Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-20 / 169. szám

6 NOGRAD 1987. július 20., HÉTFŐ GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagyapa, SÍRKŐ RÓBERT hosszú, türelemmel viselt betegség után, 56 éves ko­rában elhunyt. Temetéfce július 21-én (kedden), dél­után 3 órakor lesz a nagybátonyi-maconkai te­metőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MOCSÁRI ANDRÁS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdal­munkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ csai.Ad Értesítjük t. fogyasztóin­kat, hogy a szécsényi közép­feszültség kapcsolóállomás feszültségmentes karban­tartása miatt az alábbi he­lyeken lesznek kikapcsolá­sok. Az érintett területeken kérjük fogyasztóink türel­mét. ■VII. 26-án (vasárnap) 6— 15 óráig. Szécsény, BRG-gyáregy- ség, vízmű, Káprások és szennyderítő, téglagyár, Benczúrfalva, Szécsényfel- falu, Kisgéc, Magyargéc, Ri- móc, Varsány, Nagylóc Áp­rilis 4. út, Béke út, Bajcsy- Zs. út. A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára FELVÉTELRE KERES: — röntgenszakvizsgával rendelkező radiológu­sokat, — gépjármű-javítási csoportvezetőt középfokú végzettséggel, — forgácsoló és laka­tos szakmunkásokat, — vaskohászati alap­anyagraktárba raktá­rosokat, — daruvezetőt, valamint minősített hegesztőket. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 249. BALASSAGYARMA­TIAK ÉS VÁROS- KÖRNYÉKIEK FIGYELEM! A körzeti takarékszövet­kezet a nála elhelyezett betétesek között TÁRGYNYEREMÉNY­SORSOLÁST rendez! Főnyeremény: színes televízió (és számos egyéb értékes tárgy). Takarékbetétet lakó­helytől függetlenül bár­ki elhelyezhet. Részle­tes felvilágosítást ad­nak a szövetkezet dol­gozói. Felvétel: a DUNA Élel­miszer és Vegyiáru Ke­reskedelmi Vállalat sal­gótarjáni raktárháza felvesz 5 és 10 tonnás gépkocsikra gépkocsivezetőket és targoncavezetőt. Cím: Salgótarján, Ál­lomás u. 4 a. (nagyál­lomás) A Karancshús felvétel­re keres 2 fő férfi mun­kavállalót készárurak­tárba raktáros munkakörbe. Középfokú kereskedel­mi végzettséggel, vala­mint többéves szakmai gyakorlattal rendelke­zők előnyben! Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Megmentik az orosz pisai tornyot Kazanyban megkezdődtek a híres Szjumbeki-bástya alapjának megerősítő mun­kálatai Céljuk: megállítani az 58 méter magas bástya­torony évről évre elhajlá­sát, amely már elérte az 1 méter 87 centimétert. A bástya építéséről szóló legenda igen romantikus, Retegett Iván orosz cárt el­bűvölte a tatár cárnő. Szjumbek szépsége. Ez in­dította az uralkodót arra, hogy tiszteletére hét nap alatt egy bástyát építtes­sen. A büszke fogoly azon­ban bástyafalról levetette magát a mélybe. A legenda szép, de a dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a bástyát több mint száz év­vel a híres cárnő halála után kezdték építeni, s kö­rülbelül 10 évig épült. A nevezetes pisai ferdeto­rony két méterrel alacso­nyabb, s kis híján 200 évig épült. Most a Szjumbeki-bástya fundamentum alá cement­habarcsot szivattyúznak. Azután a földfelszín feletti 2 méter magasságban a falakba ferde fúrólyukakat fúrnak. A lyukakba fém- szerelvényeket bocsátanak le. A bástya ezekre, a szé­lesen elterjeszkedő vasbe­ton lábakra támaszkodik. Medvék a jégviszonyok előrejelzésével A mesterséges holdak és a jegesmedék segítik elő az Északi-sark várható jégvi­szonyainak előrejelzését. A