Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-27 / 175. szám

2 NOGRÁD 1987. július 27., HÉTFŐ Megelégedéssel fogadta a világ a szovjet kezdeményezéseket A világ közvéleménye megelégedéssel fogadta a kö­zepes hatótávolságú és had­műveleti-harcászati rakéták megsemmisítésére vonatko­zó legújabb szovjet javas­latot — állapítja meg vasár­napi nemzetközi összefogla­lójában a Pravda. A szovjet lap emlékeztet arra, hogy Indonézia, Japán, az NSZK,, Ausztrália, Fran­ciaország, Nagy-Britannia, Svédország, Belgium és szá­mos más ország vezető poli­tikusai kedvezően értékelték a szovjet javaslatokat. A kezdeményezések szilárd tá­mogatásra találtak a szocia­lista közösség országainál — állapítja meg a Pravda. — A világ népei abban re­ménykednek, hogy a javaslat új lendületet ad a genfi tár­gyalásoknak. A Pravda emlékeztet ar­ra, hogy a Szovjetunió béke- offenzívája következetes és hosszú távra szóló politika. A Szovjetunió barátaival és szövetségeseivel, a testvéri szocialista országokkal közö­sen folytatja ezt a politikát, hiszen ezeknek az országok­nak létérdekük, hogy az új társadalom felépítéséhez a nemzetközi körülmények rendezettek legyenek. A szovjet fővárosban a hét végén, számos kétoldalú falálkozón vitatták meg az ázsiai biztonsági kérdéseket, a genfi tárgyalások perspek­tíváit. Anhtolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára fogadta John Matlockot, az Egyesült Államok moszkvai nagykö­vetét, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, kül­ügyminiszter a csehszlovák, a vietnami és a brit nagy­követtel folytatott megbe­szélést. (Cartledge nagykö­vet Thatcher kormányfő üzenetét is továbbította Mi­hail Gorbacsovnak.) Borisz Pjadisev, a szovjet külügyi szóvivő helyettese a Pravda vasárnapi számában közölt nyilatkozatában a visszhangok egyértelműen pozitív alaphangját emelte ki. Az Egyesült Államokban már az áttörés lehetőségéről beszélnek, s washingtoni megítélés szerint a javaslat a nézetkülönbségek 80 szá­zalékát feloldja, amennyiben az nem tartalmaz „valami­lyen meglepetést”. A Szov­jetunió álláspontja nyílt és világos, s most Washingto­non a sor. hogy megoldja a fennmaradó 20 százalékot — mutatott rá Pjadisev. Öt pártból áll össze ( az olasz kormánykoalíció Csao Ce-jang és Haróthy László találkozója Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának megbízott fő­titkára, a Kínai Népköztár­saság Államtanácsának elnö­ke (miniszterelnök) fogadta Maróthy Lászlót, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökhe­lyettesét, aki a KKP meghí­vására szabadságát tölti Kí­nában. A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszélésen véleményt cseréltek a magyar—kínai együttműködés időszerű kér­déseiről, s tájékoztatták egy­mást a két ország gazdasági helyzetéről, a fejlődés irá­nyairól, a reform továbbfej­lesztésének teendőiről. (MTI) Svájc megbünteti a géprablót Pierre Aubert svájci el­nök és külügyminiszter szom­baton, az Air Afrique-ügy- gyel kapcsolatos rádiónyilat­kozatában közölte: nem zár­ható ki a Libanonban és Iránban lévő svájci állam­polgárok elleni megtorlás. A gépeltérítőt valószínűleg en­nek ellenére Svájcban ál­lítják bíróság elé, ahol élet­fogytiglani börtönbüntetés vár rá. (MTI) Az előző olasz kormányt alkotó öt párt megállapodott abban, hogy ismét együtt alakítanak kormányt a meg­bízott kereszténydemokrata politikus, Giovanni Goria vezetésével. Az öt párt ve­zetőinek szombati tanácsko­zása után a kormányalakí­tásra felkért Goria elmond­ta: komoly esélyt lát arra, hogy öt hónapi kormányvál­ság után, már a jövő ked­den bejelentheti a háború utáni 47. olasz kabinet lét­rejöttét. A kereszténydemokrata, a A Titanic kincseit kereső francia kutatócsoport szom­baton végrehajtotta első alá­merülését egy kisméretű tengeralattjáróval. Előző nap a