Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-19 / 143. szám

6 NOGRAD 1987. június 19., PÉNTEK GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudat­juk, hogy KECSKÉS JÓZSEF hamvasztás utáni búcsúz­tatása 1987. június 22-én, 15 órakor lesz a salgótar­jáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk ÖZV. VARGA GYULANÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdal­munkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család „Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, barátoknak, munkatár­saknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halot­tunk DR. FABIAN FERENC Salgótarján állatkórházi vezető főállatorvos teme­tésén megjelentek és gyá­szunkban osztoztak. GYÁSZOLÓ CSALÁD nögrad megyei Állategészségügyi és élelmiszer ELLENŐRZŐ ÁLLOMÁS” Budapesten, nagyvárosban, illetve megyeszékhelyen lakó i telefonnal rendelkező hirde­tésszervezőket, magas juta­lékkal és költségtérítéssel kisszövetkezet felvesz fő-, vagy mellékfoglalkozásban. Jelentkezés levélben: Buda­pest, 1519 Pf.: 248. PRO- ; DUKT Kisszövetkezet címre. GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZÜNET Értesít] ük fogyasztóin- * kát, hogy karbantartás miatt gázszolgáltatási szünetet tartunk 1987. június 25-én, 7 órától 26-án 16 óráig a kö­vetkező területeken: Gorkij-ltp., Budapesti u., Nyírfácska u., Ga-% garin u., Blaha L. u., Déryné u., Zöldfa u., Hősök u., Hársfa u., Csehov u., Április 4. u., Batsányi u., Honvéd u. Ez idő alatt kérjük a gázmérők előtti főcsapot elzárva tartani szíves­kedjenek. A gázvissza­adás előtt kérjük le­hetővé tenni minden lakásba a bejutást, ki­véve a tetőtéri kazán­nal rendelkező fogyasz­tókat, ezen fogyasztók a tűzhely előtti csapot zárják el és a bejárati ajtóra ragasztott felira­ton (Tűzhely elzárva) ** azt tudassák. Együttműködő segítsé­güket köszönjük. TIGÁZ Nógrád megyei kirendeltség. Felhívás A Salgótarjáni V. T. VB Városgazdálkodási Üzem kertészeti telepén, Sal­gótarján, Kertész út 2. olcsó áron egynyári vi­rágpalánták- kaphatók: tápkockás palánta: 2 Ft/db, szabad gyökerű 0,50 Ft/db. KONFEKCIÓOSZTALYAN, június 18—július 3-ig! Ha most vásárol, visszakaphatja a vásárolt áru értékét. Július 9-én, 17 órakor sorsolás. FÉR NYÁRI PARÁDÉ. A Karancs Sörpalackozó GT a PALACKOZOTT ITALOK BOLTJÁT (Salgótarján, Vásártér út l./B nagyállomás) közületi és magánvásárlók figyelmébe ajánljuk. A legfrissebb palackozott árukkal naponta 9—16 óráig, szombaton 9—12.30 óráig állunk vásárlóink rendelkezésére. Rendezvényre előrendelést felveszünk! FELVESZÜNK IBM PC—XT/AT és kompatibilis személyi számítógépek üzemeltetésének megszervezésére, rendszerbe állítására rendszerszervezőket és programozót. JELENTKEZÉS személyesen, a számítástechnikai és szervezési osztályon, (Salgótarján, Rákóczi út 247.), vagy telefonon: 10-800/194. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Karancskeszi Községi Tanács szerződéssel, azonnali belé­péssel alkal­maz IGAZGA­TÁS* ELŐADÓT. Jelentkezni le­het a tanács el­nökénél. Felté­tel : államigaz­gatási közép­vagy felsőfokú szakképesítés, büntetlen előélet. JÁRMŰ 1200-AS Lada el­adó. Érdeklődni: Salgótarján, Sugár út 30., egész nap. 1200-AS Lada- motor felújított, új 1200-as Lada-sebes- ségváltó és Wart- burg-sebességváltó eladó. Cím: Gál Sándor, 2645 Nagy­oroszi, Vörösmar­ty út 9. GARÁZSBAN tar­tott 11 éves 1200-as Lada 52 000 km-rel eladó. Irányár: 75 000 Ft. Érdeklőd­ni : Szabados Lász­ló, Jánosakna. ZJ 1500-as Lada friss műszakival el­adó. Érdeklődni: Perez György, Sal­gótarján, Péeskő út 12/A. 1/11. 