légi jégfelderítés alapján a hidrometeorológusok nem­csak az űrből kapott felvé­telek adatait, de jegesmed­vék tartózkodási helyeit is bejelölik a térképen. Régóta ismert, hogy az északi tengerek jégviszo­nyai és a jegesmedék moz­gása között összefüggés van. A jegesmedve elkerüli a kásás, öreg jégrétegeket és csakis a friss jégen keres utat. A titok nyitja igen egyszerű. Ezeken a területe­ken a fókák már általuk létrehozott jéglékeken ke­resztül jutnak levegőhöz. A jegesmedvék már régen ki­tapasztalták, hogy a fókák a vastag jégrétegeken keresz­tül nem tudnak lyukat vág­ni. Ezért a „türelmes és ra­vasz” vadász órákig képes várni a léknél a fóka fel­bukkanásáig. Mancsának egyetlen csapása elégséges az ■ élelem megszerzéséhez. A repülőgép fedélzetéről végzett vizuális megfigye­lések a medvék haladása alapján megkönnyíti a jég­páncél koronának és szi­lárdságának meghatározá­sát. Új szolgáltatásunk a belföldi hitellevél Kis füzetben nagy segítség A belföldön utazóknak, a külföldről hazautazóknak anyagi biztonság, különleges kedvezmények. Hítel: üzemanyagra, autójavításra, szállodára. Árkedvezmény: egyes autóklub-szolgáltatásokra, szállodára. Díjmentesség: meghatározott klubszolgáltatásokra. Kiváltható: a Magyar Autóklub Salgótarjáni Szervezeténél. cím: Salgótarján, Bartók B. út, 14 a. telefon: 10-662. Több olvasónk keresere közöljük, hogy — házassági évfordulók, — házasságkötések, — gyermekszületés, — érettségi találkozók, s egyéb családi eseményekkel kapcsolatos személyi közleményeiket a következő helyeken adhatják fel: A családi és társadalmi ünnepségeket rendező irodáknál (CSŰRI), a kórházak szülészeti osztályain, a takarékszövetkezeteknél, a Magyar Hirdetőnél. A fentiek mellett Pásztón a könyvesboltokban, Szécsényben a Pesti Divat szaküzletében, Rétságon a szolgáltatóházban, a kozmetikában. NAgrád Megyei Lapkiadó Vállalat, 3101 Salgótarján, Pf.: 96. Tel.: 10-977. Megrendelem a NÓGRÁD megyei lap legiközelebbi szom­bati , hétköznapi (nem kívánt rész törlendő) számában a következő szövegű SZEMÉLYI KÖZLEMÉNYT egyszer (vagy ...........-szer) A hirdetés díját a címemre küldött befizetési csekk meg­érkezése után azonnal feladom. Cím: névaláírás 1967. Hó nap. szem.-ig- száma: Kedves megrendelőinktől olvasható szöveget és aláírós4 kérünk APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Litke Községi Közös Tanács igazgatási főelőadót alkalmaz 1987. augusztus 4-i belépéssel. Feltétel: allamigazgatási felső fokú szak- képesítés. büntet­len előélet. Jelentkezni lehet a tanács elnö­kénél. Hecesitőket, lakatosokat felveszünk te­lephelyünkre. Je­lentkezés: Vas­ipari Kisszövet­kezet, Jobbágyi. Felszabadulás út 101. AZ UNIVER Vegyesipari Kisszövetkezet­hez (Salgótarján. Somogyi—Bacsó út 6.) munkatársat keresünk munkaügyi, bérszámfejtő, és SZTK- ügyintéző kapcsolt munkakörbe. Jelentkezni lehel «a szövetkezet fő­könyvelőjénél.* a 10-874-es telefon­számon. JÁRMŰ ZU rendszámú. 105-ös Skoda felújí­tott. jó állapotban, másfél éves műsza­kival eladó. Érdek­lődni : munkaidő­ben. Rétság Fém- bútoripari Szövet­kezet, Zrínyi út 24. Horváth. 