Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-31 / 179. szám
TELEXEN ÉRKEZETT... <7^/^ „Hagy család vagyunk" Komolyan, felnőtt módra NÓGRÁDI TÁJAKON.. Felújították a miskolci Rácz-kávéházat Miskolc belvárosában ismét megnyílt a felújított Rácz-kávéház. Az 1899-ben alapított szórakozóhely eklektikus stílusú, fehér bútorait a Budapesti Vendéglátó-ipari Múzeumból szállították vissza Miskolcra, s helyezték el a belülről is eredeti állapotában helyreállított ká- véházoan. A márványasztalok mellett egyszerre nyolcvan vendég fagyaszthatja a régi receptek szerint készülő ételkülönlegességeket. (MTI-fotó: Kozma István) Néprajz, népszokások az óvodában Ismerkedés a határőrőrs munkájával Az ifjúgárdisták ellátogattak a Somoskőújfalui határátkelő- helyre. —Fotó: Rigó Tibor— Energikus és jó kedélyű, ráadásul a hivatását nagyon szereti. Hasznosak ezek a tulajdonságok együtt, hiszen óvónő és amatőr néprajzkutató egyszerre Tóth Zoltánná Szuhán. Értenie kell a gyerekek nyelvén, de az adatközlőkén —, akik általában az idősebb korosztályhoz tartoznak — szintén. — Balassagyarmaton óvónőképző szakközépiskolát végeztem, majd Kecskeméten szereztem diplomát 1982- ben. *A diplomamunkám a Mátra északi oldalán élő lakosság népszokásaival és népviseletével foglalkozott; ötöst adtak rá. Ezzel kezdődött a szerelmem a néprajz iránt. A vezető óvónőm, Pintér Ilona, aki több pedagógiai pályázatot írt, nagyon biztatott, adjam be a munkámat a megyei pedagógiai pályázatra. Jól sikerült — a megyei múzeum igazga tótól kaptam egy levelet, amelyben folytatásra buzdít, javasolja', keressem meg a terület szakértőjét, dr. Kapros Márta muzeológust. Tudatosabban akkor kezdtem el foglalkozni ezzel. A Malév Air Cargo, azaz a Malév árufuvarozási osztálya a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálján található, közvetlenül a mindenki által jól ismert régi fogadóépület tőszomszédságában. S, bár a légi áruszállítás fontos tevékenysége a magyar légi- társaságnak, mégis a legtöbb ember szinte semmit sem tud róla. De miért is fontos a légi fuvarozás, ez az olcsónak egyáltalán nem nevezhető szállítási forma? Erről beszélgetünk Sallai Istvánnal, a Malév Air Cargo vezetőjével. Miközben az osztályvezető irodájában azt magyarázta, hogy a légi fuvarozás előnyeit három szóval lehet leginkább érzékeltetni — gyorsaság, pontosság, megbízhatóság — a Cargo-bá- zison a megszokott mindennapi munka folyik. Gépkocsik sokasága parkol az épület előtt arra várva, hogy átvegyék a rajta szállított árut, vagy éppen azért, hogy megrakva az aznap érkezett küldeménnyel, elvigye azt rendeltetéséi helyére. Sallai István adatokat sorol tevékenységükről. Így megtudjuk, hogy tavaly csaknem 30 ezer tonna árut adtak fel légi fuvarozásra Ferihegyen, s ebből több mint 15 ezer tonnát a Malév gépei vittek külföldre. Amíg fél évtizeddel ezelőtt az áru feladásától annak átvételéig akár két-három hét is eltelt, addig mára ez az idő 3—4 napra csökkent. — A magyar vállalatok miért küldik repülőgéppel az árut? — Ennek két fő oka lehet. Az egyik- a szóban forgó A következő témám: a születéstől a hatéves korig miként alakulnak a gyermeki szokások, a gyermekek körüli élet. Ezzel a pályamunkával 1985-ben az OPi pályázatán különdíjas nyertem. Ma már a néprajzi társaság rendes tagja vagyok. Az írások további útja : a Nógrádi Művelődésben jelent meg 1986-ban az első dolgozata, ősszel ugyanezzel a múzeum honismereti pályázatán II. díjat nyert. Felküldték országosra is, ahol szinten „ezüstöt” kapott. Idén télen készült el a harmadik munka, amellyel első díjat nyert a megyei pályázaton. így érünk el az idei nyárhoz, amikor Tóth Zoltánná meghívólevelet kapott a néprajzi társaságtól, hogy tartson előadást a XIII. konferencián a születési, keresztelési szokásokról. — Azaz, a téma pontosan ez lett volna, de az ott felszólalókhoz igazítottam a mondókámat. Bevallom, egy kicsit szurkoltam — 200 elismert kutató, szakember előtt beszélni —, de úgyér* 3—4 nap alatt * „Ha értékes — kifizetődő" * Bérelt gépek ■Síküldeményt — valamilyen okból — csak késve indíthatták útnak, ezért a szállítás idején igyekeznek a késést behozni. A másik esetben az adott árut eleve légi úton kívánták eljuttatni a megrendelőhöz, mivel a küldemény tulajdonságai, például romlékonysága, ezt teszik indokolttá. — Kik és milyen feltételekkel vehetik igénybe a Malév Air Cargo szolgáltatásait? — Szállítóink köre nagyon széles, ugyanis — megfelelő engedélyek birtokában — bárki feladhat légi küldeményt járatainkra, legyen az magánszemély, vagy vállalat. S, hogy mi mindent lehet repülőgéppel szállítani? Tulajdonképpen szinte mindenféle export- és imT portárut, ha az megfelel a repülésbiztonsági előírásoknak, és van rá behozatali, illetve kiviteli engedély. A vállalati fuvarozást talán zem, sikerem volt. Ami emö- gött van: sokat köszönhetek munkatársaimnak, akik támogattak, de talán még többet azoknak az embereknek, akik olyan szívesen, készségesen nyilatkoztaik a gyűjtés során. Nagyon nagy segítséget jelentett számomra Fehér Kálmán nyugdíjas igazgató — az iskolai vonatkozású dolgokról ő tud legtöbbet a környéken, de tájékozottsága, műveltsége, ízlése más téren is hozzájárult a munkámhoz. Nyári szünet van. Falun a munka dandárja ilyenkorra esik. A téli estéken viszont mindenki szívesen „mesél”, ha olyasmiről kérdezik, ami bizonyára számára is érték. Tóth Zoltánné kilencedik éve vöröskeresztes titkár Szuhán, ismerik, kedvelik az idős emberek, az idevalósi óvónőt. A nyarat arra szánja, hogy átgondolja, miilyen témával foglalkozzon ősztől, ötletei vannak, a környéknek pedig néprajzi, honismereti értékei — ezek megőrzése érdekében érdemes tevékenykedni. — gkm — egyetlen dolog korlátozhatja, nevezetesen: a légi szállítás nem olcsó. Ezért a megbízóink többnyire csak értékesebb küldeményeket fuvaroztatnak velünk, mert így kifizetődő számukra. Végül a beszélgetés végén a gondokról is szó esik. Ezek közül talán a leginkább égető, hogy az áruszállító légiflottát hamarosan egytől egyig ki kell szupe- rálni, mivel a négy IL—18- as már kiöregedett. Ezért a Malév áruszállítási tevékenységét átmenetileg bérelt repülőgépekkel igyekszik megoldani, hogy ne szoruljon ki a piacról, azonban a végleges megoldásról még nem döntöttek. Ezenkívül az itt dolgozóknak — ez mintegy kétszáz ember — az ugyancsak nehézséget jelent a munkájuk elvégzésében, hogy a 2-es terminálon, azaz Ferihegy 2-n — pénzügyi okok miatt — nem épült Cargo-raktár. Ezért az áruk zömét az 1-es terminálról utaztatni kell a hat kilométerre lévő 2-es terminálra a vállalat gépeihez. Ám a nehézségek ellenére az itt dolgozók minden igyekezetükkel azon vannak, hogy megrendelőik semmit se érzékeljenek belső gondjaikból. Sőt, arra törekszenek, hogy szolgáltatásaik színvonalát állandóan javítsák. Ezért folyamatosan figyelemmel kísérik a piac igényeinek ' változását —, ennek szellemében nyitottak a közelmúltban irodát Budapesten, a belvárosban —, és igyekeznek hozzájuk a legjobban alkalmazkodni. — csávás — Katonás sorokban állnak a zöld ruhás fiatalok a sal- góbányai Lovász József KISZ-iskola alakulóterén. Hat óra tizenöt perc. Bagó Zoltán határőr százados a napi programot ismerteti az Ifjú Gárda határőrtisztségviselők XIV. országos vezetőképző tábora előtt. — Ők nyolcvanan azzal a céllal érkeztek ide — mondja Lesták József, az Ifjú Gárda országos parancsnoka, miközben ballagunk a katonás kötelékben reggelizni vonuló gárdisták után —, hogy megfelelő alapokat szerezzenek az alegységükhöz tartozó gárdisták irányítására- E táboroknak az a szerepe, hogy a hat szakterületen működő alegységek vezetőit, középvezetőit hasznos alapismeretekkel lássuk el. Az irányítás az alegységeknél is a hivatásos összekötők feladata. — Táborainknak — magyarázza a délelőtti foglalkozások szünetében Lesták József — éppen az az egyik legfontosabb célja, hogy a különböző területeken dolgozó IG-parancsnokok kicseréljék tapasztalataikat, egyfajta „ötletvásárt” tartsanak egymás között. A délelőtti foglalkozásokat délután sportversenyek követik. Lövészet, foci asztalitenisz, úszás — ez a kínálat, de természetesen, mindez katonás fegyelemmel. — Most, hogy pár napon belül bevonulok sorkatonai szolgálatomat letölteni — mondja már az esti tábortűz mellett Blaskó Tamás — úgy érzem, hogy ez a négy év, amit a gárdában töltöttem, sokat fog segíteni a beilleszkedésben. — Napok óta jár a hír, hogy egy lány, katonaorvosnak készül. Hogy is van ez? — kérdeztem Vitáris Évát, aki két éve hordja a zöld egyenruhát. — Nagyon sokat jelent nekem, nekünk a gárda. Egy nagy család vagyunk. Hasznos időtöltés, egészséges sport, kikapcsolódás, segítségnyújtás sorolja. A tűz mellett izgatott beszélgetés zajlik a másnapi harci túráról- Vajon rnilyeFalugyűléseken és egyéb helyi fórumokon szóba kerül, mi szükségeltetik ahhoz, hogy faluhelyen is jól érezze magát az odavalósi. Előtérbe többnyire az kefül, ami a lakossággal legközvetlenebbül kapcsolatban áií: áz egészségügyi, a kereskedelmi ellátás, az oktatási és közművelődési igények kielégítése. A . Nagybárkányi Községi Közös Tanács közigazgatási területén is — a helyi elöljáróságokkal közösen kialakított programok szerint — elsőbbséget kapnak azok a célkitűzések amelyek a lakosság életkörülményeit javíthatják. Különösen fontosak ezek a teendők olyan kistelepüléseken élők szempontjából, mint Nagyke- resztúr, Márkháza, Bede- puszta vagy Sámsonháza. Utak, hidak karbantartása, a közvilágítás korszerűsítése megannyi feltétele annak, hogy a falvak népességmegtartó ereje növekedjék. A feladatokat természetesen nem lehet egy időben s mindenütt megoldani. Rangsonek az esélyek, hány akadálya lesz, ki lesz a győztes. Aztán felhangzik a takarodó szignálja. A tűz mellől aludni térnek, csak az ügyeletes szakasz vigyázza éberen a zászlót. A stúdióban a vezetők a holnapi programot egyeztetik. — Nagy segítséget jelentenek a határőr gárdisták, főleg' a határ mentén élők, hiszen a határőrség alaptevékenységének ellátásához nélkülözhetetlen a lakossággal fenntartott jó kapcsolat — gondolkodik hangosan Bagó Zoltán százados. — S ebben ezek a gárdisták sokat tudnak segíteni jelzéseikkel. Éppen ezért meg kell mondanom, csak dicséret illeti a balassagyarmati kerület vezetőit, akik több éve már maximális segítséget rolni kell. S mert nehezebb gazdasági körülmények között kell a tanácsoknak is gazdálkodniuk, hát a helyi erők és tartalékok ésszerűbb kihasználására törekszenek. Így sok mindenre juthat a kasszából- Egyszer Lucfal- ván autóbusz-megálló építésére, máskor a sámsonházai utak, felújítására, vagy mint idén a márkiházai közösségi ház felújítására, átalakítására, amely hatszázötvenezer forintba kerül. A hónap végére elkészülő , épületben orvosi rendelő, | szolgálati lakás, könyvtár és KISZ-helyiség kapott helyet; ennek munkálataiban a márkházaiak társadalmi segítsége meghaladja az ötvenezer forintot. Gondot fordí- \ tanak az alapellátást szolgáló intézmények egyik legfontosabbikára, a vegyesboltokra is, sort kerítenek — mint Lucfalván és Nagybár- kányban — belső átalakításra és van ahol újat építenek, mint Nagykeresztúron. Az itteniek több mint egy- fnillió forint értékben célrészjegyeket vásároltak, hogy az üzlet minél előbb elkényújtanak ennek a tábornak a megrendezéséhez. — S éppen ennek tudható be — teszi hozzá Lesták József —, hogy az előadók között olyanok szerepelnek, akik területükön országos szakértőnek számítanak. A tábor elcsendesedett. A fejekben talán a holnapi harci túra villan fel az álmokból, talán a leendő hivatásos katona jelenik meg. Egy biztos: egy élmény és sok-sok tapasztalat, kaland és emlék marad meg erről a nyárról is. Egy kedves színfolt a 87-es nyárról, amikor Salgóbányán, nyolcvan ifjúgárdista egy hétig „katonásdit” játszott, katonául tanultKomolyan, felnőtt módra. Hlavay Richard szüljön és társadalmi munkájuk értéke is elérte a háromszázötvenezer forintot. Fontosnak tartják a tanácsi vezetők azt is, hogy az ellátás színvonala olyan legyen, hogy kenyérért, tejért vagy húsért és zöldségféléért ne kelljen máshová menniük az embereknek. Teendők azért bőven akadnak még e téren; Nagykeresztúron például lakossági igényként merült fel hogy az italbolt osztályba sorolását vizsgálják felül, Kisbár- kányban és Márkházán az amúgy is szűkös eladótérből időnként még többet elvesz a felgyülemlő göngyöleg. Több boltban hiányos a vásárlók tájékoztatása, nincsenek az árak feltüntetve vagy éppen blokkot nem kap a vásárló. Az orvoslásra váró gondok megszüntetése érdekében a jövőben — amint azt a községi közös tanács elnöke mondta — erősíteni kell a társadalmi ellenőrzés hálózatát, mert csak a gondos odafigyelés hozhat eredményeketT. K. 9 Olcsó vagy drága a légi szállítás? Gyarapodó aprófalvak Célrészjegy egymillió forintért