Nógrád, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
1987. június 13., SZOMBAT NOGRÄD 9 A nócrád Palotáshalmon Emberek háztájiban A hatalmas topolyafa alatt itlős ember all. Hátát a törzsnek támasztja, kézében bot. kissé odébb okos szemű puli. A kutya, pardon: a puli, a fa, és az ember, Szarvasgede határában, az úshoz közel, egy smaragdzöld legelő szélén látható. A puli a csordát figyeli, az ember. Kurunczt Fái, akit rosszakarói sem néznének hetvennél többnek, holott a nyulcvanharmadi- kat tapadja. az utat kémleli. llasznosi Ferencné mindent termel Kovács József és a bak nyúl Kurunczi Pál a szarvas- gedei háztáji csordát felügyeli. — Csak két napig — mondja —, mert az a szokás, hogy kinek hány szarvasmarhája legel, any- nyi napig legeltet. Ha nem ér rá, fogad valakit. Van, aki nyolc napot tölt itt, a párttitkárnak is hat nap jár, akad persze, aki egy nappal is letudja. A csordában harminc- nyolc tehén harapja a füvet. A csoportnak tizenkét lagja van. — Akad itt harminclite- res tehén is — büszkélkedik a Soros csordás. — Tudja, nekem akkor is volt marhám, amikor szabadultak az emberek a jószágtól, merthogy nem érte meg . . . Egy órával korábban kell kelni, eggyel később feküdni. Ennyi az egész . . . Nem igaz, hogy nem éri meg! A pásztor szerint manapság nem lehet gond a háztáji tehén. Takarmány van, az eladással sincsen baj. — Tart más jószágot? — Van disznó is. Egyet vágok a ' családnak, tízet hizlalok az államnak . . . Nem egyedül csinálom. Segít a lányom, a feleségem Háztáji tehenek Szarvasgede ről — Aztán témát vált. — Én mindig szerettem az életet. Míg naponta ki tudok ballagni. érdemes élni. ☆ A palotáshalmi tanácson a háztáji gazdálkodást firtató kérdésre megtudom: alapjában rendben mennek a dolgok, s hogy ez valójában így van, arra bizonyí lék: Palotáshalmon és a társközségekben, a családok nyolcvan százaléka háztájival is foglalkozik. Táp, takarmány, növényvédő szer, ha nem is zökkenők nélkül, de kerül, hiszen a pásztói áfész, a Heves Megyei Zöldért, a Nóg- íád Megyei Malomipari Vállalat lerakataiban, az ABC-áruházban, a kisbá- gyoni vegyesboltban, jó- szerént beszerezhető minden Hogy el is kél, amit a saját szükségleten felül termelnek, arra megint csak a gazdaságok nagy száma a legjobb tanúsítvány. Igaz, annyit azért hozzá kell fűzni ehhez, hogy — nyilván nem ok nélkül —, sokan nem szerződnek le, inkább maguk adnak túl a portékán. Elég ezzel kapcsolatban annyit Kurunczi Pál, a soros csordás megemlíteni, hogy igencsak sokfelé mérnek hét végén húst, mert az a sertés, amelyik az állatforgalminak eladva, mondjuk ötezret ér, az háznál kimérve, esetleg feldolgozva, hét-nyolc ezer forintot is behozhat. A palotáshalmi Nefelejcs utcában, egy új ház kertjében a tűző napban, opálos színt ölt a termetes fóliasátor. A porta Krácser Attiláé. Benézünk a sátor alá, ahol legalább ötven fok meleg van, s pára nehezíti Krácser Attila a fólia alatt a légzést. Paprikatövek sorakoznak díszszemlére, s előttük, mint valamely elit alakulat, pár négyzetméternyi paradicsom látható. — Száz négyzetméter a sátor — mondja a gazda, miközben a ház felé tartunk. Az előszobában az egyesztendős szöszke kislány botladozik a lábunk előtt. A nyolcéves nagyobbik lány még iskolában van, Krácser Attiláné pedig, aki a picivel tölti idejét, kávét készít. — Pesten, a mélyépítőknél nehézgépkezelő vagyok — mesél magáról Krácser Attila. — Mára kivettem egy napot. Vettem egy Wartburgot — mutat a falon túl az utcára —, még át kell íratni. Kell a kocsi, mert a salátát is a szomszéd kocsijával fuvaroztuk Pestre. A felét, volt összesen vagy 1700—1800 fej, ott adtuk el, a többi itt lelt gazdára . .. Valamikor volt szerződésünk az áfész-szel. Keveset adtak, 30—40 százalékot vettek le. Annyiért én is elviszem Pestre. Most is keveset akarnak adni . .. Szavaiból kitűnik: nem teljesen felhőtlen a nö- vényvédőszer-ellátás, akad hiánycikk is, és szombatonként van csak vegyszerkiadás a boltban. De mi történik, ha hirtelen kell valami ? — Ha annyi pénzem lenne — ecseteli a helyzetet —, nyitnék egy boltot, s nem fizetnék rá. . . A rovarirtó szereket Pesten szerzem be, szerencsére vannak üzleteim, ahol megkapom, ami kell. — Mit hoz évente ez a sátor? — Ügy húsz-huszonötezer forintot. . . Állatot is akarok majd tartani, az építőanyag már megvan, de gazdasági épületem még nincs. Saját szükségletre fogok csak hizlalni, barom- iit tartani. Ilyen húsárak mellett megéri . .. ☆ Hasznost Ferencnéröl azt mondták: a zöldségtől a virágig és a palántáig, jó- szerént mindent termel, s gyakran látható az ABC előtt, amint áruin igyekszik túladni. Kísérlete nyilvánvalóan sikeres, mert ha nem így lenne, nem volna kertjében kilencven négyzetméteres üvegház, és majd’ háromszáz négyzet- méter fólia. I A pénznek, amit igazán nem ingyen adnak, helye biztosan i akad. Mert igaz, hogy a férj, Hasznosi Ferenc, aki Petőfibányáról ment nyugdíjba, 5500 forintot vesz át havonta a postástól, s az asszonynak is — aki a téeszben alapító tag volt — 2800 áll a nyugdíjcéduláján. Ám ha iigyelembe vesszük, hogy három fiuk és egy lányuk van, s tudjuk, hogy manapság az öregek támogatják a fiatalokat, míg a munkát bírják, akkor bizonyos, hogy annak a mintegy nyolcvanezer forintnak is szépecskén jut hely, amit a háztáji hozhat. — Mj sem vagyunk szerződve — adják a felvilágosítást. Indokuk lényegében az, ami másoké. Nem éri meg, különösen akkor nem, ha minden, amit termelnek, a faluban is eladható. — Primőrt nem is csinálunk — mondja a beszédes asszony. — A fűtés sokba kerül... Aztán némi panaszkodásba kezd, hogy baj volt a maggal, mert a szegfű, a paprika, egy szál se kelt ki. Férje azért kiigazítja: — No — mondja csende- sítőn —, azért nem ez a jellemző. És mi is hibásak vagyunk. Miért nem csináltunk próbavetést? Az asszony bólint; hiába, tény, ami tény . .. Aztán újfent nála a szó: — A növényvédő szerrel azért gond van. A boltban rendesek, kérdik is mindig, mi kell; ám ha egyszer azonnal is kellhet a szer! Mert hiába jön márciusban, áprilisban a méreg, ha a bogár hamarabb előkerül. ☆ Kovács József nyugdíjas téesztag nyulakat tart. Ha senki sem mondja, hogy mivel is foglalkozik, tapasztalt orr az udvaron könnyen eligazodik. Jelenleg tizenkét anyaállata van, és ismervén szerelmetes természetüket, szaporulatban sincsen hiány. Szemléltetésül csak annyit: tavaly tizenöt anyanyúl nyomán, hatszáz nyuszi utazott kamionon külhonba. — Nem bírja már az ember — mondja egy fa árnyékában Kovács József. — Beteg vagyok. Ma is, hogy fölkeltem, vissza kellett feküdnöm. Ha rendben akarom őket tudni, bizony sok a munka. — Megéri a vesződség? — Csak annyiban, hogy az ember nem tud máshol dolgozni. A téesznek van szakcsoportja, le is vagyunk szerződve. Adnak lucernát, három forintért négyszögölét. A tápellátás tűrhető. Tarról kapjuk. A jövedelmet kérdezem. — Tiszta pénzt nem lehet számolni. Csak munkadíjat. Valamikor számoltam, de azt sem tudom, mennyit kaptam Filcsik András: „Általában... van táp...” Otven sertés torsára vár tavaly. Az első osztályú fehér nyúl átvételi ára 66 forint volt, a másodosztályú pedig negyven... Tény: ha mind első osztályú lett volna, az sem csillagászati összeg, s tessék ebből a táp árát levonni. A munkáról, az állatok hullásáról nem is beszélve. — Hetvennégy évesek vagyunk — szól közbe Ko- vácsné, aki eddig feje inga- fásával nyilvánított véleményt. — Felneveltünk három gyereket. Nekik is van családjuk. Hat felnőtt unokánk van, s négy dédunoka... Kínlódás az életünk, tessék meghinni... ☆ Rövid beszélgetés Filcsik Andrással, a Nógrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat takarmány- boltjának vezetőjével. — Nem panaszkodnak az emberek? — Általában a keresleteknek megfelelően van táp, szemes takarmány. A kukorica időnként hiánycikk, de kapunk kukoricadarát. — Az átvétellel nincsenek gondok? — Különösebb panasz arra sincs. Csak olyanokat mondanak, hogy „jó lett volna, ha már elviszik a disznót, mert kimegy a súlyából”. — Milyen a forgalom? — Áprilisban 95 ezer forint volt... Nénike, kapával A bolttal szemben, a téesz előtt húzódó út túlfelén karám. A karámban ötven sertés vár sorsára. A háztájiból került ki mind. Bacsa István felvásárló szerint száz disznó megy el innen havonta. Ennyi jön össze hét faluból. További érdeklődésre nincs idő. Csörömpölve érkezik a pótkocsis teherautó, hogy Gyöngyösre vigye a mit sem sejtő jószágokat. ☆ A paiotási határban fekete ruhás néni kapál. A föld fölé görnyed, szeme a kapán, s az alig előbújt kukoricán. Néha fölegyenesedik, s a napra néz. A kérdésre azt feleli: „Igen, ez is a háztáji...” Nem, semmit sem ad 'el, ami megterem, a malackáknak kell... Üjra a földre görnyed. Amíg él, dolgozik. Dolgozik, tehát él. Speidl Zoltán (Fotó: Bencze Péter) S még a vevő is jól jár.
