Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-13 / 87. szám
) O HÉTFŐI MAGAZIN O HÉTFŐI Akiről beszélnek Mákos freu tő a vendégváró asztalon Ä11 még Rimócon az évszázados bokor, amelynek üde- zöld hajtásaiból ágakat csentek a lányok farsangtájt, amikorra végeztek a fonással- A fonóbálra bokrétát kötöttek az aranyporral ékesített ágacskákból- s annak a legénynek adták — nyíltan, vagy suttyomban —• amelyi. kük kedvesebb volt mindegyiknél. A legények aztán úgy köszönték meg az adományt, hogy húsvét hétfőjén meglocsolták a bokréta készítőjét. „Porzik, porzik a rimóci utca. / mikor végigmegyek rajta. I Nyílik, nyílik a babám ablaka. / amikor bezörgetek rajta. / Nyisd ki babám ablakaidat...” — ha nem is az ablak, az ajtó minden háznál kitárult húsvét hajnalán a harmonika- szóra, a bandába verődött legények nótá zására—• Akkor aztán két' legény bement a házba, és- ha még ágyban volt az eladó, akár pandelyestül hozták a kúthoz... — emlékezik régi ünnepekre Vincze Ferenc. a nyolcvanesztendős rimóci nyugdíjas, a helyi hagyományőrző együttes szólóénekese és táncosa, aki tavaly megkapta a Nógrád Megyei Tanács művészeti mí- vódíját. Vincze Ferenc azok közé tartozik Rimócon, akik nemcsak külsőségekben őrzik a múlt idők egy-egy szép szokását; családjában máig ragaszkodnak az óvásra, mentésre érdemes hagyományok némelyikéhez. Húsvét hetében nagy munkában találjuk a házaspárt. Emera néni a meszeléssel foglalatoskodik- Hatvanegy esztendeje hű társa férjének. —• Télen minden elfenődik... így szoktam világéletemben, hogy a tavasz köszöntével, hús- vétra minden ragyogjon-.. — mondja, aki szusszan ásnyi időre sem hagyja magára a munkát. Felmossa az elcsöppent mészpöttyeket, hozza- viszi a tisztogatni valót- pas- kolja a tavaszi frisstől duzzadó ágyneműc. Férje már komótosaob, megadja a módját a beszédnek; letelepszik a gangra, miután malteros kezét letiszto- gatta. A férfiember dolga kívülre esik, ő a külső fal „sebeit kötötte”. — Régen is mindennel végeztünk virágvasámap hajnalára- Akkorra már megfőzték a sonkát, tányéron volt a kocsonya, kisült a jóféle kalács is. — Mi mindent sütöttek? — A túrós lepény, a mákos frentő elmaradhatatlan ünnepi eledel volt. Az asszony máig készíti ezeket — néz szeretettel a konyhában serteper- télő Emera asszonyra. — A frentőt hogyan készítették? Feri bácsi próbálja szakács. művészetét bizonyítani, de Emera néni kijavítgatja: — Kelt tészta az- Mint a núdlit, úgy kell sodorni- majd kerekre, mint a pogácsa, tekerni, aztán jöhet a sütés... — Mikor kisül, forró vízzel kell szentelni, mákkal meghinteni — veszi át a szót a ház ura- — A tálban levet enged... Nincs is annál jobb! — Locsolkodni eljár-e még? — A gyerekeinkhez, rokonokhoz, jó barátokhoz. Délután aztán ők adják vissza a vizitet. A hét gyereknek és családtagjaiknak ilyenkor szűkösnek bizonyul a szülői ház. Ma már - tizenhét unoka, tizenöt dédunoka, s egy ükunoka locsolja a nyolcvanéves nagymamát, hallgatja a nagyapa igaz történeteit, amelyekről mindig szívesen beszél az érdeklődőknek. Tuza Katalin Bútor ok fűzfavesszőből A békési Kosárfonó Háziipari Szövetkezetben már har. mincöt éve készítenek fűzfavesszőből kosarakat, ülőbútorokat. Termékeik nemcsak itthon, hanem külföldön is keresettek, eljutnak az NSZK-beli. a holland, az olasz, a francia és az USA-piacokra is- A szövetkezetben nemrég profil- bővítést hajtottak végre. Ma már a hagyományos fűzfavesszőből font cikkek mellett textilipari termékeket is gyártanak j külföldi megrendelésre hálózsákokat és blúzokat varrnak. (Fotó: B. Fazekas László) AGAZIN Jubileum C yöngyösön Huszonöt évvel ezelőtt néhány lelkes gyöngyösi filate- lista kezdeményezésére országos ifjúsági bélyegkiállítást rendeztek. A kezdeményezésből az úttörőszövetség, a KISZ és a MABÉOSZ részéről egy állandó, minden évben hazánk felszabadulásának évfordulójához kapcsolódó rendezvény alakult ki. Így lett az idei ifjúsági kiállítás immár a 25. S a kezdeményezés elismeréseként ismét Gyöngyös városa rendezhette meg a jubileumi kiállítást. Az ország különböző városaiban rendezett kiállítások szervezői mindig tudtak újítani, új színt, kezdeményezést, ötletet vinni a kiállítás magasabb szintű megvalósításához. Így kapcsolódtak később e hazai kiállításokhoz a szocialista országok ifjú bélyeggyűjtői is. A Salgótarjánjaiknak — azon túl, hogy 1970-ben ők rendezték a 8. kiállítást — sikerekben gazdag hagyományai vannak az ifjúsági seregszemlén. Szereplésüket ezúttal is siker koronázta. A Kohász ifjúsági szakkör kollektív anyagát A szovjeték országa című gyűjteményt első helyre rangsorolták és tiszteletdíjban részesítették. Harmadik helyezést ért el a salgótarjáni úttörőhöz A francia festészet című kollektív anyaga és Pádár Tamás, a Kohász ifjúsági szakkör tagja Gépi bélyegzések című gyűjteménye. A kiállítás ideje alatt Mát- rafüreden rendezték meg a 8. országos ifjúsági filatelista vetélkedőt és a gyöngyösi úttörőházban került sor az északmagyarországi ifjúsági szakkörvezetők tanácskozására. Az eszmecserén részt vettek a salgótarjáni szakkörvezetők is.- jl — Vállalati döntés- előkészítés A Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (SZÁMALK) és az ICL angol cég számító- gépes szolgáltatással segíti a hazai vállalatvezetők gazdasági, üzletpolitikai, beruházási döntés-előkészítő munkáját. A két vállalat a még világviszonylatban is újdonságnak számító szolgáltatást a SZÁ- MALK-nál szervezte meg. amelyhez az angol cég saját gyártású professzionális mikroszámítógépeket, speciális szoftvereket és számos más technikai felszerelést szállított. Emellett az ICL a SZÁ_ MALK szakembereinek kiképzésére is vállalkozott- A Számítástechnika Alkalmazási Vállalatnál úgynevezett döntési konferenciaközpontot alakítottak ki- ahol a magyar vállalatok képviselői speciális módszerrel, számítógép segítségével rövid idő alatt elvégezhetik a döntés-előkészítés bonyolult teendőit. A tolvaj Prágában a VIDEOTECHNIKA Műholdvevője Ma nyílik az a kiállítás Prágában, melyen a Metrim.. pex Külkereskedelmi Vállalat mutatkozik be a csehszlovák főváros lakói előtt. Az egy héten át tartó seregszemlén részt vesz a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat VIDEOTECHNIKA leányvállalata is. Északi szomszédunknál már egyre többen ismerik a salgótarjániakat, hiszen a több éve tartó együttműködés sorén jó néhány tv-átjátszó. adót szállítottak! Csehszlovákiába- Tavaly helyezték üzembe az első műholdvevő rendszert Povazska Bistricán, s az eseményt újabb tárgyalások követték. Néhány hete cseh területre szé” ‘a"1 dó műholdvevőkről írtak alá szerződést. — Igazgató elvtárs, a gépkocsivezető Kovács újra cementet lopott az építkezésről — jelentette a revizorok vezetője. — Micsoda? ismét Kovács? — az igazgató izgatottan ugrott fel- — Meg kell büntetni ! Nagyon keményen, hogy tanuljon beiöle. A revizorok főnöke csak hallgatott. Sötét pillantásokat vetett az igazgatójára- aki megkérdezte: — Mi a probléma? — Tudja, igazgató elvtárs — válaszolta a másik zavar, tan —, ez nem olyan egyszerű. Kovács közölte ugyanis- ha megbüntetjük, haladéktalanul feljelenti az építésvezetőt és a többi felelős személyt a különböző manipulációkért. — Micsoda disznóság ez —, s az igazgató tajtékzott a dühtől- — Miért, tud valami komoly dolgot ez a Kovács? — tette hozzá. — Sajnos igen — mormogta a revizor. Az igazgató’ újból felugrott, és szigorúan mondta: — Ebben az esetben mindenkit meg kell büntetni, beosztásától függetlenül. Készítsen kérem egy megfelelő jelentést- Mindenkinek felelnie kell a piszkos dolgaiért. Az igazgató úgy érezte, hogy ezzel az ügyet elintézte,, de nem így a revizor, ö állva maradt, s tovább folytatta félénken: — Az a helyzet igazgató elvtárs- hogy Kovács még azt is hozzátette, ha így mennek tovább a dolgok, s neki nem hagynak békén, akkor egy, s mást elmesélhet az igazgató elvtárs szolgálati útjairól, illetve szolgálati gépkocsijáról. Az igazgató közbe akart vetni valamit, de láthatóan a torkára akadtak a szavak- Jó ideig hallgatott, majd megkérdezte: — Tulajdonképpen, mennyi cementet vitt el ez a Kovács? — Ö, csak két zsákot — válaszolta buzgón a revizor. — S ezzel a bagatell dologgal fáraszt itt engem? — kiáltotta újra az igazgató, s újra formában érezte magát. — Tudja mit? Könyveljék el a veszteségek között- nem érdemes több szót vesztegetni rá. H. S. HÉTFŐI MAGAZIN O A bét várható eseményei Hétfőn a városi tanács végrehajtó bizottsága ülésezik Salgótarjánban. Többek között az elmúlt évben végzett pénzügyi-gazdasági ellenőrzések tapasztalatait vitatja meg a testület. Kedden a- Pásztói Városi Tanács gyermek- és ifjúság- védelmet szervező és irányító tevékenységét vizsgálja meg Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Albizottság. Csütörtökön kétnapos üvegipari innovációs szeminárium kezdődik ugyancsak Salgótarjánban, a Technika Házában. Romhányban magyar—bolgár barátsági napot tartanak. ( Pénteken ülésezik Salgótarjánban a megye tudományos tevékenységét koordináló tanács. Napiredjén a jövő évi kiadványterv, valamint a Nógrád megye története című monográfia előkészítése szerepel. Balassagyarmaton a Szántó Kovács János Gimnáziumban Kocsis Zoltán zongoraművész hangversenyére kerül sor. S ugyancsak pénteken kétnapos honvédelmi öttusaverseny kezdődik Salgótarjánban, a KISZ Nógrád Megyei Bizottsága rendezésében. Népszerű a moszkvai fagylalt Moszkvában még az idei a növekedést a szeszes italok hideg télen is ugyanannyi eladásának korlátozásával fagylaltot fogyasztottak, mint magyarázzák. A jelenlegi nyáron. A főváros lakói és fagylaltmennyiség a 11 mii- vendégei naponta közel 140 liós Moszkvának nem elegen- tonna fagylaltot vásárolnak, dő- A tervek szerint két új Az elmúlt évben' a fagy- fagylaltgyárat építenek, s a laltfogyasztás csaknem 10 termelést megkétszerezik. To- százalékkal nőtt és elérte az vább fejlesztik a fagylaltozók 50 ezer tonnát. A kereskedők hálózatát. A Magyar Autóklub salgótarjáni műszaki telepén a légkor* szerűbb műszerekkel végzik a gépkocsik motordiagnosztikai vizsgálatát. Az Elkon S 300-as készülékekkel az elektromos alkatrészek ellenőrzése mellett a motor állapotát is megállapíthatják, a mért értéket képernyőn rajzolja ki a berendezés. Képünkön Pálfalvi László gépjárműszerelő Skoda gépkocsit ellenőriz. — kj — Biblio- és háromszög-terápia — a gyógyítók taktikája Minél több orvossal ‘ kívánják* megismertetni az alkohol- betegek gyógyításának új módszereit: az Orvostovább. képző Egyetem, az Országos Alkohológiai Intézet és a Magyar Pszichiátriái Társaság szenvedélybetegségek szekciója, az idei második továbbképző tanfolyamán — amelyet május 11. és 15. között tartanak — pszichiáterek és pszichológusok alkohológiai ismereteit gyarapítják. Bemutatják a többi között a biblioterápiát, amelynek során a betegek egy.egy csoportja megbeszéli valamely irodalmi mű egyik részletét. A résztvevők a kezelőorvos irányításával elemzik a regénybeli cselekménvteket, a hősök személyiségét, magatartását. A vita közben, önkéntelenül véleményt mondanak önmagukról, problémáikról is, amelyekről különben nem szívesen beszélnek. Több ilyen kötetlen, közvetlen hangú beszélgetés hozzásegíti a betegeket ahhoz, hogy megismerlek énjüket, rendezzék személyi- séeorohlémáikat. Az úgynevezett háromszögterápia alkalmazásának módját is demonstrálják, vagyis azt. hoey az orvos-beteg kapcsolatba miként vonlának be egv harmadik személyt. A tapasztalat szerint az alkoholbetegek családtagjai, barátai, munkatársai közül számosán vállalják, hogy közreműködnek a gyógyításban. Az önkéntes patronálok gondoskodnak például arról, hogy a beteg rendszeresen bevegye az előírt gyógyszert, teljesítse az orvos tanácsát. A tanfolyamon beszámolnak azokról a taktikai eljárásokról is, amelyekhez az orvosok akkor folyamodnak, ha azt tapasztalják: az alkoholista nem vállaljá a betegségét, gyógykezelését. Ezekben az esetekben a beteg szervi bajait derítik fel s azokat kezelve igyekeznek meggyőzni őt: az alkohol fogyasztása súlyosbítja a magas vérnyomását, a szív-, a máj. vagy a cukorbaját, más betegségét, így közvetve gyógyíthatják a3 alkoholbetegséget is. . Munkaterápiaként az eddigi gyakorlattól eltérően nem akármilyen elfoglaltságot ajánlanak a kezeiteknek. Az alkoholbetegek gyógyítását csak az alkotó és a jövedelmet adó munka segíti elő: visszaadja az önbizalmát, az önbecsülését, az életkedvét. Sok esetben — amikor ezt a módszert alkalmazták — pótolta a beteg keresete és a táooénze közötti különbséget, megszüntette azt a tudatát, hoevanva- gi gondot okoz a családiénak. | NÓGRÁD — 1987. április 13., hétfő &