6 éves Polski Fi­at jó állapotban el­adó. Telefon: Sal­gótarján 12-018, es­ti órákban. IB"S rendszámú Wartburg 353-as, le­járt műszakival el­adó. Érdeklődni: Zagyvapálfalva, Hő­sök út 40. S 51-es Simson jó állapotban el­adó, 250-es MZ el­adó. Herencsény, Kossuth u. 23. KARAMBOLOS Wartburg Tourist eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, Nagy Iván u. 6. TRABANT 601-es olcsón eladó. Ér­deklődni : Salgó­tarján, Nógrádi Sándor tér 12. 11/19. Molnár István. KIS Polski há­roméves, friss mű­szakival, 15 000 km- rel, napfénytető­vel, stereó rádió­magnóval, vonó­horoggal, igényes­nek eladó. Érdek­lődni: 16 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Salgó­tarján, Üttörők út­ja 5. rv/2. Fülöp. TV-S 105-ös Sko­da eladó. Érdek­lődni : 8—17 óráig I Salgótarján, Besz- terce-lakótelep, Ybl Miklós út 47. Vi­rágüzlet. 4 éves Skoda 120 L eladó. Balassa­gyarmat, Jókai u. 16. UP frsz. 1200-as Lada egyéves mű­szakival, 55 000 Ft­ért eladó. Mátra- szőlős, Csillag u. 53. 17 órától, Zá­horszki. 1500 S Lada sür­gősen eladó. • Ér­deklődni : Bag­lyasalja, Erkel út 6. 16 órától. 7 éves Lada 1300- as eladó. Érdeklőd­ni: 17 órától, Sal­gótarján 14-244 tel. PX-ES 1600-as fe­hér Lada, extrák­kal eladó. Pásztó, Szabadság u. 59. Tel.: 94. 8 személyes Sko­da mikrobusz KC-s rendszámú, 68 000 Ft-ért eladó. Gál Béla, Szandavár- alja, Madách u. 16. ELADÓ GH rend­számú Trabant Spec. Érdeklődni: 19 órától, 13-751 tel. KILENCÉVES La­da személygépko­csi, garázsban tar­tott, 88 végéig mű- szakiztatva, felújí­tott karosszériával és motorral, olcsón eladó. Érdeklődni: Karancsalja, Sza­badság út 4. dél­után 15 óráig. PD-s 1200-as La­da eladó. Megte­kinthető : Salgó­tarján, zöldfa út 9. fsz. 1. egész nap. ELADÓ 3 éves ZUK és hozzá 4x2 m-es utánfutó. Ér­deklődni : egész nap, Karancsla­pujtő, Deák Fe­renc út 32. Futball- pálya mellett. UAZ platós, jó állapotban levő el­adó. Bakos Gyula, Mátraszele, Sza­badság út 2. BARKAS platós tehergépkocsi el­adó. Érdeklődni: Karancskeszi, Fő út 39. 7 éves kis Polski eladó. Irányár: 60 000 Ft. Érdek­lődni : Salgótar­ján, Beszterce tér 2. X/62. telefon 14-485. 850-ES Fiat ér­vényes műszaki­val eladó. Karancs- lapujtő, Dózsa út 27. ZO"S 1300-as és US-es 1500-as Lada áron alul eladó. Érdeklődni: kora reggel és esténként, Salgótarján, Arany János út 21. X/l. Szabó. INGATLAN ELADÓ 272 négy­szögöl termő gyü­mölcsös zártkert (Péeskő, Simon-fé- le), illetve 400 négyszögöl külte­rület Baglyasal- ján, továbbá Zrí­nyi úti garázs. Ér­deklődni : Salgó­tarján, 15-053 tele­fonon, 16—19 óráig. BALASSAGYAR­MAT, Rozmaring u. 8. sz. alatt 300 négyszögöles tel­ken levő, 3 szobás családi ház ga­rázzsal, melléképü­letekkel eladó. Meg­tekinthető : ugyan­ott. BALASSAGYAR­MAT, Nylrjesben üdülőház sürgő­sen eladó. Érdek­lődni : Balassa­gyarmat, Kölcsey u. 14. Tel.: 81-11. SZECSÉNY, Pös- ténypuszta szőlő­dombon 830 négy­zetméter zártkert, 18 négyzetméter pincével eladó. Víz és villany van. Beszkid, Szécsény, Somogyi űt 2. Te­lefon : 346. ELADÓ Egerszó- láton 1020 négy­szögöl megművelt, átírható, zártkert, víkendház-ráépí- tési engedéllyel. Víz, villany van (megosztva is). Sal­gótarjánhoz 50 km, Egerhez 10 kin. Irányár: 110 000 Ft. Érdeklődni: Sal­gótarján, Somogyi- Bacsó út 3. (Saigó- kapunál). SALGÓTARJÁN­HOZ közel, félig kész családi ház eladó. Cím: 