viharos tenger meghiúsí­totta próbálkozásukat. A két és fél millió dol­láros expedíciót a francia óceánkutatási és kiaiknázási intézet végzi, a pénzt a Nagy-Britanniában bejelen­tett Taurus International el­nevezésű alkatai tőkés cso­port adta. Yves Comet, a Taurus In­ternational szóvivője el­mondta, hogy először a Ti­tanic orrát fogják keresni, mert azt eddig még nem ta­lálták meg. Feltételezik, hogy az két-három kilo­méterre is lehet a roncs tör­zsétől. Nautiile nevezetű tör­pe tengeraűatt járójukkal át fognak haladni a Titanic szocialista, a liberális, a szo­ciáldemokrata és a köztár­sasági párt vezetői egyez­ségre jutottak a leendő koa­líciós kormány programjá­ról is, részleteket azonban nem közöltek. A várakozások szerint szo­cialista párti politikust ne­veznek majd ki miniszter­elnök-helyettesnek, tekintet­tel arra, hogy a szocialista párti Craxi vezette kor­mányzatban keresztényde­mokrata politikus, Arnaldo Forlani volt a helyettes. (MTI) körüli, ezüsttálcákkal,. por- celóncsészókkel és a hajóról származó egyéb tárgyaikkal borított tengerfenék fö­lött. A törpe tengeralattjáró- naik két robotkarja van, mely egyaránt képes teás­csészénél kisebb, vagy egy páncélszekrénynél nagyobb tárgyak felemelésére is. A Naoti.le-t kíséri a Robin el­nevezésű robot, mely titáni- urnba és acélba burkolt lám­pákkal és három kamerával van felszerelve. Sokan ellenzik a Titanic bolygatását és azt • szeret­nék, ha az óriási hajó ten­geralatti emlékmű maradna érintetlen nyugvóhelyéül an­nak az 1513 embernek, aki 1912. április 15-én hajnal­ban életét vesztette, miután a hajó egy jéghegynek üt­között. (MTI) Franciák keresik a Titanicot Magyar párt- és állami vezetők üdvözlő távirata Kubába Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt főtitkára, Németh Károly, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Grósz Károly, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke Kuba nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő távira­tot-küldött dr. Fidel Castro Ruznak, a Ku­bai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Ál­lamtanácsa és Minisztertanácsa elnökének. . ☆ Tisztelt Fidel Castro elvtárs! A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a Moncada-laktanya elleni támadás 34. év­fordulója, a nemzeti felkelés napja, alkal­mából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és a magyar nép nevében üdvözletünket és legjobb kívánságainkat küldjük önnek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának, a Kubai Köztársaság Államtaná­csának, Minisztertanácsának és a kubai nép­nek. Népünk megbecsüléssel tekint a kubai népnek a szocializmus építésében elért eredményeire, forradalmi vívmányaira. Nagyra értékeljük Kuba aktív külpoliti­kai tevékenységét, amellyel hatékonyan járul hozzá a nemzetközi béke és biztonság erősítéséhez, a társadalmi haladás ügyéhez. Jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy párt­jaink, országaink együttműködése, eszmé­ink és céljaink azonosságán alapuló barát­ságunk az élet minden területén tovább erősödik. E jelentős évfordulón szívből kívánunk önnek és a baráti kubai népnek további ki­emelkedő sikereket a Kubai Kommunista Párt III. kongresszusa határozatainak vég­rehajtásában, hazájuk felvirágoztatását szolgáló fáradhatatlan tevékenységükben. ☆ Az évforduló alkalmából Sarlós István, az Országgyűlés elnöke táviratban üdvözöl­te Flavio Bravó Pardót, a Kubai Köztár­saság Nemzetgyűlésének elnökét. Ugyan­csak táviratban köszöntötte partnerszerve­zetét a Hazafias Népfront Országos Taná­csa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar Szolidaritási Bizottság, az Orszá­gos Béketanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa és a Magyar Vöröskereszt. (MTI) Öbölbeli fejlemények Irán követelései Az ENSZ főtitkára járjon