Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-04 / 53. szám

A I Jól képzett szakemberek segítik Jobbágyiban, a Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet rész. legében, a termelési tervek sikeres végrehajtását. A hatékony munkában élen járnak a szocialista brigádok, közöttük a Benyó Tamásné vezette kollektíva, amely eddig már háromszor szerezte meg az aranykoszorús címet. Képünkön a brigádvezető tart beszá. mólót munkatársainak, Bóna Józset'nénak, Szentkúti Ervinnének, Kakuk Istvánnénak.- kj ­Az iparról — másképp Tegyük fel, hogy rádió- vagy tv-riporter módján, mikrofonnal a kezünkben, körin. terjút készítünk a járókelőkkel a városi ut­cán. Jó néhány embert megállítunk, s min­denkinek ugyanazt a kérdést tesszük fel: Mondja uram (asszonyom), mi jut eszébe, ha azt a szót hallja, hogy ipar? A válaszok könnyen elképzelhetők. A leg­többen nyilván azt felelnék: hát a gyárak... No meg a bányák... Nekem a minisztérium épülete, illetve a miniszter arcképe jelenik meg a lelki szemeim előtt... Csaknem biztosra vehetjük, hogy a meg­kérdezettek alig vagy csak elvétve szólná­nak a szövetkezeti, tsz. stb. iparról. Pedig mit is mond a statisztika? Nem kevesebbet: a magyar ipar által előállított, mintegy 1200 milliárd forint termelési értékből csak 82 százalékban részesedik az állami ipar. To­vábbi, csaknem 6 százalékban tsz- és állami gazdasági ipar, mintegy 5,5 százalékkal az ipari szövetkezetek, 1,5 százalékkal a ma­gánkisipar, beleértve a gmk-kat és polgár­jogi társaságokat is. Az építőipari szerve­zetek 1, á szövetkezeti szakcsoportok, vgmk-k újabb 1, az áfészek szintén 1, az egyéb ipari szervezetek pedig 2 százalékban veszik ki részüket a termelési érték előállí­tásából. Ügy véljük, e számok meggyőzően bizo­nyítják, hogy az ipar sokkal sokszínűbb, bonyolultabb, mint ahogy vélnénk. Másfe­lől kiderül az is, hogy nem udvariasságból mondta egy alkalommal az ipari miniszte­rünk: Amikor magyar ipart mondunk, abba * tsz-, szövetkezeti, a kis- és áfész-ipar is beleértendő. Az olvasó persze, megkérdezhetné: de miért fontos ez egyáltalán? Mint minden tudásnak, ennek is meg. van a maga előnye. Először is, ha valaki az iparcikkboltokat járva, nem kap meg va­lamilyen keresett árut, ne feltétlenül a „ma­gas” ' minisztériumot vagy magát a minisz­tert vegye célba a „fohászkodásával”, mert nem lesz igazságos. Napjainkban ugyanis már mintegy kétszázezer-féle terméket gyárt a magyar ipar. Könnyen beláthatjuk, hogy az Ipari Minisztérium ágazati felelőssége alá tartozó néhány száz iparvállalat képte­len ennyit előállítani. Egy hasonlattal élve: ha mindenért ezt a néhány száz céget ten­nénk felelőssé, épp úgy melléfoghatnánk, mint az egyik jeles ünnepünk előtt a ke­nyérhiánnyal. Ha visszaemlékszünk, min­denki az állami sütödékre gyanakodott, ott „nyomozott”, mígnem kiderült, hogy e sütő­üzemek épp úgy dolgoztak, s épp annyi ke­nyeret adtak, mint más nagy ünnepek előtt. Jó néhány magánpékség és magánkereske­dő viszont — mit sem törődve a lakosság igényeivel — már az ünnep előtt ünnepel­ni kezdett. A Belkereskedelmi Minisztérium­ban ekkor kijelentették: úgy igazságos, ha a magánpékség, a magán-kiskereskedő is csak akkor pihen, ha már megsütötte, illet­ve