250-ES, tárcsafékes ETZ, új állapotban eladó. Érdeklődni: Salgótarján, öblös- üveggyári kultúr­otthon, vagy Balas­sagyarmat, Madách út 22. Kálmán Já­nos. SIMSON S 51-es, négysebességes újon­nan eladó. Mátra- szele, Táncsics út 12. PR-ES frs#i 650-es Polski Fiat, jó ál­lapotban eladó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. SIMSON Enduró eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 15-052- es telefonon, 18 óra után. BILLENŐ platós munkagép, vizsgáz­tatva, 001 tip.. Tra­bant motorral el­adó. Érdeklődni: Szurdokpüspöki, Szécsényi u. 15. Ber­ta. ELADÓ Lada, le­járt műszakival. Ér­deklődni: Kisecset, Akácfa u. 23. ZI-S 1200-as Lada, friss műszakival el­adó. Érdeklődni: Mátraterenye. (Mát- ranovák). Szabad­ság út 79. 1200-AS Lada el­adó. Érdeklődni: Salgótarján. Damja­nich út 18. 17 óra után. PA-S Skoda 120 L gépkocsi. 2 évre most vizsgázott, jó állapotban eladó. Cim: Balassagyar­mat, Deák F. u. 13. Tel.: 325. NYSA tehergép­kocsi. friss mű­szakival 20 000 Ft­ért eladó. Érdek­lődni: Salgótarján, 13-262 telefonon, 16 órától. TL-ES, 126-os Pols­ki, friss műszakival eladó. Pásztó, Ár­pád út 36. 15 óra után. PS forgalmi rend­számú, 1200-as Lada, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni le­het: a sziráki Kas­tély Szálló recepció­jában. TM írsz. 1500-as Lada, 6 éves, friss műszakival, sürgő­sen eladó. Érdek­lődni: Alsótold, Nefelejcs u. •. 5 és fél éves Lada Combi eladó. Kiste- renye. Dobó u. 29/A. RAJ—GAZ 69-es eladó vagy Polski 126-ra cserélhető: Salgóbánya, Balas­si út 7. INGATLAN ELADÓ, H 2 fél szobás, tehermen­tes öröklakás kész­pénzért. Város­központi 1 szobás, tanácsi lakást be­számítok. Városköz­ponthoz közeli csa- ládiház-csere is ér­dekel. Salgótarján, Déryné út 7. 1/7. TI SZARÖLD VA­RON, 30 'négyzetmé­teres hétvégi ház eladó. Telefon: Sal­gótarján, 10-405. 800 négyzetméter telken 2 lakásból álló. új kétszintes családi ház sürgősen eladó. (128 -f 171 m2) kp + OTP-át- vállalás. Megte­kinthető: Salgótar­ján (Zagyvapálfal- va) Gorkij-lakóte- lep. Április 4. krt. 71. egész nap. BECSKE, Fő U. 75. sz. alatti ház 80 000 Ft-ért eladó. Érdek­lődni: Becske, Kos­suth u. 26. VENNÉK Balas­sagyarmaton 1 1 2 fél szobás távfűté­ses lakást. Ajánla­tokat: Balassa­gyarmat. Ady út 4. sz. alá kérek. GARÁZS eladó Komért ve alatt. a vasútnál. Telefon: 10-373. délelőtt. TANYA eladó Ba- lassagyarmat-Szo- bok-pusztán, 6 he­lyiség, istálló, 1600 négyszögöl terület, villany, víz van. gaz­dálkodásra alkalmas. Bővebbet: Balassa­gyarmat. Kossuth út 8. EGYSZOBÁS, konyhás. kertes la­kás eladó. Nagybá- tony, Kossuth út 54. Szabó Lajosné. ROMHÄNYBAN, 2 szobás, családi ház eladó. Érdeklődni: Szécsény, Mikszáth út 8. 600 négyszögéi közmű v'csitett telek, rajta 9.6x9.5-ös alap­pal. eladó Vizslás- Újlakon. Érdeklőd­ni : 14-429-es telefo­non, 14 órától. HAROMSZOBAS, IV. em. szövetkezeti lakás, a Kemerovo körúton eladó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. SALGÓTARJÁN, Néphadsereg út 47. sz. alatt kétlakásos, nagyméretű. kertes családi ház eladó. Telefon: 15-903. GARÁZST ven­nék a Pécekő úton, vagy vásártéri ga­rázsomat Pécskő útira cserélném. Ér­deklődni: de. vagy az esti órákban. Márkó Ferenc. Sal­gótarján. Pécskő út 14. V 4L KERTES családi ház eladó. Bátony- terenye. Zagyva­part. Béke út 59. Érdeklődni levélben: Kazirtczi Ferine, Bátonyterenye. Ré­vai József út 16. SALGÓTARJÁN­BAN, a Vörös Had­sereg úton kertes családi ház beköl­tözhetően eladó. Ugyanitt kisipari dió­fa ebédlőbútor el­adó. Érdeklődni: 19—21 óra között a 15-119, vagy a 15-870- es telefonszámon le­het. BUDAPESTI, 60 négyzetméteres, mo­dern tanácsi lakást cserélnék kisebb családi házra, örök­lakásra, tanácsi lakásra. Ajánlato­kat: ..Vidéki csere is érdekel” jeligére a kiadóba kérek. SALGÓTARJÁN­BAN, a kórház kör­nyékén, családi ház 737 négyzetméter közművesített te­rületen eladó. Ér­deklődni: Salgótar­ján, f. Sz. UMK. Dr. Zoltán ügyvédnél. Telefon: 10-673. ELADÓ Pécskőn (Szilvásban) 762 négyzetméter te ek. gyümölcsfákkal és pihenővel. 70 000 Ft. Ajánlatot: Salgó­tarján. 10-977-es te­lefonra kérek. FÉLIG kész csa­ládi ház. kellemes környezetben eladó. Érdeklődni: 12-332-es telefonon, délután. ACÉLGVARI ga­rázssoron, 24 négy­zetméteres garázs eladó. Villany, akna van. Salgótarján «M&linovszkij u. 13. este. SOMOSKŐI el­ágazóban kétszintes, téliesített víkend- ház, 42 négyzetmé­ter alapterületű el­adó. Víz, villany van. Cím: Salgótar­ján, Arany János út 15. V11/55. Baksá- né, vagy a helyszí­nen. 3 éve épült nagy­méretű családi háa Salgótarjánban el­adó. Érdeklődni: 15 órától, a 12-281-es telefonon. ADÁSVÉTEL SALGÓTARJÁN, Kazinczy út 3. sz. alatt, egy négyéves szamár. szerszám­mal, kocsival együtt eladó. SZALAGFŰRÉSZ­GÉP 4G0-as, 500-as, és abrikter 250-es eladó. Varga Imre. Mátranovák. Bá­nyatelep, . Nefelejcs út 3. ELADÓ, 3 főzőla­pos gáztűzhely, pa­lackkal együtt. Ér­deklődni lehet: Sal­gótarján. 12-353-as telefonon. 1 köbméter diófa­rönk és használt 2.15-ös lemezkazán eladó. Szurdokpüs­pöki, Szabadság út 202. PERZSA kiscicák eladók. Érdeklődni: Máté Judit. Salgó­tarján. Kemerovo krt. 12. 18 órától. VÁGNI való tyú­kok eladók. Ka- rancsság. Kossuth út 44. 18 órától. ELADÓ kazán, 3 fázisú villanytűz­hely. olajkályhák, olajbojler és olajos­hordók, Érdeklődni: Salgótarján. Kálmán Imre út 8. 15 óra után. KITŰNŐ szülők­től származó ROTT­WEILER kölyökku­tyák Ma lók. Érdek­lődni : Salgótarján, Eresztvénv, 18-as. OLASZ sportba­bakocsi és nyugat­német basszusgitár eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Kilián krt. 84. 16 óra után. FAANYAG eladó. Gerenda 6 m-es 29 db. Szarufa 6 m-es 30 db. 7 m-es 20 db. Szarvasgede, Rá­kóczi u. 20. Szkle- nár. VEGYES HÁZASPÁR, 2 kis­korú gyerekkel ki­sebb lakást bérelne. ..Salgótarjánban vagy környékén 249232” jeligére a salgótarjáni hirdető­be. BENTLAKÁS­SAI., gépesített háztartásba nagyon pedáns házvezető­nőt keresünk. ,,Le­informálható 177402” jeligére a Felszaba­dulás téri hirdető­be. IDŐS hölgyet ke­resek édesanyám mellé. beszélgető partnernek. Aján­latokat: Salgótar­ján. 10-977 telefonra kérek. 40 170-es férfi meg­ismerkedne házas­ság céljából Pásztó környéki. kertes lakással rendelkező nővel. Gyermek ni m akadály. Fényképes leveleket: ..Forró '•zél” jeligére a pász­tói Művelt Nép könyvesboltba ké­rek. BARNA, 28 éves, nőtlen férfi keresi egy nő ismeretségét házasság céljából. Leveleket ..Mátra” jeligére a kiadóba kérek. FORGALMAS he­lyen. üzlethelyiség kiadó. Cím: Kisle- renye, Rákóczi út 31. BÚTOROZOTT al­bérleti szoba kiadó. Cím: Losonczi Kál­mán, Salgótarján, Derkovics út 23 B. Péntekenként nem vagyok otthon. TÁRSÁT keres 40- es. középmagas pe­dagógusnő. Jó ke­délyű férfi levelét várja 55 éves korig. Választ: ..Bátorság” jeligére a balassa­gyarmati takarék- szövetkezetbe. ELCSERÉLNÉM városközponti I szobás, félkomfortos családi házamat egy + fél szobás, vagy 2 szobád városköz­ponti tanácsi bérla­kásra. Ajánlatokat: a 10-977 telefonra. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom