Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-05 / 30. szám
Papanitz f:> . w az Újpesti Dózsában A hír igaz, de nem szenzációs. Csupán a tényt tartalmazza, miszerint a Salgótarjáni MHSZ—ÉMÁSZ lövészklub kétszeres junior Európa-bajnok, kétszeres világcsúcstartó — többi meglehetősen sok jó eredményének felsorolásától most tekintsünk el — sportlövője az Újpesti Dózsába igazolt. A húszesztendős, ma már az egyik legjobb szabadpiszto- lyosnok tartott Papanitz átigazolása elsőként azt juttatta az eszembe: milyen furcsa, hogy a legtehetségesebb vidéki sportolók általában fővárosi egyesületeknél „kötnek ki”, s így pályafutásuk csúcsán nem a nevelő, hanem a „felvásárló” egyesület sikereit gyarapítják. Példáért sem kell messzire menni, szűkebb hazánkból is sokan igazoltak el fővárosi klubokhoz. Bizonyára ismerősen hangzik Kardos, Kozma, Pintér, Robotka neve, hogy csak néhányukat, a válogatottat is megjárt nógrádi származású élsportolókat említsem. Ugyanakkor eszembe jut áz „ellenpólus” is. Botos András. Básti István, Mecser Lajos és Szalai Miklós, s sorolhatnám toyább. Azoknak a sportembereknek a nevei, akik pályafutásuk idején nem fordítottak hátat palócországnak. Itt Nógrádban is feljutottak a csúcsra, s a fővárositól jó . néhány kilométer távolságban is klasszis sportolókká váltak. Azért jutnak a fenti gondolatok eszembe, mert egyre csak azon töprengek: vajon Papanitz esetében milyen változások történnek majd pályafutásában? Többet és jobban tud-e teljesíteni újpesti színekben, mint korábban salgótarjániként? No, de hogyan is történt az átigazolás? Merthogy a kulisszák mögött már régen tudtak róla, a közvélemény viszont néhány nappal ezelőtt értesülhetett az átigazolásról. A lila-fehér klub még a múlt esztendő végén megkereste a sportlövőt. Papanitz már akkor „érezte”, hogy a Dózsa csábító ajánlatára nem lehet nemet mondani. így is tett, tehát, igent mondott. Átigazolási szándékának bejelentése után azonban a két érdekelt fél között megkezdődött a kötélhúzás. Az MHSZ ragaszkodott a sportolóhoz, de a Dózsa sem mondott le korábbi ten/érői. Természetesen Papanitz sem. Az ügy végül a sportági szövetség elnökségi ülésére került. Hosszas vita után sem jutottak dűlőre, a „mérkőző felek” — az átigazolást ellenzők, és az ezt támogatók — így szavazásra került sor. 8—7 arányban győztek a „támogatók”. Papanitz az Újpesti Dózsa sportolója lett. Igaz ugyan, hogy a fiatalember már a Dózsáé, de furcsa módon még mindig az MHSZ-é. .. Hogy mindenki jól járjon — valahogy a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad alapon — az átigazolás ténye mellé elfogadtak egy kompromisszumos megoldást is. Ennek lényege, hogy Zoli 1987. október 31-ig az MHSZ—ÉMÁSZ lövészklub versenyzője, azaz idei eredményei még a tarjániak egyesületi pontjait gyarapítják, s az egész évet még r,égi(?) klubjának színeiben versenyzi végig. November 1-én viszont már a lila-fehér színek képviselője lesz. Tény, hogy 1987-ben a tarjániak járnak jól, utána viszont évekig '—, ha hinni lehet a papírformának és bízni lehet a sportlövő tehetségében — az újpestiek lehetnek majd büszkék Papanitzra. Ügy vélem, ők járnak jobban... Siránkozni persze kár lenne a fiatalember átigazolása miatt. Csupán azt kívánhatjuk neki, hogy gyarapítsa nemzetközi elsőségei, világcsúcsai számát, jusson el a következő olimpiára,' s/otV szerepeljen,. 'eredményesen, mi, nógrádiak továbbra is szurkolunk neki és sajnáljuk, h/1*’v íny döntött. Vaskor István ÖKÖLVÍVÓ NB II. Felháborító körülmények között... Honvéd Steinmeci SE— Bgy. HVSE 22—6 pedig példa nélküli a találkozók sorában. A második me- net első percében felrepedt a hazai versenyző szemöldöke. A vezetőbíró félpercenként törölgette az erősen vérző sebet, orvost sem hívott, hagyta Pestit tovább öklözni. A mérkőzés vége előtt 15 másodperccel PurucZki szemhéja is felrepedt, s a bíró azonnal leléptette a gyarmati versenyzőt. •. A szorítóban látottak alapján a gyarmatiak minimum döntetlent érdemeltek volna.. Zentai László technikai vezető: — Felháborító körülmények között veszített együttesünk. Ennyire elfogult bíráskodással még sosem találkoztam, ami pedig Puruczíki mérkőzésén történt, arra egyenesen nem találok szavakat-. (szilágyi) ☆ Csötönyi Sándor, a magyar válogatott edzője kijelölte a lengyelek ellen Wroclawban kötelek közé lépő csapatot. Az utazók között helyet kapott két salgótarjáni fii* Botos Tibor és Hranek Sándor. Azért is jó ez a hír, mert a két rutinos SBTC-öklöző a fiatalítás korszakát élő együttes tagja maradt. Pécs, 150 néző. Eredmények: (elől a hazai versenyzők). Ifjúságiak, 54 kg: Beregszászi—Majercsik df. 2—0, Kontresz, Nagy és Herczeg e. n. győz 8—0. Felnőttek, 51 kg: Petrovics —Kolompár a második menetben k. o. 8—2, 54 kg: Orsós—Radios, a második menetben fa- 8—4, 57 kg: Süveges—Nagy E. p. gy. 10—4, 60 kg: Stranbinger—Fábián a 2. m-ben fa. 1,2—4, 63,5 kg: Keszler—Oláh p-gy. 14—4, 67 kg: Pesti—Puruczki sérülés miatt le. 16—4, 71 kg: Kanizsai—Mákká p. gy. 18—4, 75 kg: Sturm—Dusicza d. f. 18—6, 81 kg: Czank—Zagyi a 2- m-ben fa. 20—6, + 81 kg: Werb—Andics az 1. m-ben fa. 22—6. Az ifjúságiak egy mérkőzése után 8 pontos hátrányt (!) kellett ledolgoznia a gyarmatiaknak. Erre esélyük is volt, hiszen a listavezető hazai együttes tartalékosain állt ki. Az egyéni mérkőzések során aztán bebizonyosodott, hogy bármennyire is igyekeznek Wallendusz József tanítványai, a bírók ellen nem léhet győzni-.. A pontozók jogos győzelmektől fosztották meg az Ipoly-parti öklözőket. A Pesti—Puruczki összecsapás RÖVIDEN KÉZILABDA. Gödöllőn folytatódott a húsz csapat résztvételével rendezett Egyetemi Kupa férfi-kézilabda- torna. A Bgy- Kábel SE a legutóbbi játéknapon kétszer lépett pályára, s mindkétszer győzött. Először a Dunakeszit verték meg 28—24*re, majd Túra csapata ellen diadalmaskodtak 38—28 arányban. A tíz együttest számláló csoportban a gyarmatiak 7 ponttal az első helyen állnak. Harmadszor Ciprus ellen Több mint kéthetes görög- országi edzőtáborozás után idei első erőpróbája elé néz Magyarország labdarúgó-válogatottja. A mérkőzés az Európa-bajnoki 5. selejtező- csoport 20 találkozója közül a nyolcadik, ezen belül a magyaroknak a harmadik. A csapatnak eddig cseppet sem ment jól, hiszen a Népstadionban Hollandia 1—0-ra, Athénban pedig Görögország 2—1-re győzött, tehát az együttes pont nélküli. Vasárnap viszont — papíron — könnyű összecsapás elé néz a tisztét január 1-je óta betöltő új szövetségi kapitány, Verebes József csapata. Ciprus kétségkívül az öttagú csoport leggyengébb résztvevője, eddig öt Európa-bajnokságon próbált szerencsét, de a selejtezők után mindannyiszor „megállt.” A nyolcadik kontinensbajnokság a vasárnapi ellenfélnek is gyengén kezdődött. Kétszer találkoztak Jakovu Panikosz szövetségi kapitány játékosai Görögországgal (Nicosiában 4—2-re, Athénban 3—I-re kaptak ki), míg a sokak által csoportfavoritnak tartott Hollandia otthonában verte 2—0-ra a ciprusiakat. A magyar válogatott a múltban két alkalommal mérte össze tudását a sziget- országi együttessel, mindkétszer a mexikói vb selejtezőjében. Az eredmények: 1984. november 17., Limasz- szoil: 2—1 (0—1) — ez volta magyar válogatott 585. találkozója; 1985. április 3., Népstadion ;__2—0 (i—0) 1 — 587. A magyar együttesne ráférne a javítás. Az utolsó győzelemig 1986. június 6-ig kell visszalapozni. Akkor Irapuatóban Kanadát győzte le 2—0-ra a Mezey György vezette gárda. Azóta négy mérkőzést játszott az együttes, de mindössze Norvégia ellen sikerült döntetlent elérni — idegenben, barátságos találkozón. A további három összecsapáson három vereség került a listára (Francia- ország, Hollandia, Görögország.) Ami a magyarok eddigi hét Eb-szereplését illeti: 16 ország ellen 51 találkozón 23 győzelem, 10 döntetlen és 18 vereség a mérleg, a gólkülönbség 92—72. A 97 eddig rúgott gól közül Nyilasi Tibor, továbbá a Verebesnek segítő Bene Ferenc volt a legeredményesebb: mindketten 11—11 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába. Diáksportkor Szécsényben Ösztönzés a rendszeres testedzésre Szécsény, Nógrádi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. Nógrád és a környező megyék mezőgazdasági szakmunkás-utánpótlásának bázisa. Az iskola ma közel négyszáz gyereket készít fel a szakmára és az érettségire. A tanulmányi előmenetelek, a képzés mellett az intézményben nagy gondot fordítanak tanulóik sportéletének biztosítására, a különböző testedzési lehetőségek megteremtésére. Ennek egyik apró megnyilvánulása volt, hogy a Magyar Diáksport Szövetség intézőbizottságának állásfoglalása után megyénkben az elsők között alakították újjá a diáksportkört. Merthogy a korábbi esztendőkben is volt DSK-juk, csak más keretek között! Néhány perccel érkezésem után a testnevelés „tanszéken” ülünk le beszélgetni az iskola két testnevelőjével: Istók Ferenccel és Szomszéd Lászlóval Eszmecserénket a helyi DSK megalakulásának körülményeivel kezdjük. Egybehangzóan állítják, hogy nem volt nehéz a tagszervezés, amit az induló létszám is mutat. A szakközépiskola minden diákja, pontosan 388 fő lépett be szeptemberben az új diák- sportkörbe. A gyerekek vállalták a negyven forintos évi tagdíjat, amit egyébként a következő esztendőben — mindenki egyetértésével — 60 forintra emelnek majd. Visszatérve az alakulásra, Szomszéd László mondja, hogy átszervezett DSK alapszabályának elfogadására küldöttgyűlést hívtak össze, mert úgy érezték, hogy ezt a magas iskolai létszám indokolttá teszi. (Ellenben sok más intézménnyel, ahol nagygyű- lésszerűen, minden DSK-tag jelenlétében tartották meg az alakuló közgyűlést!) Megválasztották a vezetőséget is, melynek mind létszámában, mind összetételében történtek változások. A korábbi 5 fős vezetőség gyarapodott, kilencen lettek. Nőtt a tanulói képviselet, most már négy diák tagja van az irányító testületnek. Kérdezem, változott-e a sportági profil az új DSK-n belül? A válasz: nem. Megmaradt a korábbi négy szakosztály, csupán a megnevezésük változott: sportcsoportok lettek. Az atlétikait Istók Ferenc, a röplabdát Szomszéd László, a labdarúgást Bállá János, míg a természetjárókat Lénárt László vezeti. Bekapcsolódtak tehát az iskolai Istók Ferenc a szekrényugrásban segít a tanulóknak Szomszéd László a röplabdásoknak tart edzést Hiába óvott a BKV Előre Maradt a pályán elért eredmény Mint a galyatetői biatlon országos bajnokságról szóló tudósításunkban — keddi számunkban — beszámoltunk róla: a BKV Előre megóvta a Salgótarjáni Petőfi SE felnőtt női csapatának első helyét. Indokuk az volt, hogy a tarjániaknál a kiírással ellentétben ifjúsági korú — Kolláth Éva — versenyző is szerepelt. Gyorsan kiderült, hogy az óvásnak nincsen semmiféle alapja, ezért az elnökség elutasította a budapestiek „kérvényét”. Így most már véglegesen is csapatbajnoknak tekinthető a Petőfi SE—Gal- bács, Bereczki, Kolláth ösz- szetételű női együttese sprintszámban. Mivel a hét végi verseny válogatónak számított, ezen sok személyi kérdés is eldőlt. Többek között az, hogy Ipacs László tagja lett az IBV-n résztvevő válogatott keretnek. Azóta már el is utazott a verseny színhelyére, az NDK-ba. Ugyanígy a leány IBV-csapata „delegáltatta” magát Kolláth és Tóth Klára is. Az ő viadalukra a Szovjetunióban — Murmanszk- ban — kerül sor. A két felnőtt női sífutónő, Bereczki és Galbács kiharcolta a felnőtt biatlon-világbajnokságon való részvétel jogát. Ezt február végén a finnországi Laahtiban rendezik. sport Irányításába, szervezésébe a nem testnevelés szakosok is. Felvetem, milyen változást hozott a diáksportkör újjáalakítása? Vagy csak formaság volt az egész? A testnevelők egymás szavait kiegészítve összegzik véleményüket. Alapjaiban nem változott a DSK, de szemléletében, célkitűzéseiben, anyagi feltételrendszerében igen. Az új szellem értelmében cselekednek Szécsényben. Alapvető céljuk minél több gyerek megmozgatása, ösztönzése a rendszeres testedzésre. Ezért is fordítanak nagy figyelmet a délutáni tömegsport-foglalkozások megtartására. Istók Ferenc mondja, hogy ezeken a szabad sportolási órákon általában 15—18 tanuló vesz részt. Ugyanakkor, a tömegsportfoglalkozások időpontjait használják fel a házibajnokságok megrendezésére is. A tanév első felében sor került . leány kosárlabda- és kézilabda-bajnokságokra, valamint a fiúk röplabdaversenyére is. Ezeket a viadalokat a tavasz folyamán megismétlik, tehát alig-alig van olyan délután, amikor ne a bajnoki pontokért harcoló gyerekek hangjától lenne zajos a tornaterem. S ha már a bajnokságról esik szó, a testnevelők büszkén mondják: fiúröplab- dacsapatuk megnyerte a megyei középiskolai bajnokságot, s februárban egy budapesti iskola csapatával mérkőznek a továbbjutásért! Miközben — az eredmények említése kapcsán — régebbi sikerekről, országos helyezéseikről beszélgettünk, az iskolai KISZ-re, a tanulói szakszervezetre, a kollégiumra terelődik a szó. No, nem hiába! A maga módján a két ifiúsági tömesszervezet és az iskola irányítása alá tartozó kollégium is aktív szervezője a különféle sportrendezvényeknek. Szomszéd László a ípaírissebb példát említi: a KISZ teremfoci-bajnokságot szervezett az osztályközösségeknek, s hozzáfűzi — nagy sikerrel. A szakszervezet főleg a turisztikát, a természet- járást támogatja, a kollégium pedig saját bajnokságokat is szervez. Sakkban, asztaliteniszben, kispályás fociban, leány kézilabdában minden tanévben sor kerül a kollégiumi háziversenyekre. A kollégisták nagyon örülnek ezeknek, a feszített tanulási tempóban legalább kikapcsolódhatnak. Két „eseményükre” hívják fel még a figyelmemet! Évenkénti tömegsportnapjaikra — melyen együtt sportol tanár és diák —, valamint „úszóturnéikra”, azaz hetenkénti rendszeres salgótarjáni útjaikra. Keddenként a „vizet kedvelő” tanulók felnőtt kísérettel — az iskola autóbuszával — az esti órákban ellátogatnak a megyeközpont tanuszodájába, ahol jó másfél órát úszhatnak. Miután „tiszta” képet kaptam az iskolai sportéletről, feltettem még egy kérdést: miért nem diák-sport- egyesületet alakítottak? Őszinte volt a válasz. Hiába van a DSE-ben „nagyobb fantázia”, hiába rejt magában nagyobb lehetőséget, a mezőgazdasági szakközépiskolában úgy vélték, hogy nekik megfelelő lesz a diáksportkör is. Nem a kényelem szülte ezt a döntést, a valós helyzet diktálta így. Szomszéd László és Istók Ferenc egybehangzóan mondja: sok iskolai kedvezmény — ingyenes autóbusz, szálláslehetőségek és sok más — megszűnt volna, s a rendelkezésre álló pénzt ezek térítésére fordíthatták volna. Támogató bázisszerv? A környéken nincs olyan cég, amely mondjuk évi százezer, vagy ennél több forinttal a DSE támogatását vállalhatná. Így maradt a DSK, mely a tapasztalatok alapján jól funkcionál. Szécsényben pedig — úgy vélem, jogosan — a jó működés a döntő feltétel. Ezért választották az egyszerűbb, de számukra megfelelőbb és biztosabb utat, a diáksportkört. V. I. NÓGRÁD — 1987. február 5., csütörtök h