eladta a maga szokott kenyérmennyisé­gét. Végtére is a kenyérellátás — általában az emberek ellátása — nem tehető függővé a szeszélyektől. Nyilvánvaló az is, hogy Iparunk sokat emlegetett megújulását, szerkezeti korsze­rűsítését sem lehet a néhány száz miniszté­riumi vállalatra korlátozni. Ebben az órl szág mintegy 4500 állami, szövetkezeti, tsz- stb. ipari üzemének egyaránt részt kell ven­nie. Elképzelhetetlen másképp, hiszen ezt a négy és fél ezer szervezetet a kölcsönös függések bonyolult szövevénye hatja át. A kisüzemek többnyire a nagyoktól vásárolják meg a feldolgozásra váró nyers- és félkész anyagokat, a termeléshez szükséges gépek, berendezések, szerszámok sokaságát, stb-t. A kisüzemek viszont speciális csavarokat, fogaskerekeket, temérdek más, apróbb al­katrészt, egyedi berendezést állítanak elő a nagy gyáraknak. Bár a termékek többnyire kicsiny értéket képviselnek, viszont, ha nem érkeznek meg idejében, vagy megérkeznek ugyan, de elavultak, mit sem ér nélkülük a nagyüzem sok millió forint értékű gépe, ter­méke. Ezért kerülhet nehéz, sőt szoronga­tott helyzetbe a minisztériumi ipar is, ha csak azt. korszerűsítik. Ezért kell beruházni, fejleszteni a többi szektorban is. M. I*, S*abilok maradtak lói sikerült a szembesítés Nagyorosziban Jó érzéssel szembesítette beszámolójában a végzett munka eredményeivel azt a közgyűlési határozatot Osto- roczky József, a Nagyoroszi Egyetértés Termelőszövetkezet elnöke, amelyet az 1986. évi munkát értékelő és az 1987. évi tervet tárgyaló zárszámadó közgyűlésen ismertetett a tagsággal. Egyetértés után, folyamatos cselekvés Bebizonyosodott, hogy a ne­hezebb és gyorsan változó piaci körülmények, valamint a szigorúbb közgazdasági sza. bályozók közepette is lehet tiszteletreméltó eredményeket elérni, ha a végrehajtásban átgondoltabb, szervezettebb, hatékonyabb a munka, ha a tagság nemcsak egyetért a javát szolgáló tervekkel, ha­nem cselekvőén, céltudato­san és következetesen támo­gatja a vezetést a végrehaj­tásban, ha nem csökken a szorgalom, a közösség jelené­ért és jövőjéért érzett felelős­ség, ha az eredmények mel­lett évközben sem félnek szembenézni munkájuk hiá­nyosságaival, ha időben fel­ismerik a kínálkozó lehető­ségeket, s nem késlekednek azok megragadásával. Ennek köszönhető, hogy a •termelőszövetkezet 1986-ban a tervezett 7 millió nyolcszáz­ezer forinttal szemben 8 mil­lió 457 ezer forintra teljesí­tette eredménytervét. Ez azonban elmarad az előző évi­től. A növénytermesztési ágazat 7 százalékos túlteljesítéssel járult a többleteredményhez. Még jobb a helyzet az állatte­nyésztési ágazatban, ahol 10 százalékos a túlteljesítés. Az előírtnál több fa került ki az erdőkből, a gépesítési ága­zat is sikerrel oldotta meg feladatát. Az alaptevékeny­ségből származó árbevétel 5 százalékkal haladja még a közgyűlési Határozatban meg­jelölt szintet. Az alapfeladatokon kívüli munkák adták az összes ár­bevétel kétharmadát, a fede­zeti összegnek pedig a 70 szá­zalékát. Az ágazatban egy egészséges szelekció, átren­deződés következett be. Figyelembe véve a szűkülő piaci lehetőségeket, a jőve. delmezőség követelményét, szerényebb célt tűztek maguk elé a fafeldolgozó részlegben, amit a korábbi létszám 50 