Nógrád, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-21 / 44. szám

Ünnepség a szovjet hadsereg napja alkalmából A szovjet hadsereg és ha­ditengerészeti flotta napja, a szovjet fegyveres erők szüle­tésének 69. évfordulója alkal­mából pénteken ünnepséget tartottak az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancs­nokságán, ahol Anatoli) Ma- kunyin altábornagy, a had­seregcsoport katonai tanácsá­nak tagja, politikai csoport­(FolytatA> az 1. oldalról) a feltétele az áru- és pénzvi­szonyok erősítése, a vállalati gazdálkodás szabadságának a fokozása, a gazdaságirányítás felelősségének növelése mel­lett. Abban már viszont el­tértek a nézetek, hogy a szo­cializmus viszonyai között hogyan értelmezzük a piac szerepét, s az milyen mérték­ben válhat a gazdasági dön­tések alakítójává. Ugyanakkor — mutatott rá az egyik fel­szólaló — a valóságos piaci folyamatokat sem ismerjük eléggé, bizonyos mechaniz­musairól még most is hamis, konzervatív elképzeléseink vannak. Többen foglalkoztak a tudományok közvetlen ter­melőerővé válásának szüksé­gességével. Ezzel kapcsolat­ban elmondották: az innová­ciós folyamatot lassítja, hogy az újabb kutatásokra még mindig nem a valós piaci igé­nyek ösztönöznek, holott ép­pen ez serkenthetné az új gyártási ágak kialakítását, az elavult termelés visszaszorí­tását. A vitában megfogalmazó­dott az erkölcsi értékrendek helyreállításának, az emberek többségét foglalkoztató, a mindennapi élet során fel­merülő kérdések megválaszo­lásának egyre sürgetőbb igé­nye is. Ez elősegítheti olyan egységes követelmények ki­alakítását, amelyek alapul szolgálhatnak a továbbhaladá­sunkhoz nélkülözhetetlen együttes cselekvéshez. Kulcsár Kálmán akadémi­kusnak, az MTA főtitkárhe­lyettesének vezetésével köz- gadászok, szociológusok, po­litológusok vitatták meg a „Társadalomkép és társadal­mi folyamatok a 80-as évek­ben” című témakört. A mély­reható, a kérdéseket külön­főnök mondott ünnepi meg­emlékezést. Az ünnepségen részt vett Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra, Varga Péter, a Központi Bizottság osztályvezetője, a kormány több tagja, közöt­tük Kárpáti Ferenc vezérez­redes, honvédelmi, valamint Kamara János belügyminisz­ter, jelen volt Borbély Sándor, a munkásőrség országos pa­rancsnoka. böző aspektusokból is meg­fogalmazó eszmecsere szinte tételesen vette számba gond­jainkat, azokat a „fékeket”, amelyek lassítják-nehezítik hazánkban a szocializmus fej­lődését. A társadalomnak — hangzott el — mindenekelőtt gazdasági téren kell előbbre lépnie, ennek irányát jelöl­ték meg fontos dokumentuma­inkban, legutóbb például a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának tavaly novemberi ülésén. A gazdaságpolitika, a gaz­daságirányítás súlypontját az elosztásról a termelésre, a mennyiségi növekedésről a minőségre kell helyezni. A túlzottan fogyasztói érdeket pedig szükségszerűen háttérbe kell szorítania a gazdasági eredményességre való törek­vésnek. Sokágú és sokvonatkozású témakör elemzésére vállal­kozott az a munkacsoport, amely Lakos Sándornak, a Pártélet főszerkesztőiének ve­zetésével vette górcső alá po­litikai intézményrendszerünk működésének hatékonyságát. S mert a szocializmus politi­kai rendszere nem csupán az intézmények összességét je­lenti, hanem azok egészének valóságos funkcionálását, ér­demi működési folyamatát is, érthető volt a vitakedv, a sok — egymással olykor polemi­záló, gyakrabban egybecsen­gő — vélemény. Az elhangzott gondolatokból tulajdonképpen két fő kérdés- csoport rajzolódott "ki: milyen utak, módok, lehetőségek kí­nálkoznak a politikai rend­szer hatékonyságának növelé­sére, illetve milyen sürgető teendők várnak elvégzésre a politikai rendszer demokra­tizmusának szélesítésében. Megjelent Borisz Sztukálin, a Szovjetunió budapesti nagy­követe, valamint Nyikola) Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői fő- parancsnokának magyaror­szági képviselője, a Honvé­delmi Minisztérium katonai tanácsának több tagja, to­vábbá a párt-, állami és tár­sadalmi szervek számos kép­viselője. (MTI) Elénk és tartalmas vita bon­takozott ki a legnépesebb szekciókban, amelyet Benke Valéria, a Társadalmi Szem­le szerkesztőbizottságának el­nöke vezetett. Az „ideológia és közgondolkodás” című szek­ció felszólalói, kapcsolódva a bevezető előadásokhoz, első­sorban tudati oldalról közelí­tettek az átfogó témakörök­höz, főként ahhoz a kérdés­hez: hogyan érvényesíthetők napjaink valóságában a szo­cializmusról vallott elveink? Gondolataik továbbmen­tek a kérdésfelvetésen, ideoló­gusok, közgazdászok, újságírók és marxizmus-oktatók egy­aránt arra törekedtek, hogy a kor követelményeinek megfe­lelő választ adjanak a felme­rült problémákra. Valamennyien kiemelték az ideológia növekvő fontosságát azokban a korszakos változá­sokban, amelyek a szocializ­mus építésével a gazdaságban és a társadalomban kibonta­koznak. Többen kifejtették, hogy nagyobb összhang szük­séges az ideológia és a politi­ka között mind a reformok elméleti megalapozásában, mind a döntések előkészítésé­ben. Az ideológiai munkának innovatívnak kell lennie. Szálljon szembe a sablonok­ban való gondolkodásmóddal, támogassa a társadalmi fejlő­dést segítő, újat mondó néze­teket. Szükség van a valóságból táplálkozó korszerű szocializ­muskép kidolgozására is. Ez azonban csak a gyakorlat alapján, a demokratikus fo­lyamatok közepette, aktív tár­sadalmi részvétellel alakulhat ki. A tanácskozás szombaton plenáris üléssel, a szekcióve­zetők vita-összefoglalóival folytatódik. (MTI) H VILÍÍPBLITIKiÍKH 1 ■■■■■■» " ~ ———• i Á hét 2 kérdése 1. MIBEN ÁLLT A MOSZKVAI BÉKEFÓRUM JELEN­TŐSÉGE? Amerikában a héten az Amerika volt a legtöbbet tár­gyalt téma. Amerika, csak. nem cirillesen írva, fordított r-betűvel. Bemutatták azt a televíziós sorozatot, amely az észak-amerikai kontinenst, szovjet ENSZ-csapatok meg­szállása alatt ábrázolja, s a „gonosz birodalmát” képi­leg kívánja megjeleníteni. Ez a rendkívül primitív ellen­ségkép azt sugallná, hogy Moszkvával nem lehet tár­gyalni, miközben Washing­tonban úgy próbálják csűr- ni-csavami a rakétaelhárító rendszerekről tizenöt eszten­deje kötött úgynevezett ABM- szerződést, hogy ne is lehes­sen tárgyalni az űrfegyverke­zés megakadályozásáról. A Szovjetunióban a héten a Szovjetunió volt a legtöb­bet tárgyalt téma. Nyolcvan országból csaknem ezren ér­keztek Moszkvába a kötetlen békefórum kerekasztal-be- szélgetéseire; hosszú idő óta nem volt olyan találkozó, ahol a tudomány, a művé­szeti élet, a gazdaság és a politika ilyen széles alapo­kon képviseltette volna ma-1 gát. A nukleáris fenyegetés megszüntetéséről, a közös túl­élésről tanácskoztak s eszmét cseréltek a szovjet közélet legkiválóbb személyiségei­vel. A béke eszméjének igen­lése mellett ezért a legtöbb vendég nyilatkozata arról a hatásról szólt, amelyet a Szovjetunióban folyó átala­kítás gyakorolt rájuk. Vol­tak, akik nem titkolták ko­rábbi előítéleteiket, bizony­talanságukat, de választ kap­hattak a gyakorlatban. S, amint három évtizede az orosz szputnyik szó beke­rült a világszótárba, ma ez a helyzet az átépítést jelen­tő peresztrojkával és a nyilvánosságot jelentő, sokat emlegetett glasznoszttyal. A moszkvai „béke-hétvége” azzal tetőzött, hogy a jelenle­vők s a tömegkommunikációs eszközökön át az egész világ, az „első kézből” Mihail Gor­bacsov beszédéből értesülhe­tett arról, mi foglalkoztatja ma a szovjet vezetést, a szov­jet társadalmat. A főtitkár ezúttal nem terjesztett elő számszerű, konkrét leszerelé­si javaslatokat, hiszen azok ott vannak a leszerelési tár­gyalások asztalain, minde­nekelőtt Genfben. Ha úgy tet­szik, filozófiai mélységekben közelítette meg a nemzetközi helyzet sajátosságait, új po­litikai gondolkodásmódot sür­getett s rögtön példát adott rá. amikor kifejtette az új, szovjet biztonsági elképzelé­Libanonban úgy tűnik, az az újság, hogy nincs újság. Átmenetileg feloldották ugyan az ostromzárat és az élelmiszert szállító kékre fes­tett ENSZ-teherautók be tud­tak jutni a palesztin mene­külttáborokba. Eg)' perc­cel tizenkettő előtt érkeztek, amikor ezrek és ez ek már kutya-, és macskahúst, bőr­darabkákat ettek s egy olyan fatva (iszlám rendelkezés) ki­mondását kérték a vallási ve. zetőktől, hogy ne legyen vé­tek a holtak elfogyasztása. A helyzet azonban órán­ként változik, amint módo­sulnak a szövetségek is. A héten a síita fegyveresek a drúzokkal és a libanoni kommunisták önvédelmi fegy­veres osztagaival ütköztek össze, és szíriai páncélos ala­kulatok, valamint a libanoni különben tehetetlen egysé­gei próbálták szétválasztani őket. Ha valamikor, hát most feltétlenül szükség lenne egy olyan közel-keleti békekon­ferenciára, amely rendezné a válság fő útvonalát s ezen belül a libanonihoz hasonló más törésvonalakat is. Csak hogy a héten inkább távolod­tunk ettől a konferenciától. Samir izraeli miniszterel­seket. A lényeget kiemelve, ez úgy hangozhat, hogy köl­csönös biztonságot mindenki­nek, ami magában hordozza az ésszerű tárgyalásokat, a kompromisszumok keresését, a fegyverkezési hajsza meg­állítását. A szokásos diplomáciai szó­fordulatot. hogy tanulmányoz­ni fogják a beszédet, ezúttal a maga közvetlen értelmében kell fogadni: valóban hosszú távra szóló, alapvető állás- foglalás volt. (A hét máso­dik felét különben a főtitkár a balti köztársaságokban töl­tötte. folytatódott a helyszí­ni tapasztalatszerzés, a nép­pel való beszélgetés — a pe­resztrojkáról...) nők Washingtonba látoga­tott s ott határozottan elve­tette a békeértekezlet gon­dolatát. Pedig nagykoalíciós elődje, a jelenlegi külügymi­niszter. Simon Peresz is mu­tatott már halvány hajlandó­ságot s újabban — az iráni botrány, a közel-keleti zűr­zavar fénvében — az Egye­sült Államokban, is valame­lyest nőtt a hajlandóság, hogy a kockázatos különút helyett a nemzetközi kereteket he­lyezzék előtérbe. Az előre tett féllépést azonban hamarosan két lé­pés követte hátrafelé. Wa­shington — a mostani Samir- utazás kapcsán — szövetsé­gesévé avatta Izraelt, ennek külön hangsúlyozására, nyil­ván azért volt szükség, mert formálisan nem tagjai közös katonai blokknak. Mindez azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok áldását adta az iz­raeli miniszternők állásfog­lalására, s ahhoz katonai-po- litikai-gazdasági támogatást ígért. Ha viszont — s itt be­fejeződik a logikai láncolat — megkapja a maximális segít­séget az, aki ellenzi a béke- konferenciát, akkor maga Washington is így vélekedik. Réti Ervin 2. MILYEN ÜJ FEJLEMÉNYEI VANNAK A KÖZEL- KELETI VÁLSÁGNAK? Az SZKP XXUH. kongresszusa A radikális reform A szovjet nép, a szovjet társadalom történelmi jelentőségű változások, korszakos módosulások idő­szakát éli. Már az SZKP KB 1985 áprilisi ülése megfogal­mazta a társadalmi-gazdasá­gi haladás gyorsításának kon­cepcióját, melyet a XXVII. kongresszus pontosabbá tett, konkrétabb formában to­vábbfejlesztett, s határozati- lag megerősített. Az idei ja­nuári plénum pedig tényként állapította meg, hogy az át­alakítás már átlépte az el­képzelés kereteit, a gyakorla­ti végrehajtás kezdete valóság­gá vált, jóllehet a folyamat csak az elejénél tart. A kong­resszust követően világszerte élénk visszhangot keltett a tanácskozáson „radikális re­form” néven megalkotott új terminológia, annak ellenére, hogy e fogalmat már Lenin is használta, összes művei 36. kötetében olvasható: „Minden radikális reformunk kudarcra van kárhoztatva, ha nem érünk el sikert pénzügyi po­litikánkban”. Aligha vonható kétségbe, hogy a kifejezés mindenek­előtt arra utal, miszerint a tervezett változások keresztül­viteléhez megújulásra, a ha­ladás érdekeit szolgáló gyöke­res, mélyrehajtó módosítások­ra van múlhatatlan szükség. Az adott helyzetben a „kis lépések politikája” nem cél­ravezető, a részleges refor­mok a társadalomban fel­gyülemlett. összetett és bo­nyolult problémák megoldá­sához nem elégségesek, tehát forradalmi mélységű jobbító változtatásokra van szükség. Eleinte az a felfogás alakult ki, hogy a gondok leküzdésé­hez, az egy helyben topogás felszámolásához elégséges a fejlődés ütemének, dinamiká­jának fokozása, ezért a XXVII. kongresszus még csak a gyorsítás jelszavát tűzte zászlajára. S, mivel az eltelt egy év alatt nyilvánvalóvá lett, hogy a gyorsítás önmagá­ban nem elégséges, annál is inkább, mert menetközben újabb és újabb megoldásra váró problémák törtek fel­színre, az SZKP KB idei ja­nuári plénuma már egy tel­jes körű átalakítási program kidolgozását, s végrehajtását tűzte ki elérendő célként. A radikális program tehát egyfelőii az átalakítás mély­ségét és módszereit illetően testesít meg a korábbi meg­oldásokhoz képest minőségileg merőben új gyakorlatot. Más­felől félreérthetetlenül bá­tor és nagyszerű kísérletet je­lent a komplexitás követel­ményének egyidejű, maradék­talan érvényesítésére. A ra­dikális programban megtes­tesülő komplex szemléletmód mindenekelőtt tehát azt a felismerést juttatja kifejezés­re, hogy a gyorsítás iránya nem korlátozódhat csupán a gazdasági szférában végrehaj­tandó változtatásokra. Nem tagadva ennek megkülönböz­tetett jelentőségét, a gyorsítás stratégiája tartalmazza a tár­sadalmi viszonyok tökéletesíté­sét, a politikai és ideológiai intézményrendszer megújítá­sát, a szocialista demokrácia fejlesztését, az aktív szociál­politikát, a szocialista igazsá­gosság elvének érvényesíté­sét, s nem utolsósorban a társadalmi haladás útjában álló régi és újratermelődő akadályok leküzdését. Az SZKP XXVII. kong­resszusa — csakúgy, mint a KB 1985. áprilisi és 1985. januári plénumái — a párt kiemelkedően fontos feladatá­vá nyilvánították a szovjet társadalom további követke­zetes demokratizálódását, a szovjet nép szocialista önigaz­gatásának elmélyítését. E tö­rekvés jegyében kezdődött meg a politikai intézmény- rendszer mindhárom alkotó­elemének korszerűsítése, élet­telibbé tétele. Nyilvánvaló, hogy a párt a megújulást so­rain belül kezdeményezi. Min­denekelőtt a vezető szerep erősítését, a párton belüli demokrácia fejlesztését a kommunisták aktivitásának fokozását, a kritika, az ön­bírálat, a nyíltság erősítését, a kölcsönös bizalom és a tömegkapcsolat elmélyítését tekintik a párt megújulása legfőbb zálogának. Egyetértő helyesléssel és rokonszenwel találkozott az az elképzelés, hogy a jövőben a párton belül is kettős, vagy esetleg többes jelölés alapján, titkos szava­zás formájában kerül sor a tisztségviselők megválasztá­sára. Ugyancsak a közvéle­mény egyetértését váltotta ki az — a megújulás kísérőjelen­ségeként tapasztalható — őszinteség es nyíltság, amely a tömegtájékoztatási szervek mindennapi tevékenységét át­hatja. Elsősorban a változá­sokkal magyarázható, hogy a kongresszus politikai irányvo­nala a dolgozók, az egész szovjet nép széles körű támo­gatását élvezi. Az átalakítás megköveteli a szocialista önigazgatás kö­vetkezetes és folyamatos fej­lesztését, az állami szervek, a tanácsok, a társadalmi és tömegszervezetek tevékenysé­gének gyökeres mélyenszántó korszerűsítését. Javaslatok ké­szülnek — kidolgozásuk már folyamatban van — a helyi hatalmi szervek önállóságá­nak, aktivitásának fokozásá­ra, felelősségük és hatáskörük növelésére, munkamódszere­ik javítására, az irányítás demokratikus elveinek erősí­tésére, a jelenlegi választási rendszer tökéletesítésére. E javaslatok végrehajtása min­den bizonnyal a szocialista demokrácia további szélesedé­sét eredményezi, s lehetővé teszi a dolgozók egyre töme­gesebb bekapcsolódását a dön­tés-előkészítő munkába, a ha­tározatok gyakorlati végre­hajtásába, s azok ellenőrzé­sébe. Szinte osztatlan támo­gatás kíséri azt a döntést, hogy a jövőben a gazdálkodó szervezetek vezetői nem ki­nevezéssel, hanem választás útján kerülnek funkcióba. A közelmúltbaji már országos vitára bocsátották a szak- szervezetek új szervezeti sza­bályzatának tervezetét, amely e fontos tömegszervezet ha­gyományos funkcióinak és vá­lasztási mechanizmusának korszerűsítését irányozza elő. A jelenlegi körülmények között teljességgel kézenfek­vő, hogy a radikális reform homlokterébe a gazdasági fej­lődés meggyorsításának kér­dései kerültek. Mindenek­előtt az új, minőségi növeke­dés szolgálatába állított fel­adatok: a termelés teljes in- tenzifikálása a tudományos­műszaki haladás gyorsítása, a gazdaság szerkezeti átalakítása, az irányítás hatékony formá­inak, a munka szervezésének tökéletesítése. A gazdasági fejlődés kiemelt kezelése alap- feltételét jelenti valamennyi közelebbi és távlati politikai, társadalmi, ideológiai, a belső és a külső problémák sikeres megoldásának Az SZKP gaz­dasági stratégiájának legfőbb elgondolása, hogy a tudomá­nyos-műszaki forradalom ered­ményeit ötvözni kell a terv- gazdálkodással, a szocializ­mus teljes potenciáljának mű­ködésbe hozása érdekében. A gazdasági szférában is elengedhetetlen reformok so­ra a XXVII kongresszus óta fokozatosan ölt testet a gya­korlatban. így például a ja­nuári plénumon jóváhagyott — az állami vállalatokra vonatkozó — törvénytervezet országos össznépi vitája már­is megkezdődött, s végleges formájában minden bizonnyal korszakos jelentőségűvé vá­lik majd az egyre nagyobb önállóságot élvező, de nagyobb felelősséget is viselő gazdasági szervezetek életében, tervezési és elosztási gyakorlatukban. A vállalati törvény életbe lé­pését követően — joggal te­kinthető a radikális reform egyik alappillérének. A ter­vezés szempontjából teljes önállóságot biztosít az üzemek­nek, vállalatoknak, de a jö­vedelemgazdálkodásban is feloldja az eddigi kötöttsége­ket. A radikális program végre­hajtása ideológiai téren is, gyökeres mélyreható változ­tatásokat követel, egyes ko­rábbi elméleti elképzelések újszerű vizsgálatát veti fel. Ilyenek a termelőerők és a termelési viszonyok kapcsola­ta, a szocialista tulajdonfor­mák, az áru és pénz szerepe, a központi irányítás és a gazdasági szervezetek önálló­ságának egymáshoz való viszo­nya. A meggyőzés és a tudat­formálás kérdései a kong­resszuson. és a KB kibővített ülésein nagy hangsúlyt kap­tak. Elsősorban a káderek gondolkodásmódjának meg­változtatása. a fordulat szük­ségességének megértetése és elfogadtatása jelentkezik ki­emelt és sürgető feladatként, együtt a régi reflexek szám­űzésével. A strukturális változások igényét magában hor­dozó radikális reform tehát a társadalom, a politi­ka, a gazdaság és az ideo­lógia egységben történő szem­léletét is jelenti, egyidejűleg szolgálja a korszerű reagá­lást, a gyorsítást, a teljes körű átalakítás ügyét. . Gyürky Zoltáa NÓGRÁD - 1987. február 21., szombat 1 Az országos elméleti konferencia második napja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom