Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIII. ÉVF., 152. SZÁM ÁRA: 1,80 FT 1987. JÚNIUS 30., KEDD Minden tartalék mozgósítására szükség van! Ipari aktíva Salgótarjánban Nógrád megye kiemelt ipari üzemeinek politikai és gazdasági vezetői részvételével hétfőn ipari aktí­vát tartottak Salgótarjánban. A megjelenteket Géczi János, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának el­ső titkára köszöntötte, majd Ozsvárt József, a me­gyei pártbizottság titkára tájékoztatta az aktíva részt­vevőit a megye iparának első öthavi teljesítményé­ről. Bő fél esztendő telt el a gazdasági munka megjaví­tásáról szóló KB-határozat megszületése óta. A novem­beri határozatot azóta nem­csak a párttagok, hanem a széles közvélemény is meg­ismerte. A végrehajtását' szolgáló politikai munka iga­zi próbaköve azonban a gazdasági teljesítőképesség alakulása. A megye ez évi ipari produktuma azt mu­tatja, hogy a határozat nem vált még cselekvő erővé, a gazdálkodó egységek maga­tartása nem tükrözi vissza maradéktalanul annak szel­lemét. Május végéig a megye ki­emelt ipari üzemei terme­lésüket folyó áron számít­va csupán 3—4 százalékkal tudták bővíteni, mely vál­tozatlan árakon véve az elő­ző évi teljesítmény megis­métlését jelenti. Az átlag mögött igen jelentős szóró­dás húzódik meg: míg az SVT, a ruhagyár, az építé­si kerámiagyár, a BRG és a Ganz-MÁVÁG teljesítmé­nyét az imponáló növekedés jellemzi, stagnálás tapasztal­ható a kohászati vállalatok­nál, az üveggyárakban, a Budapesti Finomkötöttáru­gyárban és a fémipari vál­lalatnál, a bányagépgyárnak pedig számottevő az elmara­dása. A nem rubelelszámolású export az előző évhez ké­pest a 17 százalékot is meg­haladó mértékben bővült, ugyanakkor az idei kiviteli terv egyharmadát sem tel­jesítették az üzemek. A ru­belexport tavalyihoz mért 9,5 százalékos növekedése is csupán 90 százalékos terv­teljesítést jelez. A hatékonyságjavítási cé­lok megvalósításáról sincse­nek kedvező tapasztalatok: saját terveitől a tűzhelygyár és az építési kerámiagyár kivételével minden üzem el­maradt. Az alacsony teljesítménye­kért a vállalatok az alap­anyag- és alkatrészellátás zökkenőit, kivált a tőkésim- porthiányt, valamint az ár­ral és piaci helyzettel kap­csolatos bizonytalanságokat okolják. Kétségtelen, hogy effajta nehézségekkel gyak­ran szembe kell nézniük. Az már azonban elfogadhatat­lan, hogy a gyenge teljesít­ményekben még mindig lu­das a szervezetlen munka, továbbá a kooperációs zava­rok, a technológiai, a mun­ka- és a költséggazdálkodási fegyelem hiányosságai is fe­lelősek érte. Határozottan érzékelhető a létszám-takarékosság fegyel­mező ereje, noha a vállala­tok inkább a munkaerő spontán fogyására építenek, mintsem átgondolt létszám- leépítési, -átcsoportosítási tervet hajtanának végre. A nógrádi ipari termelés mutatói jelentős elmaradást mutatnak a* országos telje­sítményekhez mérten. A vállalatok elfogadható erőfe­szítéseket tesznek a külgaz­dasági egyensúly javítása ér­dekében, kevésbé eredmé­nyes viszont a gazdasági nö­vekedés ütemét, a jövedel­mezőség alakulását, a struk­túraváltást, a műszaki fejlő­dés gyorsítását illető iparko­dásuk. Gyaníthatóan takti­kázásra utaló jelenség, ami most már évek óta ismétlő­dik, hogy biztató, lendületes évkezdés után, ígéretes elő­rejelzéseket követően a má­sodik negyedévtől fogva fo­kozatosan „visszarendeződ­nek” a teljesítmények. Az ipari üzemek központi gazdaságfejlesztési progra­mokhoz való kapcsolódása már az elmúlt tervidőszak­ban is hozott biztató ered­ményeket. Bár az üzemi csatlakozások * még jelenleg is elmaradnak ■ a tervezett fejlődési ütemhez szükséges mértéktől és a lehetőségek­től is, azonban a vállalatok egyre szélesebb köre ismeri fel, hogy a források szűkös­sége miatt csak a kedvez­ményezett irányokba halad­va lehet külső fejlesztési pénzeszközökre szert tenni. Kedvező tapasztalat az is, hogy a vállalatok egy része növekvő figyelmet fordít a fejlesztések személyi, szerve­zeti és érdekeltségi feltételei­nek megteremtésére, javítá­sára. A továbbiakban Gordos János, a megyei pártbizott­ság titkára szólt a tudo­mánypolitika Nógrád megyei érvényesüléséről, a műszaki, technikai fejlesztés tenniva­lóiról. Noha e téren az utób­bi években érzékelhető elő­relépés történt, az általános munkakultúrát és az értel­miség tevékenységét illetően mgg mindig hiányérzeteink lehetnek. Az ismeretek fo­lyamatos bővítését, frissíté­sét többi közt az is indo­kolja, hogy a nógrádi értel­miség tudásanyaga erősen célirányos, így kevéssé kon­vertálható. Korunk egyik legfontosabb teendője a kutatások, fej­lesztések eredményeinek mind szorosabb kapcsolása a gazdasági feladatok megol­dásához. Gyorsíthatja az elő­rehaladást a licencek, know- how-k megvásárlása, ezeket azonban nemcsak megvenni (Folytatás a 2 oldalon.) n spanyol király Magyarországra látogat Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napok­ban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik I. János Károly Spanyolország kirá- ,lya. Kedvező képet mutat a határ (Tudósítónktól) összességében kedvező ké­pet mutat a határ a varsá­nyi termelőszövetkezet ka­lászosaiban: Molnár Albert tsz-elnök vezetésével a beta­karítással kapcsolatos teen­dőket tekintette át a tegnap megtartott operatív vezető­ségi ülés. Megvitatták és el­fogadták a betakarítási mun­kák részletes munkaprog­ramját és a vezetőség dön­tött abban is, hogy minőségi munkára serkentő és ösz­tönző bérezési és premizá­lási formákat alkalmaznak a nyári nagy munkák idején. A szövetkezet kombájno. 6ai —' a hagyományoknak megfelelően — az országos, megyei és helyi szintű be­takarítási versenyben is részt vesznek. Ügy tervezik, hogy az ara­tást július 20-a táján kez­dik. Megközelítőleg 1100 hektárról 37 ezer tonna ter­mény betakarítására, tisztí­tására, tárolására és jelen­tős részének értékesítésére kell komplex módon felké­szülniük. A munkálatokból kiveszi a részét a Békés me­gyéből érkező hat vendég- kombájnos is, akik viszo­nozzák a varsányiak segít­ségét. A vezetőség munkáját, döntéseinek kialakítását se­gíti az „órára kész” infor­mációs lánc, amely a ter­mőföldtől a raktárig fogja át a sokirányú feladatot. Szűrös Mátyás találkozója a Dán Kommunista Párt vezetőivel Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára hétfőn fogadta Bernard Jeunet, és Ib Nor- lundot. a Dán Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjait. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyze­tével és a két párt közötti együttműködés fejlesztésé­vel összefüggő aktuális kér­déseket. ~ (MTI) Vernon Walters hazánkban Vernon Walters nagykövet, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője —, aki magánlátogatáson tartózko­dik hazánkban — hétfőn megbeszéléseket folytatott a Külügyminisztériumban a világszervezet tevékenysé­gével kapcsolatos kérdések­ről. Az amerikai diplomatát fogadta Horn Gyula külügy- m nisztériumi államtitkár. Importtal azonos minősé (3. oldal) Hoppon maradt iskola... (4. oldal) Pusztaberki kesergő (5. oldal) Teljesítette idei exporttervét a Fémbútoripari Szö­vetkezet rétsági üzemegysége. A kempingbútorokból és az összecsukható pihenőszékekböl az éves 68 mil­lió forintos exporttervet az év első felében már 80 millió forintra teljesítette. Termékeit Svédországban, Kanadában és Angliában értékesíti a szövetkezet. Ké­pünkön Guzsaly Erika, Marx Zsuzsanna és társaik a „Balaton” fantázianevet viselő pihenőszéket szerelik össze. — Rigó — Tanácsülés a megyeszékhelyen Szociálpolitikai program körvonalazódik A Salgótarjáni Városi Ta­nács hétfői ülésén megtár­gyalta és elfogadta a város VII. ötéves szociálpolitikai programjának koncepcióját és feladatokat határozott meg a konkrét program el­készítéséhez. A testület meg­állapította, hogy Salgótar­jánban is — hasonlóan az országos és megyei helyzet­hez — fokozódtak a szociá­lis feszültségek bizonyos rétegeknél és nőtt a hátrá­nyos helyzetűek száma. Ja­vítani kell a szociális gon­dok megelőzését szolgáló te­vékenység hatásfokát. A városi szociálpolitikai program célja, hogy összehangolja a tanácsi és nem tanácsi szervek szociális tevékenységét és komplex, egységes szociálpolitikai szemlé­letet alakítson ki. A tanácsi szociálpolitika alapvető feladata pedig az, hogy a rászorultság alapján, mérsékelje az egyének és családok között demográfiai okból vagy egészségkároso­dás miatt keletkezett, indo­kolatlan jövedelemkülönb­séget. Az elfogadott koncepció részletesen elemzi a lakos­ság jelenlegi és várható szo­ciális helyzetének jellemző­it. A születések száma 1977- től fokozatosan csökkent, ugyanakkor emelkedett a nyugdíjaskorúak száma és aránya, ami jelenleg meg­közelíti a város összlakossá­gának 20 százalékát. Magas a nyugdíjasok aránya a vá­roshoz csatolt peremkerüle­ti részeken, Somoskőújfa­lun, Zagyvarónán, Rónabá­nyán és Rónafaluban. Vár­hatóan — 1990-ig — az idő­sebb korosztályba tartozók között az egyedül élők szá­ma emelkedik. Fokozott figyelmet kell fordítani elsősorban a több- gyermekes családok. az időskorúak, a fogyatékosok, a megváltozott munkaképes­ségűek, a többszörösen ve­szélyeztetett családok és fiatalok összehangolt tár­sadalmi segítésére. A fiatal házasok és többgyermeke­sek lakáshoz juttatását a megalkotott tanácshatározat szerint, továbbra is segíteni kell. A tegnap elfogadott koncepció az időskorúak szociális ellátását olyan for­mákkal kívánja bővíteni,, amelyek a rászorulók más környezetbe való áthelyezé­sét nem igénylik. E napirend fölötti vitában Zvada Ödönné arról szólt, hogy Salgótarjánban a böl­csődei, óvodai és általános iskolai elhelyezés megol­dott, de gondot jelent majd a középiskolát végzettek el­helyezkedése és továbbra is problémát jelent a hátrá­nyos helyzetű fiatalokról való gondoskodás. Ponyiné Oszvald Katalin felszólalá­sában a népi ellenőrzési bi­zottság tavalyi vizsgálatá­nak egyes megállapításait ismertette, amelyben az idős­korúak helyzetét tárták fel; elmondta, hogy a segélye­zési gyakorlat esetenként nem • igazodik a rászorult­sághoz. Petesházi Gábor kiemelte, hogy a segélyezési gyakor­latban és általában az idős­korúak eltartásában a csa­lád és a gyermekek kötele­zettségét, felelősségét is vizsgálni kell. Sára János arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanácsi költségveté­si források csökkenése mi­att még körültekintőbben kell dönteni a szociálpoliti­kai programokról. A vitában elhangzottakat összefoglalva. dr. Balogh Miklós elnökhelyettes el­mondta. hogy a közeljövőben leginkább a szociális étkeztetés te­rületén lehet előrelépni a városban, s a házi szociális gondozás új tartalma. szabályozása is eredményeket hozhat. Az elképzelések megvalósí­tásához nagyban hozzájá­rulhat, ha a szociális prog­ramot nyitottan kezeljük. Meleg a melegben Bencze Péter fotómontázsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom