Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-13 / 10. szám

Ereszfvényi pillanatok A nagy mennyiségű hó a hegyekbe csábította a síelés kedvelőit. A salgótarjáni síklub pályái is megteltek a sport­ág .-szerelmeseivel”. Az utóbbi napokban mind a szilváskői, mind az eresztvényi pályán „telt ház” volt. Felvételeink Eresztvényben készültek. Lassan mcgtJlik a lejtő a síelőkkel Előkerült a síszánkó is Ez még nem megy! Gyere pajtás, segítek! — Fotó: Bencze — Á jövő Stcnmarkjal? Mindenkit várnak Téli szabadidős-sportnapok A KISZ Nógrád Megyei Bizottsága és a Salgótarjáni Városi Tanács sportosztálya ebben az évben is megren­dezi téli szabadidős-sportnap­jait. Véglegessé vált a teljes program. Az első sportnapra e hét végén, január 18-án — vasárnap — kerül sor. A hely­szín: az eresztvényi sípálya. A rendezők változatos prog­ramot kínálnak az érdeklő­dőknek. A délelőtt kilenctől tizenkettőig folyó rendezvé­nyen lesz sí- és szánkóver­seny, £611- és gumicsúszás, 6Í- dobbantás és hóemberépítés is. Akik még nem ismerkedtek meg a síelés alapjaival, azok­nak ingyenes síoktatást is biztosítanak 9 és 11 óra kö­zött. A Január 18-i sportnap után még három alkalommal ren­deznek Eresztvényben hason­lót: február 1-én, 15-én és március 1-én. Az első három szervezett napon tombolaje­gyeket is árulnak a szerve­zők, ötforintos áron. A je­gyek megvásárlói között feb­ruár 15-én tartják a sorso­lást. A fődíj: egy utazási utalvány! Emellett egy mala­cot is kisorsolnak, de lehet nyerni egy vájling fánkot. 100 palacsintát, üdítőket, szalon­nasütő vasat, síbotokat, sza­movárt és sok más aprósá­got. A kisorsolt élelmiszereket csak a helyszínen lehet át­venni. Amennyiben nyerte­sük nem jelentkezik, újra húznak. A nem élelmiszer jellegű nyeremények február 15. *tán két hétig vehetők át a salgótarjáni tanács sport- oíSlályán, A falusi Uuglipályáktól az automatizálásig 3ó irányban a megye tekesportja Korszerű és régi pályákon a babudöntögetők Verebes kijelőlfe az új válogatott keretet Ha az MLSZ elnökségi ülé­se el is maradt hétfőn, Vere­bes József szövetségi kapitány tartotta szavát, kijelölte az űj válogatott keretét. Ebben 34 játékos kapott helyet, köztük a külföldön szereplő Hannich, Esterházy és Róth. — Ez a létszám két együt­tes állományát jelenti — mondta az MTI munkatársá­nak Verebes József. — A 34 jelölt felváltva jut majd szó­hoz az „A”, illetve az olimpiai válogatottban. A keret: Kapusok: Szendrei fü. Dó­zsa), Gáspár (MTK-VM), Zsi- borás (Ferencváros), Ulbert (Rába ETO). Mezőny játékosok: Csonka (Rába ETO), Kardos (Ü. Dó­zsa), Garaba (Bp. Honvéd), Preszeller (Rába ETO), Varga I., Szeibert, Bognár Gy. (vala­mennyi MTK-VM), Vadász (Videoton), Szabó O. (Rába ETO), Boda (MTK-VM), Ko­vács K., Sallai (mindkettő Bp. Honvéd), Hannich (Nancy), Esterházy (Panathinaikosz), Róth (Feyenoord), Fodor (Bp. Honvéd), Rubold (Rába ETO), Kékesi (MTK-VM), Kozma (Ü. Dózsa), Pintér (Ferencváros), Szalay (MTK-VM), Keller (Fe­rencváros), Rostás (Ű. Dózsa), Bücs (DMVSC), Szekeres (Bé­késcsaba), Kvaszta, Dzurják (mindkettő Ferencváros), Vin- cze I. (Tatabánya), Herédi, Katona (mindkettő Ü. Dózsa). A szövetségi kapitány el­mondta: a jövőben Bene Fe­renc, Molnár Ferenc és Bolla Péter segíti majd munkáját a legjobbaknál. Az orvosi cso­port vezetője dr. Berkes Ist­ván, a Sportkórliáz ortopéd se­bésze, a gyűrója Baranyai Ist­ván lesz, aki eddig az MTK- VM-nél dolgozott. A kflszCbön- | álló görögországi edzőtáboro­záson Szabó Imre a technikai vezető ......... .' B arfos Csilla győzött Melboume-ben az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság el­ső fordulójában Bartos Csilla 6:3, 6:4-re győzött a svájci Éva Krapl ellen. Ki ne ismerné a hatszoros világbajnok Csányi Béla ne­vét? De ismerősen hangzik a Némethné Kristyán Zsuzsa, Sütő, Makai és a többi — közelmúltban világ-, vagy Európa-bajnokságot nyert — tekéző neve is. Magyarországon a teke a falusi kocsmák mellett felál­lított kuglipályákról indult hódító útjára. Ahogy épültek a fedett létesítmények, úgy nőtt a sportág népszerűsége. — Az utóbbi tíz évben egy­re több korszerű pálya épült hazánkban. Megyei szinten nagy volt a lemaradás. Nóg­rád nyugati részén a mai napig sem tudtak túllépni a kocsmai kuglipályák kisgo- lyósversenyein — mondta beszélgetésünk során Ma­gyar Sándor, a megyei teke­szövetség főtitkára. — Első­sorban létesítményproblémák miatt. így a versenyszerű nagygolyós teke a Zagyva völgyére korlátozódott. Lé­nyegében Salgótarjánra és vonzáskörzetére. — Mi határozza meg a sportág fejlődését Nógrádban? — Ismételten csak a léte- siiir«ényproblémákat tudom említeni. Hosszú éveikig mos­toha körülmények között ver­senyeztek sportolóink. El­avult, kézi állítású, korszerűt­len pályákon döntögették a bábukat tekézőink. Az első nagy lépést a tíz évvel ez­előtt automatizált Somoskő­újfalui kettes pálya jelen­tette. Az automatika vonzerő volt az ifjúság számára, így egy tehetséges fiatalokból álló csapat jött össze. Az, hogy a Somoskőújfalu ma az NB I. kapuját döngeti, hcúczú évek kitartó mun­kájának az eredménye. A fejlődéi igazi feltételét sr elmúit év nyarán átadott síküveggyár! négyes, mű­anyag borítású, automata pályája jelentette. — A megye tehát ezzel a két korszerű létesítménnyel rendelkezik. — Megállapítása sajnos, nem igaz. Korszerű, a ver­senysport számára minden igényt kielégítő létesítmény csak a síküveggyári tekecsar­nok. A mai kor követelménvei és a versenyszabályok az au­tomatika mellett megkövete­lik a négy kidobóhelyes és a műanyag borítású pályát is. így hát az NB I-es álmokat dédelgető csapatok csak a Sugár úti tekecsarnokban versenyezhetnek. A jelenleg legjobb játékerőt képviselő Somoskőújfalu létesítményé­ben tervezik a műanyag bo­rítást, de még ez is csak a fel­tételek javulásához elég. A magasabb célú versenyezte­tésre nem. — Az említett két létesít­ményen kívül szintén az el­múlt évben épült föl Nagy- bátonyban, a Bányász Mű­velődési Központ beruházásá­ban egy két kidobóhelyes, műanyag borítású automata gépekkel ellátott pálya. Ez újabb bázisa lehet Bátonyte- renye fiataljainak, s a teké­nek. A további versenyszak­osztályokkal rendelkező sport­egyesületek mind korszerűt­len, kézi állítású pályákon dolgoznak, s versenyeznek. — Az említett problémák figyelembevételével milyen szerepet tölt be a teke me­gyénk versenysportjában? — Nógrád megyének jelen­leg három NB Il-es, két NB IILas és hét, megyei bajnok­ságban szereplő csapata van. A megyei bajnokságban részt vevő együttesek — a Salgó Öb­lös SC kivételével — az NB-s szakosztályok második és harmadik garnitúrái. Így te­hát a megye mindössze hat versenyszakosztályt működte­tő sportegyesülettel rendel­kezik. —- Hogyan „gurítanak" csa­pataink a bajnokságokban? — Legjobban a Somoskő­újfalu együttese szerepel. A határőrség csapata két évvel ezelőtt bronz-, tavaly ezüst­érmes volt az NB II. Keleti csoportjában. Jelenleg is ha­sonló pozícióban várja a ja­nuár 17-én induló tavaszi raj­tot. A fiatal, egységes, jó já­tékerőből álló gárdának remóJ nye van az NB Lbe jutás­ra. Jó pozícióban folytathatja a Mátranováki Vasas is. ök a Somoskőújfalu mögött a harmadik helyen fordulhattak. Sajnos, harmadik NB ILes csapatunknak, a Síküveggyár­nak kevés volt az idő az új pályára való átállásra, ök se­reghajtóként, nehéz helyzet­ben várják a tavaszi szezon tJ Stabil a pozíciója a két NB Ill-as csapatnak is. Mind a Pásztó, mind a Nádújfalu jó középcsapat csoportjában. — Van-e női szakosztály megyénkben? — A Somoskőújfalunak hat éven keresztül volt NB ILes női csapata. Az együt­tesben több játékos Salgótar­jánból járt Somoskőújfalura, A síküveggyári pálya átadása után a megyeszékhelyen lakó játékosok a salgótarjáni egye­sületet választották. Most szünetel a nők NB ILes rész­vétele. Mindkét helyen ala­kulóban van a női szakosztály, reméljük, szeptembertől újra csapatot, vagy csapatokat tu­dunk indítani a második vo­nalban. — Milyen sikere van teke-1 tömegs portnapjaiknak? — A sportág nagyon népszeri rű a létesítménnyel rendelke­ző bázishelyeken. Sokan ke­resik a tekepályákat, olyanok,' akik rendszeresen hódolnak ennek a sportágnak. A me­gyeszékhelyen nem ritka, hogy egy egyéni versenyen 50—60 fő is részt vesz. — A városi tekeszövet?ég és a Síküveggyár SE által ren­dezett tömegsport-csapatver­senyeken 10—15 csapat ál­landóan résztvevője verse­nyeinknek. Ez biztató jelen­ség, mert a tömegek között mindig kitűnik egy-két tehet­ség. Megyénk versenysport­jának — így a teke fejlődésé­hez — a tehetségek felfede­zésére mindig nagy szükség van... (Iliász) | ÖkölYiYÓ NB II Kém a szorítóbem veszett el a mérkőzés Balassagyarmati HVSE —Komlói Bányász 12-16 Városi teremfoci-bajnokság Gyakran rezegtek a hálók... Balassagyarmat, városi sport- csarnok, 500 néző. Eredmények (elöl a hazai versenyzők). If­júságiak 54 kg: Majercsik e. n. győz 2—0. 60 kg: Pusztai— Ekecsi (Pusztai a mérkőzés kezdetére megbetegedett) 2—2. 63,5 kg: nem volt gyarmati versenyző, így Burcsek e. n. győz 2—4. 71 kg: Nándori— Hajnal sérülés miatt le. 2—6. Felnőttek, 51 kg: Kolompár e. n. győz, 4—6. 54 kg: Radics e. n. győz, 6—6. 57 kg: Nagy E.—Kalányos döntetlen, 7—7. 60 kg: Fábián—Hajnal, a ha­zai versenyző a második me­netben fa. 7—9. 63,5 kg: La­katos—Urszán, p. v. 7—11. 67 kg: Oláh—Orsós, döntetlen 8—12. 71 kg: Mákká—Bozgért p. gy. 10—12. 75 kg: Dusicza —Sári, a hazai ökölvívó a har­madik menetben sérülés miatt le. 10—14. 81 kg: Zagyi—Ba­logh p. v. 10—16. +81 kg: An­dies—Brinyák az első menet­ben, df. 12—16. Rekordszámú közönség előtt került sor az idei esztendő el­ső csapatbajnoki mérkőzésé­re, ahol a hazaiak ellenfele a listavezető Komlói Bányász volt. A gyarmati legénység jól felkészült a találkozóra, s vé­gig egyenrangú ellenfele voll a vendég öklözőknek. A válo­gatott kerettag Kalányos pél­dául örülhetett a Nagy E. el­leni döntelennek. A hosszú kihagyás után egyre Jobban formába lendülő Lakatos And­rás a szorítóban egyértelműen jobb volt a magyar bajnok Urszánnál, de a bírók más­ként látták... Oláh Csaba ez­úttal is remekül bokszolt, a mérkőzésvezetők azonban „csak” döntetlennek ítélték meg a találkozót. Zagyi is vé­gig jobb volt ellenfelénél még­is a rendkívül szabálytalanul bokszoló Baloghot látták jobb­nak a játékvezetők. Bizonyára sokáig emlékez­nek erre a mérkőzésre a ha­zai szurkolók. Csapatuk kivá­lóan küzdött s a látottak alap­ján győzelmet érdemelt volna. A jó erőből álló Komló nem szorult rá a bírói segédlet­re. .. Vallendusz József: Ügy ér­zem, nem érdemeltünk vere­séget. Elfogultság nélkül mon­dom, hogy Nagy, Lakatos, Oláh és Zagyi meccse egyér­telműen a miénk volt. A két pontot nem a szorítóban ve­szítettük el... (Szilágyi) Vasárnap délután folyta­tódott Salgótarjánban, a váro­si sportcsarnokban a terem­foci-bajnokság nyolcas döntő­je. A forduló meglehetősen sok gólt „termelt”. Azt is mondhatni: a csapatok több­sége alaposan kitett magáért. A Főiskola gárdája hét, a Szénbányák öt, a NOTTÉV négy esetben terhelte meg ellenfele hálóját. Potyogtak a gólok az SKU-KISZ—Vendég­látó mérkőzésen is. Egyébként a rendes játékidőben 3—3-ra végződött találkozót követő­en, hetesrúgásokra került sor, amelyből a Vendéglátó került ki győztesen. Eredmények, 1. csoport: Szénbányák—BRG 5—2 (2—1), v.: Balázs P. Gl.: Földi 3, Répás, Jeck, ill. Matikovszki, Ripka. Jók: Földi, Boskó, ill. Mester, Ripka. Főiskola—Áfész 7—1 (2—0), v.: Negre. Gl: Horváth 3, Szalai 2, Németh, Mojzes. ill. Fejes. Jók: Hor­váth, Mojzes, ill. Fejes. II. csoport SKÜ-KISZ—Vendég­látó 3—3 (2—3), v.: Balázs I. Gl.: Kadlóth, Zsidai, Angyal, ill Szolnoki, Fekete, _ Tolnai. Jók: Fülöp, Oláh, Angyal, ill. Szolnoki, Fekete. Sportcsarnok —NOTTÉV 1—4 (0-2)-, v.: Schreng. Gl.: Forgács, ill. Bás- ti A. 2, Szekeres, Horváth. Jók: Forgács, ill. Baranyi, Básti <A-> Szekeres. ☆ Mester Károly (BRG) ko­rát meghazudtoló teljesít­ményt nyújtott a Szénbányák: ellen, de korábban is. Ez nem véletlen, hiszen a jeles hátvéd, valamikor a Szom­bathelyi Haladás csapatában nem kevesebb, mint 340 baj­noki mérkőzésen szerepelt. S, ezeknek a találkozóknak a többségét az NB I-ben ját­szotta. Büszke arra, hogy két esetben — az MTK-nak és az Egernek —- gólt is lótt. A másodosztályban viszont, számtalan találatot ért el: szabadrúgásból és büntető­ből. Így vallott önmagáról: — Tizenhat évvel ezelőtt kerül­tem Salgótarjánba. Felesé­gem nógrádi, a megyei kór­ház laboratóriumában dol­gozik. Ákos fiunk 16, Erika 12 esztendős. Több mint tíz éve költöztünk a Beszteree-lakó- telepre, helyben dolgozom, fogtechnikusként. Valamikor Kulcsárral, Papp-pal, Novák Dezsővel, Kolesánszkival és Tarral játszottam egy csapat­ban. — Első alkalommal Orosz­lányban kerültem be a Hala­dás gárdájába. A búcsúmér­kőzésemre 1909. szeptembe’- 15-én került sor. A DVTK-t fogadtuk, és 3—1-re nyertünk. Nagyon szeretem a kispályás futballt, igaz már kissé öre­gesen mozgom. De, enélkül nem tudom elképzelni az éle­temet ___ T óth IstvóB j

Next

/
Oldalképek
Tartalom