Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-09 / 160. szám

❖ HÍREK ❖ ESEMÉNYEK * Naptár Évforduló 1987. július 9. Csütörtök. Lukrécia napja A Nap kél 4.56 — nyug­szik 20.43 órakor. A Hold kél 19.47 — nyug­szik 2.16 órakor. Kilencven éve szüle­tett Jean Cassou fran­cia író, költő és iroda­lomkritikus. Várható időjárás Csaknem országszerte többször erősen megnövek­szik a gomolyfelhőzet, szórványos zápor, zivatar vár­ható. A szél előbb délnyugat felől megélénkül, majd északnyugat felől — főként a Dunántúlon — átme­netileg megerősödik. Északnyugaton számottevően mérséklődik a meleg. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 23—28 fok között alakul, ezen belül északnyu­gaton lesz a hűvösebb idő. — Kaliforniai geológusok 3,5 milliárd évvel ezelőtt élt baktériumok kövületére ta­láltak Ausztráliában. A le­let alapján arra következ­tetnek, hogy a földi élet jó­val korábban alkuit ki, mint azt eddig feltételez­ték. — Távvezetéket és transz­formátorállomást építenek a salgótarjáni hőerőmű és Karancskeszi között az ÉMÁSZ Salgótarjáni Üzem- igazgatóságának szakembe­rei. A húszmillió forint ér­tékű beruházás a litkei víz­mű és a Karancs-völgy biz­tonságos energiaellátását szolgálja. A munkálatokat a harmadik negyedév végén fejezik be. — A betegszobában ne tartsunk cserepes növénye­ket — foglalt állást a nyu­gatnémet egészségügyi mi­nisztérium. A virágföldben levő spórák a szoba leve­gőjén keresztül ugyanis ve­szélyes fertőzéseket okoz­hatnak a legyengült immun­rendszerű betegeknek. Az egészséges embereknek ugyanakkor nem jelentenek veszélyt a virágföld gombá­inak spórái. — Facsemeték gondozá­sa. Megyénkben a tavaszi fásítási hónapban, a helyi népfrontbizottságok har­mincöt községben ültettek meggyfát, elsősorban ma­gánházak elé. A lakosság gondozása és a kedvező idő­járás folytán ezek a fák szépen megeredtek, fejlőd­nek. Galgagután kétszáz, Pilinyben és Endrefalván ötven-ötven darab facseme­tét ápolnak rendszeresen társadalmi munkában. — Napfürdőt a kebleknek! Új szolgáltatással áll láto­gatói rendelkezésére a ta­polcai strand: engedélyezik a felsőrész nélküli strando­lást is... A felemelt árú be­lépőjegy ellenében azonban — egyelőre — nem élnek a lehetőséggel a hölgyvendé­gek. — Az új típusú casco- biztosítás gyorsan népszerű­vé vált az autótulajdono­sok körében. Az eddiginél korszerűbb, több szolgálta­tást nyújtó biztosítást beve­zetése óta Nógrádban 1800 autós kötötte meg a Hungá­ria Biztosító megyei igazga­tóságánál. — Mintegy kétezer fácán­csibét gondoznak a Rába menti Vadásztársaság előne­velő telepén. A nemrégiben kikelt, infralámpa hője alatt fejlődő csibéket az őszi va­dászati idényre engedik sza­badon. Devizaárfolyamok Érvényben: 1987. július 9-én. vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font Ausztrál d. Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland f. ír font Japán y. (1000) Kanadai d. Kuvaiti d. Norvég k. NSZK-márka Olasz 1. (1000) Osztrák s. Portugál e. Spanyol p. Svájci f. Svéd korona Tr. é)s cl. rubel USA-dollár ECU (K. P.) 7763,91 3393,55 125,58 686.87 1072,90 782,15 2312,71 6978,49 319,23 3626,84 16935,47 712.88 2603,69 35,96 370,39 33,39 37,73 3117,26 747,97 2697,30 4301,20 5407,37 7779,45 3400.35 125,84 688,25 1075,04 783,71 2317.35 6992,47 319,87 3634,10 16969,37 714,30 2608,91 36,04 371,13 33,45 37,81 3123,50 749,47 2702,70 4810,82 5418,19 Az államközi megállapodáso­kon alapuló hivatalos árfolya­mok változatlanul az 1987. jú­nius 2-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Gazdaság a családokért Évente kétszáz személy ve­szi igénybe a Nézsai Május 1. Termelőszövetkezet által nyújtott üdülési lehetősége­ket. A gazdaság dolgozói és családtagjaik a Balaton mel­lett, Hévízen, Hajdúszobosz­lón és Gyulán pihenhetnek. A családosokon kívánnak se­gíteni azzal is, hogy a nyá­ron nyolcszáz forintot utal­nak ki az általános iskolás korú gyerekek tanszervá­sárlásának segítése céljából. II gondatlanság ára Fülsértő szirénázásra kap­ták fel a fejüket a járóke­lők kedden este Salgótar­ján utcáin. Nyomban meg is pillanthatták a zaj oko­zóit: négy behemót tűzoltó­autó száguldott a Beszter- ce-lakótelepre. Szerencsére fölöslegesen. Tűz ugyanis nem volt, ria­dalom ellenben bőven akadt. Mert mi is történt? Az Ybl Miklós út 94. számú lépcsőház első eme­letén valaki bekapcsolta a gáztűzhelyét. Nincs ebben semmi szokatlan, sem rend­kívüli. Legfeljebb akkor, ha megfeledkezik róla, az ille­tő, mint ebben az esetben B. Cs. szórakozottan be­zárta lakását (kívülről per­sze), miközben a vacsora­maradék tovább melegedett. Ki tudja, mi minden tör­tént volna, ha a szomszéd nem figyel fel a kiszivárgó füstre, és nem szól a tűzol­tóknak. ők pedig számot adtak felkészültségükről; a hívást követő ötödik perc­ben már a helyszínen vol­tak. Komoly baja ezúttal csak a lábasban felejtett étel­maradéknak esett. Ez azon­ban nem a felelőtlen vacso­ramelegítőn múlott... Sőt, mi több, ő olcsón megúsz­ta. Hiszen a nyitvafelejtett vízcsap, a magára hagyott vasaló, az égve maradt gáztűzhely már számtalan­szor bosszút állt — a ma­ga módján — figyelmetlen gazdáin. (romhányi) Hidrológusok országos vándorgyűlése Salgótarjánban Hazai és külföldi vízügyi szakembergárda részvételé­vel rangos esemény színihe­lye három napon át Salgó­tarján. A Magyar Hidroló­giai Társaság 70 éves fenn­állása alkalmából július 9— 11-én megyeszékhelyünkön rendezik meg a VII. orszá­gos vándorgyűlést. A ma délután kezdődő szakmai ta­nácskozás a dombvidék) víz- gazdálkodás, a vízkészletvé­delem és a regionális víz­művek témakörét tűzte na­pirendjére. A rendezvénysorozatot nyi­tó plenáris tanácskozást a November 7. Filmszínházban tartják meg, majd a hazai vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről, illetve az észak­magyarországi vízgazdálko­dási feladatokról és tervek­ről hangzik el előadás. Ezt követően nyújtják át a tár­sasági díjakat, emlékérme­ket, kitüntetéseket az arra érdemes szakembereknek. A plenáris ülés után szakmai kiállítást nyitnak meg a MTESZ Technika Házában. Az első napi program ugyan­ezen a helyszínen a Hidro­lógiai Közlöny kerekasztal- beszélgetésével folytatódik. Holnap délelőtt a fő té­maköröknek megfelelő há­rom szekcióban tanácskoz­nak a résztvevő szakembe­rek. A szekcióülések után a salgótarjáni bányamúzeum előtt leleplezik és megko­szorúzzák dr. Vitális Sándor mellszobrát. A VII, országos vándor- gyűlésre csaknem négyszáz hazai vízügyi szakember je­lentkezett. Magyar kollégá­ikkal részt vesznek a prog­ramokon szovjet, csehszlo­vák és NDK-beli szakembe­rek is, hogy kölcsönösen hasznosíthassák a szakmai publikációkban leírt és az előadásokon elhangzó ta­pasztalatokat. Az országos ^Vándorgyűlés alkalmából tisztelettel kö­szöntjük a résztvevő hazai és külföldi szakembereket, a vízügyi szervek, intézmé­nyek és vállalatok képvise­lőit. Kívánjuk, hogy a ta­nácskozás sikeres legyen — közös hasznunkra. Nemzetközi történész­konferencia A Zsigmond-kor törté­nelméről és művészetéről kezdődött négynapos nem­zetközi tudományos konfe­rencia szerdán a Budapesti Történeti Múzeumban. Lu­xemburgi Zsigmond magyar trónralépésének 600. és ha­lálának 550. évfordulója al­kalmából megrendezett kon­ferencián neves hazai törté­nészek, valamint külföldi tudósok, egyebek között az NSZK-ból, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Svédország­ból, Ausztriából és Kanadá­ból érkezett szakemberek vesznek részt. Áttekintik a Zsigmond-kori császári poli­tika kérdéseit, elemzik az uralkodók személyiségének és tevékenységének fő vonása­it, valamint a korszaknak a képzőművészetben és az épí­tészetben betöltött szerepét. A tanácskozáshoz kapcso­lódóan a Budapesti Törté­neti Múzeumban kiállítás látható Zsigmond és kora a művészetben címmel, amely hazai és külföldi múzeumok és gyűjtemények alapján, gazdag tárgyi és írásos do­kumentumokkal és képző- művészeti alkotásokkal ele­veníti fel a korszak művelő­dés- és művészettörténetét. A nógrádkövesdi Madách utca a drámaköltő által megfogalmazott küzdelem tisztes példáját mutatja: új településrész alakult ki az építők lelkes erőfeszí­tésével. — kép: kulcsár — Új barlangrészt tártak fel A salgótarjáni hegymászó­klub barlangászszekciójának két fiatal tagja. Manga Mi­hály és Musztrai Ferenc új barlangrészt tárt fel az Ágas­vár alatti Csörgő-lyuk bar­langban. A piroxén-andezit összetételű hasadékbarlang- ban tizennyolc órás expedí­ció után leltek egy — a bar­lang méreteihez képest — nagy kiterjedésű teremre. A fiatalok a barlang felépíté­séből arra következtetnek, hogy a most megtalált sza­kasz mögött akár több kilo­méteres hasadékrendszer is húzódhat. Ezért úgy döntöt­tek, hogy még augusztusban tovább folytatják a hegy titkainak faggatását. A TÁRGYALÓTEREMBŐL ítélet a besurranó tolvaj ügyében Lapunk február 12-i szá­mában e helyen adtunk hírt arról, hogy lebukott Kükü, az álnyomozó, miután Mát- ranovákon egy 91 éves idős asszonynál nyomozónak ad­ta ki magát, és ügyes trükk révén, 35 ezer forint kész­pénzzel távozott a lakásból. A jó személyleírást követő­en a rendőrség három nap múlva elfogta és előzetes le­tartóztatásba helyezte Oláh Sándor 28 éves bátonytere- nyei lakost. Már az említett írásban je­leztük, hogy Oláh Sándor alaposan gyanúsítható más, hasonló bűncselekményekkel, lakásbetörésekkel. A Pásztói Városi Bíróság május 26-án megtartott nyilvános tár­gyalásán hozott ítéletében a nyomozás adatai, a vádlott beismerő vallomása és a tanúnyilatkozatok alapján több bűncselekmény elköve­tésében is bűnösnek találta Oláh Sándort. Tavaly november 26-án szabadult Oláh négy év há­rom hónapi fegyházbünte­téséből, és december 10-én Pásztón máris kihasználta az alkalmat az újabb bűnö­zésre. Járkált a város utcá­in, s egy helyen észrevette, hogy nyitva felejtették a lakás ajtaját. Csak az elő­szobáig ment, ahol a fogas­ról leemelt egy férfi- és egy női télikabátot. Az egyik ka­bátban pénztárcát talált 600 forinttal, kulcsokat, igazol­ványokat. December 27-én Salgótar­jánban szemelt ki egy la­kást. Innen egy dzsekit, au­tóstáskát, zsebrádiót vitt el, meg a lakás és az autó kul­csait. Január végén már Nemtiben tűnt fel. Itt nem a városban megszokott mód­szert alkalmazta. Lakásvá­sárlás ürügyén jutott be az egyik házba, ahol addig be­szélgetett a házban lakó férfival, amíg ki nem szed­te belőle, hogy van otthon kettőezer forintja. S a gaz­da néhány perces távollétét kihasználva, meg is találta a pénzt, és gyorsan továbbállt. A gyors sikereken felbá­torodva „jött be” aztán ne­ki február 6-án a mátrano- váki nagy fogás. Az eljárás során derült ki, hogy az új év másnapja sem telt Oláh Sándornak tétlenül; ekkor O. Alfonz 16 éves társával Bá- tonyterenyén loptak — ugyan­csak lakásból — dzsekit, ké­zitáskát, zsebszámológépet. A bíróság többrendbeli lo­pás, okirattal való visszaélés miatt két és fél évi fegy- házra ítélte Oláh Sándort, s kötelezte őt arra is, hogy a károsultaknak okozott 45 ezer forintnyi kárt fizesse meg. — zs — Hármas ikrek Szegeden Hármas ikrek születtek szerdán hajnali 3 órakor a Szegedi Orvostudományi Egyetem női klinikáján. Blá- zsikné Horváth Anikó 28 éves jánoshalmi lakos ter­hességének 33. hetében adott életet három gyermekének — tájékoztatta az MTI-t dr. Szilágyi Imre, aki császár- metszéssel segítette a világ­ra az újszülötteket. A két fiú közül András 1280, End­re 1840, a harmadik gyer­mek, Gyöngyi 1500 grammal született. A koraszülött gye­rekeket a SZOTE gyermek- klinikáján inkubátorban gon­dozzák, mindegyikük jól van. Az ikerterhességet a 14— 16. héten észlelték, s az anyát a SZOTE női klinikáján áp­rilis óta tartották megfigye­lés alatt, illetve kezelték fo­lyamatosan. Gőzvezetékek tanácsi támogatással Ismét több utcában épül gázvezeték Salgótarjánban lakossági hozzájárulással, tár­sadalmi munkával és tanácsi támogatással. A Kun Béla, a Kővár, a Korvin Ottó és az Aknász úton, valamint a Károlyaknán épülő vezeték 334 családi ház és öt intéz­mény gázellátását teszi le­hetővé. A közel 15 millió fo­rintos beruházást a városi tanács két és fél millió fo­rintos támogatással segíti, míg a gázvezeték építéséhez felajánlott társadalmi mun­ka értéke megközelíti a há­rommillió forintot. Ugyancsak tanácsi támoga­tással épül gázvezeték a Dobó Katica és a Liszt Fe­renc utcában. önfeledten ^ __ a Magyar Szoclallata Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős klsdó: BÁLINT TAMÁS, s Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányltószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hfrlapkézbesftő postahivatalnál, a hlrlapkézbesltőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátásl Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1556

Next

/
Oldalképek
Tartalom