közbe, hogy az Egyesült Ál­lamok és Franciaország töb­bé ne támogassa Irakot (az iraki—iráni háborúban) — egyebek között ezzel a ké­réssel fordult Ali Ahbar Ve- lajati iráni kkülügyminisz- ter Javier Pérez de Cuel- larhoz. A külügyminisztef ezt tar­talmazó levelét szombaton hozták nyilvánosságra a vi­lágszervezet székhelyén. Irak elfogadta, Irán azonban — mint „igazságtalan és részrehajló dokumentumot” — elutasította a Biztonsági Tanács hét eleji határoza­tát, amely az iraki—iráni háború beszüntetésére szó­lított fel. Az iráni külügy­miniszter írásos követelései egyszersmind az elutasítás további magyarázatával is szolgálnak. Az Egyesült Államoktól azt követeli áz iráni veze­tés hogy „azonnal szüntes­se meg katonai jelenlétét az öbölben” — írta Velajati. Franciaországnak, amellyel egyébként is súlyos diplo­máciai vitában vannak, azt róják fel Teheránban, hogy fegyvert szállít Iraknak. „Senki,, és különösen Fran­ciaország, amelynek küldöt­te a határozat megszavazá­sakor a Biztonsági Tanács elnöki tisztét töltötte be, ne adjon el fegyvert Iraknak” — ez ügyben is közbenjá­rásra szólította fel Velajati az ENSZ főtitkárát. Korábbi tervek szerint Velajatinak szombaton Géni­ben kellett volna Pérez de Cuellarral személyesen ta­lálkoznia de a megbeszélést határidő nélkül elhalasztot­ták. (MTI) Kormány­átalakítás Indiában Radzsiv Gandhi indiai mi­niszterelnök szombaton át­alakította kormányát — kö­zölte az új-delhi kabinet szóvivője. Narajan Datt Tivari, ed­digi külügyminiszter pénz­ügyi és kereskedelmi minisz­ter lett, a külügyi tárcát Gandhi ideiglenesen maga vette át. Siv Sankar, keres­kedelmi miniszter posztjá­ról lemondva, a kormány- programok végrehajtásának minisztere és igazságügy­miniszter lett. Radzsiv Gandhi nem in­dokolta a kormányátalakí­tást. Újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy csak azért nem hajtott végre nagyobb arányú vátoztatást, mert ha­marosan — hétfőn — meg­nyílik a parlament követ­kező ülésszaka. Ez az ülés­szak viharosnak ígérkezik, mert az ellenzék korrupci­ós vádakat emelt a kor­mányzat ellen. (MTI) A szovjet gyorsítás alapja Elsőbbség a gépgyártásnak A szovjet népgazdaság fejlesztésében elsőbbséget 1 biztosítunk á gépgyártásnak, mivel az ágazat gyorsított ütemű korszerűsítése terem­ti meg az alapokat az or­szág term előberendez és ei n ek mielőbbi megújításához, a tudomány vívmányainak gyakorlati megvalósításához, a gazdaság és a nemzeti jö­vedelem 'kiegyensúlyozott, magas növekedési ütemé­hez, a szociális kérdések megoldásához — hangsú­lyozta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára az SZKP Központi Bizottságában a gépgyártás fejlesztési prog­ramjának menetéről rende­zett tanácskozáson. A pénte­ken tartott találkozón szov­jet párt- és állami vezetők, az ágazat minisztériumainak vezetői, tudósok és szak­emberek vettek részt. Az SZKP KB főtitkárai be­szédében kitért arra, hogy a legutóbbi pártkongresszu­son és a júniusi KB-ülésen felvázolt feladatok megoldá­sa elsősorban két dologitól függ: az új gazdálkodási mechanizmus széles körű be­vezetésétől és a tudományos­műszaki haladás meggyor­sításától. Mihail Gorbacsov emlékeztetett arra, hogy az elfogadott program értelmé­ben a gépgyártásnak az elkövetkező 6—7 év­ben el kell érnie a világszín­vonalait — a legfontosabb gépek, berendezések és mű­szerek paramétereit illetően. Utalt arra, hogy az ága­zatban az utóbbi időben ja­vult a helyzet, de a moder­nizálás folyamata egyelőre nem mindenütt bontakozott ki, és nem úgy, ahogy azt a gyorsítás politikája meg­követeli. A termékszerke­zet megújításának 7,6 szá­zalékos tervét az idei első fél évben csak 4,3 százalékra sikerült teljesíteni1, s a mű­szaki-tudományos fejlesztés programjában megfogalma­zott feladatok csak 84 szá­zalékban valósultak meg. Változatlanul kedvezőtl énül alakulnak a dolgok az ága­zati tudományban, ez a gép­gyártás átalakításának egyik legsúlyosabb gondja. Mihail Gorbacsov végeze­tül kitárt arra, hogy nagyon alaposan fél kell készülni a teljes gazdasági önéi,számo­lás és önfinanszírozás beve­zetésére, hiszen a kezdeti mulasztások a későbbiekben hatványozottan éreztetik ha­tásukat. (MTI) Mir űrállomás Július végén tér vissza az űrhármas Második munkanapját fe­jezte be szombaton a Mir űrállomáson dolgozó öttagú legénység: Jurij Romanyen- ko és Alekszandr Lavejkin, akik már csaknem fél éve dolgoznak az űrben, vala­mint a szerdán fellőtt szov­jet—szír űrhármas, Alek­szandr Viktorenko, Alek­szandr Alekszandrov és Mu- hammed Ahmed Farisz. Az űrállomás szombati munkanapjának programjá­ban geofizikai és biotechno­lógiai kísérletek, orvosi vizs­gálatok szerepeltek. Szíria felett elrepülve elvégezték az „Eufrátesz”-programoi amelynek keretében vizuális megfigyeléseket folytattak, fényképeztek és spektromé­terrel vizsgálták az ország területét. A kapott eredmé­nyeket a mezőgazdaság fej­lesztésénél, az ásványkin­csek feltárásánál, geológiai és vízügyi kutatásoknál, va­lamint a környezetvédelem­nél hasznosítják majd. A szovjet—Szíriái űrhár­mas július 30-án tér vissza a Földre, igaz, nem a saját űrhajójukkal, hanem a Szo­juz—TM—2-vel. A. fedélzeti mérnökök is kicserélődnek. Alekszandrov felváltja La- vejkint s az űrállomáson marad, amely ezután folya­matosan lakott lesz. Alek­szandr Lavejkin visszatér a Földre, mivel a hosszú űr­utazás ideje alatt az űr­hajósnál bizonyos sajátos jelenségeket fedeztek fel a véredényrendszer reagálásá­ban, a fizikai terhelési pró­bák során. (MTI) Krími tatárok Bizottság vizsgálja problémáikat Baldridge halála Rodeózás közben súlyosan megsérült, majd a sérülésbe belehalt Malcolm Baldridge amerikai kereskedelmi mi­niszter. A szerencsétlenség szombaton délután történt a kaliforniai Brentwoodban. A 64 éves Baldridge — aki az Egyesült Államokban ismert rodeósnak számított — éppen ennek a jellegze­tes amerikai sportnak egyik gyakorlatát, a borjú lóhátról való megkötözését végezte, amikor lova felágaskodott, ő leesett róla, a ló pedig rá­zuhant. A politikus olyan súlyos belső • sérüléseket szenvedett hogy — bár he­likopterrel azonnal egy kö­zeli kórházba szállították — rövidesen meghalt. (MTI) Moszkva központjában, a Rosszija Szállóval szemben, a Kreml falánál lévő parko­lóban krími tatárok egy csoportja gyűlt össze szom­baton, követelve a krími autonóm köztársaság azon­nali újjászervezését. A járókelőknek a rend­őrök minden további nélkül megadták a felvilágosítást, hogy autonómiát követelő krími tatárok üldögélnek a parkolóban, de ez nem kel­tett különösebb érdeklődést. Mint ismeretes, az utóbbi hónapokban a krími tatárok képviselőit fogadták az álla­mi és pártszerveknél. Vilá­gosan megmagyarázták ne­kik, hogy a Krímben a há­ború előttihez képest jelen­leg merőben más a helyzet, éppen ezért az autonómia kérdését a realitásokra való tekintettel kell vizsgálni, az ország valamennyi népének érdekeit szem előtt tartva, ahogy azt a Szovjetunió al­kotmánya is megkívánja. Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke vezetésével tudvalevőleg bi­zottságot hoztak létre a krími tatársághoz tartozó állam­polgárok által felvetett prob­lémák átfogó kivizsgálására. Megállapították azt, hogy a bizottság munkájához bizo­nyos időre van szükség, s annak vizsgálati következte­téseit nyilvánosságra fogják hozni. Moszkvában emlékeztetnek arra is, hogy a különböző területeken élő krími tatá­rok többsége megelégedéssel fogadta a bizottság létreho­zását, mindamellett egyes, szélsőséges nézeteket valló személyek változatlanul a bonyolult probléma azonnali megoldását sürgetik. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom