Nógrád, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-21 / 68. szám

Bodorné Czene Judit, a Mát­raterenyei Nagyközségi Ta­nács szociálpolitikai előadója. Őt már sokan ismerik az idő­sebb nemzedékből, gyakran keresi fel az öregeket. kötelességét, hogy a környe­zetükben élő idős emberek sorsát kísérjék figyelemmel. Az elv: azon segítenek, akin kell. Száznyolcvanezer forintot fizetnek évente rendkívüli segélyekre. Nyolc 70 éven felülinek havonta juttatnak Mielőtt a nap lemenne Gyérülő haj, fogyatkozó erő, távolodó múlt, öregség. Ez a sorsunk. Változik az ívelt szemöldök, a sima homlok, a szemek észtvesztő incselgése: Régi rendje ez az életnek, azzal a különbséggel, hogy a kor kitolódott. A mai hatvan­éves még sokszor fiatalos, erőteljes. Mások jóval koráb­ban igyekeznek hátat fordí­tani az aktív életnek, mert zaklatott a munkahely, zord a. környezet. Sok a nyugdíjas. Számuk egyre nő, különösen az elmúlt évtizedekben, nem­csak nálunk, de az egész vi­lágon. A nyugdíjasokkal, az öregekkel számolni kell a po­litikának. a gazdaságnak, a hozzátartozóknak. Vannak el- rendeznivalóink lélekben, cselekvésben, még akkor is, ha korunk visszanéző ellen­érve: a pénztelenség. Meg­hökkentő, hogy a japánok ex­portálni akarják öregjeiket külföldre, olcsó nyugdíjas­táborokba. Éppen azokat, akik megteremtették a japán pros­peritás alapjait. (!) Kilátástalanul A presszó, ahol ülünk Ho- mokterenyén, csak a kávéval ad egy kis meleget. Elfér raj­tunk a nagykabát, meg a sál, mert a kályha —, ha ég is benne a tűz — inkább csak jelkép. Idősebb pufajkakabátos férfi a szomszédom. Lábán színehagyótt gyári bakancs. Ritkás borostája már lehet kéthetes is. Ül magábazuhan- va egy üveg sör mellett, uj­jait sárgára festette a nikotin. Tört kék szeméből egykedvűség árad. Egyedül él- Haza nem kívánkozik, mert milyen ott­hon már az, amelyikben még télen sem raknak tüzet, csak a dunnára terített nagykabát mentette át a lassan induló tavaszba. Asszony már ré­gen nincs körülötte. Elhagyta. Egyetlen lánya távol. Test­vére házában van egy szobá­nyi haszonélvezete. Kovács volt egy ' bányaüzemben, de minit mondja — már egy ló­patát sem tudnék megfaragni. Erőtlen lábai elvékonyod­tak. A napi egyszeri menü, amit az étteremben fogyaszt el, csak arra jó, hogy vege­táljon. Többször nem is eszik. Nyugdíjából, a 4200 forintból többre futná, de elfogytak előle a távlatok, céljai kifa- kulbak. Magányos. Sajnos, az ital, ami pedig rendszeres az életében, nem mutat holnapot. Sem rendőrért sem hatósá­gért nem lehet kiáltani. Né­zem, s nem tudom mire gon­doljak. Egy élet rövidzárlat­ban. A törekvő, magára adó embert becsüli a társadalom, néha irigyli is, de hát, aki an­nak a peremét választja, az magát rekeszti ki sok minden, bői. Segíteni, akin kell Nincs magára hagyva az idős ember Mátraterenyén, vagyis az idetartozó három ' községben. Akiért tenni lehet, tesznek is. A törődés, a szo­ciálpolitika csakúgy a taná­csi kötelesség közé tartozik, ■ mint a község arculatának gyarapítása, a jó ivóvíz be­vezetése, a járható utak, új fészekrakók telekkel, kölcsön­nel való segítése. A három te­lepülés ötezer-hatszáz lakójá­nak 13.5 százaléka 70 éven felüli Itt is kitolódott az élet határa. Sokan szerető csalá­di kötelékben élnek, körül­véve gyerekekkel, unokákkal de vannak magányosok is, akiktől távolszakadtak a gyer­mekek, az