10-977 telefonon. MÁSFÉL szobás lakás + garázs sür­gősen eladó. Cím: Salgótarján, Ke­merovo krt. 68. fsz. 4. GARÁZS eladó Zagyva-rakodón. Ér­deklődés : Salgó­tarján, 12-855-ös te­lefonon. BAGLYASALJA, Petőfi u. 99. sz. alatti, 6 helyiségből álló lakásomat (azonnal beköltöz­hető) eladom, meg­egyezés szerint. Ér­deklődni : szomba­ton 8—17 óráig, Sá­gi Imre. Börze a ruhagyárban Exportból és belföldi gyártásból visszamaradt bébi-, lányka-, serdülő-, női ruháink, valamint alapanyag és kellék árusítását megkezdtük. Árusítás ideje: 1987. június 22., 29. 15 óráitól 17 óráig. Helye: Salgótarjáni Ruhagyár, Salgótarján, Schöniherz Z. u. 32. Viszonteladókat is kiszolgálunk! Várjuk kedves vásárlóinkat! A Pásztó és Vidéke Áfész felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: — NAGYKERESKEDELMI CSOPORTVEZETŐ, — ÉPÜLETGÉPÉSZ, — ENERGETIKUS, — BELSŐ ELLENŐR. Alkalmazás feltétele: felső- vagy középfokú szakmai, iskolai végzettség. Jelentkezés: az áfész személyzeti vezetőjénél. Pásztó, Szabadság u. 48. Telefon: 109. A Salgótarjáni Városi Tanács VB Városgazdálkodási Üzem felvételre keres gépjárműjavító műhelyébe művezetői munkakör betöltésére szakirányú felsőfokú, vagy középfokú végzettséggel, 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozót. Jelentkezni lehet: az üzem személyzeti vezetőjénél, Salgótarján, Kertész út 2. CSALÁDI okok miatt Mátraszele, Kossuth út 57. sz. alatt ház sürgősen eladó. Víz, villany, melléképületekkel. ELCSERÉLNÉM Salgótarján, Arany János út 23. 1/7. sz. öröklakásomat (más­fél szobás), Gor- kij-telepi másfél szobás öröklaká­sért. Érdeklődni: Zagyvapálfalva, Dé­ryné út 13. Koj- nokné. BALASSAGYAR­MAT, Dózsa György u. ll. sz. alatt. I. emeleti, 56 négy­zetméteres, távfű­téses lakás eladó. Ára: megegyezés szerint, esetleg OTP-átvállalássai is. Megtekinthető: szombaton, 11—15 óráig. ■ ERESZTVÉNY­BEN félig. kész nyaraló, építési anyaggal eladó. Ér­deklődni : 06-38­11-339 telefonon. kétszobás, ker­tes családi ház el­adó vagy elcserél­ném kétszobás öröklakásra. Ér­deklődni : Salgó­tarján, Berzsenyi Dániel út 27. ELADÓ Balassa­gyarmaton, Szabó L. u. 20. sz. alatt 200 négyzetméter körüli családi ház. Irányár: megegye­zés szerint. Je­lentkezés : dr. Gál József, Cered, Pe­tőfi u. 83. címen levélben, telefo­non : Salgótarján 32/10-583. Megte­kinthető: június 27- én, 9—12 óráig. KERTES családi ház garázzsal eladó. Salgótarján, Aká­cos út 2. (Jónás- telep.) TARON vasútállo­máshoz közel, főút­vonal mellett, 3 szobás, kertes csa­ládi ház eladó. Cim: Papp József, Tgr, Szondy Gy. út 123. SALGÓTARJÁN, Kemerovo krt. 39. III/5. öröklakás + garázs eladó. Te­lefon : 15-613. GARAZS eladó Beszterce-telepen. Érdeklődni: Salgó­tarján 10-533 telefo­non. SZÉCSÉNYBEN, Hunyadi 28. sz. alatt 2 szobás csa­ládi ház és szoba-, konyhabútor eladó. Érdeklődni: Előd út 3. vagy, telefon: 133. KARANCSAL- JAN, főút mellett, közművesített te­lek reális áron el­adó. Karancsalja, Petőfi u. 7. SALGÓTARJÁN­BAN, Karancs.Szál­ló mellett 2 szobás, tehermentes örök­lakás eladó. Ér­deklődni telefo­non, este, Pásztó, 196. nappal, 379. rAröspusztan, beépítetlen üdülő­telek eladó. Víz, villany van. Ér­deklődni lehet: Sal­gótarján, Kistar­ján út 6. V/41. 18 óra után. CSALÁDI ház két család részére is eladó. Salgótar­ján, Rózsa Ferenc u. 19. 17 órától. ELADÓ egy + két félszobás szö­vetkezeti lakás kp + OTP-átvállalás- sal. zagyvapálfal- iva, Gorkij-telep A/8. I. lépcsőház, II/2. Csikány. ELADÓ 450 négy­szögöl telek, rajta 40 termő gyümölcs­fa, egy szoba, konyha, fürdőszo­bás épület, kút. Megtekinthető: Zagy­vapálfalva, Há­mán Kató-telep 25. EGYSZOBÁS, vá­rosközponti lakást vennék készpén­zért, maximum II. emeletig. Ajánla­tokat: Salgótarján, 10-977 telefonra ké­rem. ADÁSVÉTEL rántani való csirke kapható Ba­lassagyarmat, So­mogyi Béli ű' '4. (vasút melletti sé­tány) , Petrovsz- kiné. 2 db 2x3 m-es pakisztáni perzsa­szőnyeg eladó. Ér­deklődni: Balassa­gyarmat, Hunyadi u. 6. IV/14. BALASSAGYAR­MAT, Váci Mihály u. 41. sz. alatt 500 db Uniform tégla 14 Ft-ért eladó. Ér­deklődni : a címen, 18-tól vagy Béczi K. u. 6. alatt. JELENLEG hat­vani strandon mű­ködő, szállítható, 5 négyzetméteres goff- ry-palacsintasütő- pavilon eladó. Ér­deklődni: a hely­színen, vagy este Salgótarján, Pécs- kő u. 12/B. 1/13. JO állapotban le­vő pianínó, reális áron eladó. Nagy- bátony, Pothornyik u. 8. özv. Kiss Jó- zsefné. 2 db vemhes te­hén eladó. Sám- sonháza, Petőfi út 19. NÉGYSZEMÉ­LYES, francia gyártmányú gumi­csónak eladó. Bá- tonyterenye, Ben- cze út 3. VÁSÁROLNÉK nagyméretű pál­mát. Ajánlatokat: Salgótarján 10-558 telefonra kérek. Hotel Salgó étte­rem. 8 anyajuh, egy kos eladó. Alsó­told, Toldi u. 50. 400 literes mély­hűtőláda és Siesta gázkályha, újsze­rű állapotban el­adó. Érdeklődni: 10-907-es telefonon. TOJÓ és hús­jellegű csibe kapható Szent­kúton, min­dennap. VEGYES BIRKAGYAPJÚ fonását vállalom. Gyapjúfonal kap­ható. Kérjen min­tát! Gulyás Árpád, 7630 Pécs, Fürst Sándor u. 12. Tele­fon : 72-28-959. KÉTSZOBÁS, für­dőszobás, kertes házrészt, első eme­leti lakásra cseré­lek. Balassagyar­mat, Kossuth u. 64. 3. ajtó. 25 éves, 170 cm magas fiú, házas­ság céljából lány vagy elvált asszony levelét várja. „Fo­rever Young” jel­igére, a balassa­gyarmati takarék- szövetkezetbe. ELTARTÁSI szer­ződést kötne Sal­gótarjánban, gon­doskodásra szoru­ló, idősebb házas­párral, vagy egye­dülállóval, közép­korú értelmiségi nő, aki két kiskorú - gyermekét egyedül, igényesen neveli. Ajánlatot: „Hit, remény, szeretet” jeligére, a kiadóba kérem. 61 éves, 168 cm * magas, 80 kg-os, magányos özvegy­ember vagyok. Ke­resem házasság cél^ jából azt a korban hozzám illő öz­vegyasszonyt, aki kölcsönös szimpá­tia esetén, házas­ságra lépne velem, vidéki lakásomba hozzám költözne. Csak fényképes le­velekre válaszo­lok. Leveleket: „Őszirózsák” jel­igére a kiadóba ké­rek. . • Hirdessen ön is a NÓGRÁD-ban ! Az Örhalom „Hazafias Népfront” Mgtsz FELVÉTELRE KERES — mezőgazdasági gépszerelő, — lakatos és motor- szerelő szakmunká­sokat, kedvező kereseti lehe­tőséggel. Jelentkezni lehet a mű­szaki főágazatvezetőnél. Földgép ÁMV Galgamácsa térségében folyó munkáihoz felvesz ács és kubikos dolgozókat. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni; a 340-168 telefonon, Gonda Sándornénál, vagy személyesen, Budapest IX., Soroksári út 95. szám alatt. A Salgótarjáni V. T. VB Városgazdálkodási Üzem parkrészlege 3 fő férfi KERTÉSZETI SZAKMUNKÁST keres felvételre. Bérezés megegyezés sze­rint. (Kaszálni tudók előnyben.) Nyugdíjasok jelentkezé­sét is várjuk. Jelentkezni lehet: V. T. VB Városgazdál­kodási Üzem személyzeti vezetőjénél. Salgótarján, Kertész út 2. Az ÜM Salgótarjáni Síküveggyár felvétel­re keres targoncák sze­reléséhez értő elektromos szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. Bérezés: kollektív szer­ződés szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom