Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

Salgótherm teremfocitól na Tarjánban maradt a kupa Hetes rúgásokkal biztosította győzelmét az SKSE Szombaton, a csoportmér­kőzésekkel, vasárnap a hely­osztókkal folytatódott a Sík­üveggyár SE Salgótherm te­remfocitornája a megye­székhely sportcsarnokában. Izgalmasan alakultak már a csoportmérkőzések is. Miután az SBTC délelőtt kikapott a Recski Ércbányász együttesé­től, délután már az SKSE el­leni kétgólos győzelme is ke­vés volt ahhoz, hogy döntőt játszón. Meglepetésre tehát ebben a csoportban a tarjáni Kohász-legények játszották a finálét. A másik ágon a cím­védő Jászberény szorosabb mérkőzéseken ugyan, de bizto­sította részvételét a döntő­ben. A helyosztó találkozóra megtelt a sportcsarnok lelátó­ja. A csapatok jó színvona­lú, látványos csatákban dön­tötték el a helyezések sorsát Előbb a rendező Síküveg­gyár / meggyőző fölénnyel győzte le a megyei bajnok­ságban szereplő Pásztó csapa­tát. Majd a Balassagyarmat hétméteres rúgásokkal bizo­nyult jobbnak a területi baj­nokságban szereplő Recsk együttesénél. A kisdöntőben, az SBTC látványos gólokat szerezve biztosan nyert a Do­rog ellen. A döntő paprikás hangulatú mérkőzésén a Jász­berény sokáig győztesnek lát­szott, ám az SKSE egyenlí­teni tudott. A rendes játék­idő döntetlenje után a helyi Kohász büntető rúgásokkal biztosította győzelmét, s így a kupa Salgótarjánban ma­radt. Eredmények: SKSE— Pásztó 12—2 (5—1), v.: Kle- ment, góllövők: Poór, (4), Sipkó (3), Szabó (2), Stark, Rigó, Juhász, ill.: Nagy B., Bodó. Recsk—SBTC 3—2 (2—2), v.: Martinkó, góllövők: Ben- csik, Csányi, Csanálosi, ill.: Juhász, Vincze. Bgy. HVSE—Lehel SE 4—4 (1—2), v.: Gáspár, góllövők: Szűcs (3), Zsidai, ill.: Fejér­vári (2), Győré, Szabó. Hét­méteres rúgásokkal a Balas­sagyarmat csapata nyert. Dorog—Síküveggyár 5—1 (3—0), v.: KI ement. góllövők: Kárpáti (3), Marosvölgyi, Ba­logh, ill.: Garai. Recsk—Pásztó 6—5 (6—2), v.: Martinkó, góllövők: Hor­váth (3), Bencsik (2), Nagy­laki, ill.: Nagy B. (2). Szabó T., Bagyinszki, Bodor. Dorog—Bgy. HVSE 7—3 (3—0), v.: Element, góllövők: Marosvölgyi (5), Kottesz. Sut- tovics, ill.: Baranyi, Taskó, Szalánszki. Lehel SE—Síküveg. SE 4—3 (2—2), v.: Martinkó, góllövők: Sulyok (2), Szántai, Szabó, ill.: Szekula (2), Balga. SBTC—SKSE 4—2 (2—1), v.: Gáspár, góllövők: Sváb (2), Dókány, Lipták, ill.: Poór, Stark. Hetedik helyért: Síküveg­gyár—Pásztó 4—1 (2—0), v.: Gáspár, góllövők: Czene (2), Tóth Z., Tolnai, ill.: Alapi. ötödik helyért: Recsk—Bgy. HVSE 7—7 (4—2), v.: Mar­tinkó, góllövők: Nagylaki (2), Csanálosi (2), Bencsok. Ben­csik, Danyi, ill.: Szűcs (2), Zsidai (2), Szalánszki, Föld­vári, Taskó. Hétméteres rú­gásokkal a Balassagyarmat csapata nyert. Harmadik helyért: SBTC— Dorog 4—2 (3—0), v.: Klement, góllövők: Veres (2), Dékány, Bartus, ill.: Suttovics, Maros­völgyi. Döntő: SKSE—Lehel SE 1—1 (0—1), v.: Gáspár, gól­lövők: Poór, ill.: Szabó Gy. Hetes rúgásokkal az SKSE csapata nyert. A torna gólkirályának fel­ajánlott kúlöndíjat Poór Béla (SKSE) kapta, aki 9 góljával bizonyult a legeredménye­sebb játékosnak. A torna leg­jobb kapusa Balázs János (Lehel SE), legjobb védőjáté­kosa Sarlós András (Dorog) lett, míg a legjobb mezőnyjá­tékosnak járó dijat Veres Miklós (SBTC) nyerte eL SAKK Megkezdődött az egyéni bajnokság Gondokkal is küszködnek Közgyűlés a héhalmi sportegyesülefnél Szombaton este, a helyi mű­velődési otthonban tartotta éves beszámoló közgyűlését a héhalmi termelőszövetkezeti sportegyesület. A megjelent sportolókat és pártolótagokat, valamint a vendégeket — köz­tük Tóth Lászlót, a Pásztói Városi Tanács sportfelügyelő­jét —, Fárkas Imre elnökségi tag üdvözölte, ezt követően Kiss István, a sportkör elnö­ke tartott beszámolót. Értékelte az egyesület szak­osztályainak munkáját, szólta tennivalókról, céljaikról és a gazdálkodás kérdéseiről. Ki­emelte, hogy elégedettek a felnőtt labdarúgócsapat telje­sítményével, hiszen ősszel a megyei B. osztályban a 7. he­lyen végeztek. Ez mindenkép­pen elismerésre méltó, annál inkább, mivel az újonc együt­tesben csak helyi futballis­ták szerepeltek. Céljuk, hogy legalább ezt a helyezést megtartsák tavasz- szal. Kritikával illette az egyesület többi szakosztályá­nak munkáját, mivel a pin- pongozók és a sakkozók csak esetenként vettek részt verse­nyeken. Hangsúlyozta az el­nök, hogy van mit tenni a tömegsport szervezésében is, erre az elmúlt időszakban nem Az egymást követő külön­böző szintű és korú labdarú­gó-teremtornák sorában, most a serdülők következnek. A megyei labdarúgó-szövetség másodízben rendezi meg feb­ruár 7—8-án a „Gótai Gyula” serdülő nemzetközi tornát. A megyei szövetség volt főtitká­ráról elnevezett kupa iránt, nagy volt az érdeklődés. A legjobb 16 éves labdarúgók­ból összeállított Nógrádi me­gyei válogatott mellett az NB I-es Békéscsaba, az NB Il-es Szolnok és Vác, a Budapesti Úttörő SC, a tavalyi győztes Heves megye válogatottja, va­lamint két szlovák csapat: az Inter Bratiszlava és a Losonc lép pályára. fordítottak kellő figyelmet. Szólt arról, hogy szükséges és hasznos lenne röplabdacsapa­tot alakítani. A sportegyesület elnöke ér­tékelte a működés anyagi fel­tételéit is, mint mondotta, a Palotáshalmi Május 1. Terme­lőszövetkezet segítségével elé­gedettek, hiszen megoldotta a sportolók utaztatását, emel­lett háromezer forint pénzbe­li támogatást is nyújtott. Ugyanilyen összeggel járult hozzá a versenyek rendezésé­hez a palotáshalmi községi tanács is. A sportegyesület el­múlt évi bevétele 25 ezer fo­rintot tett ki, így —, ha szű­kösen is —, rendelkezésre áll­tak a pénzügyi-anyagi felté­telek. Továbbra is gond, hogy az eredményesebb munkához és versenyeztetéshez legalább öt­venezer forintra lenne szük­ség! Végezetül az elnök meg­köszönte, a mintegy hatvan sportoló és a félszáz pártoló­tag munkáját, a helyi párt-, állami és társadalmi szervek támogatását. A sportegyesület elnökségé­nek beszámolóját tartalmas vita követte, nem kevesebb, mint tízen kértek szót. — tóth — A csoportmérkőzések szom­baton 8.30 órakor kezdődnek, és 19 óráig tartanak. Vasár­nap 8.00—15.00 óra között a középdöntőkre és a helyosztó­ra kerül sor. A programot színesíti a Gagarin, a Petőfi, valamint a Bgy. Dózsa iskola csapatainak bemutató mérkő­zése. A torna egyik fontos felké­szülési állomása az áprilisban sorra kerülő megyei váloga­tottak tornájának, melynek egyik selejtező csoportját Sal­gótarjánban rendezik. A jó szórakozást ígérő mérkőzések arra is lehetőséget adnak, hogy összehasonlítsuk legjobb ser­dülő labdarúgóink tudását más területek hasonló korú fiataljaiéval. Nógrád megye minősített sakkozóinak egyik legjelen­tősebb versenye kezdődött Salgótarjánban. Az egyéni bajnokságra megyénk hét egyesületének 41 versenyzője nevezett. A kilenc mesterje­lölt, 10. I. osztályú, 12. II. osztályú, 6 HL osztályú és 4. IV. osztályú sakkozó svájci' rendszerű viadalon dönt a helyezésekről. A Nógrád Vo­lánt 15, az SVT SC-t 10, a Nagybátonyi Bányászt 8, a Síküveggyár SE-t 5, a Regio­nális Vízmű SE-t 1, a Szé- csényi SE_t 1, valamint a Nagylóci SE-t szintén egy versenyző képviseli. Az első két forduló éles küzdelmeket hozott: a 40 já­tékból mindössze 6 végző­dött döntetlenre. Meglepetés is akadt Márton I. nem ijedt meg a tőle nagyobb érték­számmal rendelkező Istva- novszki K. mesterjelölttől és négyórai játék után feladás­ra kényszerítette ellenfelét­Az I. forduló eredményei: Márton I.—Istvanovszki K. 1—0, Gál G.—Simon 1——0, Szepesi J.—Hovanecz 0—1, ifj. Kazinczi—Kánya 0—1, Kovács M—Szabó T. 0—1, id. Kazinczi—Koltányi 0—1, Osgyáni—Kassai 0—1, Kovács Á.—Sztremi 0—1, Juhász— id. Simkó 1—0, Pál—Szabó 0—1, Fodor—ifj. Kormos Ó—1, Kovács Klára—Nagy M. 0— 1, Szeles—Lengyel 0—1," Kiss—Lukács 0—1, Ifj. Sim­kó—Halaj 0—1, Cziglédszki— Tódor 1—0, A Neuman—Po- nyi, a Pusztai—Kaiser, a Ber- zák—Dóczy, a Nyerges—Vass mérkőzések döntetlenül ér­tek véget- Horváth szabad­napos volt. A II. forduló eredményei: Gál—Horváth 1—0, Hovanecz —Cziglédszki I—0, Kánya— Juhász 1—0, Szabó—Márton 1— 0, Sztremi—Lengyel 1—0, Kormos—Nyerges 1—0, Ponyi —Berzák 1—0, Kaiser—Neu­man 0—1, Dóczy—Pusztai 1—0, Istvanovszki—Kiss I—0, id. Simkó—Szeles 1—0, Tó­dor—Kovács Klára 0—1, Si­mon—Fodor 1—0, Szepesi J. —Pál 1—0, ifj. Kazinczi— Kovács Á. 1—0, Kovács M- —Osgyáni 0—1. A Koltányi— Halaj, a Kassai—Lukács, a Szabó L.—Nagy M. és a Vass—ifj. Simkó parti dön­tetlenre végződött. Id- Ka­zinczi szabadnapos volt. A két forduló után Gál, Hovanecz, Kánya, Sztremi, Szabó T. és Ifj. Kormos két ponttal áll a mezőny élén. Kilenc sakkozónak másfél pontja van. Serdu'ők a sportcsarnokban Nemzetközi labdarúgótorna Salgótarjánban Tömegsporfnap és úttörő-olimpia Eresztvényben Á tél örömei Vasárnap Ismét benépesül­tek az eresztvényi sípályák. A KISZ Nógrád Megyei Bi­zottsága és a városi tanács sportosztólya szervezésében került sor a téli tömegsport- napok második rendezvényé­re, és a megyei úttörőelnök­ség úttörő-olimpia megyei döntőjének lesikló és műle- sikló számaira. A két rendez­vény jól kiegészítette egy­mást, remek szórakozást biz­tosított a téli sportok kedve­lőinek: versenyzőknek és né­zőknek egyaránt. Számuk te­kintélyesnek volt mondható, ugyanis megközelítette az ezer főt... Helyszínek és arcok... Amikor Kéri Zoltán, a me­gyei úttörőelnökség tagja kö­szöntötte a megjelenteket, már javában zajlott a sport­napi program. A „műkedve­lők” sí oktatáson vettek részt, szorgalmasan végrehajtották az oktatók, Rozgondi Pál és Hrabecz Gyula által előirt gyakorlatokat. A ródlizók, a nylonon és az autógumin cső­szök nagy igyekezettel próbál­ták lefaragni a „menetidőt”, minél előbb igyekeztek célba érni. Kecskés Ferenc és felesége, valamint az ötéves Nóra — a Pécskő út 8-ból — megfe­lelőnek tartotta hármuk ródl'iprodukcióját. Éppen csak leértek a lejtő aljára, a kis­lány máris sílécet csatolt, és a sífelvonóhoz igyekezett. Nem sokkal később máT lé­siklásban indult... * Fent a hegytetőn találkoz­tunk Kuti Krisztinával, Suba Ákossal, továbbá Gyöngyösi Jánosékkal. Krisztina Gödöl­lőről utazott Eresztvénybe, egyébként a fővárosban kö­zépiskolás. Ákos a Rákóczi úti iskolába jár, mint mondta: műlesiklásban indul. Gyöngyö­si — ismert, hiszen korábban az SBTC-ben futballozott — két fiával és feleségével jött ródlizni és síelni. Megjegyez­te: — Vissza-vissza húz a szí­vem Salgótarjánba... Most a Budafokban játszom. Olimpikonok: a rajtnál és a célbon Az úttörő-olimpiai döntő le- sikló versenye még el sem kezdődött, máris több tucatnyi versenyző izgatottan vára­kozott. Mások még gyalogo­san, vagy a felvonón „érkez­tek” a meredek domb tete­jére. (Itt hadd jegyezzük meg, hogy a tarjáni síklub tagjai ingyenesen, míg mások egy­szeri útért öt forintot, vagy egy délelőttre ötven forintért vehették igénybe a sífelvonót. Kedvezményt kaptak a rajt­számmal ellátott síelők, őket nem kötelezték fizetésre.) Kilenc óra harminc perckor a rajthoz szólították az első versenyzőt. Ezt követően per­cenként indultak a többiek. Voltak, akik szerencsésen célba értek — bukás és pálya- elhagyás nélkül — aztán vol­tak, akik „kerülővel” és gya­logosan fejezték be a ver­senyt így járt többek között Czene Zsuzsika és Parádi Kornélia. Vezér Villő, a Pető- falvi iskola tanulója, 42 8 mp- es eredményt produkált. Ép­pen a célban voltunk, és ami­kor megkérdeztük a célbírá- kat, egyikük kissé ingerül­ten jegyezte meg: — Ne kér­dezzenek. ez zavar minket! Nem sértődtünk meg. meg­értettük a dolgokat. Vajda István és társai komolyan vették a vállalt feladatot. Ugyanez vonatkozik Becske­reki Ferenc indítóbíróra, Ba­logh József ellenőrre, Czene Gyulára, a síklub tagjaira, és más aktív közreműködőre egyaránt. Találóan jegyezte meg dr. Horváth István, a megyei tanács művelődési osz­tályának vezetője: — Mozgal­mas nap a mai. Aztán szép is! Az ember ilyen helyre, mint Eeresztvény, mindig örömmel jön. Döntő a mozgás, a jó levegő és az egészség. Nem huszadrendű kérdés a sokszáz gyerek és felnőtt aka­rata sem. Sajnos, egyesek kis­sé eredménycentrikusok, pe­dig nem ez a döntő! Apró gondok is előfordultak... A kitűnően előkészített, jól szervezett versenyek még em­lékezetesebbek volnának, amennyiben jó néhányan megértőbbek lettek volna. A gépkocsival érkezők ugyanis nem a kijelölt parkírozóhelye­ken álltak meg, hanem szinte a verseny színhelyén, így jó­kora tumultus keletkezett a csúszós, jeges, és eléggé szűk­nek bizonyult úton. Egy-egy meleg teára, vagy esetleg más italra hosszú ide­ig kellett várakozni, a Dor- nyai turistaházban és ennek udvarán felállított sátornál. Hadd tegyük szóvá: kissé ma­gasnak tartjuk az árakat, hi­szen egy pár virsli 29, egy kávé 9, egy pohár tea 6.10 és egy dl forraltbor 8.10-be ke­rült. Szabott árak vannak minden bizonnyal... A megyei úttörő-olimpia döntőinek végeredménye. Le­siklás, lányok, III. korcsoport: 1 Gyöngyösi Orsolya (Petőfi), 2. Kulhavi Gabriella (Beszter­ce), IV. kcs.: 1. Kulcsár Gab­riella (Petőfi). Fiúk, III. kcs.: 1. Vajvoda György (Gagarin), 2. Réthi Balázs (Csizmadia), IV. kcs.: 1. Lovasi Zoltán (Beszterce), 2. Balogh Tamás (Lovász). Óriás műlesiklás, lá­nyok, III. kcs.: 1. Gyöngyösi Orsolya, 2. Molnár Bea (Besz­terce), IV. kcs.: 1. Kulcsár Gabriella. Fiúk, III. kcs.: 1. Vajvoda György, 2. Kiss Erik (Romhány), IV. kcs.: 1. Ba­logh András, 2. Balogh Ta­más. Az összetett versenyben nem hirdettek eredményt. A megyei döntő első helyezett­jei jogot nyertek arra, hogy Nógrádot képviseljék az út­törő-olimpia országos döntő­jén Tóth István l NÓGRÁD - 1987. február 2., hétfő

Next

/
Oldalképek
Tartalom