Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-06 / 31. szám

Élőzene kisiskolákban Az Élőzenét a kisiskoláknak című hangversenysorozat ren­dezvényei sokakkal ismerte­tik és szerettetik meg a ko­moly zene értékeit. E művelő­dési program keretében a ba­lassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola művésztaná­rai a salgótarjáni Düvő nép­zenei együttessel karöltve jár­ják a vidéket. A napokban Drégelypalánkon, Diósjenőin és 'Nógrádion adtak hangversenyt. Legközelebbi állomásuk Né- zsa lesz, ahol az általános is­kolások február 12-én hall­hatják koncertjüket. Esőadás gazdálkodóknak A rétsági körzet mezőgaz­dasági üzemeiben és a közmű­velődési könyvtárakban már szerdán elkezdődtek a mező­gazdasági könyvhónap esemé­nyei. A könyvhónap ideje alatt könyvtárak, iskolák és szövet­kezetek kínálják a mezőgaz­dasági témák köteteit és könyvikiállításokat is szemlél­hetnek az érdeklődők minde­nütt. Túl ezen előadások tu­catjaival is készültek könyv­tárosok és mezőgazdászok. Csütörtökön délután a rétsá giak és a horpácsiak termé­szetvédelemről hallgattak elő­adást. Az elkövetkező napok­ban pedig Romhány, Tolmács, Borsosberény, Nagyoroszi la­kosságával ismertetnek hasz­nos tudnivalókat a háztáji gazdálkodásról és környezet Védelemről. Táncverseny Országos divattáncversenyt rendez V. Veszprém Kupa címmel március 7-én és 8-án Veszprémben a városi KISZ- bizottság. Úttörők, illetve fel­nőttek break, diszkó, electric boogie, step-tánc, egyéni és csoportos show-tánc, akro­batikus rock and roll és boogie woogie kategóriában versenyezhetnek. Halálra ítélték a péri kettős gyilkost Különös kegyetlenséggel el­követett kettős gyilkosság ügyében hirdetett ítéletet csütörtökön Győrött a Győr- Sopron Megyei Bíróság. 1985. november 9-én, a Győr közelében lévő Pér köz­ség ifjúsági lakótelepén ősz- szeszurkálva, holtan találták Kovács József 36 éves hely­beli lakost és 32 éves felesé­gét. A tavaly májusban meg­kezdődött tárgyaláson bebizo­nyosodott, hogy a kettős gyil­kosságot Rumi Béla 39 éves helybeli lakos követte el. 1985. november 8-án 9 óra tájban Kovácsék lakásához ment. Elmondása szerint ta­lálkozni akart az asszony­nyal, aki régóta tetszett néki. Az áldozat lakásának udva­rán a villanyt kapcsolgatta. A fényre és a zajra kimenő férjet megtámadta, aztán őt is és segítségére siető fele­ségét is kegyetlen módon összeszurkálta, majd elmene­kült a tett színhelyéről. A vádlott a tettét nem ta­gadta, de azt állította, hogy az asszony hívására érkezett a házhoz, az áldozatok tá­madtak meg, ő csak védeke­zett. A bíróság, a rendelke­zésre álló bizonyítékok és a tanúk vallomása alapján — nem fogadta el a vádlott vé­dekezését. Állásfoglalása sze­rint ugyanis egyetlen adat nem szólt amellett, hogy Ko­vács Józsefné bármilyen kap­csolatban is lett volna a gyil­kossal. A különös kegyetlenséggel elkövetett kettős gyilkosságért a Győr-Sopron Megyei Bíró­ság Rumi Bélát halára ítél­te. Az ítéletet az ügyész tu­domásul vette, a vádlott és védője egyhítésért fellebbe­zett. NÖGRÁD H5epfronVelnökségek tárgyaltak Hazafias Népfront elnökségi ülést tartottak tegnap Szé- csényben és Bátonyterenyén. A szécsényi városi elnökség megvitatta a bizottság ez évi munkaprogramját és üléster­vét, valamint az elnökség el­ső félévi munkatervét. A HNF szécsényi bizottsága az idén egyebek között napi­rendjére tűzi a településfej­lesztési hozzájárulás tapaszta­latainak megvitatását, érté­keli a fogyasztók városi taná­csának eddigi tevékenységét, az ifjúságpolitikai munkát. Bátonyterenyén a HNF nagyközségi elnöksége első­ként a népfrontbizottság ta­valyi munkáját értékelte. Ezek közül kiemelkedő az if­júsággal és az időskorúakkal való foglalkozás, a cigányfó­rumok megszervezése, jól si­kerültek azok a társadalmi viták, ahol a hosszú távú ta­nácsi tervekkel, a települést fejlesztő elképzelésekkel is­merkedhettek meg a résztve­vők. Ezután került sor az 1987. évi munkaprogram és ülés­terv jóváhagyására. Klubtitkári értekezlet Balassagyarmaton Az MHSZ balassagyarmati városi vezetősége megtartotta éves klub titkári értekezletét, amelyen részt vett az MHSZ országos központ képvisele­tében Hdvay Sándor és meg­hívást kaptak a területi párt- alapszervezetek titkárai is. Ledeczki János főhadnagy vá­rosi titkár elmondta, hogy nőtt a taglétszám és elisme­réssel szólít a rádió- és futó­vadlövő szakágban elért ered­ményekről. Rádiótöbbtusá- ban Molnár Zoltán országos bajnok, válogatott kerettag, Havaj Attila futóvadlövő ki­emelkedő eredményeket ért el. A jövőben kiemelt feladat­ként határozták meg a klubon belüli politizáló légkör erősí­tését, családi nevelés fontos­ságát, az együttműködés to­vábbi szélesítését. Továbbra is fontos feladat a lakosság széles tömegeinek — elsősor­ban a nők és tartalékos tisz­tek — bevonása a honvédel­mi nevelőmunkába. A hoz­zászóló párttitkárok elisme­réssel $zóltak a területükön működő honvédelmi klubok munkájáról és továbbra is támogatásukról biztosították a klubok titkárait. Rózmán Vilmos, a Balassi Bálint Gim­názium honvédelmiklub-tit- kára hozzászólásában kifej­tette, hogy a klub jól és szín­vonalasan kiegészíti az iskolai honvédelmi oktatást. Majoros István, a szandai klubtitkár új munkaformaként vártúrák rendezését javasolta a klu­boknak. ☆ Az anyagi lehetőségek meg­csappanása egyébként az MHSZ-klubokat. sem kíméli: idén a salgótarjáni klubok a tavalyi összegnek csak mint­egy háromnegyed részére számíthatnak pénzügyi támo­gatás címén. A klubok azon­ban kesergés helyett saját kezdeményezéseik révén ipar­kodnak pótolni az elmaradt summákat. Több városi klub például lőpavilonit épít az idén, a saját bevételek gya­rapítása céljából. Mások ha­társávtisztítást vállalnak, a rádiósok a központi antennák javításából, felújításából, a búvárok a vízi létesítmények karbantartásából igyekeznek a munkájukhoz szükséges anyagi fedezetet megterem­teni. Nlisniás is lesz Az előtartósítás befejezése után hazai piacra kezdte meg a savanyúságok csoma­golását a salgótarjáni áfész tartósítóüzeme. A Duna Élel­miszer és Vegyiáru Kereske­delmi Vállalat, valamint a Budapesti Csemege Vállalat részére mintegy 30 ezer lite­res üvegben töltött paprikát, 50 ezer üvegre való ecetes uborkát, és ugyancsak 50 ezer üvegnyi vegyes vágottat ké­szít elő szállításra. (A ve­gyes vágott palóc nyelvjárás­beli neve a mismás.) A sava­nyúságok csomagolása és to­vábbítása után egészen a májusi karbantartásig szörp- gvártással foglalkozik az üzem. A karbantartást köve­tően már az új termést fo­gadják. Naptár 1987. február 6. Péntek. Dorottya, Dóra napja. A Nap kel 7.05 — nyug­szik 16.52 órakor. A Hold kel 10.21 — nyugszik: 1.28 órakor. Kakuk Gusztáv (1904-1987) Százhetven éve született Trefort Ágoston (1817—1888) művelődéspolitikus, publicista, miniszter, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja, s 1885- től haláláig elnöke. Időjárás szombattól keddig Várható időjárás ma estig: A Dunántúlon megélénkül a nyuga­ti szél. Legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1 és —5 fok kö­zött lesz. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Változékonyra fordul időjárá­sunk. Többször erősen megnö­vekszik a felhőzet, többfelé vár­ható havazás, de főként az idő­szak elején ónos eső, havas eső is kialakulhat. A hét végén a megerősödő északi szél helyen­ként hófúvásokat okozhat. A leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —2 és —7 fok, majd —6 és —11 fok között várható. A leg­magasabb nappali hőmérséklet eleinte 0 és —5, majd —2 és +3 fok között lesz. Jelentősebb mennyiségű (legalább 5 millimé­ter/ nap) csapadék az ország területének 30 százalékán várha­tó. — Szandálok exportra. Idei első exportmunkáját február második hetében kezdi meg a Salgó Cipőipari Szövetkezet. NDK-beli vevő igényének ki­elégítésére 5500 pár női szan­dált készít kétféle új modell szerint. Ugyancsak ennek a vásárlónak a későbbiekben még tízezer pár lábbelit állít elő. — Húzott és szigetelő. Ja­nuárban 278 ezer négyzetmé­ter húzott síküveget és 10 ezer 500 négyzetméter Sal- gotherm hő- és hangszigetelő üveget szállított hazai piacra a salgótarjáni síküveggyár. Az exportkiszállítások február közepén kezdődnek meg az átépített kemence „bejáratá­sát” követően. — Három-négy alkalommal kölcsönzik ki naponta, illetve hozzák vissza a Ladákat, kis­teherautókat és mikrobuszo­kat a COOPTOURIST salgó­tarjáni irodájában, A tizen­nyolc autóból álló gépkocsi- park jó részét tartós haszná­latban vállalatok bérlik. — Korszerűsíti gépműhe* lyét a Bujáki Zöld Mező Tsz. A döntést — melynek végre­hajtását erre az esztendőre tervezték —, az indokolta, hogy a szövetkezet jelentős gépi beruházásokat valósított és valósít meg, valamint a munkakörülmények javítása sem odázható tovább. A költ­ségek várhatóan meghaladják a félmillió forintot. Életének 83. évében elhunyt Kakuk Gusztáv, a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1926 óta vett részt a munkásmozgalomban, s ez idő óta volt tagja a pártnak. Kakuk Gusztáv búcsúztatása február 9-én, hétfőn délután bárom órakor lesz a baglyasaljai temetőben. Az MSZMP- Salgótarjáni Városi Bizottsága A gyászoló család ☆ Tegnap a politikai főiskola gazdaságpolitikai tanszékének hallgatói közül a vezető to­vábbképző tagozat harmincfős csoportja látogatott megy énkbe. Az egynapos tanulmá­nyi kirándulás során tájékozódtak megyénk gazdasági és politikai helyzetéről, meg­nézték a föld alatti bányamúzeumot és gyárlátogatáson vettek részt a Salgótarjáni Vas­öntöde és Tűzhelygyárban. Képünkön a vendégek a gáztűzhelyek gyártásával ismerked­nek, —RT— Ismét eltávozott a munkás- mozgalom 'egyik régi harcosa: csütörtökön elhunyt Kakuk Gusztáv. Tapasztalt kommu­nistát veszített a pártélet. A baglyasaljai születésű aszta­lost bátyja, Kakuk József szervezte be az illegális moz­galomba 1926-ban. Közvetlen kapcsolatban állt a salgótar­jáni kommunistákkal. Felada­ta az volt, hogy munkahe­lyén, a salgótarjáni tűzhely­gyár üzemeiben politikai mun­kát fejtsen ki, harcoljon a soviniszta és fasiszta nézete­ket hirdető helyi szervezetek' ellen. Folyamatosan szervez­te a Vörös Segélyt. Baloldali érzelmű ember volt. Terjesztette az illegális sajtót, röplapokat hordott Bu­dapestről, Csepelről, Szeged­ről és osztotta el a gyár terű- létén a munkások körében, ahol több elvbarátra talált. Nem tett eleget a katonai behívó parancsnak, de Salgó­tarján külterületén több tár­sával együtt őt is elfogta a Bognár József kitüntetése Az Elnöki Tanács Bognár József Állami-díjas akadémi­kusnak, az MTA közgazdaság- tudományi intézetei főigaz­gatójának, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatójának eredményes tudománypolitikai és vezetői munkássága, vala­mint tudományos és közéleti tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság ba­bérkoszorúval ékesített Zászló­rendjét adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csü­törtökön adta át. Jelen volt Sarlós István, az Országgyűlés elnöke, Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Láng István, a Magyar Tu­dományos Akadémia főtitká­ra. Üzemmérnükhépzés — levelező tagozaton A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola az 1987/88- as tanévben levelező tagoza­ton szervező üzemmérnök- képzést indít; a hallgatóknak Miskolcon konzultációs köz­pontot létesítenek. Március 1- ig lehet jelentkezni Miskolcon (Kun Béla u. 10. 3530). A fel­vételi vizsgatárgyak matema­tika és fizika (vagy fizikát helyettesítő tantárgy). Az esti illetve levelező tagozatra je­lentkezők közül mentesülhet a vizsgakötelezettség alól az, akinek felsőoktatási intéz­ményben szerzett oklevele van, valamint az MSZMP Politi­kai Főiskoláján, illetve a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem szakosító tagozatán szerzett főiskolai oklevéllel rendelkezik. Tűz a majorban Ersekvadkertre, a dimitrov- pusztai majorhoz riasztották csü­törtökön délután 15 óra 7 perc­kor a balassagyarmati tűzoltó­kat. Hamarosan Salgótarjánból, Vácról és a batárőrségtől is meg­érkezett a segítség. Szükség is volt erre, ugyanis a 440 négyzet- méter alapterületű tárolóépület födém- és tetőszerkezete, s a ben­ne levő négyezer jutazsák lob­bant lángra, továbbá tüzet fogott a raktározott 1900 mázsa burgo­nya. A tűzoltók még este három­negyed 7-kor is küzdöttek a lán­gokkal. A kár előreláthatóan je­lentős. A mostani tűz immár a má­sodik, amelyik burgonyatároló­ban keletkezett az utóbbi időben. A mezőgazdasági üzemek vezeté­sének le kell vonniuk a tanulsá­gokat: az eddiginél jobban vi­gyázzanak az értékekre, a köny- nyen lángra lobbanó létesítmé­nyekre ! csendőrség 1944 decemberé­ben, majd néhány nap múlva zárt alakulatban a szovjet frontra indították őket. Ha­marosan fogságba esett, ahon­nan 1947 augusztusában ke­rült haza, és munkára jelent­kezett a kommunista pártban. Falura járt: a választások elő­készítésére és a téeszszerve- zéselcre kapott megbízatást. 1956-ban fegyveresen vett részt az ellenforradalom leve­résében. Volt pártvezetőségi tag, és a konszolidáció évei­ben is önként vállalta a szo­cialista haza védelmét, belé­pett a munkásőrségbe. Nem végzett sok iskolát, ér­zelmei, munkája, munkáskör­nyezete alakítoíta ki kom­munista hitvallását, meggyő­ződését, és ezért — ha kellett — vállalta a veszélyt, akár úgy, hogy kommunista kiad­ványokat terjesztett, akár úgy, hogy fegyvert fogott. Emlékét a munkásmozga­lom régi harcosainak kijáró tisztelettel megőrizzük. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAUER GUSZTÁV életének 80. évében elhunyt. Temetése 1987. február 7-én, (szombaton), délelőtt 10 óra­kor lesz a salgótarjáni köz­ponti temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD NASZÁLY JÓZSEF szécsényi lakos, 66 éves korá­ban elhunyt. Búcsúztatása 1987. február 6-án, pénteken, 11 órakor lesz a balassagyar­mati temetőben. A GYÁSZOLÓ család Halálos balesetek Sződligeten egy vasúti ke­reszteződésben egy személy- vonat elütötte Lakatos Fe­renc 61 éves nyugdíjas bu­dapesti lakost. A férfi a hely­színen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gya­logos a fénysorompó tilos. jelzése ellenére lépett a sí­nekre. ☆ Kunszentmártonban Lados Antal 68 éves nyugdíjas az ágyban dohányzott. Az ágy­nemű meggyulladt és az idős férfi égési sérülések és füst­mérgezés következtében a helyszínen meghalt. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA A RFOIY AM AI Érvényben: 1987. február 6-án. Devizán#*® vételt árt ion eladási Ft han Angol font 6733,72 6747,20 Ausztrál d. 2961,53 2967,45 Belga frank • 117,03 117,27 Dán korona 640,57 641,85 Finn márka 969,06 971,00 Francia frank 726,53 727,99 Holland forint 2147,83 2152,13 Japán y. (1000) 289,76 290,34 Kanadai d. 3346,05 3352,75 Kuvaiti d. 16023,87 16055,95 Norvég k. 630,58 631.84 NSZK-márka 2423,03 2427,89 Olasz 1. (1000) 34,05 34,11 Osztrák s. 344,34 345,02 Portugál e. 31,22 31,28 Snanyol p. 34,36 34,42 Svájci frank 2874.48 2880.24 Svéd korona 679,35 680,71 Tr. és cl. rubel 2797.20 2802.80 USA-dollár 4440,22 4449,10 ECU (Közös P.) 4997,43 5007,43 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 19SG. november 85-1 közlésnek megfelelően van­nak érvényben. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nögrád Megyei Bizottsága ét a Nögrád Megyei Tanács lapja Főszerkesztői VINCZe (STVANNB. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóc* Imre tér «. Telefon: to-»ti. Főszerkesztő: U-5U4. Sportrovat: 14-596. Kiadja s Nögrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, » Nögrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc* Imréié* ».Telefon: 12-548. Telex: 889 109. Iráoyltöszám: 9101. Terjeszti s Magyar Posta. Előfizethető! bármely Hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkezbesltöknél. a Posta hírlapüzleteiben és s Hirlapelöfizetési és Lap« ellátási Irodánál 1HELÍR) Budapest V„ József ládor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 811—96168 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetést díj egy hóna-ra: 49 forint, negyedévre» US forint, egy évrej 6X6 forint- Előállítja» a Nögrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 6101 Salgótarján, Palóca Imre tér I. Pfuj 96. Felelőt vezetői KELEMEN uAROB igazgató, HU ISSN 0183-1551

Next

/
Oldalképek
Tartalom