oldalágiak. Azért rájuk is ajtót nyitnak, úgy rendezték el a tanácstagok Az idősek Áron bácsi a szóvivő. klubjában . Várakozás van bennem, mielőtt lenyomnám a kilincset Nádújfalun, az idősek klub­jában. Hogy élnek? Mit csi­nálnak? Kísért egy kicsit a szóbeszéd, legalábbis azok részéről, akik ; „felülről be­szélnek”, netán az önállóság­nak a korlátozását látják az idősebbek intézményében. Fesztelen, közvetlen a be­szélgetés. Érthető. Nincsenek sürgető ügyek, nagy izgalmak, a napok, hónapok csöndesen telnek. Ez a komótosság ter­mészetes. Mások is közelebb ülnek az asztalhoz. Áron bá­csi kedvet teremt a diskurzus­hoz. Itt van mellettem Ka­pás néni, kicsit rosszul lát. Egyidős a századdal. Otthon már nehezére esne a tevés-ve- vés. Itt jól érzi magát, segí­tenek neki. Kísérik ide és Nováki kolónialakások. Mondanak sok mindent. Kár lenne a szavakat idézni. Pedig tud keserves lenni a sors, amikor hetek, hónapok, oly­kor évek elmúlnak, amíg az élet estéjén rányitják valakire az ajtót. A gyerekek sokszor messzire származnak el. A kémény is ritkábban füstöl. Nagyobbrészt asszonyok, meg néhány férfi üli körül a nagytársalgó foteljeit, a klubban. Kinek a kezében ké­zimunka, ki mással foglalko­zik. olvasgat, csendesen dis- kurálnak. A társaságnak akad szóvivője is, Kiss Áron bácsi, aki egy híján már nyolcvan- éves. Feleségével jár ide. A terem közepén lévő asztalhoz invitál. Hallgatom az öreg­ségében • is jó vonású, ősz embert. Ápolt arca, pedáns öltözete, jól szituált öregúr benyomását kelti. Még jó erőben van, arca nyugodt, láthatóan tetszik neki a környezet, a társaság. 'Túltette':hiagát az előítélete­ken. Biztosan lennének társai is Novákról, ha jobb lenne a közlekedés, amit valahogy egyszer majd meg kellene ol­dani. És még valami, amit a szó­vivő Áron bácsi igencsak a lelkemre köt. az olvasásnak hódol Huncutul kacsint rám. délután haza is. Itt jó szó, szeretet várja, ami bizony nagyon elkel, mert 13 éve él már özvegyen. A 75 éves Sasvári József veszi át a szót. ő Mátranovákról talált ide. — Otthon csak fekszem, meg fekszem. A fiam, meg a menyem nemigen látogat... ségen, s a vájlingokat csak a múzeumból ismernénk. Jaj, ha már nem vagyunk szegé­nyek, már csak a rangosnak van értéke... Búcsúzom az öregektől. Le­számítva a fenti affért, szíve­sen írom le, jól érzik itt ma­Az idősek klubjában gyakran térítőre kalocsai motívumok 2380 forintot. Az ellátatlan 70 éven aluliaknak 2290 forin­tot. A tanács biztosítja a le­hetőséget arra, hogy a szoci­ális ápolók rendszeresen, he­tenként kétszer legalább el­jussanak a gyengélkedőkhöz. Ilyenkor takarítanak, elinté­zik a bevásárlást, segítenek a tisztálkodásban. Január óta azonban már kisebb összeget kell fizetni, két-háróm száz forintot. Ez zökkenőt okozott. Vannak olyanok, akik vissza­mondták a gondozást. Visszájára fordulna egy kor­mányrendelet ? Hogy aztán a pénzbeli tá­mogatás beváltja-e azt a re­ményt, amivé] adják, ponto­san nem lehet megmondani. Van, ahol a sok is kevés, más pedig a kicsiből is kuporgat. Olykor a szociális pénz a gyerekhez, az unokához ván­dorol. Ez szóbeszéd tárgya, s jóllehet bosszantó, de gond­nokot, sem lehet minden öreg mellé kirendelni. előveszik a kézimunkát, a kerülnek. — Nézze, ennyi asszony kö­zött még megöregedni sem lehet. De láthatja, van tévé, társasjáték, aztán szeretünk énekelni is. Nemrég hoztam szép dalokat