Nógrád, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-14 / 88. szám
Naptár Évforduló 1987. április 14., kedd. Tibor napja' A Nap kel 5.59 — nyugszik 19.30 órakor. A Hold kel 2019 — nyugszik 5.58 órakor. Hetvenöt éve. 1912- ben ezen a napon ütközött össze égy jéghegyével a Titanic nevű 280 méter hosszú, 30 méter széles brit óriás gőzös. Várható időjárás A keleti megyékben időnként élénk északkeleti szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 11 és 16 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Egyre több napsütés várható, legfeljebb rövid idősza- kokra növekszik meg a felhőzet, a hét végén záporokkal. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 2 és 7 fok, majd 5 és 10 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 14 és 19 fok, majd 18 és 23 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter r.ap) csapadék az ország területén nem várható. Megnyílt a felújított szabadidő-bolt Másfél hónapi felújítás, átalakítás után hétfőn újra eredeti helyén nyílt meg a vásárlók előtt a salgótarjáni szabadidő-bolt. A Nógrád Kereskedelmi Vállalat 2 millió 400 ezer forintos költséggel ifjította meg az üzletet, melynek egyik dísze lett a csiszolt műkő padló. A Salgótarjáni Tervező- és Építőipari Szövetkezet határidőre és jó minőségben végezte el a rábízott munkát. A kicsinosított szabadidő-bolt tegnap 6,5 millió forint értékű nyitókészlettel várta a vásárlókat — a korábbinál 30 négyzetméterrel tágasabb eladótéren. — Próbák a sütödében. Új, korszerű dúsítóanyagok felhasználására folytatnak kísérleteket a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalatnál. A sütőpróbák nyomán határozzák meg, hogyan lehet a süteményekbe a tökmagot és a Dejót (diópótló) bedolgozni. Mindkét dúsítóanyag táplálko- zás-élettanilag kedvező hatású: a dióhoz képest magas a fehérje- és vitamintartalmuk, ugyanakkor energiatartalmuk alacsonyabb. — ÜJ VEGYTISZTÍTÓ GÉP. A Salgótarjáni Ruházati Kisszövetkezet új, vegytisztító géppel frissíti fel gépparkját. A mintegy másfél millió forint értékű, zárt rendszerű, energia- takarékos vegytisztító gépet májusban állítják üzembe. A megszokottól nagyobb választékot kínálnak ünnepi étkészletekből, tálaláshoz szükséges cikkekből a salgótarjáni Lakberendezési Áruházban- kj — A Petőfi rádióban ma 12 óra 29 perckor kezdődik a Népdalkörök énekelnek című műsor, amelyben hét neves falusi öntevékeny művészeti együttes lép fel. A Szarka Lajosné vezette nézsai asszonykórus Elvitték a szeretőmet katonának címmel népdalcsokrot ad elő. Mit fizet a totó? A MAGVAR NEMZETI BANK Árfolyamai HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1st?, április 14-én. vételi eladási Devizanem árf. Ftban. Angol font 7702,97 7718,39 Ausztrál d. 3414,23 3421,07 Belga frank 126,64 126,90 uán korona *95,4« 696,88 Finn márka 1073,57 1057,71 Francia f. 787,72 789,30 Holland r. 2323,89 2328,55 ír ront 7005," 1 7019,73 Japán y. (llrOO) 332,46 333,12 Kanadai d. 3*36,51 3643,79 Kuvaiti d. 17426,64 17,461,52 Norvég k. «98,14 699,54 NSZK-márka 2621,96 2627,2» Olasz 1. (1 36,77 36,85 Osztrák s. 373,18 373,92 Portugál e. 33,92 33,98 Spanyol p. 37,25 37.33 Svájci í. 3166,15 3172,49 Svéd k. 751,12 752,62 Tt. és cl. r. 2697,30 2702,70 USÁ-dollár 4736,56 4746,04 ECU <K. P.) 5444.95 5455,85 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 15- játékhetére beérkezett 6 091 584,5 darab szelvény. Nyeremény- alap: 32 565 611 forint- Ennek felosztása: jutalom: 2 960 510 forint. Az I—IV. nyerőosztályra egyenként 8 831 5'30 forint, a II— III nyerőosztályra egyenként 5 92! 020 forint került felosztásra. 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab- nyereménye 9 473 632 forint. 12 találatos szelvény 53 darab, nyereményük egyenként 89 374 forint 11 találatos szelvény 800 darab, nyereményük egyenként 5921 forint. 10 találatos szelvény 7346 darab, nyereményük egyenként 967 forint. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. november 29-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt április 18-tól, 20 000 forint felett április 23-tól— Rétságon egyre népszerűbbé válnak a társadalmi úton rendezett családi ünnepek. Az elmúlt évben a nagyközség tanácsán 18 társadalmi névadót, 13 házasságkötést és a tanács szervezésében két társadalmi temetést bonyolítottak le. A jövőben igyekeznek e szertartásokat még bensőségesebbé tenni. HÍREK, ESEMÉNYEK Gyógyászat és kutatás Salgótarjánban ülésezett a MAB egészségügyi szakbizottsága A Miskolci Akadémiai Bizottság egészségügyi szakbizottsága szombaton tudományos ülést rendezett Salgótarjánban, az SZMT oktatási’ és művelődési intézményében. Az eseményen Észak-Magyarország három megyéjének' Borsod-Abaúj- Zemplénnek, Hevesnek és Nógrádnak egészségügyi szakemberei .vettek részt, tájékoztatva egymást a különböző szakterületeken folyó kutatások legújabb eredményeiről- A megye politikai, állami és tudományos életének vezető képviselői mellett jelen volt dr. Verplan Zénó* a MAB titkára. A résztvevőket dr- Csiky Miklós ' salgótarjáni kórházi főorvos- a MAB egészség- ügyi bizottságának tagja köszöntötte, majd a szakbizottság elnökének, dr. Pró- nay Gábor kandidátusnak a vezetésével elkezdődött az előadássorozat. Sebészek, gégészek, nőgyógyászok, rontNépszerű előadások A Magyar Vöröskereszt, VI. kongresszusa határozatai végrehajtásáról szóló beszámolót vitatta meg hétfői ülésén a Vöröskereszt salgótarjáni városi vezetősége, melyen részt vett dr. Szilágyi Tibor, a városi pártbizottság titkára is. Az elmúlt öt év során erősödött a vöröskeresztes alaps?erve- zetek kapcsolata a városi és a környékbeli társadalmi és tömegszervezetekkel, mozgalmakkal. A Vöröskereszt egészség- nevelési munkája tartalmában és programjában szorosan igazodott az egészség- ügyi szolgálat tevékenységéhez. Több sikeres módszertani bemutatót tartottak, ugyanakkor az ismeretterjesztő, felvilágosító előadások száma évről évre csökkent. Tartalmában gazdagodott a Vöröskereszt családvédelmi és szociális munkája: szélesedett a patronáló tevékenység, az aktivisták a rászorulóknak egvre több segítséget nyújtottak. Eredményes volt a véradómozgalom szervezése. Az elsősegélynyújtás körében végzett munka sikerét jelzi, hogy az otthoni balesetek megelőzésére szervezett tanfolyamok és előadások egyre népszerűbbekké lettek. Az utóbbi két évben csaknem kétezerrel gyarapodott a Vöröskereszt salgótarjáni városi vezetőségéhez tartozó alapszervezetek taglétszáma. genológusok és más egészségügyi szakemberek számoltak be gyógyítási és kutatási tapasztalataikrólA tudományos ülés első részében a megyén kívüli szakemberek tartottak előadásit. Szünet után kaptak szót a házigazdák, a salgótarjáni Madzsar József Megyei Kórház orvosai» akik számára a tudományos ülés nagyszerű megmérettetési alkalmat ki. nált Szakembereink jól éltek ezzel a lehetőséggel és tapasztalataik, következtetéseik lényeglátásával, közreadásával általános elismerést arattak- Dr. Oláh József, dr. Nagy Klára é; dr. Sándor Tibor a vese térszűkítő folyamatainak korszerű röntgendiagnosztikája témakörében vizsgálódott, s eredményeiket dr- Sándor Tibor ismertette. Dr. Halmos Péter előadásában hangzott el — a dr- Molnár Lajossal közösen írt — Az endoszkópos mikrosebészet Magyar kiállítás A Természettudományi Múzeum, a Magyar Földtani Intézet és a soproni Központi Bányászati Múzeum kölcsönadott anyagaival kiegészített reprezentatív vendégkiállítást rendezett a franciaországi Charmeil- ben, Az első, külföldön megrendezett természettudományi kiállítást, amely magyar ásványokat, ősmaradványokat és bányászati emlékeket mutat be, Beré- nyi Pál, a párizsi Magyar Intézet igazgatója nyitotta meg. A számítógép Mindentudó számítógépet állítanak fel a körúton. A masina habozás nélkül a legnehezebb kérdésekre is válaszol- Odalép a géphez egy kisfiú, és megkérdezi: — Hol van most a papám? — Kint van a Népstadionban a Ferencváros —Vasas meccsen. — Tévedés! — örvendezik a srác. — Az én apám otthon olvas. — Te tévedsz — szól vissza a számítógép- — Az a bácsi csak a mamád férje! lehetőségei a gégerák korai felismerésében című dolgozat. Nagy Klára és dr. Bozó Zsuzsanna Az emlőrák felismerésének lehetőségei' különös tekintettel az UH-vizs- gálatra címmel készített értekezést, melyet Bozó doktornő olvasott fel a hallgatóságnak' A szénhidrát-anyagcsere zavarainak bőrgyógyászati jelentőségét dr. Cseplák György, dr. Marosi Irén és dr- Kálmán Andrea vizsgálta és Cseplák osztály- tályvezető főorvos adta élő ta pasztala ta i kát. A délutáni szakbizottsági ülésen az új tagok mutatkoztak be, illetve arról cseréltek véleményt, hogy a három megye egészségügyi szervei, intézményei és orvosai hogyan javíthatnák együttműködésüket a gyógyításban és a kutatásban, s mindebben milyen szerepet tölthetne be a Miskolci Akadémiai Bizottság. Az önkéntes rendőrök szocialista versenymozgalmát értékelték hétfőn Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az önkéntes segítők tevékenységét Gégény István rendőr őrnagy, osztályvezető tekintette át, majd dr. Máté István rendőr őrnagy, a megyei főkapitányság képviseleté, ben elismeréseket adott át. A megyei tanács elnöke által alapított vándorserleget és az ezzel járó pénzjutalmat a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Oszvald Gyula által vezetett önkéntes rendőri csoportja kapta. Második helyen a Nógrád Volán önkéntes rerídőri századának a balassagyarmati Varsányi helytállás Sikeres polgári védelmi gyakorlat Rendkívüli időjárási körülmények között tartották meg hét végén a Varsányi Új Kalász Termelőszövetke. zetben a komplex polgári védelmi gyakorlatot. A szakadó esőiben és sárban magúkat nem kímélve dolgoztak a különböző mentő, és védelmi alegységek. A gyakorlaton példamutatóan helytállt a parancsnoki és a beosztott állomány, a technikai és kezelő személyzet egyaránt. Igazolódott, hogy körültekintő előkészítő munkával, pontos tervekkel, megfelelő ismeretekkel és kellő gyakorlati jártassággal, nem utolsósorban pedig egységes cselekvéssel sikeresen lehet végrehajtani a legnehezebb önvédelmi és területvédelmi feladatokat is. üzemnél dolgozó csoportja végzett. A Havaj László irányításával tevékenykedő kollektíva a főkapitány dicsérő oklevelét és a Kiváló társadalmi munkáért kitüntető jelvényt vehette át. Harmadik helyre a balassagyarmati Autóközlekedési Tanintézet Kovács Alajos által vezetett önkéntes rendőri csoportja került, jutalomként a megyei főkapitány közbiztonsági helyettesének oklevelét nyerték el. A tegnapi rendezvényen az önkéntes rendőri mozgalom szervezésében kifejtett tevékenységéért dicséretben és jutalomban részesült Dús József nyugállományú rendőr alezredes. Teammunka a Pénzügyi és Számviteli Főiskola aulájában. * — bp — Önkéntes rendőrök elismerése a Vagányok a diszkóban Elszaporodtak az utóbbi időben a testi épség elleni bűncselekmények, s ezért a büntető bírói gyakorlat ezeket a cselekedeteket a társadalomra fokozott veszéllyel járó magatartásokként értékeli. Az alábbi ügyben szereplő három mátramind- szenti fiatalember — a 30 éves Kecskeméti Tibor, a 28 éves Csikós István és testvére, a 22 éves Csikós Tibor — minden különösebb ok nélkül az ököljog híve. Még tavaly január végén történt, hogy ők hárman Do. rogházára a diszkóba utaztak, és már útközben rendesen felöntöttek a garatra, így, ittas állapotban nem sok szórakozást nyújthatott nekik a diszkó, ám nem kellett őket félteni, találtak maguknak más „szórakozást”. Kint ácsorogtak, beszélgettek a terem ajtaja előtt, amikor Csikós Tibor találkozott egyik munkatársával, aki a tánchelyiségböl jött éppen ki. Sajátos módon üdvözölte Csikós a munkatársát: megfogta a nyakkendőjét és rángatni kezdte, s miután szó szót követett, és dulakodás támadt, Csikós „megsegítésére” indultak a társai, és együtt kezdték el ütlegelni a vétlen fiatal embert, aki valahogyan mégis kiszabadult a túlerőből. A terembe rohant, de Csikós és tábsai oda is követték: a falhoz szorították és ütni, rúgni kezdték. A diszkó egy időre félbeszakadt és a kisebbik Csikós fenyegetően járt körbe a teremben, megütött még két fiatalembert s azzal fenyegetőzött, ha nem folytatják a diszkót, akkor szétveri az egész berendezést. A helyszínre érkező rendőrjárőr vezette ki őt a teremből. De a virtuskodást Csikós és társai a diszkó után is folytatták. Az utcán megvertek és összerugdaltak még két embert, s akkor oldottak kereket, amikór a rendőr megint közeledett. Tetteikért a mátramind. szenti vagányokat a Salgótarjáni Városi Bíróság — dr. Ablonczy László tanácsa — vonta felelősségre, s ezzel együtt tárgyalta még Csikós István másik két ügyét is. Nevezetesen, hogy tavaly augusztusban egy áruda kirakatüvegét verte be egy ökölnyi kődarabbal, decemberben pedig egy üveg pálinkával fizetés nélkül akart távozni egy salgótarjáni ön- kiszolgáló boltból. A bíróság mint többszörös visszaesőket Kecskeméti Tibort 1 év 2 hónapi, Csikós Istvánt 1 év 6 hónapi, míg az eddig büntetlen előéletű Csikós Tibort 9 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.- tt — NÓGRÁD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőseg: Salgótarján, Palócz Imre tér 4 Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Klad|a a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal- Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesitóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hfrlapelőflzetásl és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1.1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.:96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558