százalékos leépítésével ol­dottak meg. A legeredménye­sebben dolgozó részleg a Bu­dapesten működő motorfel. újító és csapágygyártó bedol­gozói kollektíva volt. Elfo­gadhatónak minősítette a beszámoló az építőipari te­vékenységből származó bévé. telt. Bár a varroda eredmé­nye lényegesen elmaradt a tervtől, mégsem szüntetik meg, mert fontos szerepe van a női munkaerő-foglalkozta­tásban és bíznak a gyor­sabb felfutásban. A vegyes­ipari ágazatot sem törölték a kiegészítő tevékenységek so­rából, annak ellenére, hogy teljesítménye gyengébb volt az előző évinél, de már fúl­ván a piac okozta nehézsége­ken. Nem késlekedett a tsz. vezetőség a tagsággal egyet­értésben, amikor az öntödét és az élelmiszer-csomagoló részleget kellett felszámolni. Ez a sors vár az idén a ke­vésbé eredményesen dolgozó szakcsoportokra is. Ilyen ellentmondásos fejlő­dés közepette árbevételi ter­vét az ágazat 70, fedezeti tervét pedig 25 százalékkal szárnyalta túl. Stabilizálás — növekedés •Az idei terv összeállításánál messzemenően figyelembe vették a Központi Bizottság tavaly novemberi határoza­tából adódó feladatokat, a tagság cselekvő támogatását, bővülő feladatvállaló kész­ségét, alkotó közreműködését. Kettős célt tűztek maguk elé. A stabilizálást, ahol erre mód és lehetőség van,* a termelés növelését, az országos átlag­nál magasabb szinten, a gaz­dasági munka színvonalának emelésével, a hatékonyság, a jövedelemtermelő képesség fo­kozásával együtt. A feladatok megvalósítása mindenkitől újszerű gondolko­dást, lendületesebb cselek­vést, vállalkozói készséget, szervezettebb és fegyelmezet­tebb munkát kíván. Csak ily módon válik valósággá az alaptevékenység összes árbe­vételének 15,1 százalékkal való túlszárnyalása, az ala­pon kívüli tevékenység fede­zeti hányadának 4,9 százalé­kos növelése. Ki, miként látja az el­végzendő tennivalókat? — Az alaptevékenységen belül növeljük a termelés színvonalát, fokozatosan be­vezetjük a folyékonyműtrá- gya-felhasználást, javítjuk a lencsetermesztési társulat munkáját. Az állattenyésztés­ben a költségek mérséklésé, vei egyidejűleg emeljük a hatékonyságot. Ennek érdeké­ben új szerkezetben oldjuk meg a takarmány termesztést; növeljük az olcsóbb tömegta­karmányok mennyiségét és minőségét. Az állattenyészté­si ágazatban, az állategészség­ügyi előírások, valamint a technológiai szabályok szi. gorú megkövetelésével javít­juk a szaporulati mutatót. Az ipari tevékenységben tovább folytatjuk az egészséges sze­lekciót — sorolja szinte ma­ga számára tennivalókat Gyi- mesi János főagronómus. Magyar Sándor raktáros, a szakszervezeti bizottság elnö­ke szerint, a belső szabályza­tok korszerűsítése hozzájárul­hat a munkaidőalap jobb ki­használásához. Cegléd Ferenc, fatelepvezető állítja, hogy a jó szellemű csapata többre is képes. Pintér Sándor állat- tenyésztési ágazatvezető sze- 'rint a közgazdasági szabá­lyozók is segítenek az ága. zat gazdaságosabb termelésé­nek megvalósításában. Macz- kó József, varrodavezető az árbevétel növelése céljából a saját alapanyagos termelés megvalósítását szorgalmazza. Mravik István, mezőgazdasá­gi gépszerelő csoportvezető az új érdekeltségi rendszer továbbfejlesztésében lát újabb költségcsökkentési lehetősé­get. Molnárka István, mű­helyvezető szerint a feltéte­lek biztosításában is előbbre kell lépni. Kálmán Vilmosné, főkönyvelő-helyettes az alap- bizonylatok megbízhatóságá­ban és gyors továbbításában vél újabb lehetőséget a költ­ségek csökkentésére. Dr. Soós Gábor, nyugdíjas államtitkár az eredmények elismerése mellett, nyomaté­kosan felhívta a figyelmet arra, hogy minden terméknél túlszárnyalták a költségeket. Ennek mérséklése újabb nye­reséget jelent. Pele János, a termelőszövetkezet nyugdí­jas elnöke a vezetők és a tagság között kialakult köl­csönös bizalom erősítését je­lölte meg a továbbfejlődés egyik lényeges momentumá­nak. Megőrizni, továbbfejleszteni — A termelőszövetkezet 1986. évi eredménye jó pél­da arra, hogy a nehezebb gaz­dálkodási feltételek között is lehet eredményesen. ki­egyensúlyozottan gazdálkodni, tervet teljesíteni, stabilnak maradni ha a vezetők mun­káját, a megújulási készség, a folyamatos kezdeményezés, a lehetőségek gyors felisme­rése és kihasználása jellemzi. Ezt a folyamatot kívánják to­vábbfejleszteni, amikor 1987. évi tervükben nagyobb részt vállalnak a mezőgazdaság előtt álló feladatokból. Az alapte­vékenység fejlesztése mellett, az ipari tevékenységben vi­szont nagyobb árányú lépé­sekre volna szükség — zárta a témával kapcsolatos gon­dolatait Varga József, a rétsá­gi városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkára. V. K. ÜVEGBE CSISZOLJA ÁLMAIT Hírességeknek kijáró fo* sadtatásban részesült. Cellu­loid szalag örökítette meg, amint a kilencvenöt eszten­dős dédnagyapa, Klauber Jó­zsef kézenfogva bevezette az « egykori munkahelyére. Üveges dinasztiákról készült * televíziós felvétel, a mes­terség öröklődését szándéko­zott tetten érni. Az ő család­juk beleillett a képbe, hiszen anyai ágon a férfiak az üveg­gyárban keresték a kenyerü­ket. A hajdani suhanc „film­hőst” Simó Alajosnak hív­ják. Immár negyvenéves. Most, két és fél évtized el­múltával is ugyanott dolgo­zik, ahová dédnagyapai kísé­rettel belépett. A salgótarjá­ni öblösüveggyár üvegcsiszo­lója. Az egyik legkiválóbb szakember. Mesterszakmun­kás. — Nagyon sokat köszönhe­tek az elméleti és a gyakor­lati oktatóimnak — emléke­zik a középmagas, tanáros kinézésű, roppant barátságos ember. — Közülük kettőt em­lítek. Az egyiket, Juhász Ká­rolyt, sajnos, már eltemet­tük. Halála után szocialista brigádunk felvette a nevét, kifejezve ezzel is az iránta érzett tiszteletet. A másik nagyrabecsült mesterem Va- lenta György volt. Ök ket­ten megtanították szeretni a szakmát, emberileg is példa­képek maradtak számomra. A tudás vágyát is beleplán­tálták ezek a nagyszerű szak- tekintélyek. Először a köz- gazdaságiban szerzett érett­ségit, méghozzá kitűnő ered­ménnyel, majd az építő­anyag-ipari technikumot is elvégezte. Azóta is képezi ma­gát. mert ezen a pályán gyor­san változnak a követelmé­nyek. A hajdanvolt mesterek, a megméretés igényét úgyszin­tén beleoltották Simó Ala­josba. Neki és társainak min­den év végén versenyszerű­en kellett elkészíteniük a vizsgadarabjukat, ö minden­kor ötöst kapott, már akko­riban megmutatkozott a ki­váló gyakorlati érzéke. A későbbiekben a Szakma ifjú mestere versenyeken tette próbára a tudását. A legna­gyobb sikere egy harmadik helyezés volt. — Mesterszakmunkás 1979- ben lettem — feleli érdek­lődésemre. — Budapesten, minisztériumi képviselők je­lenlétében kellett szigorú el­méleti és gyakorlati vizsgát tenni. Akkoriban talán fél- százan rendelkeztünk ilyen minősítéssel az országban. Kiválóan végeztem, mire tíz százalékkal felemelték az óra­béremet. Apropó, megbecsülés! Azt mondja, az erkölcsi elisme­réssel elégedett, az anyagival már kevésbé. Kiváló dolgozó, kapott Kiváló Munkáért mi­niszteri kitüntetést. A havi fizetése hatezer forint körül mozog, órabérben dolgozik, mert az ő munkáját képtelen­ség teljesítményben végez­ni. — A tervező művészek raj­zai alapján készítem el a mintapéldányokat. Ezeket küldi el a gyár a nagy keres­kedelmi központokba, mutat­ja be a jelentős külföldi és hazai kiállításokon. Ugyan­csak ott láthatók a mintater­münkben. Aztán, ha van megrendelés, a mintadarab alapján kezdődik meg a so­rozatgyártás. Ki tudja, milyen hírneves vendégek kapták már aján­dékba a Simó Alajos által csiszolt tálakat, kelyheket, vázákat. Vagy melyik győztes sportoló őrzi vitrinben a ' si­kerével kiérdemelt műreme­keit. Neki, odahaza nincsen- nek ezekből az egyedi dara­bokból. ám egy szekrényt töl­tenek meg azok az ajándék- tárgyak, amelyeket a külön­féle szakmai versenyeken nyert. — A mi szakmánk divat­szakma — magyarázza. — Nekünk rendszeresen muszáj új termékeket gyártanunk, különben nem tudunk elad­ni. Lépést kell tartanunk az igényekkel. Jelenleg például az egyszerű, vonalas stílus a kedvelt. A kecses, húzott formák dominálnak. A kom­binált dekorációk a felkapot­tak. Ezek figyelembevételé­vel kell elkészítenünk a piac­ra szánt üvegtermékeinket. Szakmai hozzáértését mu­tatja, hogy önmaga is tervez. Papírra rajzolja, majd üveg­be csiszolja álmait. Azért is szereti a mesterségét. mert változó, lehet kombinálni, ér­vényesülhet a jó ízlés, a szép­érzék. Ez azonban még ke­vés ahhoz, hogy valaki iga­zán maradandót alkosson. Szerinte tizenöt évet el kell tölteni ezen a pályán, s csak utána teljesedik ki igazán a tehetség. Mert ez a mester­ség rendkívül összetett. Olyan szakmai ismeretekbe is beavat, hogy a pezsgés kelyhet flutenek hívják. A bort testesebb kehelyből, a gobletből illik inni. A likőr- kehely a legkisebb űrméretű a sorban, nevében benne van, milyen italt fogyasztanak be­lőle. Többször is kijavít, tud­tomra adva: pohár az, ame­lyiknek nincs talpa. A felesége hasonlóképpen üveggyári családból szárma­zik és szakmabeli. Az Orszá­gos Mérésügyi Hivatalt kép­viseli az öblösüveggyárban, felügyel az űrméret pontos betartására. Két fiuk szakí­tott a hagyományokkal, más pályát választottak. Simó Alajos portréjához tartozik még, hogy igazi kö­zösségi ember. Ifjú korában a KISZ-ben alapszervezeti titkárként tevékenykedett, most a szakszervezet mun­kása. Munkavédelmi ellenőr. Vágyainak megfogalmazása­kor kibújik belőle a szakem­ber: szeretné, ha ismét ran­got jelentene üvegesnek len­ni. A saját elképzeléseiben mértéktartóbb: — Többször akartak kine­vezni művezetőnek, de nem vállaltam. Itt, a csiszológé­pem mellett érzem magam igazán otthonosan. Ez az én világom. Kolaj László Fotó: Rigó Tibor NÓGRÁD — 1987. március 4., szerda 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom