Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-05 / 54. szám
VILÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Kimagasló eredményekkel zárta az elmúlt évet a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat 3. számú üzeme. A marok, nyi, mindössze negyven főt számláló kollektíva 131,3 milliós termelési értéket és 39 milliós nyereséget ért el. A kisteleki munkásgárda az idén is jól dolgozik, s félmillió forinttal túlteljesítette az első két hónapra előirányzott 25 milliós termelési értéktervét. A közösség tavalyhoz képest várhatóan mintegy 10 százalékkal növeli majd a termelését és a gazdasági eredményét. Kis üzem - nagy eredmények Tét az egészségünk flz Országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése A kereskedelmi tevékenységnek az egészségesebb életmód alakításában, a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek visszaszorításában, a kedvezőbb életkörülmények megteremtésében betöltött szerepét vitatta meg — Nyers Rezső elnökletével — az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága szerdai ülésén a ParlamentbenA Belkereskedelmi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium együttes előterjesztése megállapítja: a kereskedelem jelentős szerepet tölthet be a társadalom egészségvédelmében, ha tudatosan ösztönzi a termelőket a korszerű táplálkozásnak, a kívánatos életvitelnek megfelelő áruk előállítására. Szóbeli kiegészítőjében Spi- lák Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes hangsúlyozta: miközben a kereskedelem általában igyekszik eleget tenni egészségvédelmi feladatainak, tevékenységében a szándékok és a lehetőségek nem mindig találkoznak- A jelenlegi szabályozó- rendszer ugyanis nincs tekintettel arra, hogy milyen társadalmi célokat szolgál egy- egy árufajta, illetve szolgáltatás. A termelők érdekeltsége az árakban jut kifejezésre, s az esetek többségében a korszerű cikkek drágábbak a hagyományos termékeknél- Ennek a tendenciának a megváltoztatása hosszabb távra szóló feladat. De már most, az adórendszer, az árrések, a gazdasági szabályozás korszerűsítésekor a jelenleginél nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatos társadalmi célok a kereskedelemben is jobban érvényesülhessenek- A siker érdekében a tennivalóknak a mainál eredményesebb összehangolására van szükség. Az általános társadalmi feladatok koordinálásával a tervek szerint az Egészségnevelési Intézetet és a Fogyasztók Országos Tanácsát bíznák meg- A továbbiakban a miniszterhelyettes kiemelte: kiterjedt propagandával elő kell segíteni, hogy e lakosság megismerkedjék a korszerű táplálkozás előnyeivel Annak ellenére, hogy tu. datosítjuk az emberekben az élettanilag értékesebb, magasabb fehérje- és vitamintar- tartalmú termékeknek az egészség megőrzésében betöltött szerepét, számítani lehet arra, hogy a fogyasztásban hosszabb távon is nagy szerepük lesz az olcsóbb — magas energiatartalmú — cikkeknek- A kereskedelemnek azonban elodázhatatlan feladata, hogy választási lehetőséget kínáljon a lakosságnak. A vitában felszólalók közül Polgárdi József (Pest megye) az anyagi források hiányára és a munkaerőgondokra hivatkozva kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy képes-e az állami és szövetkezeti kereskedelem az egészséges életmód szolgálatában jelentősebb előrelépésre- Tóth Atliláné (Budapest) afelől érdeklődött, hogy a gyakorlatban miként valósul meg a bolti dolgozók anyagi érdekeltségének megszüntetése az égetett szeszes italok forgalmazásában. ' Balogh László (Békés megye) arra mutatott rá, hogy a kereskedelemben tevékenykedők táplálkozástudományi ismeretei nem kielégí- tőek- Kovács Sándor (Tolna megye) arról érdeklődött: mit tesz a Belkereskedelmi Mi. nisztérium a zöldség-gyümölcs- kereskedelem újraszervezésére. a ■ Összsúlya: 120 tonna Nagy méretű és tetemes súlyú vasszerkezeteket állítanak elő a Ganz-MÁVAG mát- raterenyei gyárában. Az egyik legjelentősebb hazai megrendelés az a 120 tonna összsúlyú vagonbuktató, amelyet a Borsodi Ércelőkészítő Mű. nek gyárt. Ennek egyik gyűrűje látljató felvételünkön: átmérője 8 méter 20 centiméter és súlya 14 tonna. AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TA N Á C S' LAPJA XLIII. ÉVF„ 54. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1987. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK Találkozók a KISZ alapító tagjaival Korszerűsítik a postai szolgáltatásokat A hagyományos postai szolgáltatásokról tájékozódott szerdán a budapesti Verseny utcai postaüzemben a HNF Országos Elnöksége mellett működő településpolitikai bizottság közlekedési és távközlési albizottsága. Magyarországon a postafiókokban a felvételi munkahelyeknek csupán 40 százaléka gépesített — hangzott el az ülésen. A következő évek sürgető feladata — a levél-, a csomag-, a pénzátvétel és -továbbítás gyorsítása érdekében ■— az automatikus díj- megállapító, elektronikus levél-, csomagmérlegek, éremszámláló berendezések alkalmazása, a mikroszámítógépek szélesebb körű használata. A csomagküldésre használható egységdobozok bevezetésével közelebb kerültek a gépi csomagkezelés, a konténeres szállítás feltételeinek megteremtéséhez. A következő évek korszerűsítési programja keretében 28 körzetközponttal országos feldolgozóhálózatot alakítanak ki, több i\elyen automatizált levél-, és gépi csomagfeldolgozással. Az új automatizált levélfeldolgozó rendszert 1988—90- re vezetik be, s addigra a Toshiba levélfeldolgozó gépet is modernebb váltja fel. FI ül előzetes A forradalmi ifjúsági napok nyitórendezvényét a Balassagyarmati városi KISZ- bizottság szervezi- Az első megyei program március 15- én a Palóc-ligetben tartandó ifjúsági nagygyűlés lesz tizenkilenc órakor. Előtte egész napos rendezvénysorozat várja a KISZ- eseket. Délelőtt a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Művészet és ifjúság címmel bemutatót láthatnak az érdeklődők. Majd az Itt élned, halnod kell című filmet tekinthetik meg a Madách Imre Filmszínházban, végül 17 órától Nagy Bandó András műsorára kerül sorMárcius 21-én Salgótarjánban lesz a központi ünnepség. Délután a József Attila Városi és Megyei Művelődési Központ előtt a Staféta című lap programjára kerül sor: ez műsort és játékos vetélkedőt is tartalmaz. Tizenhat órától Boldvai László, a KISZ megyei bizottsága első titkára tart ünnepi megemlékezést. Utána diaporáma-vetítést és a Nógrád tánccsoport bemutatóját láthatják a megjelentekA KISZ, alapító tagjai, a KISZ megyei bizottságának mai vezetői, valamint a megyei párt-, állami és társadalmi szervek képviselői által tartott fórummal ér véget a megyeszékhely rendezvénye. Szécsényben március 19-én fáklyás felvonulást rendeznek 19 órai kezdettel. A menet a tanácsköztársasági emlékműhöz érkezik, majd koszorúzásra és megemlékezésre kerül sor. Másnap a városi pártbizottság épületében a KáSZ szé- csényi alapítói és a mai KISZ- esek találkozóját rendezik meg- Az összejövetelen az alapító tagokkal készült doku- mentumjellegű videofilmét is bemutatják. Pásztón március 13-án az 1848-as emlékmű koszorúzása után tartják a FIN városi nyitóünnepségét. Ezt követően a Lovász József Művelődési Központban módszervásárt rendeznek, ahová a KISZ KB központi előadóirodájának tagjait is meghívták. Az első nap szabadidős-programmal zárul PásztónKét sporteseményre kerül majd sor, labdarúgó, és kézilabdabajnokságot rendez a pásztói városi KISZ-bizottság a fiatalok számára, az ifjúgárdisták pedig lövészversei nyen mérhetik össze tudásukat. Március 20-án fáklyás felvonulással, az ifjúsági nagygyűlésen koszorúzással és kitüntetések átadásával emlékeznek meg az évfordulóról a pásztóiak, majd az alapító KISZ-tagokkal közösen baráti találkozót tartanak. A FIN záróünnepségét Bá- tonyterenyén rendezi a Nógrádi Szénbányák KlSZ-bizott- sága és a bátonytgrenyei KISZ-bizottsága. Az ünnep itt is fáklyásme- nettel kezdődik, és a fel- szabadulási emlékműnél ko. szorúzással ér véget- A kegyeletadás után ünnepi nagygyűléssel zárul a FIN rendezvénysorozata. A gyűlés után a Bányász Művelődési Házban polbeat. énekes és egy zenekar koncertjével zárul az április negyedikéi rendezvény Nagybá- tonyban. Az ülésen többen szóltak arról, hogy csökkenteni kellene a készpénzforgalmat, már csak azért is, mert ennek mostani mértéke rendkívül sok felesleges munkát ad a postának. Jelentős javulást hozhatna a készpénz nélküli vásárlások kiterjesztése a lakosság körében. A memóriakártyás készpénzkímélő rendszer bevezetéséhez igen nagy konvertibilis import szükséges. A jelenlegi OTP-takarékcsekk kiállítása, ellenőrzése, beváltása azonban körülményes, ezért mindenképpen korszerűbb megoldást kell keresni. Lengyel képviselők Washingtonban Józef Czyreknek, a LEMP KB PB tagjának, a KB titkárának, a Szejm külügyi bizottsága elnökének vezetésével szerdán lengyel parlamenti küldöttség érkezett Washingtonba, Dante Fas- cellnek, az amerikai képviselőház külügyi bizottsága elnökének meghívására. A négytagú küldöttség találkozik a törvényhozás két házának tagjaival, és tárgyalásokat folytat az amerikai külügyminisztériumban is. Margaret Thatcher Moszkvába utazik A brit miniszterelnöki hi. vatal kedden este hivatalosan bejelentette, hogy Margaret Thatcher kormányfő március 28. és április 1. között hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. ______________(MTI)-----------------------------------------------^ J obb piaci pozícióban * (3. oldal) Az olvasók fóruma (4. oldal) Egy hét a rádióban és a tv-ben ‘ (5. oldal) J Alapozó év után Biztató kilátások a javító-karbantartó kisvállalatnál A jövedelmezőséget tekintve fennállása óta a leggyengébb esztendőt zárta a tavalyival a Salgótarjáni Javító Karbantartó Kisvállalat. Ha viszont azt nézzük, hogy sok tekintetben megalapozta az idei várható nagyobb sikert — akkor mégsem volt hiábavaló a legutóbbi tizenkét hónap. A 14 millió forintos árbevétellel az előző évi szintet ismételte meg a kisvállalat. A számításba vett 600 ezer forint nyereségnek mintegy egytizedét tudta megszerezni, s ez nem nagy öröm. Az már inkább, hogy ebben az időben szinte valamennyi szervizét rendbe tette, ami, nemcsak esztétikai szempontból fontos, hanem az üzleti életben is új lehetőségeket nyit. A pásztói szerviz teljes felújításon, karbantartáson esett át, amire ugyancsak rászorult már, hiszen húszéve a helyiség csinosítására egyetlen ecsetvonós sem történt. Rendbe tette a kisvállalat a salgótarjáni Úttörők úti szervizét is. a Kossuth Lajos útiba pedig új berendezéseket, számítástechnikai eszközöket vásárolt. A nagy- bátonyi szerviz a tavalyi év előtt kapta meg jelenlegi kül- csinét, így egyedül a kistere- nyei bérlemény maradt hátra, erre viszont jelentős ösz- szeget nem költenek addig, míg jövőjéről nem születik döntés. A szervizhálózat korszerűsítése mellett két olyan egyez, séget is kötött erre az évre a javító-karbantartó kisvállalat, melyek biztató kilátá. sokkal kecsegtetnek. A Ra- movil-lal létesített szerződéses kapcsolat alapján jogot nyert a garanciális javításokra. Január elejétől egy újabb megállapodás értelmében egyedüli garanciális partnere a Selectronic Híradás- technikai Termékeket Gyár. tó és Forgalmazó Kft-nek, mely néhány éven belül több mint százezer Ideal Color tévékészüléket, valamint sztereó képmagnót ad piacra. E készülékek garanciális javítására szerzett jogot az egyezséggel a salgótarjáni kisvállalat. Nem minden alap nélkül bízhat hát idei kedvezőbb pozíciójában a kollektíva. Reményeit erősíti az a terv is, miszerint április elejétől kiskereskedelmi tevékenységet vezet be szervizeiben. Hír. adástechnikai és elektromos háztartási gépekre, valamint villamossági és számítástechnikai eszközökre vonatkozóan használt cikkek adás. vételével, bizományi értékesítésével, továbbá új cikkek él- adásával foglalkozik majd meglévő helyiségeiben és meglévő dolgozói segítségével. Afféle háztáji tevékenység lesz ez a kisvállalatnál, s miután bevezetése jelentős befektetést nem igényel, felfutása jócskán hozhat hasznot, Megnyílt a Könyvértéka Könyvértéka , elnevezéssel, Az. áruház átadásával a szerdán könyvtárosok áru- könyvtárosok régi kívánsg- háza nyílt Budapesten az ga valósult meg: lehetővé V. kerületi Honvéd utcában, vált, hogy a bibliotékákban A Könyvértékesítő Vállalat dolgozók egy helyen válogas- a korábbi „könyvtárosok sanak, illetve vásároljanak boltja” és az idegennyelvű maavar és idegennyelvű kö- könyvesbolt. átalakításával,, tetőket,- hanglemezeket, bővítésével ‘ hozta létre új hangkazettákat, valamint üzletét. műsoros videokazettákat.