Nógrád, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-17 / 167. szám
1987. július 17., PÉNTEK NOGRAD 3 Helyben termelik ki a nyersanyagot — 1000 Szállítás a kemencéhez darab tégla lesz 3 köbméter agyagból Égetés 900—950 Celsius-fokon Téglák a tsz-ből A Báton.vtcrenyei Mátra Termelőszövetkezet kisterenyei téglagyárában 3.5—-I millió darab kisméretű, tömör téglát készítenek évente. Bencze Péter felvételei Évi százmillió tonna Mi legyen a hulladékkal? Az országban — iparban, mezőgazdaságban... — évente mintegy százmillió tonna hulladék, melléktermék képződik. E hatalmas mennyiségnek azonban mindössze a fele kerül vissza a gazdaság vérkeringésébe. A többi elvész. Ami nem csupán' amiatt baj, hogy a kidobott anyagokkal hatalmas érték megy veszendőbe, hanem azért is, mivel az évről évre növekvő mennyiségű szemét számos vidéken már erősen szennyezi a környezetet, s veszélyezteti a természet egyensúlyát. A hulladékok és mellék- termékek eltüntetésére két lehetőség kínálkozik. Megsemmisíthetjük, eláshatjuk vagy feldolgozhatjuk azokat. A fele elveszik Néhány ide illő adat: jelenleg a hulladékártalmatlanítás legjobb, de legdrágább módszere az égetés. Ám az idehaza keletkező — a környezetre így-úgy ártalmas — hulladékoknak a 75 százaléka nem égethető, Vagyis, mintegy 500—700 ezer tonnát más módon kell eltüntetni. Lerakótelepeken például. Ma azonban ésszerűbb lehetőség a hulladékok, melléktermékek újrahasznosítása, ami végül is az alapanyagkészleteinket növeli. Erre pedig feltétlenül szükségünk van, hiszen erőforrásokból, nyersanyagokból egyre kevesebb van körülöttünk. És mégis, évente 50 millió tonna feldolgozható anyagot kidobunk az ablakon... Arról persze, szó sincs, hogy a melléktermékek hasznosítását óhajtó, támogató — 1981-ben meghirdetett — kormányprogram eredménytelen volt. A hatodik ötéves tervidőszakra kitűzött cél, nevezetesen az, hogy a feldolgozott hulladékok értéke az 1980-as 6,3 milliárd forintról 1985-re 11,5 milliárdra növekedjen, teljesült. Persze ezt a látványos eredményt jelentős beruházások alapozták meg; e fejlesztések, bővítések költsége ez idő alatt meghaladta a 10 milliárd forintot. Kevés a pénz Jelenleg az iparban 29 millió tonna, a mezőgazdaságban 63 millió, az építőanyag-iparban 8 millió tonna hulladék keletkezik. A képződő anyagok feldolgozását tekintve leghátrébb az építőipar áll, hiszen hulladékainak mindössze negyedét hasznosítja, a másik két ágazat viszont a felét. Érdemes kiemelni az élelmiszeripart, ahol a melléktermékek 98 százaléka már feldolgozásra kerül. Az elképzelések szerint 1990-ben a hasznosított hulladékok értéke már el fogja érni a 18—19 milliárd forintot. Ennek szükségességét nem vitatja egyetlen szakember sem, ám jó páran közülük mégis kételkednek e cél elérhetőségében. A korábbiakhoz hasonló gyors ütemű fejlődést ugyanis nehéz lesz megvalósítani. Elsősorban azért, mert mára már elfogytak az egyszerűbb. így kevesebb pénzt igénylő feldolgozási módszerek. Magyarul: most ahhoz, hogy valamely vállalat a keletkező hulladékainak, melléktermékeinek még nagyobb hányadát hasznosíthassa, a korábbinál lényegesen több forintra volna szüksége. S ilyen, lényegében lassan megtérülő, meg kevés hasznot hajtó fejlesztésekre, beruházásokra a legtöbb üzemnek, termelőszövetkezetnek ma sincs elegendő anyagi ereje. Elfogadható módszereket A mezőgazdaságban évente körülbelül 400 ezer tonna eltüzelhető hulladék keletkezik, ennek hasznosítása — például a biobrikett- gyártás bővítésével — az elmúlt időszakban számottevően javult. Kevésbé megnyugtató viszont az agrárterületen felgyűlt veszélyes hulladékok sorsa. Csak az élelmiszeriparból évente legalább 500 ezer tonna ártalmasnak minősíthető hulladék kerül ki; e mennyiség negyedének megsemmisítésére, vagy más, a környezetre nem ártalmas elhelyezésére egyelőre nincs elfogadható módszer. Ugyanígy nem megoldott a lejárt szavatosságú növényvédő szerek — ebből már összegyűlt 300 tonna —, illetve a kemikáliák csomagolóanyagainak — ebből is van vagy 500 tonna — szervezett ösz- szegyűjtése, tárolása és megsemmisítése. Ezért azonban aligha hibáztathatok az üzemek. H. L. I. Túlképzés, alulképzés Végzett szakmunkások állás nélkül A hír — mely szerint a 211. számú szakmunkásképzőben végzett 360—380 diák közül mintegy száznak a sorsa bizonytalan, mert eny- nyien voltak június közepén, akiknek a jelek szerint nem jut végzettségüknek megfelelő munkahely — jó volna, ha nem bizonyulna igaznak. A végleges kép csak októberre áll össze, ám figyelemmel a foglalkoztatottságban már érezhető — s a jövőben meglehet súlyosbodó — gondokra, nem nevezhető elhamarkodottnak, ha októberig nem várva, megkíséreljük áttekinteni a nyugtalanságra okot adó, s eleddig bizony szokatlan helyzetet. Június közepén készült el az a jelentés, melyet a Salgótarjáni Népi Ellenőrzési Bizottság állított össze ama vizsgálatáról, amelyben a szakmunkásképzést vették egyebek közt szemügyre, kü. Ionos tekintettel Salgótarján munkaerő-szükségletének kielégítésére. A vizsgálat azt is firtatta, miként valósul meg a munkaügyi tervezés és az iskolai képzés összhangja? Mielőtt a jelentés egyes tételeit ismertetnénk, leírhatjuk, találóbb lenne a módosított megfogalmazás, hiszen jobbára arról esik szó benne:' hogyan nem valósul meg a kívánt összhang. A jelentés szerint ugyanis: a szakmunkásképzés tervszámainak megállapításában „több gond tapasztalható". Ennek egyik oka, „hogy a megye — így a város — gazdálkodó egységei nem bírnak kellő előrelátással, emiatt az általuk szolgáltatott adatok nem min. den esetben megbízhatóak. (A vállalati előrelátás hiányát részben az okozza, hogy a fejlesztési koncepciók őket érintő részeit nem ismerik, illetve a jelenleg élő és állandóan változó szabályozók hatásait előre nem tudják felmérni. . .)” Ezért „általános gyakorlat, hogy a tervszám lényegesen - magasabb, mint a ténylegesen bejelentett szükséglet”. Ehhez megjegyzésként: noha a túltervezés, a túlbiztosítás .akkor is számottevő károkat okoz, ha anyagról van szó; ám ha emberek jövője a tét, akik a rossz kalkulációk miatt kerül(het)nek nehéz helyzetbe, az okozott kár, figyel- mezve annak társadalmi hatásaira, sokszorosa az előbbinek. A gazdasági tervezés jelen biztonytalanságai közepette az összhang megteremtése — ha lehetséges lesz belátható időn belül egyáltalán —, rendkívüli előrelátást kíván mindazoktól, akiknek felelőssége a harmónia kialakítása. Tény az is, hogy az oktatási intézmények „szakmai képzési struktúráját” is kifo. gásolhatják egyes vállalatok. Mert a népi ellenőrök véleménye szerint: „A szakmunkásképző intézetek — elsősorban az ISZI — képzési struktúrája nem eléggé rugalmas, tárgyi és személyi feltételeiknek megfelelő képzést oldanak csak meg, így a korszerűsítő törekvésekhez szükséges szakképzést nem tudják biztosítani a gazdálkodó egységek részére.” Ez az oka a helyenkénti túlképzésnek, de a hiányszakmáknak is. Kérdés azon- !ban: várható-e, hogy mást is csináljanak, mint amire tárgyi és személyi feltételeik feljogosítják őket? Hiszen a jelentés is leszögezi: ....... társadalmi szintű változás kellene, hogy magával hozza az oktatás felkészültségét erre.” Pénz is kell persze, mert a feltételek egyébként nehezen tehetők alkalmassá újabb feladatokra. H allgassuk az ISZI igazgatóját, Horváth Lászlót. — Az üzemek roppant óvatosak. Sem igent, sem kategorikus nemet nem mondanak. .. Azt mi is látjuk, hogy a mostani tapasztalatok alapján egyes szakmákban jövőre kevesebb elsősünk lesz, mint volt... Tegyük hozzá: az 1984— 1985-ös tanév óta amúgy is csökken a jelentkezők száma, aminek oka akkor még nem az elhelyezkedés bizonytalansága, inkább a tanulási kedv hanyatlása volt. Tekintettel azonban arra, hogy a szakképzetlenek iránt korábban mutatkozó érdeklődés is csökken, sőt a gimnáziumokban és szakközép- iskolákban végzettek munkába állása is megnehezedett, hacsak számottevő változás nem következik be, tovább bonyolódhat a helyzet. Illesszük ide a megyei tanács végrehajtó bizottságának június 23-i ülésén elhangzott megállapítást. „Megyénkben a munkaképesko- rúak száma tavaly, s az idei hónapokban ezer fővel csökkent, de 1988—89-től a nagy létszámú korosztályok munkába állásával valamelyest emelkedik. Á nyugdíjkorhatár módosítása után — előzetes becslések szerint — 1989-ben további kettőezer, a következő évben négynégy és fél ezer fővel nő Nógrádban a munkaképes- korúak száma.” Vagyis, fordítva a szón: ennyivel kevesebb munkahely várhatja majd az akkor pályájuk elején állókat, természetesen nemcsak szakmunkásokat. (Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a demográfiai csúcs is mintegy 500 szakmát, munkát keresőt jelent hamarosan.) És még egy adat: tavaly a gazdálkodó egységek 4564 munkahelyet kínáltak, idén, az első fél évben viszont csak 1643 betöltendő állást jelentettek be. A szó ismét Horváth Lászlóé: — Mindössze néhány olyan szakma van, amelyik nem nevezhető kritikusnak. Ezek a hegesztő, a szerkezetlakatos, az üvegfúvó, a hálózati villanyszerelő. A csőszerelők helyzete pillanatnyilag kilátástalan. A megyei tanács munkaügyi osztályán újabb árnyalatok kerülnek a képre. — Végleges adatok még nincsenek — fejtegette Szabó Kálmán osztályvezető —, de azt tudjuk, hogy mintegy 2300 végzett diákkal számolhatunk: nem csak szakmunkásokkal, és nem is csak a megyében tanultakkal. A kereslet, kínálat alapján, legalább kétszáznak nem kínálkozik állás. Egyértelműen kimondható: tavalyhoz képest romlott a helyzet... Ugyanakkor, némely munkahelyeken hiába kell a munkáskéz, ha a végzettek, főleg a fizetség miatt, nem törik magukat a munkaalkalmakért. Például : hatvan nőiruha-készítő végez, a ruhagyár mindnyájukat várja is. de a szerződöttek sem akarnak ottma- radni. Hasonló a helyzet a NÁÉV-nál is. Az osztályvezető elmondta: június 16-án a munkaügyi szolgáltató iroda 412 álláskeresőt tartott nyilván az egész megyéből. Közülük 34 csak változtatni akar, vagyis mintegy 380-an vannak munka nélkül. Közöttük pályakezdők és nyugdíjasok is. így .290 volt azon a napon a kimondottan munkanélküliek száma. (Csak zárójelben: valójában menynyien vannak, legfeljebb becsülni lehet. Hiszen számosán nem az iroda segítségével "akarják megoldani problémájukat, s nyilvánvalóan akadnak, akik nem is akarnak munkát vállalni.) — Magyarázatul annyit — így Szabó Kálmán —, hogy a várakozók közül 41 volt a szakmunkás. A többség képzetlen. A munkaügyi szolgáltató irodán Szókéné Rózsa Ilona adott felvilágosítást. Eszerint: június 24-én 424 munkára várót tartottak nyitván. Majd így folytatta: — A NÁÉV-hoz sem akarnak menni, akikkel a vállalat szerződést kötött. Oka: pesti cégek olyan ajánlatokat tesznek a végzős építőipari szakmunkásoknak, hogy azoknak nehéz ellenállni. Havi 8—10 ezer forintot ígérnek a kezdőiknek, napi szállítással. A megyei vállalat a 24—25 forintos órabérrel nem versenyképes. (Mindezt megerősítette a NÁÉV munkaügyi osztályának vezetője. Hegedűs Já- nosné is.) A munkaügyi szolgáltató iroda vezetője Boródi József hozzátette: — Kétszáz gimnazistának és a közgazdasági szakközépiskolát végzett lányoknak sem tudunk helyet kínálni Nézzük, mit mondanak a megye két jelentős vállalatánál. A Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél Szalai Sándor oktatási osztályvezető elmondta: — A gyárban végzett 37 szakmunkástanuló közül húsznak volt szerződése. Felvesszük mind, sőt a villany- szerelők. gépszerelők és központifűtés-szerelők közül a nem ösztöndíjasoknak is állást tudunk adni. Az ösztöndíjasok közül egy sem akar másutt dolgozni. A Nógrád Volánnál Siklós István csoportvezető adott tájékoztatást. — Negyvenen végeztek nálunk. A szerződötteket alkalmazni is tudjuk. A többiek? A vállalatnál jelenleg is többletlétszám van... A hallottakból több minden érdemel figyelmet. így, tekintettel a gazdálkodási, tervezési zavarokra, s arra, hogy amikor az idén végzők kezdték szakmai tanulmányaikat. még ha láthatók is voltak a mai foglalkoztatási gondok első jelei, jó- szerént senki sem lépett, feltehetően azért, mert hiányoztak a megfelelő információk és instrukciók. Ebből következik, hogy a szeptemberben kezdődő új tanévre az eddigieknél sokkalta előrelátóbban kell (pontosabban: kellett, mivel a felvételek már eldöntötték) tervezni. Ha nem így történt, sokasodhatnak bajaink. A változó igényekhez kell igazítani az, oktatást is. Mert nyilvánvaló, hogy a szakmunkásképzőktől csakis az várható el, amire képesék lehetnek. Az előrelátás hiányáért ők vonhatók a legkevésbé felelőss égre. Végül: pontos adatok — mint erről szó esett —, csak októberben lesznek. Lehet, hogy akikor megkönnyebbülve sóhajthatunk: a helyzet jobb. mint vártuk. De hiba lenne nem számolni azzal is, hogy — nemcsak a szakmunkásokkal kalkulálva —, esetleg több száz lehet azon fiatalok száma, akik végzett- ségükhek, képzettségüknek megfelelő munkáik híjén, elégedetlenül néznek körül a világban. Pedig a tervezés hibáiért, aligha lennének elmarasztalhatok. Speidl Zoltán Szárításra indul a nyers tégla
