Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-21 / 170. szám
Ma Beljavszkij is asztalhoz ül III. HLNGAROIL FÉRFI lllp p ■ EGYÉNI SAKKVILÁGBAJNOKI ZŐNAKÖZI DÖNTŐ 1987. július 18- augusztus U. HOTEL KISTÉLÉ SZÍ RÁ h Dolgozó fiatalok országos kempingtalálkozója Salgótarján várja a résztvevőket Három fordulót játszottak •ez idáig a sziráki sakkvi- lágbajnoki zónaközi döntő résztvevői. Sajnos a két magyar szereplését nem kísérte szerencse. Adorján és Pcrtisch együtt két pontot szerzett, ebből másfelet a verseny rangidőse, a honi sakksport legjelesebb képviselője Portisch. A szakemberek és a közvélemény többet várt tőlük. Ráadásul még egyik sem győzött, szerény döntetlenekkel kellett beérniük. Persze korai még az esélyeket latolgatni, egy azonban biztos: a továbbjutás kivívásához jobb teljesítményre lesz szükségük. ☆ A verseny rendezői számos szolgáltatást biztosíta-1 nak a nagymestereknek, szabad idejük eltöltésére. A sok kínálat közül a legkedveltebb a tenisz, melyet amatőr szinten ugyan, de majdnem minden itt lévő sakkozó kiválóan üt. Nem is csoda, hisz a nagyfőnöknek, a FIDE elnökének is kedvenc sportága ez! Cam- pomanes négynapos sziráki vendégeskedése idején nagy csatákat vívott. Hol dr. Lakó Lászlóval, a Magyar Sakk Szövetség főtitkárával, hol a szervezőbizottság tagjaival. Persze nem ijedt meg attól sem. amikor Portisch- sal kellett farkasszemet néznie. Néha egészen izgalmas labdameneteket játszottak. A magyar nagymesternek egyébként profi .edzőpartnere van. így nem váratlan, hegy a teniszt is megfelelő szinten űzi. Szekundánsa, Csőm István nagymester ugyanis valamikor versenyszerűen teniszezett... Campnmancs és Portisch a ték a labdát. A verseny egyik esélyese, a jelenleg legmagasabb Élőpontszámmal rendelkező szovjet nagymester, Beljavszkij kihagyott két íordu- dulót. No nem azért, mert taktikázott, s lemondott két megszerezhető pontról: a viadal kezdetére belázasodott. Torokgyulladását nem heverte ki. s már-már úgy látszott, hogy visszalép a küzdelmektől. Ezzel pedig elbúcsúzott volna a mostani világbajnoki ciklustól. .. Széli Lajos, a III. Hun- garoil verseny titkára, a Magyar Sakk Szövetség szakfelügyelője hétfőn délelőtt az alabbi nyilatkozatot adta lapunknak: — A szovjet nagymester már jobban van. Bár érzi még hirtelen jött betegségét, a negyedik fordulóban újra volt Sunye Neto mögött. Ekkor a legjobb brazil pontszerzőnek bizonyult. Tíz játszmából hét pontot szerzett. Győzelme az idei dél-amerikai zóna versenyen Santi á- go de Chilében nagy meglepetés volt. Olyan klasszisokat előzött meg, mint az argentin Panno, vagy a már említett Sunye Neto. Ulf Ándersson Svédország első számú versenyzője, 1951. június 27" én született. Stoltz és Stahlberg hagyományainak méltó folytatója. Először a hatvanas években járt Magyarországon, s vidám fiatalemberként mutatkozott be. Víg kedélyét ma is őrzi. Pályafutását világraszóló sikerek övezik. A nyolcvanas évek elején egy ideig a világranglista negyedik helyén állt. Sorra nyerte a nagy tornákat: kétszer Londonban (1980 és 82). aztán Johannesburgban (1981), Torinóban (1982) és Wijk aan Zeeben (1983) bizonyult a legjobbnak. Az 1982. évi moszkvai világbajnoki zónaközi versenyen KaszpaAnnyira javult azonban állapota, hogy a mai 4. fordulóban valószínűleg játszik. Az állás 3 forduló után: Szalov (szovjet), Nunn (angol), Christiansen (amerikai) 2,5—2,5, Ljubojevics (jugoszláv). Milos (brazil), Benjamin (amerikai) 2—2, Portisch (magyar), Hjartar- son (izlandi), Marin (román) teniszpályán jókedvűen iitötasztalhoz ül. Ismerve őt, még arra is képes lenne, hogy betegen végigsakkozza a zó- naközi döntőt. Reméljük azonban, hogy egészségesen tudja felvenni a harcot ve- télytársaival. ☆ Mivel az eddigi három versenynapon minden játszmát lejátszottak, a hétfői függőnap izgalmak nélkül telt el. Álltak a sakkórák, elcsendesedett a szálló. A nagymesterek többsége budapesti kiránduláson vett részt, a Szirákon és Ácsán maradók aktívan pihentek. Lóháton, kerékpáron és a teniszpályán. Ma újra helyet foglalnak a konferencia- teremben. Következik a negyedik forduló, reméljük magyar győzelmekkel. Vaskor rov és Beljavszkij mögött holtversenyben a harmadik helyen végzett. Ándersson az idők folyamán sajátos stílust fejlesztett ki. Nem idéz elő bonyolult kombinációkat, ritkán folyamodik látványos taktikai megoldásokhoz. Apró végjátékelőnyre játszik, amelyet kitartással fokoz nyerésig. Ha nem sakkozik, szívesen teniszezik. Felesége kubai, akivel egy ottani sakkversenyen ismerkedett meg. Ez is közrejátszott abban, hogy egy esztendeig a karib- tengeri országban edzőskö- dött. Élő-pontszáma 2600, jelenleg a világranglista 17. helyezettje. 1,5—1,5, Beljavszkij 1 (2 halasztott), Ándersson 1 (1 halasztott), Allan (kanadai) Bouaziz (tunéziai), Flear (angol) 1—1. De la Villa (spanyol), 0.5 (1 halasztott), Velimirovics (jugoszláv)., “Todorcsevics (monacói), Adorján (magyar) 0,5—0,5 pont. (MTI) Lassan már megszokjuk, hogy az év tizenkét hónapjából egy sem múlik el a Nógrád megyében rendezett valamilyen kiemelkedő sport- esemény nélkül. Autóverseny, kosárlabdatorna, diákturisztikai találkozó, röplabda IBV, s lehetne sorolni azokat a rendezvényeket, melyekre nemcsak szűkebb hazákban, hanem kis országunk minden szegletében felfigyelnek. Ezek sorába tartozik az augusztus 20—23. között megrendezésre kerülő dolgozó fiatalok országos kempingtalálkozója, melynek Salgótarján ad otthont. S bár jó egy hónap még van e nagyszabású országos rendezvény kezdetéig, Takács Tamást, a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának munkatársát az előkészületekről a várható programokról kérdeztük. — Az országos rendezvényt megelőzően most a Nógrád, Hajdú és Heves megye fiataljait tömörítő megyei kempingtalálkozóra készülünk. Ez bevezetője augusztusi rendezvényünknek. Kiskörén lesz a megyei randevú július 24—26. között. A jelentkezési határidő már lejárt. A nógrádi csapat 150 tagú lesz. Legtöbben a szénbányáktól jönnek, de a balassagyarmatiak és a széHuszonnégyen Tatán A szombati grazi edzőmérkőzés után vasárnapra pihenőt kaptak a legjobb magyar labdarúgók. Hétfőn délelőtt az MLSZ-ben találkoztak az ,,A” és az olimpiai együttes kerettagjai, majd Tatára utaztak. Az „A” csapat július 28-án, kedden 20.15 órakor Lipcsében barátságos mérkőzést játszik az NDK-val. Másnap, szerdán 18 órakora két ország olimpiai együttesei Siófokon mérik össze tudásukat. A hétfőtől Tatán készülő két magyar labdarúgóválogatott közös névsora: Kapusok: Gáspár, Zsibo- rás, Ulbert. Mezőnyjátékosok: Híres, Farkas, Disztl L., Kovács E., Szalai, Varga I., Kékesi, Kiprich, Gyimesi, Szeibert, Boda, Herédi, Rubold, Pö- löskei, Preszeller, Plotár, Hajszán, Vincze I., Boda, Lehota, Szekeres. Vasárnap csatlakozik az olimpiai kerethez öt további labdarúgó (Koszta, Lakatos F., Olajos, Vörös Cs, Fodor I.). Az „A” válogatott vasárnap reggel utazik Lipcsébe. Világ Kupa Kanadában lejátszották a 16 éves labdarúgók Világ Kupa sorozatának negyeddöntőit. A címvédő Nigéria biztosította helyét az elődöntőben, amelynek érdekessége, hogy európai csapatok mérkőznek afrikaiakkal. A negyeddöntők eredményei: Nigéria—Ausztráliai— 0 (0—0), Olaszország—Dél- Korea 2—0 (0—0), Elefántcsontpart—Katar 3—0 (1—0), Szovjetunió—Franciaország 3—2 (1—0). Az elődöntők párosítása: Elefántcsontpart—Szovjetunió, Olaszország—Nigéria. csényiek is sokan képviseltetik magukat. — Hol tart az országos találkozó előkészítése? — Örömmel mondhatom, hogy mi készen állunk a rendezvény lebonyolítására. Az sem okozna gondot, ha holnap kezdődne. Salgótarján felkészülten várja a résztvevőket, — Hogyan alakul a DFOKT programja? — Az első nap, tehát augusztus 20-a a megérkezés, az elhelyezkedés jegyében telik a kora esti órákig. Itt jegyezném meg, hogy az ország távoli részeiből érkezőket már az ezt megelőző napon is fogadjuk, megköny- nyítve ezzel utazásukat ,s nem utolsósorban fáradságtól megkímélve őket. A sátorverés után — ezt mindenki maga hozza — a kempingben egymást követik a kulturális és sportprogramok. A három nap alatt lesz kirakodóvásár. kerékpároskirándulás. tájékozódási futóverseny. filmvetítés. Többek között bemutatkozik a Nógrád táncegyüttes, a Periszkóp pantomimcsoport, a salgótarjáni iazzbalett és a Smog együttes, valamint a Studium Dixieland is. — Több versenyt rendeznek. Műsorfüzetükben városismereti vetélkedő, szellemi totó, tenisz- és kispályásNemcsak az I. és II. osztályú, de már a III. vonalban szereplő labdarúgócsapatok is megkezdték a felkészülést az 1987—88-as bajnoki évadra. Megyénk együttesei is alapoznak. A Rom- hányi Kerámia után ezúttal az elmúlt évi bronzérmes Síküveggyár SE ás az újonc Balassagyarmati HVSE csapatának felkészüléséről érdeklődtünk. NINCS VÁLTOZÁS A sugar ütőn A Sugár úton július 6-án kezdődőit! az edzésmunka. Az első két napon a szokásos orvosi vizsgálaton vettek részt a labdarúgók. A múlt hét elejétől napközisrendszerben, napi két edzésen vesznek részt a játékosok, egészen e hónap végéig. Előreláthatólag nyolc előkészületi mérkőzést játszik a csapat a feszített edzésmunka mellett, A játékosok közül senki sem távozott. Itt edz Dudás, akit Ózdról igazoltak. Várhatóan augusztusban visszatér két-három leszerelő, korábban itt szerepelt labdarúgó. Az edzői teendőket ebben a szezonban is Kiss László látja el. „Győzelem 42” elnevezésű rádióamatőr-viadalt rendeznek az európai szocialista országok a fasizmus felett aratott győzelem emlékére. A július 22—29. közötti verseny házigazdája Csehszlovákia lesz. A szocialista országokon kívül, a világ bármely rádióamatőr-állomása részt vehet a versenyben, ha a versenykiírást elfogadta, illetve azzal egyetértett. A magyar állomások részére ez az esemény egyben „A” kategóriás minősítő verseny is. labdarúgó-bajnokságok is szerepelnek. A mozgás örömei mellett nyerhetnek-e ,mást a találkozó résztvevői? — Nagyon sok apróságot, s nem árulok el titkot: egy színes televízió is gazdára talál a legjobbak, legügyesebbek között. — Hány résztvevőt várnak? — Tájékozódásunk, előzetes felméréseink alapján körülbelül 1500-an lesznek itt a DFOKT-on. Ez a szám persze nem biztos, mert ide nincs előzetes jelentkezés. Aki jön, azt fogadjuk. A találkozón való részvételnek csupán egy feltétele van. A fiatal fizesse be a 150 forint részvételi díjat, mely magában foglalja a sátorhelyeket és a programokat. Az étkezésről mindenki egyénileg gondoskodik, de ebben is segítünk. A vendéglátó vállalat olcsó étkeztetését ajánljuk majd a tóborozóknak. — Mit várnak az országos találkozótól? — Az összes szervezővel együtt — KISZ-KB, SZOT, SZMT és a Nógrád Megyei Tanács ifjúsági és sportosztálya — az a célunk, hogy rendezvényünk járuljon hozzá az egészséges életmód, a szabad idő kulturált és hasznos eltöltésének propagálásához a dolgozó fiatalok körében. GYARMATON HUSZONNYOLCÁN KÉSZÜLNEK Az ipoly-parti gárda is a hónap elején kezdte a közös munkát, s jelenleg ők is napi két edzéssel készülnek a bajnokságra. Mint az köztudott, új vezető edző. Fidler József került a csapat élére. Segítője Viäomusz Tibor. A játékosállományban sok változás történt. Távozott a csapattól Robb, Baranyi, Jamb- rik, míg Szalai és Pintér abbahagyta az aktív labdarúgást. Az egyesület mindent megtett az erősítés érdekében. Ezt mutatja az új fiúk névsora is. Leigazolták Tréz- niket és Kaliczkát Rormhány- ból. Starkot azSKSE-ből, míg Szőczeyt az Újpesti Dózsából. A csapattal készül Laj- tanári és Futó Budafokról, Szécsi és Svarcz a BKV Köréből, míg Öze a Váci Izzóból. Az ő szerződtetésük augusztus elsején dől el, felkészülésüktől függően. Csakúgy, mint Babinszkié, aki hosszabb kihagyás után próbál visszakerülni a csapatba. A hét végén Besztercebányára utazik a gárda, ahol egy négyes tornán vesz részt magasabb osztályú ellenfelekkel szemben. K B A N Vasárnap Ascoliban autós hegyi EB-futamot rendeztek, amelyen kiválóan szerepeltek a Külker SC sportolói. Cserkuti József három egykori Európa-bajnokot megelőzve győzött, s Móczár Péter is az élmezőnyben végzett. Eredmények: 1. Cserkuti József, 2. Rolf Göring (nyugatnémet), 3. Francois Dosieres (francia), 4. Wolfgang Böhme (nyugatnémet), 5. Móczár Péter. Versenyzői portrék Gilberto Milos A nemzetközi nagymester 1963. október 30-án született. Mecking betegsége és visszavonulása óta a brazil sakkozás keresi új vezéregyéniségét, s ő egyike azoknak, akik erre esélyesek. A hetvenes évek „kölyök- zsenije”, a 24 éves jelenleg 2495 Élő-pontszámmal rendelkező játékos, az ifjúsági világbajnokságokon tűnt fel. Ma már országa egyik vezető sakkozója. A tavalyi dubai sakkolimpián Brazília második táblás játékosa Benjámin és Milos felzárkózott az élcsoportba A szombatról függőben maradt Marin—Benjamin és a Flear—Milos játszmákat a felek további folytatás nélkül döntetlénre adták. Amint az várható volt, Beljavszkij sem tudta lejátszani az L, illetve a 3. fordulóból halasztott játszmáját De la Villa és Ándersson ellen, mert még mindig beteg. Labda**, Készülnek NB Ill-os csapataink — szilágyi — SO RO