Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
A NÓGRÁD kerekasztala w Uj szemlélettel, megváltozott gyakorlattal Jogos aggodalommal, vagy kilátástalansággal, tettekre sarkalló határozottsággal, vagy bénító kiábrándultsággal, de mindenképpen sok szó esik manapság a Központi Bizottság múlt évi novemberi és decemberi határozatáról. Arról, hogy terveink, amelyeket a társadalmi termelés, a munka termelékenységének javítására, a gaz- ■ dasági és a társadalmi fejlődés ütemének gyorsítására szőttünk, bizony nem váltak valóra az elmúlt években. Meghozzák-e a kívánt fordulatot a Központi Bizottság novemberi és decemberi határozatai? Az új, számunkra még szokatlan kezdeményezések, az eredményt hozó, fegyelmezett munka, az alkotó ember megbecsülése, a kiemelkedő egyéni teljesítmények kiemelt elismerése, s a közérzet volt a témája a NÖGRÁD szerkesztőségében tartott kerekasztal-beszélgetésnek. Az eszmecserén Csathó Sándor, a Palotáshalmi Május 1. Termelőszövetkezet elnöke, Dudás Gáborné, a Salgótarjáni Ruhagyár bátonyterenyei egységének szalagvezető munkásnője, Forgó Imre, az MSZMP Balassagyarmati Városi Bizottságának első titkára, Varga László, a Üvegipari Művek Salgótarjáni Síküveggyárának létesítmény-főmérnöke és Vincze György, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár számítógép-vezérlésű gépek programozó munkása vett részt. A NÓGRÁD-ot Vincze Istvánná képviselte. NÖGRÁD: A gazdasági, a társadalmi folyamatokban gyökeres fordulat nem következik be egyik napról a másikra. Az alapszervezeti taggyűlések, a munkásgyűlések vitáit hallgatva az embernek mégis az az érzése támad, a novemberi határozattól sokan gyors változást vártak és várnak ma is... VINCZE GYÖRGY: A múlt év derekán már világos volt, hogy nem valósulnak meg azok az elképzelések, amelyekkel számoltunk. Talán ezért vártak sokat az emberek a gyárban is a Központi Bizottság ülésétől.. A határozat számot-vet gondjaink- <kal és a legsürgetőbb tennivalókkal... Én magam talán gyökeresebb változásra, a központi irányítás erősítésére számítottam... Kritikusabb hangvételre, a mulasztók következetesebb számon kérésére... Valahogy úgy, mint a Szovjetunióban... FORGÓ IMRE: A Központi Bizottság novemberi határozata számomra egyértelművé teszi: a társadalom eljutott abba a fejlődési szakaszba, hogy ha úgy dolgozunk, mint eddig, aligha jutunk előre. Azt gondolom, hogy a gazdaság élénkítéséhez kormányzati intézkedések sorára éppen úgy szükség van, mint átgondolt vállalati' döntésekre. Meg kell teremteni a szükséges összhangot a népgazdaság és a vállalati érdekek között. A novemberi határozat mindezzel így számol, ezért tartam átfogó döntésnek, nem pedig egynek a határozatok sorából. A Szovjetunióban zajló átalakulási folyamat élénk érdeklődést váltott ■ ki Balassagyarmat és környéke párttagságában is. Elismeréssel szólnak a mély, forradalmi változásokról. Am vannak, akik türelmetlenek, helyzetünket, lehetőségeinket, döntéseinket óhatatlanul ahhoz hasonlítják, ami a Szovjetunióban történik. Elfeledkeznek arról, hogy a mi körülményeink, viszonyaink mások és az intézkedések is ennek megfelelőek. Annyi ázonban mindenképpen igaz, hogy következetesebbeknek kell lennünk a hibák felismerésében, feltárásában és a mulasztók felelősségrevoná- sában. CSATHÓ SÁNDOR: A novemberi határozat hangsúlyozza a gazdaság meghatározó szerepét, az egész társadalom gyorsabb, dinamikusabb fejlődésében. Ezért én is átfogó dokumentumoknak tartöm, többnek, őszintébbnek és kritikusabbnak is a korábbiaknál. Engem megnyugtat, hogv ebben a nehéz hely" zetben sem szenved csorbát a vállalatok önállósága! Ugyanakkor a Központi Bizottság nagyobb rendet és fegyelmet szorgalmaz nemcsak a gazdasági egységekben, hanem a népgazdaság szintjén, az egész társadalomban... VARGA LÁSZLÓ: A novemberi határozat véleményem szerint nem azért született, mert az utóbbi egy-két évben hibáztunk. A gondok gyökerei mélyebbek... A cél változatlanul a XIII. kongresszus határozatainak végrehajtása. A célhoz vezető út lett más! Hosszú Ideig azt hittük, hogy a világban végbemenő változások átmenetiek, nem lesznek tartósak. Hatásukat megpróbáltuk „kivédeni”, vagy legalábbis késleltetni. Ha lassan, nehezen is, de rájöttünk, a változások tartósak, ha nem váltunk, lemaradunk. Én is azt gondolom, hogy következetesebb irányítás kell és nem direk- tebb irányítás. Az öntevékenységben, az emberek önmegvalósításában igen nagy erő van, ezt a lehetőséget kell jobban kihasználnunk! Másképpen, más eszközökkel kell dolgoznunk. Erre figyelmeztet bennünket a határozat, ebben látom igazi értékét. DUDÁS GÁBORNÉ: Nyugtalanítónak tartom, hogy évek múlnak el anélkül, hogy jobbítani tudnánk munkánkon. A jó munkához miért várunk mindig határozatra? NÓGRÁD: Valóban miért? Manapság gyakorta képezi vita tárgyát az is, hogyan haladhatunk gyorsabban? Külső, Vagy a belső tényezők akadályozzák a teljesítmények növelését? VARGA LÁSZLÓ: A változások kíméletlenek; a piaci helyzetet, a cserearányok, az árak alakulását, a munkával arányos jövedelmeket komolyan kell vennünk. Nincs más lehetőségünk, mint hozzáigazítani a népgazdaság, a vállalatok tevékenységét ezekhez a folyamatokhoz. Ez a korábbi „védettség” miatt a vártnál sajnos lassabban, nehezebben megy. Ügy gondolom, a'kérdés nem az, hogy a kedvezőtlen külső körülmények, vagy belső helyzetünkből fakadó gondok okoztak-e nagyobb elmaradást, nagyobb kárt? A nehezebb külső körülmények nem adhatnak okot sem a tétlen ke- sergésre, sem magyarázatot a fegyelmezetlenségre, a szervezetlenségre... FORGÓ IMRE: A szabályozórendszer a vállalatok számára nagyjából azonos esélyt adott, nem számolt a vállalatok differenciált fejlődésével. Kompromisszumokra törekedtünk ott is, ahol szigorú gazdasági törvények érvényesülnek. A jók rovására ' támogattuk a gyengébbeket. Én a szelektív vállalati fejlesztés híve vagyok. A rosszul dolgozó, az értéktelen árut termelő üzemeket — bármennyire nehéz is a döntés, mert emberek sorsáról van szó, — nem kell, nem lehet minden áron megtartani. Bármilyen furcsa, azokat kell támogatni, akik nem szorulnak támogaVINCZE GYÖRGY: Azt hiszem, szemléletes példája ennek a vasöntöde és tűzhelygyár esete. Néhány éve szanálták az üzemet, rendezték adósságainkat, tiszta lappal indultunk. A vezetők cseréjére is sor került. Ügy látom, hogy a mostaniak felkészültebbek, hozzáértőbbek... egészen más a szemléletük. Mindinkább, megértjük, miért tartják fontosnak, a műszaki fejlesztést, a termékszerkezet korszerűsítését, miért kell jobban becsülnünk, anyagilag is elismernünk a műszakiak munkáját. Egy sor olyan kezdeményezés, szervezeti intézkedés is született, amely a belső rendet, a fegyelmet, takartaléka- ink feltárását1 és a jövedelmezőséget szolgálja. A műszaki fejlesztéssel szakemberek külön csoportja foglalkozik nálunk. A gyártmányfejlesztés folyamatos. Megszüntettük a gazdaságtalan termékek gyártását, új háztartási készülékekkel jelentünk meg a piacon. CSATHÓ SÁNDOR: A mi szövetkezetünket is szanálták, csakhát az állam nem vállalta magára az adósságainkat. Hitelt kaptunk, amelyet már mind visszafizettünk. Azt kellett megértetni a vezetőkkel, a szakemberekkel, a termelőszövetkezeti tagokkal és az alkalmazottakkal, hogy azzal kell gazdálkodnunk, amink van, és azt kell csinálnunk, amihez értünk. A megye legjobb földjein dolgozunk, akkor ezt kell kihasználni! Felülvizsgáltuk a kiegészítő és az alaptevékenységet is. A kertészettel, a dohánnyal nem dolgozunk tovább, mert nem tudtuk nyereségessé tenni. Megszüntettük a csonthéjas magvakat feldolgozó üzemeket is, pedig 150 asszonynak adott munkát. Ma már nincs olyan termelőegységünk, ami veszteséges! Azt is láttuk, hogy a műszaki fejlesztés elodázhatatlan a szövetkezetben. Csatlakoztunk a világbanki programokhoz. Harmincmillióért korszerűen gépesítettük a fő növények, így a gabona, a cukorrépa termelését, betakarítását. A hitelhez pályázat útján jutottunk. A szigorú követelmények átgondoltabb tervezésre, gazdálkodásra, fegyelmezettebb munkára ösztönöztek bennünket. De megérte! Több lett a búza, a cukorrépa hozama és a beruházás így viszonylag rövid idő alatt megtérült. A múlt évben már 35 millió forint nyereséget hozott a növény- termesztés. Ügy tudom, ezzel az eredménnyel a legjobbak vagyunk a megyében. Az utánunk következő termelő- szövetkezet tízmilliós hasznot számlál. Az idén tovább folytatjuk a növénytermesztés gépesítését. Megint csak megpályáztunk 40 milliós világbanki hitelt. Ügy tervezzük, hogy hozzálátunk a szarvasmarhatelep rekonstrukciójához is, 30 millióval. Tudom én azt, hogy ma még talán a szövetkezetben sem érti mindenki, hogy miért kell másképpen dolgoznunk. De a népgazdaság helyzete Is akkor lesz megnyugtató, ha a gazdasági egységek többet termelnek, eredményesebben dolgoznak. Ehhez pedig bátrabban kell élnünk azokkal a hetőségekkel, amelyeket az önállóság kínál... i DUDÁS GÁBORNÉ: A harisnyagyárat úgy adta el a pesti központ a Salgótarjáni Ruhagyárnak, hogy 50 milliós nyereségünk volt. Az átállás 700 munkásnőt érintett. Most nagyjából ötszázan vagyunk. Hogy hol vannak a többiek? Bizonytalannak látták a helyzetüket, s ment ki, merre látott. Akik maradtak, azoknak meg kellett ismerkedniük az új gépekkel, meg kellett tanulniuk az új szakmát. Volt aki nem volt hajlandó leülni a bonyolult, soha nem látott masinákhoz, s most a legjobb varrónőnk. Termékeink tőkésexportra mennek. Az idén miniegy 137 millió forint árbevétellel számolunk. Lassan-lassan, de megértjük, hogy azért kell ügyelni a minőségre, a határidőre, mert különben futhatunk a pénzünk után. Ezért aztán megtörténik, hogy túlórázunk, éjszaka is dolgozunk, hogy álljuk a szavunkat, a szállítmány időben útnak induljon... NÓGRÁD: Ügy tűnik, a fejlődés gyorsítása elképzelhetetlen a vállalati és az egyéni teljesítmények differenciálása, a kiugró teljesítmények erkölcsi, anyagi elismerése nélkül. A központi irányításnak ennek megfelelően kell alakítania a jövedelemszabályozást... CSATHÓ SÁNDOR: Így igaz! Mi is fontosnak tartottuk, hogy megteremtsük a követelmények és a jövedelmek közötti összhangot, önálló elszámoló egységeket alakítottunk ki» önálló gazdálkodással és ennek megfelelő felelőséggel. Az árbevételtől, a költségek alakulásától, a 'felhasznált munkabértől tettük függővé jövedelmüket. Ideje félretenni azt a szemléletet és gyakorlatot, mely szerint, mindent megcsinálunk, csak mondják meg, hogyan! Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a differenciálásra meglehetősen szerény lehetőségeink vannak... S azzal is számolnunk kell, hogy a megye déli részéről naponta 130 autóbusz viszi Budapestre az embereket. Most 67 ezer forint a bérszínvonal, öt évvel ezelőtt mindössze 41 ezer forint volt. Jelentős a növekedés, mégsem tudunk versenyezni a budapesti üzemekkel. VINCZE GYÖRGY: Nálunk az alapbér és a mozgóbér 5—5 százalékát használjuk differenciálásra. A középszintű vezetők bérgazdák is egyben, arra költik a pénzt, amire jónak látják. Üj dolog a munkabrigádok rendszere. Széles demokráciát biztosít a kollektívának, s valahol ez is lehet ösztönző erő... Maguk választják á vezetőiket, megkapják a bért, és közösen osztják el. De a közösség vonja felelősségre a mulasztókat is! A gyárban még nem vált általánossá ez a kezdeményezés. Hogy miért? Valahogy félünk a nagy demokráciától, az önállóságtól... VARGA LÁSZLÓ: Azt tartom, hogy a korszerű vezetés a pozitív ösztönzésen alapul. Az az elve, ha valaki többet ad, az többet Is kapjon. Az emberek igyekezetére, önbecsülésére kell alapozni. Olyan tartalékok ezek, amelyeket eddig nem használtunk ki. Nem állítom, hogy ma, v már mindenütt mindenki felkészült erre... Szerintem változtatni kell a vezetés módszerein. Ügy gondolom, mi ezt tettük évekkel azelőtt. Kezdeményezni, vállalkozni kell, s erre buzdította a gyári vezetés a szakembereket is. Ám aligha tartanánk itt, ha a sokat , szidott gazdasági szabályozók, a gazdaságpolitikai környezet nem ösztönzött volna erre bennünket. Azért vehetünk fel világbanki hiteleket, mert Magyarország tagja a pénzügyi társaságnak. A síküveggyár azért hozhat létre vegyesvállalatot a japánokkal, mert hitelszerződésünk van az országgal. Élni lehet, élni kell ezekkel a lehetőségekkel. Ehhez természetesen megfelelő felkészültségű emberek kellenek. Mindenütt, de talán a vezetésben a legfontosabb a minőségi munka! Tevékenységünk holnap olyan lesz, amennyire ma megbecsüljük a kezdeményező vezetőket, • a fejlesztőket, a gondolkodó embereket. Nem arról van szó, hogy a mérnök kapja a legtöbb pénzt. De a kiváló mérnök anyagi elismerése éppolyan fontos, mint a kiváló munkásé. Mert ezek, a kiválóan dolgozó emberek viszik előre a gazdaságot. FORGÓ IMRE: A korszerű vezetés véleményem szerint is teljesítményre orientált. A kérdés számomra az, hogy van-e differenciálás, a valóságban, vagy nincs? Ügy gondolom, hogy igen, s erre a beszélgetés során jó példák sokasága hangzott el. Azonban a differenciálás meglehetősen sok ellentmondással érvényesül, nem egyszer zavarba ejti, bizonytalanná teszi az embereket. Arra gondolok, hogy vannak, akik teljesítmény nélkül hozzájuthatnak viszonylag magas Jövedelemhez- . Mások meg több .évtizedes, becsületesen eltöltött munka után is csak szerényen élnek. Az emberek nagyrészét nyugtalanítja, felháborítja a munka nélkül szerzett jövedelem, mert a tisztességesen elvégzett, jó minőségű munka leértékelését látják benne. Aztán azt is tapasztaljuk, hogy sok üzemben azt tartják: nagyobb biztonságérzetet ad az alapbér, azt kell növelni. Ez igaz! De itt is, a mozgóbérnél is általánossá kell tenni az ösztönző elvet, hogy az emberek akkor éljenek jól, ha jól is dolgoznak. VINCZE GYÖRGY: Differenciálni, üzemi szinten is lehetséges, szükséges is. De az emberek értékrendje nehezen változik, különösképpen akkor, ha a bérek is csak lassan növekednek. Nálunk, a tűzhelygyárban az egy főre jutó átlagbér közel jár a 80 ezer forinthoz. De így is alatta van az ágazati átlagnak. .. Ösztönözni kellene a vállalatokat is a gazdálkodás tartósabb szabályozásával... Most sok üzemben óvatosan terveznek, jóllehet többre képesek, de nem tudják, hogy mit engednek és mit vonnak el a következő évben a szabályozók. így aztán arra törekszenek, hogy minden évben legyen biztos a nyereségük. NÓGRÁD: A követelmények tehát egyértelműek: teljesíteni célkitűzéseinket. Ezért a gazdaságban, az emberek gondolkodásában, az irányításban egyformán van tennivaló. FORGÓ IMRE: A határozatot várták, szükségét érezték Csathő Sándor Varga László i mm N p\ Vincze Istvánná az emberek. Ugyanakkor most bizonyos Várakozást tapasztaltunk a végrehajtásában. Igyekezet, új kezdeményezés van szép számmal. Balassagyarmaton, a fémipari vállalatnál 56, a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati egységében pedig 20 százalékkal növelik az exportot az idén. Ám a nagy, átütő erejű intézkedések, amelyek meggyorr sítják a változást, bizony még mindig késnek. Mi is tapasztaljuk, hogy a vállalatok egy részében éppen csak annyit tesznek, ameny- nyi föltétlenül szükséges a „túléléshez.” Aztán vannak, akik folyamatosan panaszkodnak: tőkehiányra, anyaghiányra, munkaerőhiányra. Csak éppen a legfontosabbat, nem veszik számításba: az időhiányt. Azt, hogy mennyi idő szalad el haszontalanul a magyarázkodással! .Pedig ezt a fajta időkiesést sem a világpiac, sem a Világbank nem méltányolja. Azon kell gondolkodunk, mit lehet jobban tenni, hogyan lehet a gondokat a leggyorsabban megoldani. Ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy nem lesznek újabb, esetleg a mostaninál nagyobb akadályok előttünk. Elhárításukra már most föl kell készülni műszaki fejlesztéssel, korszerű vezetéssel, jól szervezett, becsületes munkával. Ügy érzem, ma még nem vagyunk elég nyugtalanok emiatt. Nem fűt bennünket eléggé a tenni- akarás vágya, s így a termelés dinamizálása is kéáik. DUDÁS GÁBORNÉ: Hosz- szú ideje topogunk egy helyben; Az is igaz, az új iránt nem mindenki egyformán fogékony. A felelősségrevonás, az ellenőrzés fontossága mellett hangsúlyozni szeretném a szemléletváltást. Bátorság, nyíltság és őszinteség is szükséges ahhoz, hogy mindenki megértse: tudása, felkészültsége legjavát'1 kell adnia! Régi, elavult módszerekkel ma már nem lehet dolgozni. A példáért nem megyek mesz- szire, akad a gyárban. Aki nem képes átállni, aki nem képes jól dolgozni a drága gépeken, azt el kell tanácsolnunk más területre. Vagy váltunk, vagy belebukunk. Más lehetőségünk nincs! FORGÓ IMRE: Ügy gondolom, a megújulási folyamatban, a szemléletváltásban jelentős szerepük van a pártszerveknek, az alapszervezeteknek, a párttagoknak. Ám bizonyos változásra a pártmunkában, a politikai munkában is szükség van. Fontos, hogy tovább erősödjék a pártszervezetek önállósága, öntevékenysége. Arra serkentjük valamennyit: támogassák a gazdasági vezetők okos elképzeléseit. A párttagok álljanak ki az ésszerű döntések mellett, magyarázzák jelentőségüket, segítsék megvalósításukat. Legyenek maguk is jobbra törekvő' részesei a változás ellentmondásos, gyakran áldozatokkal is járó folyamatának. A mostani kihívásokra nem válasz az, hogy azt kell csinálni, amit eddig, csak egy kicsit jobban, ésszerűbben. Mást kell csinálni, más módszerekkel, becsülettel, hittel és elkötelezettséggel. VINCZE GYÖRGY: Az évindító taggyűléseken, pártcso- port-beszélgetéseken nagyon sok szó esett a párttagok személyes példájáról. Arról,' hogy magyarázzák és munkájukkal segítsék a novemberi határozat egységes értelmezését és következetes végrehaj- tását CSATHÖ SÁNDOR: Ügy gondolom, az emberek egyi része még nem érzi, ezérí nem is érti igazán a változások szükségességét. Az a dolJ gunk, hogy megértessük, mindenkinek a maga posztján kell kifogástalanul ellátni fel-' adatait. Fontosnak tartom; hogy a párttagok, a kommunista vezetők mutassanak' példát ebben. S a párttagok megítélésének mércéje mindenütt a becsületesen elvégzett, jő minőségű munka legyen. Forgó Imre Dudás Gáborné Yincze Györgj