Pestről. Én ma­gam szívesen hódolok az éremgyűjtésnek. — írja meg, hogy packá­zik velünk a KÖJÁL. Van itt konyha, szépen berendezve. Mégis a nádújfalui bisztró­ból hozzák az ebédet. A nyá­ron, amikor tatarozásra be­zárták a bisztrót, itt főztek, De milyen pompásan. Most azon vannak felakadva, hogy kicsi a mosogató. Meg is mutatják, körbevisz. nek, látom a raktárt, a hid­rofort, amit parancsra körül kellett venni függönnyel. Az már a klubvezető találékony­ságán múlott, ho&y infralám- pát szereltetett a helyiségbe, hogy a víz ne faggyon el. Az a bökkenő, hogy a háztartási mosogatóba nem fér bele az 50 literes lábas. Mintha azt másképpen el sem lehetne mosni. Ez a gátja annak, hogy a konyha kinyithasson. Frá­nya egy feltétel. De hát a ha­tóság, az hatóság. A belátást, a szabályok to /a űzik. Mintha messze túl lennénk a szegény­Dr. Váraljai Béláné, a nap­közi otthon vezetője mutatja a kicsiny raktárt, a hidrofort. gukat az idősek. Sok mindent megtalálnak itt. Olyat, ami már hiányzik a közvetlen otthonból, meleg emberséget, törődést, társakat, jó szót. Már nem jár ' a gondozó Ilonka néni, Havranek Fe­rencné Mátranovákon fent lakik a kolóniában. Az épüle­tet nemrég tatarozták, kívül­ről jól mutat. A valamikori — Én meghatározatlan idejű üdülőnek tartom ezt a klubot. Reggel kilenckor már reggeli­vel várnak itt bennünket. Délben főtt ételt hoznak, csak az uzsonna után megyünk haza. Amikor eljön a szombat, a Vasárnap, már-már szokat­lanul érezzük magunkat a fe­leségemmel, hiányzik a klub. — Aztán, hogyan telik egy napjuk? Van, aki tisztílakás lakója 77 éves; Arcán a szétfutó barázdák a hosszú éveket idézik. Férje aknász volt. akitől 1978-ban kellett megválnia, s váratla­nul meghalt a lánya is. Egye­dül van. Nem olyan régen még hetenként gondozónő járt hozzá. Kitakarított, lement a hegyről be/ásárolni. De mióta fizetni kell a gondozó után, lemondta a segítséget. Még most tesz-vesz a konyhában, kicsit zavart a hangja, sza­badkozik a füst miatt. Nem jó a kémény. Nemrégen újí­tották föl a házat, de a ké­mény nem jól sikerült. Füst van a fürdőszobában, a kony­hában is. S, hogy mikor volt utoljára a kéményseprő, azt Ilonka néni nem tudja meg­mondani. Fizetni kell a kot­rásért, de a kötelesség az elmarad. Behív a szobába, ami nagyon szép, de egy ki­csit barátságtalan a hidegtől. De hát nem telik arra, hogy két helyen is fűtsön. Az ágy­hoz megy, s leemeli a falról Kapás néni a családi ereklyéket, mutat­ja az esküvői képet, a volt,1 szeretett férjet, telt arcú, szí­ves mosolyú lányát. Mindez már csak emlék, szép emlék, a múlté, ö most egyedül van. Nyugdíja háromezer fo­rint. Lakbért, tehót fizet be­lőle, intézi a vásárlásokat, de mikor erre kerül sor, kicsit fölnéz sóhajtva, mert a ma­gas domb már nem az ő lábá­nak való. Bizony, szinte na­ponta le kell menni a boltba. Ilonka néni Keveset vásárol, húst 50 de­kát, tejet, kenyeret, nagyon fáradt, amikor visszaér. Ép­pen. hogy leleszi kabátját, pihenget. Néha a pesti unoka meglátogatja. El is sírja ma­gát, ahogy a sorskérdésekről beszélgettünk. Azt mondja: vágyik az övéi után, s meg­nyugvása már csak akkor lesz, ha be is következik. Jó volna felvidámítani, re­ményt gyújtani benne, de nem tehetem. Kívánság ez csupán, de azt nem lehet mindig be­váltani. Gulyás Ernő Bábel László L felvételei t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom