Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-27 / 73. szám
Március 30-án: Lezárják a narassapusztai határátkelőt Felújítási munkálatok és bővítés miatt március 30-án reggel 6 órakor a személygépkocsi- és kirándulóbusz-forgalom elől lezárják a p&rassa- pusztai határátkelőhelyet. Az átkelőhelyet csak a teherjárművek és a menetrend szerint közlekedő buszok vehetik igénybe. Eredetileg a csehszlovák fél a hónap elejétől június 15-ig tervezte a lezárást, de figyelembe vették a magyar hatóság kérését és a síszezönra való tekintettel átütemezték a munkát. Ettől függetlenül a júniusi határidőt tartani tudják. Az intézkedéssel párhuzamosan növekvő forgalomra számítanak a balassagyarmati átkelőponton, ahol a magyar VÁM. és határőrizeti szervek megtették a szükséges intézkedéseket. A közúti igazgatóság — az esetleges torlódásra számítva, átmenetileg — Megállni tilos! táblákat helyezett el a Mikszáth Kálmán úton. Műszaki feíEesziésrftl Pásztón Csütörtökön a pásztói TIT. szervezet műszaki fejlesztési konferenciát rendezett. A programnak a Lovász József Művelődési Központban lévő városi kaszinó adott helyet. Dr. Fodor László, a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkárhelyettese és Wein Ádám, ez Ipari Minisztérium műszaki fejlesztési főosztályának képviselője rövid vitaindítójában két Oldalról közelítette meg napjaink műszaki fejlesztési lehetőségeit és feladatait. A helyi sajátosságokat is — leányvállalatok, kisüzemek vannak Pásztón — figyelembe vették. A fiatal műszakiak szélesebb körű tájékoztatása érdekében szervezett konferencián sok aktuális problémát beszéltek meg. Iskolatanácsok Bátonyterenyén A tizenegyedik országos békekonferenciáról szóló tájékoztatás volt az egyik fő témája tegnap a Hazafias Népfront Bátonyterenyei Nagyközségi Bizottsága elnökségi ülésének. A konferencia munkáját a három bátonyterenyei küldött, Nemes Lászlóné, Gáspár Imre és Óvári Péter ismertette. ‘ A testület a békemozgalom további helyi feladatairól döntött, majd az iskolatanácsok megalakításának népfrontos. feladatait ismertette Molnár Béláné HNF-titkár. öt intézi menyben tervezik a szervezetek létrehozását az idén. A két középfokú iskolában az elnökség irányításával, az általános iskolákban pedig a kör- *eti népfrontbizottságok patroné lásával. Fél óra a jég alatt Vitya Bludnyicki j 7 éves be- lorussziai kisfiú alatt beszakadt a jég és fél óráig a Dajnov-tó fenekén feküdt. Amikor kihúzták a jég alól, az orvos megállapította, hogy a klinikai halál állapotában van. Tüdeje megtelt vízzel, nem lélegzett, a pulzusa nem vert. A szívét masszírozták, mesterséges légzést alkalmaztak. Fél óra múlva magához tért. Gépkocsin a kerületi kórházba szállították, ahol két hétig tartózkodott: tüdőgyul ladással kezelték. Vitya ma már egészséges, kiengedték a kórházból. NÓGRÁD Közlekedésbiztonság Salgótar j ánban Tegnap délelőtt Salgótarjánban ülést tartott a Salgótarjáni Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége, majd a tanácskozó testület. Ezen Szigetvári János rendőr alezredes, kapitányságvezető, a KBT elnöke előterjesztésében megvitatták és elfogadták az 1986- os év közlekedésbiztonsági helyzetéről, a személyi sérü- léses közlekedési balesetek alakulásáról, valamint a közlekedésbiztonsági tanács baleset-megelőző tevékenységének értékeléséről szóló előterjesztést. j A tanácskozó testület megállapította, hogy az elmúlt évben tovább nőtt a közutakon közlekedő gépjárművek száma, a közúti közlekedési balesetek szinte mindegyike emberi mulasztás — a felelősség hiánya, a szabályok figyelmen kívül hagyása — miatt következett be. Tovább nőtt a lakott területen történt balesetek aránya, emelkedett a halálos kimenetelű balesetek száma, főleg Salgótarján város belterületén. Bár az alkoholos állapotban okozott balesetek százalékában javulás történt, a veszélyt továbbra is az alkoholos befolyásoltság jelenti. A közúti sérüléses balesetek száma 3,1 százalékkal csökkent, viszont a halálos kimenetelű baleset kettővel több volt, mint az előző évben. A gyalogoselütéses közlekedési balesetek az összbalesetek egy- harmadát teszik ki. A járművezetők — elsősorban a személygépkocsi-vezetők — okozták a balesetek 82,4 százalékát. Jelentős a gyalogosok okozta balesetek száma is. Buda István rendőr százados, a KBT ügyvezető elnöke előterjesztésében - a testület végül meevitatta és elfogadta a KBT 1987. évi munkaprogramját. Főorvosi értekezlet Egészségvédelem és megelőzés Megyei vezető főorvosi értekezletet tartottak tegnap Salgótarjánban, a megyei tanácson. A tanács egészségügyi osztálya tájékoztatta a megjelent intézményvezetőket és főorvosokat a tavalyi eredményekről. Az elmúlt évben a gyógyító-megelőző eljárások színvonalának emelésére fektették a hangsúlyt. Előrelépésként könyvelhető el a kiemelt szakmai programok megvalósításálban, hogy a szív- és érrendszeri betegségek ellátását a Madzsar József kórház tízágyas érsebészeti részlege és a Pásztón beindult kardiológiai szakrendelés tovább javította. A terhesek körében végzett speciális vizsgálatok csökkentették a koraszülöttek számát, a fejlődési rendellenességeket is sikerült időben kiszűrni. Pásztón és Balassagyarmaton gyermek- és felnőtt-ideggondozók kezdték meg a működésüket. Nógrádiban erőteljesebben növekedett a táppénzesarány, mint az országos átlag. A megye gyógyszerfogyasztása nem változott az eltelt időszakban, az országos szint nyolcvan százaléka maradt. Az értékelést követően az ez évi feladatokról esett szó, kiemelve egy hosszabb távú programot. Ennek célja a halálozást okozó betegségek megelőzése. A harminc és hatvan év közötti korosztály halálozási adatainak feldolgozása után, a vizsgálatok tapasztalatait várhatóan, csak 1988-ban használhatják fel az ellátásban. Halpusztulás a Holt-Tiszán Nagymérvű halpusztulást észleltek a Tiszaalpári Búza- kalász Tsz kezelésében lévő tiszai holtágakban. A haltetemek a jégolvadás után kerültek felszínre. A pusztulásukat oxigénhiány okozta a hosszú ideig jégpáncéllal borított alacsony vízállású holtágakban. A tiszaalpári halászok megkezdték a haltetemek összegyűjtését. Valamennyit a közeli fehérjefeldolgozóba szállítják. Hasonló, s ugyancsak a tartós jégborításra visszavezethető jelenséget észleltek a lakiteleki Holt-Tiszán. Űj tárlatok Két grafikusművész, Lipták György és Kos Péter kiállítását nyitotta meg csütörtökön Salgótarjánban, a Petőfalvi Lajos Általános Iskolában Czinke Ferenc Munkácsy-dí- jas grafikusművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. Ami összeköti a két alkotót: a képzőművészeti főiskolán Kass János volt a tanáruk és mindketten könyv- llusztrációval foglalkoznak elsősorban. Lipták György egyébként nógrádi származású, Karancs- lapujtőről járt be tanulni a salgótarjáni gimnáziumiba, ahol Czinke Ferenc volt a rajztanára. Művészi kibontakozását Iványi Ödön festőművész is segítette. A tárlat április 30-ig tekinthető meg. A Képcsarnok salgótarjáni bemutatótermében csütörtökön 17 órakor Séday Éva festőművész tárlata nyílt meg. Olajfestményeit — csendéletek, tájképek — maga az alkotó mutatta be a megnyitó közönségének. A képek április 8-ig láthatók. Naptár 1987. március 27., péntek,) Hajnalka napja. A Nap kel 5.35 — nyug-1 szik 18.05 órakor. A Hold kel 4.58 — nyugszik 15.401 órakor. Százharmincöt éve született Mosdóson és Rákosligeten halt meg Kürscher Jakab (1852—1929) szabómunkás, a magyar munkásmozgalom egyik úttörője, a Magyarországi Általános Munkáspárt alapítóinak egyike. Időjárás szomüsattál keddig Várható időjárás az országban ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég, elsősorban a nyugati és északi megyékben számíthatunk kisebb esőre, záporesőre. Eleinte kevés felhő, napos idő várható, majd a délutáni óráktól nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, csapadék azonban még nem lesz. A még többfelé élénk, .helyenként erős nyugati, északnyugati szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Szombaton főleg a Dunántúlon, vasárnap az egész országban esők alakulnak ki. A jövő hét elején a csapadékhajlam csökken. Eleinte meleg idő várható, majd lehűlésre lehet számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte t 5—10 fok, az időszak végén 0—5 ‘fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 16—21 fok, az időszak végén 10 fok körül lesz. v Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. Szombattál: tűzgyújtási tilalom Az elmúlt időszakban — a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi felelőtlenség és a gondatlanság következtében — az erdőkben avar- és erdőtüzek keletkeztek, amelyek elsősorban a fiatal fenyőerdőket károsították. A MÉM rendelkezése szerint a tűzkárok megelőzésére az erdőben — a kijelölt tűzrakó helyeken is —, valamint az erdőtől 200 méter távolságon belül, mindennemű tűzgyújtás, a parlag- és gazégetés március 38-től átmeneti időre tilos. Az erdőben dohányzók égő cigarettát ne dobjanak el. Aki a megelőző tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. Kilencvenéves hazánkban az iskolai szénhányászképzés A magánépítkezőket az építőanyagok széles választéka mellett, egyre gyarapodó célszerszámokkal és gépekkel is segítik. Az Építőipari Gépesítő Vállalat salgótarjáni gép- kölcsönzőboltjában 200-féle gépi berendezésre bővítették a szolgáltatások körét. — bp — Az iskolarendszerű hazai szénhányászképzés bevezetésének kilencvenedik évfordulója alkalmából szakmatörténeti emlékülést tartottak csütörtökön az első magyar bányaiskola városában, Pécsett. A pécsbányatelepi Magyar Királyi Szénbányász Iskola 1896. novemberében kezdte meg működését, s évtizedeken át ez nevelte a hazai szénbányászat középvezetői utánpótlását. A szénbányászat minden ágazatában alkalmazható ismeretekkel ruházta fel növendékeit, képesítette őket az üzemi munka közvetlen vezetésére, ellenőrzésére, ' a munkások oktatására. Az emlékülésen köszöntötték az egykori pécsbányatelepi bánya— Gépek vásárlására 10,5 millió forintot fordítanak az idén a nagybátonyi termelő- szövetkezetben. Á pénzből beszereznek egy Rába—Steiger traktort, a hozzá tartozó munkagépekkel, vesznek egy- egy vető- és bálázógépet, valamint IFA billenős tehergépkocsit. — SZÉP MAGYAR TÁNC — NÓGRÁDBÓL. Csütörtökön televíziós műsorszám felvételére volt hivatalos a salgótarjáni Nógrád táncegyüttes. Két fiú és egy leány szerepelt a bemutatott kamarajellegű produkcióban. Nógrádmegyeri juhásztáncot láthatunk majd a televízió Szép magyar tánc című sorozatának egyik adásaként. — A kiskereskedelem felé „nyit” az Ipoly Bútorgyár szécsényi leányvállalata. A gyártó az idén Nógrád, Heves, Bács, Szolnok és Pest megyében mintegy 10 millió forint értékben akar gyér- mek- és ifjúsági bútorokat eladni. — ÖTVENEZRET HOZOTT — a borítékos sorsjeggyel. A tavaszi borítékos sorsjegy első szerencsés nyertese Nógráé megyében Vári Miblósné. rétsági lakos. Szerencsés kezével ötvenezer forintot nyert, az összeget az OTP rétsági fiókja fizette ki. — METEOROLÓGIAI VI LÁGNAP. A 27. meteorológiai világnap alkalmából csütörtökön Budapesten ünnepi ülést rendezett a Magyar Meteorológiai Társaság. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) megalakulásának évfordulóján a szervezet tagországaiban éven. te megvitatnak egy időszerű kérdést. A WMO az idén a meteorológia — a nemzetközi együttműködés modellje témát ajánlotta. — MEGJELENT A SZÉKESFEHÉRVÁRI TANÁCSKOZÁS ANYAGA. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent a Műszaki fejlesztés — társadalmi haladás címmel tavaly Székesfehérvárott megrendezett országos elméleti tanácskozás anyaga. A kétkötetes munkában közük a plenáris ülésen elhangzott három előadás szövegét, s a szekcióülések korreferátumait szerkesztve, teljes terjedelmükben, a hozzászólásokat pedig válogatva és rövidítve. — A hasznosanyag-gyűjtésben legjobb- eredményt elért megyéket díjazták Budapesten, a Hazafias Népfront székházéban. Az országos népfrontakcióban tavaly 26.5 millió forint értékű hasznos anyagot gyűjtöttek össze. Nógrád megye a harmadik helyen végzett a mozgalomban, munkáját 700 ezer forintos jutalommal ismerték el. iskoía megjelent hajdani nő. vendékeit is. Az emlékülés egyik előadója — Mérei Emil, a Mecseki Szénbányák vezérigazgatója — többek között hangsúlyozta, hogy a hazai kőszénbányászat megújulásának ma is egyik alapfeltétele a különleges körülmények között folytatott bányaművelési feladatokat is megoldani képes irányító szakemberek, aknászok és technikusok képzése. A továbbiakban be is jelentették, hogy e ma már széles körben jelentkező igény alapján a jövő év őszétől Pécsett megkezdődik a bánvásztechniku- •sok nappali tagozatos képzése. R foltő nyerőszámai: 10, 25 28, 65. 85 A tárgynyeremény-sorsolá- son a 13. heti szelvények vesznek részt. Újításból több mint százezer for Ins eredmény A Nógrád Megyei Sütőipari Vállalatnál eredményesen zárult az 1986. évi iparjogvédelmi munka annak ellenére, hogy némileg csökken a beadott újítások száma. A múlt évben 30-an nyújtották be termelést segítő, gazdaságot javító ötleteiket, melyből 24-et fogadtak el és tizennégyet hasznosítottak. A megvalósítás során elért eredmény 111 824 forint. Az ötletembereknek eszmei díjként 17 ezer, eredmény alapján 33 400, közreműködői díjként pedig 21 830 forintot fizettek ki. Az újítások kivitelezésére pedig 38 530 forintot költöttek. leégett egy faház Somlyán Leégett egy hétvégi ház tegnap a somlyóbányai üdülő- területen. A tulajdonos, Ora- vecz János, salgótarjáni lakos még délelőtt tüzet gyújtott a víkendházban lévő kályhában. Aztán dolga akadt, otthagyta a tüzet, s mire két óra múlva visszatért, teljesen leégett a 6x4 méteres alapterületű faház. Bennégett két televízió, rádió, hűtőgép, asztal, szék. Az anyagi kért 90 ezer forintra becsülik. A tüzet — valószínűleg — a faház oldalfalán szabálytalanul kivezetett füstcső okozta. ☆ Szentén a szeméttelepről terjedtek tovább a lángok: nyolchektárnyi bozótos égett, és három köbméter tűzifa vált hamuvá a közelben tegnap délután. * MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS OFvtz a Árfolyam ai Érvényben: 1987. március 27-én vételi eladás) árt !D0 Ft-bau Devizanem Angc. font 7644,02 7659,32 Ausztrál dollár 3315,25 3321,89 Béig? frank 126,07 126,33 Dán korona 693,21 694,59 Finn márka 1065,39 1067,53 Francia frank 784,35 785,93 Holland forint 2312,26 2316,88 ír font 6959,33 6973,27 Japán yen (1000) 320,09 320,73 Kanadai dollár 0641,70 3b49,00 Kuvaiti dinár 17362,93 17397,69 Norvég korona 693,82 695,20 NSZK-márka 2610,37 2615,59 Óla: líra (1000) 36,63 36,71 Osztrák schilling 371,42 372,16 Portugál escudo 33,88 33.94 Spanyol peseta 37,07 37.15 Svájci frank 3130,22 3136,48 Svéd korona 748,59 750,09 Tr. és cl. rubel 2697,30 2702,70 USA-dollár 4778,28 4787,84 ECU (Közös P.) 5420,00 5430,86 1 'lifb'iZzr | Hívható 13—16 óra kózött. NOGBAD, ft Magyar ^socialists Munkáspárt Nögraú Megyei Bizottsága a Nógrör. Megyei ranaes iapj<* Főszerkesztő. VINCZE 1STVANNE. Szerkesztőség: -gőtarjAn. Paiőc* Imre cet « lelefun 10-97? Főszerkesztő: U-8M. Sportrovati U-S9«. Kiadja a Nógrád Megye! Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: 3AI IN I TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóci Imre tér «.Telefon: 12-S48. Tele*: 829 10». Irány f tószám i 9101 Terjeszti a Hagyat Posta Előfizethető! bármely blrlapkézbesftfl postahivatalnál a hlrtapkézbesltőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapeiófizetést és Lap- ellátási IrodánáMHELIRI Budapest. V József nádor tér |. 1900 közvetlenül vagy posta utalván von valamint átutalással a BFLIR 215—96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési df,1 egy hónapra: 4.9 forint, negyedévre) w. 129 forint, egy 4vr«J !U fortab Előállítja^ • Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. «01 Salgótarján, Palócz Imre lét b Pt~ä »6. Felelőt vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-153&