Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
ŰTICÉL: CSERHÁT VÖLGYE Nógrádi kúriák nyomdokán Nem csak modern, nem csak szép... — Érdemes ilyen cudar időben nekivágni? A kora reggeli időjárás-jelentés nem sok jóval kecsegtet... A határozatlanságot —, amely a tél miatt mostanság gyakorta lett úrrá rajtunk — némi vívódás után legyűri a kíváncsiság, a felfedező szom. jú vágya. — Megyünk, ameddig tudunk — csatlakozik a társas óhajhoz taxisofőrünk is. — Legfeljebb visszafordulunk. Kabát, sál, meleg holmi, három nap hidegélelem bepakolva. Kiérünk a határba, suhannak a falvak, fogynak a kilométerek. Kísérőnk az ólmos égbolt, társunk a derűs bizonytalanság. Üti cél: a Cserhát völgye. nem csekély ráfordítással járt, hiszen a társaság a kastélyból kitelepült bányász- és ifjúsági klubnak, valamint a községi könyvtárnak építtetett — cserébe a fölszabadult helyiségekért — külön épületet. Nézsától Tereskéig Beázott tető, repedező falak Elkelne a renoválás Keszegen Nőtincsen. Tanácsot a tanácsról Kétság sűrű hóeséssel fogad bennünket; elgémbere- dek tagjainkat és szellemünk berozsdált kerekét a tanács művelődési osztályán igyekszünk mozgásba hozni. Németh Jánost, az apparátus tagját az aprófalvak művelődési lehetőségeiről kérdezzük, közben szóba kerülnek a körzet műemlék épületei, kastélyai, az elhanyagolt, majd felújított kúriák és kihasználtságuk. — Vegyes a kép —, mondja a művelődési osztály mun. ka társ a — van, amelyikben válságos a helyzet, van ahol példás munka folyik. — S, már sorolja is a helységeket — Keszeg, Tereske, Nézsa, 'Nőtincs, Alsópetény, Tolmács ... Szomorú látvány egy pusztuló építmény. Főként, ha műemlék, ha megóvása történelmünk egy darabkájának •konzerválását jelentené az utókor számára. Az anyagi «lehetőségek persze szűkösek, s megfelelő bérlőt találni egyre nehezebb. Nőtincsen is ez utóbbi okoz fejfájást az elöljáróknak: szeretnék közművelődési célokra hasznosítani az 1809-ben épült Szcitovszky- íkúriát, de a felújítási költségek meghaladják a község erejét. Jelenleg Sütő Levente fafaragó lakja az épületet; egyik szárnyban a műterem, másikban a család szükséglakása. A mívesen faragott székely kapuk, a cirádás komód, •a tölgyből készült kelengyeláda groteszk ellenpólusaként árvállik a sarokban az alig pislákoló olajkályha. Itt csak beszálló vendég a művészet, a sivár közegben nem talál tartós otthonra a múzsa. Talán egy alkotóközösség ha kivenné, s kellően gondozná, karbantartaná... A dolog húzódik, az épület állaga egyre romlik. Jár az orsó Alsópetényen A megújult nézsai kastély rülményektől függetlenül az oktatásnak zavartalanul kell folynia. S, hogy ez többlet- energiával jár? Ez a hivatásunk ... Az orsózógépek mellett boszorkányos ügyességű lányok, asszonyok sürgölődnek; az UNITASZ Fonalfeldolgozó és Forgalmazó Társaság alkalmazottjait a műszak kellős közepén találjuk. A volt Pró- nay-kastély az államosítás óta számos tevékenységnek adott már otthont: az UNITASZ 1970 óta gazdája az épületnek. Az elhagyott kúriák ipari jellegű hasznosításának jó példája az alsópetényi — a falu és a környék női munkaerejét köti le a fonalfeldolgozó üzem. A folyamatos termelés, a jó kereseti lehetőség idecsábította a hölgyeket — kulturált közegben, példás feltételek biztosításával zajlik a fonal feldolgozása és szállítása. Más kérdés, hogy a befektetés hajdanán, Keszegen, ha kolompoinak A volt hadikórház folyosóján hirtelen vág a csendbe a kolomp hangja. Kicsöngettek. Tucatnyi gyerek csődül ki az osztályteremnek átalakított szobákból, siet a behavazott udvaron összetákolt tábori toaletthez. — Most épül az angol WC — vezet a romos helyiségbe Pál Jolán alsós tanító —, de a munka elég lassú ütemben halad. Mióta működik itt iskola? Hivatalosan 1974-től, de itt székel a községi könyvtár is. Oktatás céljára nem éppen ideális, a vastag kőfalakat, s a nyolc méter magas termeket elég átfűteni. Helyenként omlik a vakolat, ezt a nyaranta elvégzett meszelés sem tünteti el... Volt itt már ifjúsági klub, kultúrház, s most négy alsós osztály birtokolja a kastélyt. A köHazánkban jelenleg 700 ezer magányos, java részben idős ember él. Hogy milyen hatalmas szóm ez, bárki beláthatja, ha összehasonlítja saját, szűkebb pátriája — város, község, szállás, major — lélekszámúval. Az ő számukra a magány nem átmeneti lelkiállapot, hanem —, sajnos — végleges életforma. Évek, netán évtizedek óta élnek egyedül, lelki és fizikai fájdalmaktól gyötörten. Lehet, ez utóbbi szavak olvastán sokan fölkapják fejüket: no no, ez azért túlzás! Nem, nem túlzás, csak hát az egyedül élőknek van egy „nagyon jó” tulajdonságuk: nem panaszkodnak magányukra. S, tudják a régi bölcseletet: ha egyedül vagy, tevékenykedj, s megszűnik magányod. Mert NÓGRÁD — 1987. február 7., szombat az egyedüllétet csak az tudja elviselni, aki legyőzi a magányt. Munkával, elfoglaltsággal, alkotó tevékenységgel. „A magányt nem az teszi rettenetessé, hogy nincs, akivel megoszthatnám a terheim. hanem az, hogy nincs, akinek a terhét elvállalhatnám ...” Hányszor, de hányszor találkozunk az országúton magányos tanyája felé baktató magányos emberrel! Vagy a városi parkok árnyai alatt, s a falusi porták előtti kispadon üldögélő, magukba r os ka dó anyókákkal, öreg férfiakkal! Elfáradt szemükkel lesik az utca végét — várnak valakit... Rokont. Fiút, lányt, unokát. Akárkit. S, a rokon nem jön, mert ő is egyedül van; a fiú vagy lány saját gondjaival perlekedik valahol az ország másik felében. S, az unoka? Túrázik a motor, csikorog a jéggel kevert hó a kerekek alatt, fázósan szedelőzködünk, hog> felkeressük tervezett barangolásunk utolsó két állomását. Tereskére a késő délutánban érkezünk; az iskola már kihalt, az ovisokért szállingóznak a munkából jövő szülők. Huszár Sándor, a volt földbirtokos rezidenciája napjainkban gyermekzsivajtól hangos: szakképzett óvónők és pedagógusok irányításával okosodnak a helység és a körzet apróságai. A műemlék jellegű épület fenntartója a községi tanács; körültekintő munkája nyomán zavartalanul élhet egymás tőszomszédságában, külön udvarral és foglalkoztatótermekkel óvoda és iskola. Lám, az itteni is követendő módja a műemlékek tartalmas kihasználásának. Az impozáns, neobarokk kastély körül szélszárnyon lépdel a szürkület. Múltat idéző falain belül a kovácsoltvas korlátok, a hangulatos előcsarnok, az eredeti ajtók és díszes lépcsőmegoldások állítanak meg hosszabb-rövi- debb időre. — Három esztendeig úgy tanítottunk, hogy közben zajlott a tatarozás, fúrtak, véstek, faragtak — kalauzol az igényesen rendbe hozott épületen keresztül Balogh István igazgatóhelyettes. — Panaszra semmi okunk, tantermeink, előadónk, s a tervezett szaktantermek ösztönzően hatnak a nevelőmunkára. Személyes véleményem, hogy régi kastélyaink, kúriáink mégsem oktatásra alkalmasak elsősorban. Múzeumnak, művelődési háznak, esetleg szociális otthonnak inkább megfelelnének. Szépek az újjávarázsolt helyiségek, de ki tudja mit rejtenek a fel nem tárt, bepucolt falak, mennyi értéket tartogatnak a művészetek, vagy éppen a történelem számára. Vészesen közeleg az este. Búcsút mondunk a cserháti kúriáknak, a hegytetőn némaságba burkolózó ódon falaknak, s mindannak a szépségnek, dicsőségnek, amely egykoron övezte őket. Nagyot fordult a világ, funkciójuk is megváltozott. Romantikájuk és nosztalgiájuk azonban tovább él a műemlékpártolók szívében. Vaszari Erika Fotó: Rigó Talán meg sem fogná a nyikorgó kapu rozsdás kilincsét. Ülnek, s várnak. Hol marad a régi bölcselet: ha egyedül vagy, tevékenykedj? Helyé van az. hiszen a valakire várók nem tétlenek, csak hát már nincs mit tenniök! Nincs, akinek a terhét elvállalhatnák. Ezerszer letörölték a port, felmosták a konyhát — kiballagnak az utcára és nézik a távolt. A közösséget, mely számukra a világot jelenti. De, miért csak szemlélői, s nem aktív részesei környező világuknak az egyedül élők? Miért húzódnak be saját szobányi, udvarnyi, tanyányi világuk zugába? Mert — említettük föntebb —, számukra az egyedüllét végleges életformává vált. Tavaly, öt éve, húsz esztendeje. Akkor, amikor meghalt a házastárs, amikor elköltöztek a gyerekek, kihaltak a rokonok. S, akkor, amikor már nem értették az ótestamentum szavait; net» Könyvtár a bányavárosban Böngészőben Rndelkezhet az ember kiváló könyvtárhasználati ismeretekkel. száz más könyvtárban járhatott korábban, egy friss, új intézmény mégis megfogja, foglalkoztatja. Milyen lehet itt a könyv és az ember kapcsolata? Árvák-e a kiadványok, vagy találnak „társakat”? Könyvek lapozgatásán. böngészésén kívül, mit lehet itt még csinálni, mivel várják a látogatót? Amikor Bátonyterenyén, a bányavárosi Bányász könyvtár tavaly átadott csodaszép épületébe benyitottam, ilyen, s ehhez hasonló kérdések tolultak elő. Csöndes, békés a terem —, de, ha a délután derekán jövünk, talán egymás szavát sem halljuk. Ilyenkor a szabadnapos, vagy a délutáni műszakba menő könyvbarát nyit be. Kiss Józsefnéval érkeztünk csaknem egyszerre. Ö az egykori harisnyagyár utódjában ellenőr. — Iskoláskoromtól tagja vagyok a könyvtárnak. A családunk egésze is nagyon olvasósfajta. Most az egyik gyerek beteg, neki is viszek olvasnivalót. De volt úgy, hogy a 13 éves fiam jött helyettem kölcsönözni. — Mit szokott keresni? — Elsősorban a szépirodalom érdekel, a nők életéről szóló regények. Ám, ahogyan ebben benne van az egész környező világ, hiszen mi. jó az embernek egyedül lenni... Hát, mit is tehetne? Kinek a terhét vállalhatná el? . Mi, a nem egyedül élők, a nem magányosok talán tehetünk valamit azért, hogy az elhagyatott életűek számára is világossá váljanak azok a bibliai, emberi szavak. Nyom. juk le néha azt a rozsdás kapukilincset. kopogjunk be az ajtón, üljünk autóba, s hagyjuk magunk mögött azt a félországnyi távot. Ha mást nem, vigyük magunkkal terheinket — örömmel vállalja át azt az anyaszív. Fényképet az unokákról — ünneppé varázsoljuk azzal a nagyszülők szürke hétköznapját. Vagy csak kérdezzük néha: mit segíthetek? Így talán —, ha rövid időre is — nem érzik magukat többé egyedül az egyedül élők. S, nem csak szemlélői, de aktív részesei is lehetnének a mindnyájunkat körülvevő világnak. B. I. A. nők ott vagyunk, ennél szélesebb körből választok. A férjem is szeret olvasni. A két fiunk — a kicsi négyéves — szintén igazi barátja a könyvnek. Mióta aztán új lehetőségek vannak, már gondoltam rá: csinálunk a nagyfiammal, aki egy emelettel följebb, a gyermekkönyvtárba jár. zene- hallgatási, videós közös programot is. Mi tehát az, ami a könyveken kívül várja a látogatót? Nagybakos Istvánná könyvtárvezető —, aki 1970 augusztusától itt dolgozik (természetesen az „elődintézményben” kezdett, érettségi után) — könyvtár—pedagógia szakot végzett, lehet rá módja, hogy a könyveken túl az embereket és az itt élőket is ismerje. Nem is nagyon panaszkodhat az olvasók hiányára. — Van mivel várnunk az ide betérőket. Több mint 20 ezer kötet, 66-féle folyóirat, több mint 400 hanglemez, kazetta. A zenei mellett természetesen főleg nyelviek vannak a tarsolyunkban. Tizenkét fülhallgatón kilenc programot lehet egymás mellett ..fogni”. Kiépített videolán- cunk van videostúdióval. Visszaem lékszem a régi időkre, amikor a könyveken és sajtótermékeken kívül más alig volt. Vajon most is ez a helyzet? — Tavaly 17 rendezvényt tartottunk, saiát szervezésben, több mint kétezer látogatóval. Egy-két példa arra. mi izgatta az embereket. Galgóczi Erzsébet Vidravas című könyvéhez kapcsolódva valóban sokakat felzaklató időkről, témákról esett szó az ankéton. A mezőgazdasági könyvhónap keretében az Ember és környezete címmel voltak értelmes beszélgetések. Fehér Klára is részt vett egy ankéton. Férjével. Nemes Lászlóval közös élméveikről sokat megtudtunk. beleolvashattunk a világjáró házaspár útinapló- jába. Gvurkó László Kádár Jánosról szóló könyvéről is tartottunk ankétot. A szakmunkástanulóknak hano-nsí- tott diaanyagunk van, töhbek köpött József " Af,;láről R:>a- nóti Miklósról. Előadóestek is színesítették a tavalyi évet. Itt járt Tímár Béla. Szén Ilona. A könyvtárunknak van még egy fontos feladata, az olvasás megszerettetésén kisül. ez pedig a szakszervezeti ismeretek átadásának segítése. Tanfolyamokhoz könyveket. könyvekhez például előadót, vitadélutánt szívesen szervezünk. A hiánvzó anyagok. könyvek beszerzésé-e idén már 120 ezer forint fölötti összeget használtunk föl. Reméljük, hasznosan — gkm — Egyedül
