az otthont jelentik, előnyeikkel, hátrányaikkal egyaránt. A megye különböző részeiben élik napjaikat ezek a failvak; különböznek egymástól, amint az itt élő emberek sem egyformák. Ami közös bennük, hogy mindegyéj ükben ezernél kevesebb vagy azt ailig meghaladó a lakók száma. Nem mintha jellemző lenne az elvándorlás, ellenkezőleg: a községi közös tanácsok törekvése mindenütt arra irányul, hogy a társközségek megtartó erejét növeljék. Ehhez pedig nemcsak a friss tej. jó ízű kenyér és a járható út kell, a szellemi táplálék is mindennapos igénye a falusinak. A fent említett községek lakói közül ezernél többen szórakoztak július utolsó hetének hétköznapjain azon a programon, amelyet a salgótarjáni* József Attila Művelődési Központ — a Nóg- rád Megyei Tanács művelődési osztályának anyagi támogatásával — szervezett és állított össze. A modern „ekhós szekér", egy Ifa teherautó — a Nóg- rád Volán bocsátotta kedvezményesen az előadók rendelkezésére —, egy hétfői napom gördült első útjára, nyomában a karavánnal, a szereplők harminc- nyolc fős csapatának mikro- buszaival. A végcél: Nógrád- eipek. A gi.rbe-gurba utak, a szédítő kanyarok után fejűd íti az utazót a Tornyis- tya-bérci szőlőskertek üde zöldje. Délután hátikor élettel -teli a falu. A hajdani uradalmi kúria előtt nagy a e ü rgés - forgás: kézifurgontnel. gépkocsival érkeznek a kistermelők, hordják láda- szám az uborkát, a gurulós málnát. Kuszi Antalék portáján ott a rokonság, szedik a korán beérett hagymát. Haj- longásban megfáradt derekukat csak akikor egyenesítik, amikor harsogó csinnadratta ha.llik a falu csendjében.. Az út végén maskarába bújt, kikent-kifent ifjak csapata jő szökellve. szócső szószólóik kezében. Egy leányzónál gereblye, másikuk gitárt penget. 'Erre már muszáj otthagyni azt a pár hagymafőt. s uzsgyi a kapu elé mindannyian. Árgus szemmel lesik az érkezőket. — Jönnek verbuválni az esti előadásra — fordul felesége felé a kiskapuban álló Czerovszky József —, jó lesz. iparkodnunk... Az asz- szony bólint és indulnak rögvest. a munkát befejezni. A közönségtoborzók járják a falut, betérnek a legszűkebb utcába is, tudjon mindenki az estéli műsorról. Mókázva hívogatják a népet a KlVISZI-színpad lelkes színjátszói. Színes forgataguk, ének és zene csodát időset és fiatalt köréjük; otthagynak kerti munkát, fövő vacsorát és pöttyös labdát, hogy hallhassák a hírhozókat. Kiss Jó- zsefné Is siet haza az óvodából, hogy illően felöltözzék, s családját is felkészítse a jeles eseményre, mert Sipeken úgy szokás: szeretteikkel mennek szórakozni, ha tehetik. S míg a színjátszók hangja messze száll a falu felett, a „stáb" már kész, színpaddá varázsolva a tanácskertben' parkoló teherautó. Kovács Márta, a konferansziék egyike mág felmossa a színpad linóleum jiáit; társa, Mezei István meg a reflektorokon igazit. A néptáncos házaspár — Koralovszky Mária örökös gyöngykoszorús, Mlinár Pál, az örökös aranysarkantyús címet kiérdemelt táncosok — az óriás fáktól' .körülölelt tér hátsó fertályába húzódva ropják némán táncukat. A Stúdió. '87. zenekar hangszereiből kakofónia halliik egyelőre. — Itt a kalapács és a szög, amit kerestek — adja Tóth Csaba kezébe a holmikat egy kisfiú, s társaival együtt arról faggatja a művelődési központ munkatársát, miben lehetnének a játszók segítségére. Mert a sipekiek segítőkészek : jött egy szóra a helybéli villanyszerelő, amikor baj volt az árammal, rendezkedett a falu apraja- nagyja a fellépők szálláshelyének berendezésében, s a szabadidős-társaság tagjai szervezték, mozgósítottak, sütöttek, főztek a vendégseregnek, akik végül is egy napjuk szebbé tételén fáradoztak. — Az a minimum, hogy vendégül látjuk a szereplőket, s jó alkalom ez arra is, hogy közös dolgainkról szót ejtsünk az előadás után — mondja a helyi szabadidősegyesület elnöke, Szündai László, és hozzáteszi: — Nem mindegy az sem, hogy milyen benyomásokkal távoznak a faluból, láthatjuk-e őket jövőre is. A színjátszók nem zavartatják magukat; ott festik magukat a tér melletti kút- náili, legyen kéznél a víz is, ha a maszik félresikeredne. A közönség lassan, komótosan — amint az a falusiakat jellemzi — gyülekezik a köztéren felállított színpad köré. Pokrócot cipel némelyik, hisz’ hűvösödiik este nyolc felé; van aiki sámlival, kisszékikel hóna alatt érkezik, A nagymamák unokáik meleg gönceit szorongatják, s később az élelmesebbek egy hajdan jobb időket látott — nyilván moziból ki- iszuperált széksort hoznak az asszonyoknak. Aztán kigyullad a rivalda, s a jazzbalettes 'lányok fergeteges táncával elkezdődik a zenés vándorszínház előadása', A vásári hangulat szűnőben, a ilányok revütáncosként lejitenék a színpadon. Aztán formai és műfaji kalandozások sorozata az est. Nézem a köröttem állókat, s örüli a lelkem, mégsem vagyunk érdektelenek a rangosabb szórakozás iránt, ötvenes férfi ring a zene ritmusára, látszik szívesen derékon kapná a pörgő-forgó népitáncos lányt. Az áhitat marad akkor is. amikor egy fiatal lány verset szaval, s nem lanyhul az érdeklődés a KI- VlSZI-sék vidám jelenetének kezdetén sem. A ikon- taktust aztán egyértelműen megteremti már a külhonban is ismert és elismert Mlinár házaspár csodálni- valóan szép táncblokkja, amelyhez a Düvö népzenei együttes húzza a taipalá- valót. Szűnni nem akaró taps, s újráztatni akarják a befejezést jelentő musical- jelenetet, amelyet ezúttal a IJair-ból vett a popzenekar, az énekes Mázuk Edit és a POP-sikk jazzbalett-együttes. Az egyórásra tervezett program majdnem kétórásra sikeredett. A tempó, a dinamika megjött néhány előadás után, az utolsó előadások helyszínére, ' Csécsére érve már egységes csapattá formálódott az alkalmi társulat. A helyszíneken — sportpályáikon vagy kulitúrházak udvarán — a falusi érdeklődök mellett ott voltak a vonzáskörzet népművelői, akik ötletet meríthettek és érdeklődtek e színvonalas program után is. Tetszett a műsor ás maga a kezdeményezés például Balogh Ferencnek, a szécsényí művelődési központ igazgatójának és munkatársának. — Páratlan lehetőséget látunk — mondták — a kezdeményezésben, s mi is, mint kistelepüléseket ellátó intézmény, vevők lennénk a műsorra, ha úgy döntenek, hegy jövőre is közönség elé viszik. Budai Józsefné, az erdőkürti művelődési kör tagja, lelkes lokálpatrióta úgy tartja — sók száz erdőkürtivel egyetemben —, ehhez fogható jól sikerült rendezvényen régen tapsoltak a faluban. Tetszett mindenkinek. A fentiekből tatán kiderül, több ez az egy hétig tartó kulturális portyázás, mint nyári szórakoztatás. Bizonyította, hogy a közön- ségii'gány nincs halódóban, csak merni kell kísérletezni. Ami azt is jelenti, hogv sok esetben nem elég ismerni az igényeket, hanem elébe kell azoknak menni, minit tették az MMK munkatársai. Szöveg: Tuza Katalin Kép: Rigó Tibor Nem presztízs, nem fétis: eszköz! Video az iskolában A hosszú ideig kuriózumnak számító videózás napjainkra már túllépte a gyér. mekkor küszöbét; szórakozhatunk, ismereteinket gyara- píthatjuk, készségeinket és képességeinket fejleszthetjük általa. Hogy ez nem utópia, arra bizonyíték a megye- székhelyen idén megrendezett országos középiskolai videoszemle. A korszerű audiovizuális technika létjogosultságát az oktatásban mi több, a közoktatásban, ma már botorság lenne megkérdőjelezni. A napjainkban zajló információs-távközlési forradalom, amely bizonyos szempontokból képernyőnyire zsugorította a világot, szándékainktól függetlenül megváltoztatta a befogadásra legfogékonyabbak, a gyermekek tájékozódási, önképzési rendszerét. Házimozi, vagy tanítógép? A sugárzott jtelevíziós műsorok leggyakrabban profiszinten elkészített — de általában kevésbé nevelési-oktatási célzatú — produkcióinak sokszínű, izgalmas előadásmódjával a legképzettebb, rátermett pedagógus is csak nehezen állhatja a versenyt. Ezek a programok azonban — korosztálytól függetlenül — „rászoktatják” a nézőt az utólagos feldolgozás, értékelés, rendszerezés nélküli befogadásra. A tanulásnak é kevésbé tudatos formája rengeteg ismeretet nyújt, ám a gyerekek tudatában rendszertelenül, összefüggések nélkül raktározódik el. Az így létrejövő adathalmaz ráadásul nem csak sokszor felesleges, de akár káros „tudnivalókkal” is terhelheti a kibontakozó egyéniséget. A pedagógiának hát nagy kihívással kell szembenéznie. Egyre több iskola rendelkezik már képmagnóval, s megjelentek a — nálunk indokolatlanül drága — kamerák is az intézmények némelyikében — pl. a bátony- terenyei nevelőotthonban. Működtetésük azonban nem mindenütt tükrözi az előbbiekben fejtegetett kihívást. Eleinte gyakori volt, de még ma is előfordul, hogy az iskola megveszi a berendezést — hisz a szomszéd intézmény is megvette! —, de magas értékénél fogva elzárva őrzik, egy-egy jelentősebb iskolai rendezvényre „adják ki”, amikor is a gyerekek szórakoztatására játékfilmeket játszanak rajta. Ezenkívül legfeljebb a tantestület egy-egy prominens, s amatőrfilmes vénával rendelkező tagja dolgozgat a készülékkel. Az efféle „presztízs video”- felhasználás nem kevésbé zsákutcának számító ellentéte, amikor mindent a videóval akarnak tanítani. Ehhez jobb esetben az ITV Rögzített műsorait használják, amelyeket — rosszabb esetben — minden kommentár nélkül, válogatatlanul játszanak a tanórákon, a gyermekekre bízva a feldolgozást. A video azonban nem tanítógép, sem nem csodatevő fétis. Eszköz, amivel dolgozni lehet. Előnyök és hátrányok Akadnak azért szép számmal — s büszkén állíthatjuk,. megyénkben is — jó példák: a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola, a bátonyterenyei Bartók Béla Általános Iskola, *a salgótarjáni 211. Sz. ISZI, a kisterenyei nevelőotthon, a salgótarjáni Petőfalvi Lajos Általános Iskola. Már az is a jobb megoldások közé sorolható, ha az Iskolatelevízió egy-egy adását a tévé műsorától függetlenül, a tanmenet által indokolt időpontban játsszák be, s azután a látottakat pedagógus és tanuló közösen feldolgozza. A rögzített műsorokat (melyek eleve más célra készültek), az illető tantárgyat tanító tanár már ismerve, kiválasztja azt a részt — illusztrációt, kísérletet, bizonyítást —, amelyet saját magyarázatába illesztve hatékonyabbá teszi óráját. Az eszköz rugalmasságát kihasználó másik jó módszer, ha a bejátszást maga a pedagógus végzi, s közben figyelemmel kíséri tanulóit, s a gyerekek reakcióihoz igazodva állítja meg olykor a készüléket, hogy magyarázattal egészítse ki a látottakat, vagy éppen ismétli, lassítja a bemutatott anyag egy-egy Vépsorát. Az ismertetett módszerek mindegyike megköveteli, hogy a tanár ismerje jól a felhasználandó anyagot, tudatosan illessze bele saját tanmenetébe; s az utóbbi metódusnál elengedhetetlen a készülék kezelésében való jártasság is. Több munkával jár Kötetet lehetne megtölteni a hiódszerek ismertetésével, elemzésével. A fenti sorok csak a lehetőségek parányi töredékét helyezték előtérbe. Az új média és technika felhasználnának kidolgozott metodikája — s nemcsak nálunk — napjainkban van születőben. Az azonban biztos: a video nem takarít meg időt a pedagógus számára, sőt felhasználása többletmunkával jár. G. I. Felújították az Árpád sínautóbuszt Pénteken bemutatták a sajtó képviselőinek a — sínautóbuszként ismert — felújított Árpád motorkocsit. Beránszky-Jób Imre és Jendrassik György tervezésében 1934 májusában készült el a Ganz-gyárban az új típusú motorkocsi, amely világszerte nagy feltűnést keltett. A 62 személy befogadására alkalmas, 110 kilométeres óránkénti sebességre képes dízelmotorkocsit először Budapest és Bécs között állították forgalomba. A sínautóbusz ezt a 278 kilométeres utat három óránál rövidebb idő alatt tette meg, ami kiemelkedőnek számított a korabeli vonatközlekedésben. A 30-as években sorozatban gyártották az Árpád-típusú motorkocsit, illetve továbbfejlesztett változatait, ösz- szesen 215 sínautóbusz készült. A műszaki emlékké nyilvánított Tas sínautóbusz felújítását az elmúlt évben kezdték meg a MÁV Szolnoki és Szombathelyi Járműjavító Üzemének dolgozói. Az eredeti állapotában helyreállított jármű — a motorkocsicsalád első, a világháborúban megsemmisült tagjának emlékére — az Árpád nevet kapta. IJj miniatűr köm/vsorozafok Budapest—Párizs—Moszkva—Bécs eddigi termése az európai országok fővárosairól 1984-ben megindított kiskönyvsorozatnak. Az 1987-es Ausztria fővárosát bemutató kötetben kettő híján száz képen láthatjuk Bécs palotáit, templomait, tereit, középületeit, utcarészleteit, híres szobrait. Az esztétikai élményt — a szépen kidolgozott és közzétett fotók mellett — az osztrák költők verseiből vett idézetek teszik teljessé: hu- • szonnyolc lírikus vallomása — klasszikus és mai magyar műfordítók tolmácsolásában — hozza emberközelbe számunkra, idegenek számára is a várost. Magyar mondák és népmesék címmel 1986-ban indult, s eddig négy kötettel jelent meg a következő sorozat. Az első kötet Móra Ferenc gyűjtéséből adott válogatást, a másik három kötet Benedek Elek Honszerző Árpád című, a honfoglalást regényes keretben elbeszélő írását tették közzé, mely annyiban monda, amennyiben legendák alapján készült önálló szépirodalmi feldolgozás. E mű 1915 óta most jelenik meg újra, növeli könyvészeti jelentőségét. Az Árpád fejedelem szájába adott — magyaroknak szóló — búcsúszavak: „Tartsatok össze. A sírban sem lesz nyugodalmam, ha virrongás gyengíti a magyart.” — összecseng Benedek Elek közéleti és irodalomszervező tevékenységének vezérlő gondolatával. Az eredeti kiadás — Mühlbeck Károly által készített illusztrációs rajzait itt az egyes fejezetek között elhelyezett erdélyi, virágokat, s állatokat ábrázoló di-‘ szító rajzok helyettesítik, amelyeket dr. Kós Károly bocsátott a kiadók rendelkezésére. E húsz rajz zöld, piros és kék színeivel élénkítik a tipográfiai képet. A két sorozat pedagógiai célokat szolgál: az 54. Sz. Ságvárd Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanműhelyének szakkörében tevékenykedő diákok — szakoktatók irányításával — végzik a gyűjtőmunkát, s részesei a kötetek kialakításának, tipográfiai-nyomdai kivitelezésének. így készülnek választott szakmájuk magas színvonalú mestereivé válni. Eddigi teljesítményükre büszkék lehetnek. A kötetek szerkesztőjét, Harsány! László szakoktatót is biztatni tudjuk a vállalkozás folytatására, amiben nyilvánvalóan a miniatűrkönyvek gyűjtői is örömüket lelik.
